Nagy Péter szerk.: Irodalomtörténet, 1975. 7/57. évfolyam
Tanulmányok - Martinkó András: A Tigris és hiéna körbejárása. [Petőfi] 49–69. p.
5° Martinkó András élésével függ össze", illetve a „kényelmes és kifizetődő konzervativizmus" megnyilatkozása. De, ismétlem, ez a kisebbik baj. A nagyobbik az, hogy — bár az értők mindegyike határozottan tudta , mi a dráma igazi, valódi mondanivalója és értéke — mindenki másképpen értelmezte a múltnak a Tigris és hiénában megfogalmazott üzenetét. De annyira másképpen, hogy az egyes, egyaránt megértő értelmezések és értékelések kölcsönösen lerontják egymás hitelét. Mi sem lenne olcsóbb mulatság, mint szembesíteni egymással ezeket a felfogásokat olyasmikről, hogy: mi a dráma valódi mondanivalója, milyen eszmerendszer tükröződik benne, ki vagy kik e mű tulajdonképpeni, illetve pozitív hősei, miféle mondanivalót hordoznak ezek, mi jellemüknek legalapvetőbb vonása és drámai funkciója, melyik kor van valóban elénk állítva — egészen a dráma stílusára, nyelvére vonatkozó megállapításokig. De ezeknek az egymást lerontó kijelentéseknek a szembesítését hagyjuk a — már nagyon is aktuális — Tigris és /»«/íj-monográfiának. (A későbbiek során egyik-másikra mégis kénytelen leszek utalni.) * A mondottak után nyilvánvaló: nem kis kockázatot vállal az, aki a Tigris és hiénával kapcsolatos problémaszövevénybe n DERSI T.: Thália magyarul tanul. 1971. 332, illetve FEKETE S.: Színház (Petőfi Sándor: Tigris és hiéna). Kritika 1967. okt., 45. 3 Nem lehet lekicsinylendő eszmerendszer ez, ha FEKETE S. azt mondja: „a Tigris és hiéna eszmerendszerében több a gondolat, mint a rutinos francia szerző [ A. DUMAS] valamennyi drámájában együttvéve" (i. h.). Ezzel ugyan némiképp ellentétben állnak PETŐFinek a XVIII. Úti levélben DuMAS-ról tett kijelentései, de még a szerzőnek Petőfi és Dumas c. tanulmánya is (in: Petőfi romantikájának forrásai. 1972. ItFuz 77. sz. 78 — 123). — Különös, hogy SZIGETHY G. viszont a drámai alakok „gondolati önállótlanságát", a „tartalom nélküli hatalmas indulatokat" emlegeti. (A drámaíró Petőfi. In: Petőfi tüze. 1972. 300, 302.) . Ez utóbbi téren a leghajmeresztőbb az a vélekedés, mely a „gyűlölni fognál engemet" formában Petőfinek a szlávos (?) mondattannal való kacérkodását sejti (KAZIMIR K. : Petőfi a Körszínházban. 1968. 81).