Jel-Kép, 1983 (3. szám)
MÉG EGYSZER - A történelem hasznáról. Tudósklub. Műsorvezető: Papp Zsolt
A TÖRTÉNELEM HASZNÁRÓL Most viszont, amikor egy világgazdasági válságperiódusban tartunk, rájövünk arra, hogy ez a technikai civilizáció mégsem tudja teljes mértékben kielégíteni az embernek mint nembeli lénynek az igényeit. Érzékenyek vagyunk a sokszínűség iránt. És miben rejlik a sokszínűség ? A több évszázados tradíciókban. Amikor az ember kissé furcsának tűnő modern elméleteket hall — pl. a gyorsuló időről — mindig fölvetődik a kérdés, hogy vajon helytálló-e azt mondani, hogy minden, ami technokratikusan egyenlősít, az modern, és minden, ami a sokszínűségre, különbségre helyezi a figyelmet, az konzervatív. Én azt hiszem, hogy ez a kettősség együtt érvényesül az emberiség fejlődésében, és most egy olyan szakaszban vagyunk, amikor erre rájöttünk. Ormos Mária (történész, MTA, Történettudományi Intézet): Más oldalról közelíteném meg ezt a problémát. Az idő felgyorsulásából indulnék ki. Az idő felgyorsulása a 20. században nem kizárólag a technikai változásokat és az ezzel együttjáró problémákat jelenti. Gondoljuk meg, ha Magyarországot nézzük, itt egy generáción belül szétbomlott egy teljes társadalmi szerkezet. Emberek milliói változtattak lakóhelyet, házat, lakást, életformát, ruhát, környezetet, gondolkodást. Ha Magyarország határain túllépek, akkor még ugyanennek a generációnak az életében történt, hogy az európai civilizáció leányvállalata, az Egyesült Államok átvette az epicentrum szerepet, ami óriási változást hozott az egész civilizáció történelmében. Ez a generáció azt is megérte, hogy országok, népek, amelyeknek a nevéről sem hallottunk, sőt egész kontinensek emelkedtek ki és hozták Európát velünk egyetemben teljesen más összefüggésrendszerbe. Nemcsak azt a kérdést kell tehát felvetni, hogy mire használjuk mi fel a történelmet és a történelemismereteinket, hanem azt is, hogy a történelem mire használ fel bennünket. Tulajdonképpen megéljük azt, hogy történelmi végtermék vagyunk, pillanatnyi végtermék, amely ugyanakkor természetesen termeli a holnapi történelmet. Azt hiszem, hogy ennek a világméretekben megnyilvánuló óriási érdeklődésnek ez az alapja, amibe belefér mindaz, amit az előbb elmondottunk. Ez azt is magába foglalja, hogy szertefoszlott az a pillanatnyi hit, hogy most ki lehet lépni a történelemből, most már semmi baj nem lesz, csak nagy, nagy felemelkedés. Aztán egyszer csak viszszafogták a gyeplőket. A csalódás is benne van tehát ebben a történelmi élményben, méghozzá a sokszoros csalódások egész tömege, ami ezt az érzékenységet kiváltja. Ha valamit tudok a közelmúltról, annak gyökerét már egy régebbi múltban találom, s máris ott vagyok a második világháborúban, de a második világháború okát már csak a két világháború között tudom keresni, és így a dolog rendkívül gyorsan pereg vissza, egészen a középkorig. Papp Zsolt: Úgy tűnik, hogy az eddigiekből két tendencia emelhető ki. Egyrészt az, hogy a történelem felé fordulásnak értékőrző, értékkonzerváló jellege van, másrészt pedig, — és ilyen tanulmányok, publicisztikák is megjelennek — hogy a mi történelmünk ismétlődő kudarcok, alászállások sorozata. Hogyan egyeztethető össze ez az érdeklődés azzal, hogy történelmünk tanulságai negatív tanulságok, csalódások ? Milyennek szeretjük mi magunkat látni ? Hősnek vagy elbukó hősnek ? Kudarcot vallanak vagy történelmünk diadalmas szerzőjének és szereplőjének ? Hankiss Elemér egy korábbi írásában úgy fogalmazott, hogy hazánkban az elmúlt tíz évben divattá lett a kudarcdramaturgia. Azokat a regényeket, színdarabokat, tévéfilmeket szeretjük, azoknak adunk hitelt, amelyekben a hős morálisan megigazul, de az életben elbukik. Ha jó értelemben vett happy enddel végződik egy történet, azt nem méltatjuk a figyelmünkre, nem adunk neki hitelt. Van valami köze ennek a kudarcdramaturgiának tényleges történelmi tapasztalatainkhoz ? Kosáry Domokos (történész, MTA, Történettudományi Intézet): Nem tudom, hogy a kudarc iránti szimpátia teljesen általános-e. Én ezt a „kudarc-