Játéktér, 2022 (11. évfolyam, 1-4. szám)
2022 / 2. szám
28 SZÍNHÁZ ÉS JÓLLÉT Sz. E.: Tudjak én is hozzájárulni a teremtő-folyamathoz, adhassak a kreativitásomból, ne legyen abból folyamatosan lefaragva. De ez mindig attól függ, hogy a vezető mennyire engedi meg, hogy az alkalmazott hozzá tudjon járulni ehhez a teremtő-folyamathoz. Hogyha a színházban az alkalmazottak többször megélik azt, hogy úgy kell megvalósítaniuk egy szerepet, egy álmot, egy előadást, hogy meg sem kérdezik őket arról, hanem csak alá kell vetniük magukat egy elképzelésnek, sokkal hamarabb bekövetkezik a kiégés. K. I.: Ez olyan, mint amikor vásárolunk egy házat, már fel van építve. Nem tudjuk megváltoztatni, hogy hol legyen a konyha, a fürdő. Azt viszont, hogy ezeket hogyan rendezzük be, eldönthetjük. Ez a döntés lenne valahol az alkotás szabadsága. D. K.: A színházi szakmai kiégés, hogy látjátok, mennyire különbözik a más szakmákban fellelhető kiégéstől? K. I.: A többi szakma mellett itt van egy plusz faktor: a közönség. Ez plusz nyomás, mert a színésznek a színpadon azt kell eljátszania, hogy a szerep, amiben benne van, neki nagyon jó. Megtiszteltetés, hogy ő egyáltalán ott lehet. Csilloghat, ragyoghat. És azt hiszem, ezt a közönség - bár nem tudatosan - el is várja a színésztől. És amikor gratulálnak egy szerephez, ami kapcsán nem érzed, hogy te vagy benne, nem mondhatod el, hogy papa, nem járja, ne gratulálj, mert ez nem is az a szerep, nem is úgy játszottam, ahogy szerettem volna. Mert azzal tartozol a szakmádnak, hogy fűnek-fának ne panaszkodj arról, hogy ez nem az, ami te vagy. Talán ez adhatja a plusz nyomást. Más szakmában, ha kiégtem, lehetek durcás és nyomott, nem kötelező mosolyogni. De a kiégés, az mindenhol kiégés. Ugyanazokkal a folyamatokkal, ugyanazokkal a fázisokkal, meghosszabbodott vagy megrövidült szenvedésekkel.