Jel-Kép, 2006 (1. szám)

KÖZGONDOLKODÁS - Marián Béla: A válaszadók tájékozottsága - a Marketing Centrum kérdezőbiztosai szerint

Nagyon jelentős az életkori csoportok közötti kontraszt is (F - 25,8), ráadásul szignifi­káns az életkor­i iskolai végzettség interakció is. A legalacsonyabb átlagot a 60 évnél idő­sebb érettségi nélküliek körében találtuk, a legmagasabbakat pedig a 60 évnél fiatalabb diplomások körében. Végül az érettségi nélküliek körében lényegesen nagyobb az életkor szerinti kontraszt, mint a diplomások, és különösen az érettségizettek körében. A tájékozottság itt erősen politikai töltésű, hiszen a kérdések többsége valamennyi kérdőíven politikai témájú volt, így tehát egyáltalán nem meglepő, hogy éppen azok köré­ben a legalacsonyabb a skála átlaga, akik több keresztkérdés után sem árulták el a kérdezőbiztosnak kedvenc pártjuk nevét. Az esetek döntő többségében azért, mert nincs is ilyenjük. Ugyanakkor az SZDSZ-támogatók átlaga is szignifikánsan nagyobb, mint a többi párt támogatóinak az átlaga, és ebben többek az is szerepet játszik, hogy az SZDSZ táborá­ban a legmagasabb a fővárosiak aránya. Márpedig a budapestiek tájékozottságskála-átlaga 14 ponttal magasabb, mint az 5000 főnél kisebb településeken lakóké. Kérdezőbiztosaink pártállásáról nincsenek pontos információink, de semmi okunk sincs feltételezni, hogy több lenne köztük az SZDSZ-szimpatizáns, mint más pártok támo­gatója. Az SZDSZ-támogatók magasabb tájékozottságskála-átlagát tehát inkább annak kell tulajdonítanunk, hogy a liberális párt támogatói körében az átlagosnál magasabb a politika iránt érdeklődő diplomások aránya. A pártpreferencia azonban nemcsak főhatásként érvényesül, hanem szignifikáns a pártállás - életkor interakció is. Az MSZP hívei körében csak a 60 évnél idősebbek között kezd el hanyatlani a mutató, míg a többi párt támogató körében már korábban. A legna­gyobb életkor szerinti zuhanást azonban a bizonytalanok körében találtuk. Olyannyira, hogy e körben a 60 évnél idősebbek átlaga átbillent a negatív tartományba, jelezvén, hogy az idősebb bizonytalanok többségét tájékozatlannak érezték munkatársaink. A tájékozottságskála átlagas életkor és iskolázottság szerint­ ­"diplomás " " "érettségizett nincs érettségije

Next