Kozocsa Sándor szerk.: Irodalomtörténet, 1942. 31. évfolyam
Tanulmányok - Solt Andor: Öt év Szigligeti Ede életéből 169–177. p.
TANULMÁNYOK 171 12* administratív igazgatójával a szerződést a bemutatott és itt visszacsatolt mintázat szerint egyelőre három évre kösse meg". Ezzel Szigligeti 41 évi szakadatlan hűséges munkássága után elérte azt a legmagasabb polgári állást, amely előtte nyitva állt, örült-e a kinevezésnek, boldog volt-e? Tudjuk, hogy hiúság nem bántotta, cím és rang, társadalmi dicsőség nem kápráztatta; mint író sokkal magasabbra emelkedett már: egy egész nemzet elismerten legnagyobb élő drámaírója volt. Mindenesetre jogos megelégedés tölthette el: vezetője lett annak az országos intézménynek, melynek kapuján négy évtizeddel előbb szorongó szívvel lépett , mint színészújonc. Eddig mások utasítását, mások tervét kellett engedelmesen végrehajtania, még akkor is, ha érezte, hogy jobban tudná a színházat vezetni. Senki nálánál alaposabban nem ismerte színi viszonyainkat, hiszen a magyar dráma és a magyar színház ügye a harmincas évek vége óta válhatatlanul egybeforrott személyével, mégis hányszor kellett tűrnie műkedvelő főnökök packázását, hívatlan nagyságok kritikáját, hányszor kellett saját művészi önérzete és becsvágya, személyes érdeke ellen cselekednie felsőbb utasításra, kistisztviselői fizetésért. Most végre parancsnoka lett annak a hajónak, amely nélküle már rég zátonyra futott volna. S mindezt önmagának köszönhette. A Nemzeti Színház addigi vezetői társadalmi és politikai előkelőségek voltak, akik személyes kapcsolataik révén kerültek az igazgatói székbe . Szigligeti a maga erejéből küzdötte fel magát erre a polcra, a Nemzeti Színház történetében ő az első színész, akit tehetsége és szorgalma az igazgatói állásra emelt. Igaz, most sem kapott teljesen független hatáskört, mert intendánst rendeltek föléje; a tényleges hatalom azonban az övé volt, s a gavallér báró minden intézkedését helybenhagyta, személyének és állásának teljes erkölcsi súlyával támogatva munkáját. Az anyagiakat illetőleg sem panaszkodhatott: mint igazgató évi 3000 ft., fizetést húzott; ez s írói tiszteletdíjai szép jövedelmet biztosítottak neki. Most már hozzáfoghatott saját anyagi ügyeinek rendezéséhez is, a független, nyugodt élet rág óhajtott reménye beteljesedni látszott. Az, amiért egész életében küzdött és szenvedett, családjának jóléte immár biztosítva volt. Gyermekei egyre kevesebb gondot, egyre több örömet okoztak. Legidősebb leánya, Mária pártában maradt. Derék, csendes teremtés volt. Otthon nemcsak a háztartásban segített, hanem apja magánügyeiben a titkári teendőket is ellátta — a „mi kancellistánk", így nevezte őt Szigligeti tréfásan. Mikor húgai férjhez mentek s gyereket vártak, hozzájuk költözött hetekre, hónapokra, s ápolta őket szeretettel, odaadással. Anna és Aranka után most a másik két leány is főkötő alá került, Jolán, a „papa kedvence", még 1875-ben kilépett a Nemzeti Színház kötelékéből; búcsúfellépte jún. 4-én volt a Tücsökben, Birchpfeiffer népszerű darabjában, — ebben lépett annak idején először a világot jelentő deszkákra. Ügyes, eleven, kedélyes színésznő volt, a kacér komornák szerencsés ábrázolója. Mendelssohn zenéje az ő Puckját idézi a párizsi szalonokban forgolódó Justh Zsigmond emlékezetébe. Jún. 8 án esküdött örök hűséget Hutiray Ferencnek, gr. Károlyi Gyula gazdatisztjének; a fiatal pár az aradmegyei Simándra költözött, itt látogatta meg őket Szigligeti még ez év júliusában. 511. p. 477. 1. 6 Justh Zsigmond naplója, 1940. 207. 1.