Jelenkor, 1943 (5. évfolyam, 2-24. szám)
1943-07-01 / 13. szám
állt s ezt az erőt a nap folyamán még 2 zászlóalj erősítette meg. A 59. hadosztály többi részei a következő két éjjel hajóztak át. Az átkelés tehát sikerült, egy valóban elsőrangú ellenféllel szemben. Ha a most szóban forgó angolszász támadást a hadászati elmélet nézőszögéből tekintjük, azt mondhatjuk, hogy a védő akkor jár el célszerűen, ha a főbb kikötők erős megszállása és elaknásítása mellett a partvidéknek csak megfigyelésére szorítkozik és erős tartalékokat tart készenlétben, például Thesszáliában, Lariszánál, Szaloniki környékén és Thrácia valamelyik alkalmas pontján, hogy az ellenséges támadás súlypontjának felismerése után ellentámadással vesse vissza a tengerbe a partraszállt csapatokat vagy legalább is megakadályozza annak térnyerését a Balkán belsejébe. Erre a térnyerésre a földrajzi viszonyok szerint leginkább a Vardar, a Sztruma és a Marica völgye kínálkozik. A sikerült partraszállás, ha nem követi lendületes előnyomulás az ellenséges viszonyban levő államok valamelyikének területére, természetesen nem volna döntő jelentőségű, de mindenesetre jelentené a második arcvonal megalakítását, tehát az eddig parlagon hevert erő hasznosításának lehetőségét. Elképzelhető ugyanis annak az esetnek bekövetkezése, amelyiknek most vagyunk tanúi. Az angolszászi partraszállás Észak-Afrikában kikényszerítette bizonyos tengelyeiknek — Rommel tábornagy hadain felül — Afrikába való irányítását, tehát tengelyerőket vont magára. Lehet ugyan, hogy az Afrikába (Tuniszba) irányított tengelycsapatok azokból az erőkből véttettek, amelyek eddig Szicíliában és Dél-Olaszországban voltak készenlétben. Az angolszászok mégis nyereség gyanánt könyvelhetik el Giraud tábornok állítólag 11 afrikai hadosztályra rúgó, részben még szervezés alatt levő seregének, valamint a francia hajóhad Észak-Afrikában levő részének (állítólag 3 csatahajó, 1 repülőgéphordó, 3 nehéz és 6 könnyű cirkáló, 9 romboló, 10 ágyúnaszád, 14 búvárnaszád) csatlakozását. Viszont a tengely haderői megszállhatták Dél-Franciaországot és Korzikát, valamint Tuniszt és így megóvták magukat attól, hogy onnan meglepetés érhesse őket. A balkáni partraszálláshoz kiszemelt angolszász haderők tehát Gibraltár felől csak Tunisz (és Szicília) elfoglalása után érhetik el viszonylagos biztonságban a Jónvagy Égei-tengert, egyébként oda csak Afrikát délről megkerülve, a szuezi csatornán keresztül juthatnak el, amennyiben már nem állomásoznának Egyiptomban, Palesztinában vagy általában a Közel-Keleten. Az Égei-tengerbe való befutása előtt az angolszász hajóhadnak és csapatszállító flottának persze mindenképpen el kell hárítani azt a veszedelmet, amelyek fenyegetik a Kréta szigetén levő német légierők és búvárnaszádok, a Dodekanezosz szigetcsoporton levő hasonló olasz erők, valamint azoknak az ilyen erőknek részéről, amelyek a görög szigeteken elrejtőzve várják az angolszász hadi és szállító hajókat. Emlékeztetünk itt arra, hogy ezeken a vizeken rengeteg hajó pusztult el az első világháború alatt, így a Dardanellák ostroma alatt ment veszendőbe angol részen a 15.000 tonnás „Irresistible", a 14.900 tonnás „Majestic" a 12.500 tonnás „Goliath" és a 11.985 tonnás „Triumph" csatahajó, aztán a 12.000 tornás „Bouvet" francia csatahajó. Az utóbbival több mint 600 ember vesztette életét. Más helyen, de szintén a Balkán körüli vizeken pusztult el a 14.200 tonnás angol „Russel", a 12.900 tonnás orosz „Pereschet", a 12.730 tonnás francia „Suffren" és a 11.300 tonnás francia „Gaulois" csatahajó, a 4800 tonnás francia „Amiral Charnel" francia cirkáló és egy 14.500 tonnás francia segédcirkáló. Az utóbbin 1000 ember, a „Suffren"-en 647 ember, az „Amiral Charnel"-en 375 ember lelte halálát. Ezeknek a hajóveszteségeknek felsorolásával csak nyomatékosabban akartunk utalni az angolszászokat az Égeitengeren fenyegető veszélyekre, illetve a megteendő biztonsági rendszabályok nagyarányúságára. Természetesen nem lehet veszteségmentesen háborúskodni. Számolni kell minden harcban az ember és anyag jelentős hányadának pusztulásával. Nyilvánvaló volt, hogy Szicília megszállása az angoloknak a Balkánra a mostaninál rövidebb hajóutat biztosítana, ami az utánszállítás nézőszögéből volna fontos még akkor is, ha mint támadó csapat a Közel-Keleten most tartózkodó angolszász erők hajóztatnának át a Balkánra. Az utánszállítandó cikkek és anyagok legnagyobb része ugyanis nem származhatik Afrikából, hanem a Balkánra áttett csapatok anyaországaiból. Ebből következik az utánszállítási vonal nagy hosszúsága. Az utánszállítási