Bóka László szerk.: Irodalomtörténet, 1959. 47. évfolyam
Kisebb közlemények - Kiss Tamás: Ady Endre reklamációja 472–474. p.
egy híradást egy debreceni jóbarátjának —• Nagy Sámuelről és Csokonairól, s küldötték el azt közösen, név nélkül, a bécsi Magyar Hírmondónak, melynek szerkesztőivel Kazinczy igen jóban volt (az 1793. jun. 14-i számban pl. az ő Diogeneséről s Herderéről jelent meg ott közlemény.) — A Hírmondónak küldött levél szövegében — a stílus némi vidékies ízeit nem számítva — semmi sincs, amit akkor Kazinczy nem vállalt volna . 1794-ben vagyunk, s még ha fennakadnánk is a Tempefői ily túlzottnak látszó dicséretén, nem zárható ki az ez időben radikálisabb felfogású és Csokonai iránt megértő Kazinczynak beleegyezése egy ilyen szövegezésbe ; annál inkább, mivel csak 1805 után, az irodalompolitikai harcok során vonta vissza dicsérő sorait Csokonainak nem egy olyan művéről, melyet a 90-es években még nagyra tartott. Egyenest Kazinczy személyére s elveire látszik célozni a „legjobb gustusú magyar literátorokkal való szoros barátság" -ot, és az idegen nyelvek helyett a hazainak szépségét kiemelő két mondat. Az persze, hogy a levél írója „itten a nálunk lévő kollégium"-ról beszél, meg arról, hogy Csokonai atyját „jól ismérte", debreceni lakosra vall. Hogy ugyanakkor személyesen nem ismerte Csokonait, az híradásában egy oly megfejthetetlen kettősséget tart elevenen, amely a közlés szerzőjének kétségtelen megállapítását szinte lehetetlenné teszi. Akárki volt is Kazinczynak társa a levél megírásában, a három leglényegesebb adat összekapcsolódásából (abból, hogy Csokonai s Nagy Sámuel Kazinczy tudatában több okból is szorosan egymás mellé került, hogy egy a Hírmondó leveléhez igen hasonló szöveget maga Kazinczy írt meg egyik levelében, és hogy ő maga is ott volt Debrecenben március 8-án) bizonyára joggal következtetünk arra, hogy Csokonainak a nagyközönség előtti ismertetését Kazinczy sugalmazta", a kor legnagyobb költőjének nevét lényegében ő segítette először a széles nyilvánosság elé. KISS TAMÁS ADY ENDRE REKLAMÁCIÓJA Ady jogász pályájának utolsó debreceni esztendejéből került elő az alábbi, saját kezévé írt fellebbezés, melyet az egykori főiskola egyik diákszervezetéhez intézett. A szokásos kérvény-formájú, kétrét hajtott beadvány külsején, címzés helyett — szintén saját keze vonásaival — ez olvasható : „Ady Endre reclamációja". A kéziratot 1934-ben vásároltam B. Z. diáktársamtól, aki egy antikváriumból vett könyv lapjai közt találta. A reklamációról fényképmásolatot készítettem. A kéziratot 1944 júliusában, a bombázások elől postacsomagban Nagyváradról falura küldtem, a csomag azonban mindenestől elveszett. Megmaradt s időközben előkerült fénykép-másolata alapján, úgy vélem publikálása nem érdektelen. A költő életrajzából ismerjük a kényszerű pályaválasztásnak fontosabb mozzanatait. Az 1896-ban Debrecenben kezdett, egy év múlva Pesten, majd 1898 szeptemberében újra Debrecenben folytatott jogász-újságíró élet egy epizódjába enged bepillantást ez a kissé felindult hangú beadvány. A jogászkodás és az írói hivatás éppen elválóban : első verseskönyvének anyagával lép be az akadémiára. Kanyargós jogászpályáján mégis eljut addig, hogy — három érvényes szemeszterrel a háta mögött — 1898. szeptember 27-én III. éves joghallgatónak titulálhassa magát. A karácsonyra teendő alapvizsga azonban „kegyes terv" maradt. Finom öniróniával összegezi később önéletrajzában mindezt : „Jogásznak kellett mennem Debrecenbe, mert így leendett volna belőlem apám kedve szerint valamikor főszolgabíró, alispán sőt mit tudom én mi, ám igen gyenge jogászocska voltam. Budapesten, újra Debrecenben, később még Nagyváradon is megújítottam kényszerű jogász-kísérleteimet, de már rontóan belenyúlt szép kegyes terveimbe a hírlapírás." Úgy tetszik — s ezt a reklamáció is alátámasztja —, hogy a makacs apai akarat mellett mégis volt valami, ami Adyt a főiskolához kötötte : a barátok, a színes, zajos diáktársadalom vonzása. Egyelőre legalábbis lehetetlen volt ebből kiszakadnia. Bizalmas barátai is olyan újságírók voltak (Sipos Béla, Kemény Emil), akik féllábbal a jogi pályát járták. Egy Csokonaiszerű életpályán, Debrecenben nem is lehetett másként elindulni a közönség, a napilapok felé. Poétás nimbuszt szerezni a Főiskolai Lapokon, Önképző Társulaton, annak nyilvános felolvasó ülésein, vasárnap délelőtti matinéin keresztül lehetett. A diáktársadalomban harc dúlt, kölcsönös érdekek fonódtak össze, a kollégium régi autonóm szervezete, diákhagyományai pedig alkalmat adtak választási hadjáratokra is. Egy ilyen éveleji választás van az Adyreklamáció hátterében is, amelynek szövege, néhányortográfiai sajátságával, („Fentartó"nak írják az egykorú évkönyvek is), egy betűhibájával („könyvtrárnok") így hangzik :