Nagy Péter szerk.: Irodalomtörténet, 1986. 18/68. évfolyam
Esszé - Bajomi Lázár Endre: Francia tűkör 437–454. p.
a párizsi Világkiállításra. Minden idők legnagyobb magyarfrancia deputációja volt ez: 850 francia rajongó hazánkfia kelt útra, hogy Turinon át, ahol a 88 éves Kossuth fogadta őket, Párizsba látogasson. Ebből a vizitből viszont magyar könyv született: Dolinay Gyula számolt be az útról azon frissiben. Az előző esztendőre esik e kornak az egyik legfontosabb magyar —francia kulturális eseménye, Justh Zsigmond párizsi szalon-ügynökösködése, amelyről az egyik legérdekesebb magyar írói naplóban számolt be. Justh kapcsolatai a legmagasabb szellemi szinten szövődtek, s valóban a kor nagy francia íróit, költőit, művészeit látogatta, barátságot kötött Sarah Bernhardt-on kívül (aki szeretett volna egy Justh írta magyar tárgyú drámában föllépni), Melchior de Polignackal, az egyik legnagyobb főúri família (Károlyi-rokonság!) tagjával, aki később kiadta a Poésies magyaros antológiát (1896), és aki lefordította a Puszták könyvét (1892). Meglepő volt-e a Vasárnapi Újság keserű megállapítása? Hiába utaztak a küldöttségek, hiába szerepeltek kiválóan a Lisztek, a Munkácsyk, a Madarászok, a Paál Lászlók, hasztalan működött a Grande Française, ahogyan a száz évet megért Adamné asszonyt becézték? Eredménytelen maradt azoknak a buzgó magyaroknak a tevékenysége, akik — mint Grisza Ágost, Zichy Mihály, Alvinczy Sándor, Glaser Emmanuel, Horn Ede, Arányi Miksa, Szemere Attila, Dr. Gruby Dávid, Sasvári Ármin, Sonnenfeld Zsigmond, Pázmándy Dénes, Borostyáni Nándor és Rimbaud magyar eredetű barátja, Paul Demeny, a helyszínen képviselték nemzetünket? Minden az arányokon múlik: Justhot több tucat finom esztéta ismerte, Munkácsy szalonját még a vezető államférfiak (Gambetta!) is felkeresték, nemeskéri Kiss Miklós és leánya, valamint az új De Gérando-Teleki nemzedék (Emma két gyermeke) fáradhatatlanul ügyködött hírnevünk öregbítésén, de ennek ellenére az átlagfrancia csak a csikós romantikáig jutott el, ha egyáltalán eljutott, mert a franciák többsége meg sem különböztette a magyart az osztráktól (beleértve a hivatalos köröket és a statisztikusokat), vagy