Bóka László szerk.: Irodalomtörténet, 1956. 44. évfolyam
Műelemzés - Lengyel Dénes: Jókai Mór: Törökvilág Magyarországon 106–109. p.
tábla idézi az egykori törzsvendéget. Általában jobban fel lehetett volna dolgozni a budapesti irodalmi kávéházak és vendéglők adatait, bár néhány ilyen utalást is találunk a topográfiában. A Szabó Ervin Könyvtár központi épületével kapcsolatban hivatkozni kellett volna arra, hogy ebben az épületben — ami akkor a Fővárosi Könyvtár központja volt — alakult 1918-ban a Vörösmarty Akadémia, amelybe Móricz és Babits vezetésével haladó írók tömörültek. Az alakuló értekezleten megjelent az akkor már nagybeteg Ady is, akit a Vörösmarty Akadémia elnökévé választottak. Széphalommal kapcsolatban meg lehetett volna jegyezni, hogy a helység nevét is Kazinczy adta. Juhász Gyula és Szeged kapcsolatáról kissé szűkszavú közlés, a születés időpontjának megjelölése mellett, hogy »élete nagy részét itt élte le.« A VIII. kerület adatai között a Kerepesi temető írósírjait is feldolgozták a füzet szerkesztői, de itt igen sok hiány mutatkozik. Ambrus Zoltán, Karinthy Frigyes, Katona Lajos, Király György, Komjáthy Jenő, Kosztolányi Dezső, Krúdy Gyula, Nagy Lajos, Radnóti Miklós, Szerb Antal szintén a kerepesi temetőben van eltemetve. A füzet általában kiemeli azokat a helyeket, ahol már emléktábla jelzi az Ez a regény Jókai írói fejlődésének jelentős szakaszában keletkezett. Jellemző a korra is, amely létrehozta, ezért megérdemli, hogy részletesebben foglalkozzunk vele. Az ifjú Jókai elbeszélő művészete egyrészt a romantikából, másrészt a népies realizmusból fakad, ez a két elem sem novelláiban, sem a »Hétköznapok« című regényében nem fonódik össze. Már Zsigmond Ferenc rámutat arra az ellentétre, amely a »Nepeán sziget« vagy »Az egyiptosi rózsa« egzotikus tájleírásai és a »Sonkolyi Gergely« című novella népies-reális ábrázolásmódja között feltűnően mutatkozik meg. Ugyanilyen ellentétet találunk a »Hétköznapok«-ban is : a túlzó romantika élesen elválik a népies humortól, az ifjú szerző nem teremtett még egységes előadásmódot. A szabadságharc élményei alapján Jókai már a valóságot állíthatja művei középpontjába, hiszen személyes élményei válnak az elbeszélések és regények forrásaivá. Mégis azt tapasztaljuk, hogy a Sajó álnéven kiadott »Csataképek« elbeszéléseinek nagy részében még nem küzdötte le a két ábrázolásmód ellentétét : a könyv romantikus jóslatokkal, babonákkal, meglepő fordulatokkal köti le az olvasó figyelmét, a szerző még nem érte irodalomtörténeti emlékeket. Néhol azonban elmaradt ez az utalás. (Faludi Ferenc esetében a budai Szent Anna templomnál, Kossuth Lajos várbeli börtönével kapcsolatban . Kiss József Népszínház utcai lakóházában szintén van emléktábla, ahol egyébként a Hét szerkesztősége is volt.) Nehezen megoldható és nem is túlságosan lényegbevágó probléma, de említésre méltó az utcanevek használata. A gyakorlatnak természetesen az felel meg, hogy az utcák mai nevét használják, hiszen a mai diák csak úgy találhat el könnyen a megjelölt helyekre. Mégis nagyon furcsa, anakronisztikus hatású ilyeneket olvasni : »Gyulai Pál az 1880-as évektől a Bródy Sándor utca 13 sz. házban lakik«, »Gárdonyi Géza az 1870-es években a Vörös Hadsereg útja 72-ben . . .«, Mikszáth Kálmán 1902-ben a Szamuely utca 13 sz. házban lakik.« stb. Ezen úgy lehetne segíteni, hogy a korabeli utcaneveket használnák (ha ismerjük), és zárójelbe tennék a mai nevet. Ez ugyan nagyon megnövelné az összeállítással járó munkát, de egyrészt nem keltene furcsa, anakronisztikus hatást, a diákok pedig sok esetben a korabeli utcanevekből ízelítőt kapnának a kor stílusából, hangulatából is. Bohus Magda el célját nem alakította ki egységes elbeszélő stílusát. De már a »Csataképek« néhány elbeszélése mutatja az utat, amelyen haladni kíván. »A két menyasszony« című elbeszélésben Jókai leírja a szolnoki csatát, és ebben a leírásban mesterien szövi össze a romantikus és a reális , humoros elemeket. A csata leírásának tónusa általában fenséges, nagyszerű: a romantikus túlzások, nagyszerű képek és hasonlatok a retorika eszközeivel kifejezik a szerző lelkesedését a legdicsőségesebb győzelemért. De megjelenik a nagy képek mellett az epizód is : a patetikus előadásmód kíséretében a mellékalakok kitűnő humorral ábrázolt csatajelenete : a vén huszár ebben, a harcban leckét tart az újoncnak. A »Csataképek« ha álnéven is, de megjelenhetett, ezután azonban megszervezték a cenzúrát, és Jókainak új utat kellett keresnie, mert a 48-as eseményekről ebben az időben nem volt szabad írni. Hová fordulhatott, hogy a megritkult olvasóközönséget reménnyel tölthesse el, és a maga írásművészetének megfelelő témát választhasson? A történeti regény kínálkozik számára. Ebben a műfajban feleletet adhat a kor legsúlyosabb kérdéseire : hogyan élhet egy JÓKAI MÓR: TÖRÖKVILÁG MAGYARORSZÁGON Jókai Mór válogatott művei (Szépirodalmi Könyvkiadó, Bp. 1954.)