Nagy Péter szerk.: Irodalomtörténet, 1976. 8/58. évfolyam
Tanulmányok - Bányai Gábor: A kiválás genezise (Németh Lászlóról.) 63–87. p.
A kiválás genezise 65 gáról vall, magáról árul el a legtöbbet. Három írót emel ki a rokonság érzésével: „Justh Zsigmond és Ambrus Zoltán a nagy egyéniségbeli különbség ellenére Péterfyvel összetartozó írók. Vannak írók és vannak esszéisták, de elég ritkán történik meg, hogy gazdagon megajándékozott szépírók az esszéista magatartásával álljanak a világ elé. A tanulmány a literátorok műfaja, s csak ritkán választják született írók. Többnyire akkor, amikor az adott műfajok megszűkülnek, s egy túlgazdagodott szemlélet közvetlen kifejezést keres. A klasszikus példa: Montaigne. A mi irodalmunkban a legfeltűnőbb ez a három író, akiken át a tág Európa ömlik be a megszűkült Magyarországba. Közülük Péterfy végig kitart a tanulmánynál; Justh és Ambrus átlépnek a regénybe, de magatartásuk ott is a tanulmányíróé marad." A műfajok megszűkülésének okát mindig a társadalom beszűkült voltában kell keresnünk. A tizenkilencedik század végének irodalma valóban a társadalmi dezillúzió és lehetőség nélküliség jegyeit hordozza. Az elbukott forradalom utáni dermedtséget a kiegyezés álbékéje sem tudja feledtetni — az elvesztett illúziókat a megszerzett szűkös realitások nem pótolhatják. Az illúziók elvesztésének eredményeként darabokra esik szét az íróilag megteremthető világ, nélkülözvén a politikai és gondolati ideák rendszerét, de sokszor még lehetőségét is. Ha nálunk fáziskéséssel jelenik is meg a Flaubert-i világkép, világirodalmi jelenségként bukkan fel itt is. A nálunk kiváltképp lassú gazdasági fejlődés mögött is elmarad a felépítmény fejlődése. Mindez írói szinten természetszerűleg az adott valóság elviselhetetlenségének függvényeként jelentkezik. A századvég majd minden írójánál közös a reakció, a válasz erre az állapotra. Ezt röviden talán a világteremtés képével lehetne kifejezni: amikor az adott valóság kevésnek, üresnek és hamisnak mutatkozik, a benne élésre szinte alkalmatlannak bizonyul, akkor az írók teremtenek maguknak egy olyan különvilágot, amelyben saját problémáikkal, a valóság egy-egy elemével megküzdhetnek. Ezek az írói világok a valóság tagadására épülnek, úgy azonban, hogy annak problémáival küzdjenek meg — semmiképpen sem minősülhetnek tehát menekülésnek. Így alakult ki a századvégen Mikszáth- Irodalomtörténet