Nagy Péter szerk.: Irodalomtörténet, 1979. 11/61. évfolyam
Műelemzés - Martinkó András: Petőfi-szótár. Szerk. J. Soltész Katalin, Szabó Dénes, Wacha Imre 667–673. p.
Szemle amikor a Petőfi Szótár első kötetének megjelenésekor egy meglehetősen terjedelmes méltatásban foglalkoztam vele: Itk 1975. 94-98.) Az újabb kiadásra feltehetőleg egy vagy több évszázadig váró sorozatművek recenzióinak e talán defetista, de legalábbis pesszimista kilátásairól elmélkedve, mégis találtam egy Fix pontot, ahonnan nézve talán a dicséretek is, a kifogások is valami, a jövő tekintetében is érdemes kihangzást kaphatnak. E szilárd pont abban a körülményben lelhető fel, hogy talán még (Isten adja) ugyanezen kollektíva, esetleg egy másik létre fog hozni egy másik írói szótárt. (Hallomásom szerint nemcsak „pium" desiderium tárgya egy József Attila-szótár.) Így már egyszeriben megnő a recenzens felelőssége minden kijelentéséért, minden szaváért, de ugyanakkor értelmet s célt is nyernek e kijelentések, e szavak. Most már oly időben hangoztak s hangzanak a bíráló szavai, hogy azokat - ha a Petőfi Szótár szerkesztői természetesen nem is, de — a jövő írói szótár vagy (remélem) szótárak szerkesztői mérlegre tehetik s kellő mérlegelés után majd gyümölcsöztetik, vagy mint elvetendőt - elvetik, így hát egy kis bátorságot merítve s némi létjogosultságra szert téve, szót merek ejteni egy-két (általam kifogásolt) eljárásról, felfogásról, szótárírói elvről. Utalnék először talán arra a kritikai magatartásra, mely megfelelő lexikológiai jártasság és illetékesség híján — a költőről kialakított (helyes vagy helytelen) képet, a költőnek (helyesen vagy helytelenül értelmezett) eszmevilágát, magatartását akarja mindenáron tükröztetni a szótárban (akár támogatja ezeket az „életmű" tényleges „szókészlete", akár nem), serkentve-sürgetve a szerkesztőket az idők folyamán kétessé vált döntések rendíthetetlen követésére, tévesnek bizonyult (s legfeljebb a recenzens szubjektív hitelű koncepcióját támogatni látszó), jelentéstani értelmezések melletti kitartásra, olyan (legfőképp stilisztikai, poétikai) minősítésrendszerek fenntartására, melyeknek gyümölcsöző volta ma már (a külföldi tapasztalatok alapján is) legalábbis vitatott, gyakorlati értéke pedig úgyszólván semmi. Hiszen egy feltételezett (de sajnos a közeljövőben alig várható) átfogó Petőfi-stilisztika, -poétika szerzőjét a Petőfi-Szótár nem menti fel a Petőfi-corpus minden sorának, szavának, fordulatának, alakzatának, műfaji, ritmikai és rímrendszere minden realizációjának külön, egyéni megítélésű és felelősségű számbavétele alól. (L. mindezekre Fekete Sándor: Mire jó a Petőfi-szótár? It 1975.495-499.) Általában ezúttal mégis a Petőfi-Szótárral csak egyetlenegy -általam korántsem helyeselt — szerkezeti jellemzőjét emelném ki (de nem: fel). Ez pedig a Szótár túlírtsága, túlbonyolítása, túlcifrázása, az elaprózódás, a felesleges információk közlése, az ebből eredőPetőfivel