Bóka László szerk.: Irodalomtörténet, 1959. 47. évfolyam

Kisebb közlemények - Kiss Tamás: Ady Endre reklamációja 472–474. p.

egy híradást egy debreceni jóbarátjának —• Nagy Sámuelről és Csokonairól, s küldötték el azt közösen, név nélkül, a bécsi Magyar Hírmondónak, melynek szerkesztőivel Kazinczy igen jóban volt (az 1793. jun. 14-i számban pl. az ő Diogeneséről s Herderéről jelent meg ott közlemény.) — A Hírmondónak küldött levél szövegében — a stílus némi vidékies ízeit nem számítva — semmi sincs, amit akkor Kazinczy nem vállalt volna . 1794-ben vagyunk, s még ha fennakadnánk is a Tempefői ily túlzottnak látszó dicséretén, nem zárható ki az ez idő­ben radikálisabb felfogású és Csokonai iránt megértő Kazinczynak beleegyezése egy ilyen szövegezésbe ; annál inkább, mivel csak 1805 után, az irodalompolitikai harcok során vonta vissza dicsérő sorait Csokonainak nem egy olyan művéről, melyet a 90-es években még nagyra tartott. Egyenest Kazinczy személyére s elveire látszik célozni a „legjobb gustusú magyar literátorokkal való szoros barátság" -ot, és az idegen nyelvek helyett a hazainak szépségét kiemelő két mondat. Az persze, hogy a levél írója „itten a nálunk lévő kollég­ium"-ról beszél, meg arról, hogy Csokonai atyját „jól ismérte", debreceni lakosra vall. Hogy ugyanakkor személye­sen nem ismerte Csokonait, az híradásában egy oly megfejthetetlen kettősséget tart elevenen, amely a közlés szerzőjének kétségtelen megállapítását szinte lehetetlenné teszi. Akárki volt is Kazinczynak társa a levél megírásában, a három leglényegesebb adat összekapcsolódásából (abból, hogy Csokonai s Nagy Sámuel Kazinczy tudatában több okból is szorosan egymás mellé került, hogy egy a Hírmondó leveléhez igen hasonló szöveget maga Kazinczy írt meg egyik levelében, és hogy ő maga is ott volt Debrecenben március 8-án) bizonyára joggal következtetünk arra, hogy Csokonainak a nagyközönség előtti ismer­tetését Kazinczy sugalmazta", a kor legnagyobb költőjének nevét lényegében ő segítette először a széles nyilvánosság elé. KISS TAMÁS ADY ENDRE REKLAMÁCIÓJA Ady jogász pályájának utolsó debreceni esztendejéből került elő az alábbi, saját kezévé írt fellebbezés, melyet az egykori főiskola egyik diákszervezetéhez intézett. A szokásos kér­vény-formájú, kétrét hajtott beadvány külsején, címzés helyett — szintén saját keze vonásai­val — ez olvasható : „Ady Endre reclamációja". A kéziratot 1934-ben vásároltam B. Z. diáktársamtól, aki egy antikváriumból vett könyv lapjai közt találta. A reklamációról fény­képmásolatot készítettem. A kéziratot 1944 júliusában, a bombázások elől postacsomagban Nagyváradról falura küldtem, a csomag azonban mindenestől elveszett. Megmaradt s idő­közben előkerült fénykép-másolata alapján, úgy vélem publikálása nem érdektelen. A költő életrajzából ismerjük a kényszerű pályaválasztásnak fontosabb mozzanatait. Az 1896-ban Debrecenben kezdett, egy év múlva Pesten, majd 1898 szeptemberében újra Debrecenben folytatott jogász-újságíró élet egy epizódjába enged bepillantást ez a kissé felin­dult hangú beadvány. A jogászkodás és az írói hivatás éppen elválóban : első verseskönyvének anyagával lép be az akadémiára. Kanyargós jogászpályáján mégis eljut addig, hogy — három érvényes szemeszterrel a háta mögött — 1898. szeptember 27-én III. éves joghallgatónak titulálhassa magát. A karácsonyra teendő alapvizsga azonban „kegyes terv" maradt. Finom öniróniával összegezi később önéletrajzában mindezt : „Jogásznak kellett mennem Debre­cenbe, mert így leendett volna belőlem apám kedve szerint valamikor főszolgabíró, alispán sőt mit tudom én mi, ám igen gyenge jogászocska voltam. Budapesten, újra Debrecenben, később még Nagyváradon is megújítottam­ kényszerű jogász-kísérleteimet, de már rontóan belenyúlt szép kegyes terveimbe a hírlapírás." Úgy tetszik — s ezt a reklamáció is alátámasztja —, hogy a makacs apai akarat mellett mégis volt valami, ami Adyt a főiskolához kötötte : a barátok, a színes, zajos diáktársadalom vonzása. Egyelőre legalábbis lehetetlen volt ebből kiszakadnia. Bizalmas barátai is olyan újság­írók voltak (Sipos Béla, Kemény Emil), akik féllábbal a jogi pályát járták. Egy Csokonai­szerű életpályán, Debrecenben nem is lehetett másként elindulni a közönség, a napilapok felé. Poétás nimbuszt szerezni a Főiskolai Lapokon, Önképző Társulaton, annak nyilvános felolvasó ülésein, vasárnap délelőtti matinéin keresztül lehetett. A diákt­ársadalomban harc dúlt, kölcsönös érdekek fonódtak össze, a kollégium régi autonóm szervezete, diákhagyományai pedig alkalmat adtak választási hadjáratokra is. Egy ilyen éveleji választás van az Ady­reklamáció hátterében is, amelynek szövege, néhány­­ortográfiai sajátságával, („Fentartó"­nak írják az egykorú évkönyvek is), egy betűhibájával („könyvtrárnok") így hangzik :

Next