Játéktér, 2022 (11. évfolyam, 1-4. szám)

2022 / 3. szám

KRITIKA kapcsolódásai rajzolódnak ki, semmi nem idézi a jól ismert történetet. Annál inkább reflektál a párkapcsolati viszonyok romlottságára, az intimitásra és az intimitás hiányára, az erőszakra, a nőiességre, a nő erejére. A szereplők gyakran tartózkodnak egyedül a színpadon, de még ha egyszerre többen is vannak jelen, kevés közöttük a kontaktus, a kapcsolódás. Egyetlen kanapé áll a színen, a padlót műpázsit borítja, élénk zöld a látkép. Paradicsomi a hangulat, de ez egy művi Paradicsom. A színpadot hátulról lezáró falat szintén műpázsit fedi. A keresztre asszociál­tam, a látvány horizontális-vertikális, élet-halál, mélység-magasság ellentétét idézte fel. Rómeó (Deák Zoltán) és Júlia (Balázs Judith), a nő és a férfi mellett megjelent egy harmadik alak is (Veres Nagy Attila). Az ő jelenléte hordozta a halált, öltönyével és a teljes fejét beborító fehér maszkjával, ahogy lassú mozdulatokkal piros pipacsokat dobált a zöld fűre, olyan volt, akár Mefisztó. Szubjektív olvasatomban fontos szerepet kapott a nő. Ez a Júlia az eszményi Júliának az el­lentéte: erős, kemény, önálló, magányos és szeretetéhes. Feminista megközelítésből örülni lehet annak az erőnek, amelyet az előadás elején mutat Júlia, de aztán gyorsan kiderül, hogy amikor a saját nevét ordítja, akkor nem magára akarja felhívni a figyelmet, hanem sokkal inkább Rómeót szólítja meg, azt szeretné, ha az végre észrevenné és foglalkozna vele. Ez a férfi elrettentő képet fest az egész férfinemről. Ördögien nevet, erőszakos, öntelt, akkor is bántja Júliát, amikor látszó­lag rá sem hederít, hiszen a bántalmazás egyik legszörnyűbb formája, ha a társunkat levegőnek nézzük. A férfi erőszakossága odáig csúcsosodik, hogy egy vadászfegyverrel jön be a színre, és miután hosszan eltáncol vele a közönség felé fordulva, lelövi Júliát. Legalábbis úgy tűnik. Én szerettem volna, ha nem hal meg ez a nő, ez a Júlia, akit az előadás megteremtett. Még akkor is, ha kétségbeesett vagy tébolyodott. De Júlia feléled, mert ebben az előadásban nem világos, hogy mi az illúzió, és mi a valóság. Ahogy a Veres Nagy Attila által behozott figurák, úgy a válto­zatos hangulatú zene és a fényjáték (homály, erős árnyékok, kontrasztok, meleg sárgás fény és OMMA. Fotó:Toró Attila

Next