Szabó Béla - Horváth István: Nógrád megye története 2. 1849-1919 (Salgótarján, 1969)
Az 1867-es kiegyezés és a dualizmus (1867-1918)
ia. 1905-ben dr. Wohl Aladár, Schlossberger Rezső, gróf Forgách János, gróf Degenfeld Lajos, Grossz Zsigmond, gróf Majláth Géza, Hoffmann Jakab nyitották meg. Mint a két különböző évből vett példa is bizonyítja, a gazdasági helyzet alakulásával a lista állandóan változott. Egyrészről a virilizmus bevezetése, másrészről a vagyonhoz kötött választójog teljesen illuzórikussá tett a megyei igazgatásban mindenféle demokratizmust. A megyebizottság és ezzel együtt a közgyűlés résztvevőinek fele automatikusan a leggazdagabbakból került ki, a másik felét pedig szintén elsősorban a közép- és nagybirtokos osztályból választották. A birtokosok mellett jelentős számban foglaltak helyet a megyebizottságban a megyei és járási tisztségviselők, a községek körjegyzői és nem utolsósorban az egyházak papjai. A több mint 400 főt is meghaladó megyebizottságban azonban 50 év alatt egyetlen egy munkás sem volt, és a falusi gazdag parasztokat is csak évente 4—5, többnyire falusi bíró képviselte.47 A megye közgyűlése évente három alkalommal ült össze, a részvétel nagyon változó volt, rendszerint a bizottsági tagságnak csak kis hányada vett azon részt. A főispánnak joga volt a közgyűlést rendkívüli esetben soron kívül is összehívni. Az 1870. évi XIII. tc. értelmében a megye fontosabb ügyeinek közgyűlési tárgyalását a bizottság által választott állandó választmány készítette elő. A közgyűlések közötti időben a közgyűlést egy 32 tagú állandó bizottmány képviselte. Az állandó bizottmány tagjait a megye leggazdagabb, illetve politikailag legaktívabb közgyűlési tagjaiból választották meg. Az állandó bizottmány mellett működött központi választmány is, melynek 30 tagja az alispán elnöklete alatt dolgozott. Feladata volt az országgyűlési képviselő választók névjegyzékének összeállítása, kiigazítása és a képviselőválasztások vezetése. A megyei önkormányzat formális demokratizmusát biztosították a különböző bizottságok. Ezek közül legfontosabb a közigazgatási bizottság volt. A közigazgatási bizottság elnöke mindig a főispán, 12 választott tagja mellett tagjai közé tartoztak a legfontosabb megyei tisztségviselők és az állami ún. királyi tisztviselők is. A közigazgatási bizottság volt lényegében a megye igazgatásának legfelsőbb szerve.48 A megye legmagasabb tisztségviselője a király által kinevezett főispán volt, aki lényegében az államhatalmat, illetve a királyt képviselte a megyében, és a megye politikai vezetéséért elsődlegesen felelt. 1867-től 1918-ig az alábbi főispánok működtek a megyében: gróf Forgách Antal, gróf Forgách József, gróf Gyürky Ábrahám, gróf Degenfeld Lajos, Rudnay Béla, Dániel László, Török Zoltán, gróf Berchtold Artúr, Prónay Mihály, gróf Majláth Géza. A megye közigazgatásának tényleges vezetői az alispánok voltak. A közigazgatási reformmal a másodalispánság tisztsége 1872-ben megszűnt. A megye alispánjai 1867-től 1918-ig: Friedeczky Lajos, Ottlik Ákos (másodalispán), Veres Pál, Madách Károly, Scitovszky János, Török Zoltán, Nagy Mihály. A jelentősebb megyei tisztviselők sorából a főjegyző, a főügyész, a főszámvevő, a főorvos, a megyei árvaszék elnöke emelhető ki. A megye 6, későbbiekben 7 járásának élén a főszolgabírók álltak. Minden járásban a főszolgabírók mellett egy vagy két segédszolgabíró, egy járási orvos, egy útbiztos, egy mérnök, egy mértékhitelesítő, egy állatorvos, egy írnok és 1884-ig egy csendbiztos is tevékenyke 89