Bóka László szerk.: Irodalomtörténet, 1954. 42. évfolyam
Tanulmányok - Barta János: Jókai és a művészi igazság 401–417. p.
BARTA JÁNOS JÓKAI ÉS A MŰVÉSZI IGAZSÁG 1. A Jókai-probléma az Irodalomtörténeti Társaság újjászervezése és a magyar polgári irodalomtörténetírás revíziójának megkezdése után hamarosan fölmerült. 1949 őszén Hegedűs Géza már elég heves vitát keltő előadást tartott a nagy regényíróról 11 alakjával egyetemi előadások foglalkoztak ; halálának ötven éves fordulója tehát csak már régebben folyó eszmélkedések és kutatások összefoglalására és szélesebb körben való publikálására kínált alkalmat. Ez részben meg is történt Sőtér Istvánnak az országos ünnepségen elmondott beszédében. Ezen az újabb Jókai-kutatáson, elejétől, tehát Hegedűstől, Sőtérig körülbelül hasonló alaptörekvés húzódik végig : keresni azt, ami Jókaiban realista—minél több realista elemet mutatni ki műveiben. Elvi tájékozódásokból és útmutatásokból már annak idején nyilvánvaló volt, hogy az épülő új társadalmi rend a realizmus valamilyen fajtáját tekinti a maga kifejezőjének, s a múltból leginkább azt becsüli meg, ami reális társadalomábrázolást nyújt, vagy reálisan tükrözteti a társadalmi harcokat, így mintegy útlevelet óhajtottunk szerezni Jókainak — s vele együtt más íróinknak is — hogy a szocialista kultúra országába átléphessenek. Nem mondhatjuk, hogy Jókaival kapcsolatban ez a munka, amelyet legnevezetesebb műveinek új kiadása kísért, teljesen eredménytelen volt. Annak, amit régebben Jókairól tudtunk, több vonása majdnem változatlanul elfogadható volt most is: a szabadságharc első szakaszában kifejtett működése és a nagy küzdelem emlékéhez való ragaszkodása, időnként élesen megnyilvánuló szabadgondolkozása és antiklerikalizmusa, állásfoglalása a háború és béke kérdésében. Aztán akadtak meglepő felfedezések : egy-egy regény, amelyben jól rátapintott, vagy ráhibázott a saját korát mozgató társadalmi erőkre, mint a Fekete Gyémántokban , az ilyesmi valószínűvé tette, hogy egyéb műveit is szorosabb szálak fűzik korához, mint általában föltételeztük. Sőtér István és Nagy Miklós egyetemi jegyzetei már a realista és a romantikus vonásokat és tendenciákat Jókai művészetében egyrangúakként tárgyalják, s a realizmus elismerésében elmennek olykor a részletekig is. Különösebb baj nélkül sikerült Jókai műveinek társadalmi lokalizálása is. Fejtörést csak vélt vagy valóságos polgári vonásai okoztak — ezek eleinte annyira bűvöletükbe vonták Hegedűs Gézát, hogy hajlandó volt Jókait alapjában véve polgári jellegű írónak minősíteni. A valódi viszonyok végül is tisztázódtak ; néhány valóban polgári vonás érthetően és megmagyarázhatóan beleilleszkedett abba a képbe, amelyet Jókairól, mint a liberális magyar középnemesség képviselőjéről, a nemesi reformmozgalom örököséről alkottunk, aki negyvennyolcban egy ideig Petőfiék plebejus-demokratizmusának vonzókörébe esik, 49 és 67 után pedig híven követi osztályát azon az elég kacskaringós úton, amely a passzív ellenállástól a kormányzópárttá alakulásig vezetett. Az előadásáról szóló beszámolót 1. az Irodalomtörténet 1950. évfolyamának 156. lapján. 26 Irodalomtörténet