Alszeghy Zsolt szerk.: Irodalomtörténet, 1937. 26. évfolyam
Műelemzés - ss.: Horváth János: Magyar versek könyve 71–72. p.
Horváth János: Magyar versek könyve. Budapest, 1937. A Magyar Szemle kiadása. 592 l. Horváth János nevével már állandósult az az értékítélet, hogy minden írása, legyen az kötet, értekezés, avagy kritika, irodalmi életünknek önálló elméletű és ízlésű „kodifikációja". Irodalomesztétikája eredeti és új, csak reá vall, európai szellemi mélység távlataiban nyílik, s mégis oly természetesen hat, mintha a magyar irodalom elvi szándékai szinte maguktól kívánkoztak volna fel látása számára rendszerré „a művészet örök törvényeinek s a nemzet szeretet gyakorlati életbölcsességének az útmutatásai szerint". Mindent egyszerre kettős világításban lát: az irodalmi jelenség kor-érték bemutatkozásában , az egész irodalmiság összefüggésének fejlődés-értékében. A tényeknek ez a minden idegen dedukciótól ment, tisztán a művészi tudósság ihletett érintésére kinyíló értelme az esztétikai igazág szuggesztív erejével hat, elvi rendjével együtt magunkénak érezzük csakúgy, mint azt az irodalmi művet, melyből kisarjadt. Most megjelent munkája, a Magyar versek könyve is a szépség és eredetiség gazdagon kitáruló vonásait hordozza. Már kötetének belső formája is, melyen felépült, verses gyűjteményének egészen különálló jelleget ad. Szakít az eddigi antológiák szerkesztésének hagyományával. Nem vesz fel vitatható határterületű műfaji kategóriákat; az időszak felállításával nem szakítja szét a költemények felfejlődő sorát; nem emeli ki s nem különíti el a versek világában szétáradó tendenciákat; külső szempontok mesterkélt kényszerével nem bontja meg a költemények egységes életszerűségét, ízét, hamvát, szóval a magyar vers élet folyamát nem alakítja, nem zavarja a maga belső irányaitól vezetett és megszabott menetében. Annak az előzetes feltételezettségnek, melynek rendjében eddigi ilynemű kiadásaink készültek, itt semmi nyoma. Ezért kapunk e kötetben vers-világot, melyben együtt van minden : költői egyéniség-történet csakúgy, mint élmény-feldolgozásváltozat, az idők szellemének jelentése és ízlésfejlődés, kortartalom és folytonos új kifejezésre vágyás. Mindez az egymásra következés nyújtotta során maga adja, húzza meg a fejlődés vonalát, csak olyan léleklátó szem kell hozzá, mint Horváth Jánosé, hogy fel tudja benne találni e fejlődés tanúságait. Igen, a vers lelkének látása! Umgang mit Dichtung — jut egy esztétikus szava itt eszünkbe. Versesztétikai történetünkben úgyszólván állandóan a lélektani magyarázat, a vers és olvasó közötti tartalmi és közvetítő fejtegető munkája emelkedik ki feladattá. Horváth János e kötetének Bevezetése ideális mintáját adja nem az elemzésnek, hanem a vers egész megszólaltatásának, kezdve az ihlet csírájától addig, amíg műremekké nem készül, számontartva a forma és anyag egymásba elnyugvó minden küzdelmes részletét, az egyéniség és korigény kölcsönösen izgató probléma ingerét és ennek megoldását. Ennek a módszernek a sikere az, hogy Bevezetése nem csupán értékelés. BÍRÁLATOK