Jel-Kép, 1983 (3. szám)

MÉG EGYSZER - A történelem hasznáról. Tudósklub. Műsorvezető: Papp Zsolt

A TÖRTÉNELEM HASZNÁRÓL Most viszont, amikor egy világgazda­sági válságperiódusban tartunk, rá­jövünk arra, hogy ez a technikai civili­záció mégsem tudja teljes mértékben kielégíteni az embernek mint nembeli lénynek az igényeit. Érzékenyek va­gyunk a sokszínűség iránt. És miben rejlik a sokszínűség ? A több évszázados tradíciókban. Amikor az ember kissé furcsának tűnő modern elméleteket hall — pl. a gyorsuló időről — mindig fölvetődik a kérdés, hogy vajon helyt­álló-e azt mondani, hogy minden, ami technokratikusan egyenlősít, az mo­dern, és minden, ami a sokszínűségre, különbségre helyezi a figyelmet, az konzervatív. Én azt hiszem, hogy ez a kettősség együtt érvényesül az emberi­ség fejlődésében, és most egy olyan szakaszban vagyunk, amikor erre rá­jöttünk. Ormos Mária (történész, MTA, Tör­ténettudományi Intézet): Más oldalról közelíteném meg ezt a problémát. Az idő felgyorsulásából indulnék ki. Az idő felgyorsulása a 20. században nem kizárólag a technikai változásokat és az ezzel együttjáró problémákat jelenti. Gondoljuk meg, ha Magyarországot nézzük, itt egy generáción belül szét­bomlott egy teljes társadalmi szerkezet. Emberek milliói változtattak lakó­helyet, házat, lakást, életformát, ruhát, környezetet, gondolkodást. Ha Ma­gyarország határain túllépek, akkor még ugyanennek a generációnak az életében történt, hogy az európai civilizáció leányvállalata, az Egyesült Államok átvette az epicentrum szere­pet, ami óriási változást hozott az egész civilizáció történelmében. Ez a generáció azt is megérte, hogy orszá­gok, népek, amelyeknek a nevéről sem hallottunk, sőt egész kontinensek emel­kedtek ki és hozták Európát velünk egyetemben teljesen más összefüggés­rendszerbe. Nemcsak azt a kérdést kell tehát felvetni, hogy mire használjuk mi fel a történelmet és a történelemisme­reteinket, hanem azt is, hogy a törté­nelem mire használ fel bennünket. Tulajdonképpen megéljük azt, hogy történelmi végtermék vagyunk, pilla­natnyi végtermék, amely ugyanakkor természetesen termeli a holnapi törté­nelmet. Azt hiszem, hogy ennek a világ­méretekben megnyilvánuló óriási ér­deklődésnek ez az alapja, amibe belefér mindaz, amit az előbb elmondottunk. Ez azt is magába foglalja, hogy szerte­foszlott az a pillanatnyi hit, hogy most ki lehet lépni a történelemből, most már semmi baj nem lesz, csak nagy, nagy felemelkedés. Aztán egyszer csak visz­szafogták a gyeplőket. A csalódás is benne van tehát ebben a történelmi élményben, méghozzá a sokszoros csa­lódások egész tömege, ami ezt az érzé­kenységet kiváltja. Ha valamit tudok a közelmúltról, annak gyökerét már egy régebbi múltban találom, s máris ott vagyok a második világháborúban, de a második világháború okát már csak a két világháború között tudom keresni, és így a dolog rendkívül gyorsan pereg vissza, egészen a középkorig. Papp Zsolt: Úgy tűnik, hogy az eddigiekből két tendencia emelhető ki. Egyrészt az, hogy a történelem felé fordulásnak értékőrző, értékkonzerváló jellege van, másrészt pedig, — és ilyen tanulmányok, publicisztikák is meg­jelennek — hogy a mi történelmünk ismétlődő kudarcok, alászállások soro­zata. Hogyan egyeztethető össze ez az érdeklődés azzal, hogy történelmünk tanulságai negatív tanulságok, csalódá­sok ? Milyennek szeretjük mi magunkat látni ? Hősnek vagy elbukó hősnek ? Kudarcot vallanak vagy történelmünk diadalmas szerzőjének és szereplőjé­nek ? Hankiss Elemér egy korábbi írá­sában úgy fogalmazott, hogy hazánk­ban az elmúlt tíz évben divattá lett a kudarcdramaturgia. Azokat a regénye­ket, színdarabokat, tévéfilmeket szeret­jük, azoknak adunk hitelt, amelyekben a hős morálisan megigazul, de az élet­ben elbukik. Ha jó értelemben vett happy enddel végződik egy történet, azt nem méltatjuk a figyelmünkre, nem adunk neki hitelt. Van valami köze ennek a kudarcdram­aturgiának tényle­ges történelmi tapasztalatainkhoz ? Kosáry Domokos (történész, MTA, Történettudományi Intézet): Nem tu­dom, hogy a kudarc iránti szimpátia teljesen általános-e. Én ezt a „kudarc-

Next