vonal megrövidítésére irányuló angolszász törekvésnek is minősíthetjük a tuniszi harcokat. Egy olasz tengernagy véleménye szerint az angolok 2 millió tonna hajótért takarítanának meg, ha szabadon használhatnák a hajózásra a Földközi-tengert, tehát nem kellene Afrikát megkerülniök. Ezenfelül felszabadulnának más célra a Földközitengeren alkalmazott tengeri haderőktenné a tengelyhatalmakat és ezek elsősorban megnyilvánulnának erőknek a Balkánra való irányításában. Ezeket az erőket más hadszínterekről vagy más alkalmazásból kellene elvonni. Az már más kérdés, hogy hol kerülne döntő harcra a sor, vagy milyen vonalakon helyezkednének el az ide irányított erők és hogy egyáltalában nem torkolna-e az egész hadművelet állásharcba. Még csak azt említjük meg, hogy az angolszászok a Balkánra való partraszálláshoz szükséges nagyságú haderővel ugyan rendelkeznek, de kérdéses, hogy mikor tudják ehhez a szükséges hajótért biztosítani, különösen, ha az egész vállalkozást párhuzamosan a tuniszi harcokkal akarnák végrehajtani. Az első világháború tapasztalatai szerint egy katonának Amerikából Európába szállításához 5 bruttó regisztertonna hajótér volt szükséges. Egy hadosztály (15.000 fő) átszállításához tehát 75.000 tonna ilyen hajótér kell. Ez a szám bizonyára csökken, ha csapatoknak Észak-Afrikából és a Közel-Keletről Európába való áthajózásáról, vagyis az aránylag keskeny Földközi-tengeren való átkelésről van szó, mert hiszen a csapatoknak egy rövid úton nincs olyan kényelmet szolgáló berendezésekre szükségük, mint az óceán áthajózásánál. Ha az angolszászok képesek voltak Marokkóba és Algírba egyszerre 185.000 embert, 20 járóművet és 220.000 tonna anyagot Amerikából és Angliából áthozni, feltehető, hogy ennek a mennyiségnek IV*—2-szeresét egyszerre áttehetik a Földközi-tengeren, feltéve, hogy sikerül az előkészületeket annyira titokban tartani, hogy a Balkán védőit a vállalkozás meglepi és ezért ellenrendszabályokkal elkésnek. Kérdés persze, hogy a partraszállt csapatok képesek-e megmaradni a Balkánon és nem érie őket az a sors, amely érte az angol csapatokat 1940-ben Norvégiában s 1941-ben Görögországban. Ha sikerül most megmaradniok, teljesül a Szovjetuniónak tehermentesítésre irányuló kívánsága. Ezzel be is fejezzük fejtegetéseinket. Minden további részletbe való belemélyedéshez hiányzik a megfelelő alap és ezért minden következtetés csak jóslásszámba mehetne. Amit eddig is előadtunk, lényegében csak azon alapult, hogy az angolszászok, ha ebben a háborúban győzelmet akarnak — márpedig akarnak —, nem kerülhetik el, hogy csapataikat Európa szárazföldjére át ne hozzák és a tengelyhatalmak haderőivel meg ne mérkőzzenek. Az idevezető több út közül az egyiket kissé részletesebben vettük szemügyre, de természetesen ennél is meglehetősen bizonytalan tényezőkre voltunk kénytelenek számvetéseinket alapozni. JELENKOR Törökország jelentősége A most vázolt nehézségek domborítják ki legjobban Törökország jelentőségét egy balkáni angolszász vállalkozás esetén. Ha ugyanis Törökország az angolszászok oldalán fegyvert fog (ami 1—1,5 millió főnyi jól felszerelt, kiváló emberanyaggal bíró hadsereget jelent), vagy ha csupán megengedi nekik a területén való átvonulást —• vasútainak, utainak és kikötőinek használatát, a második európai arcvonal megalakítása a Balkánon igen könnyű volna. Az angolszászok megtakarítanák maguknak az első hajóút (a csapatszállítás) legnehezebb részét, az Égei-tengert. Ebben az esetben ugyanis csak az volna szükséges, hogy az Egyiptomban, Palesztinában, Szíriában, Irakban és Iránban levő angol és amerikai csapatok vasúton és gépkocsin való szállítással a Boszporusz- és a Márvány-tenger ázsiai partjára vonuljanak, átkeljenek az európai partra és Török-Thráciában felvonulva, megalakítsák ott a kívánt arcvonalt. Ezt a mozgást szinte teljes biztonságban végezhetnék, legfeljebb ellenséges repülőgépek zavarhatnák meg. Török-Thráciából következnék az angolszász hadak előnyomulása a nekik fontosnak tetsző irányban, így például Bulgárián és a Dobrudzsán keresztül Romániába, a keleti tengely-arcvonal hátába, vagy Szerbián és Magyarországon keresztül Bécs felé, stb. De talán az angolszászok sem gondolnak ilyen messzemenő célok megvalósításának részleteire. Nekik már nagy eredmény volna a Balkánon való megjelenés, mert feltételezhetik, hogy ez nagyarányú ellenrendszabályokra kész a ELŐFIZETŐINKHEZ! Felhívjuk hátralékos Előfizetőinket, hogy a mellékelt csekklapon postafordultával küldjék be a hátralékos összeget. A JELENKOR nehéz helyzete nem engedi meg, hogy előfizetési haladékot adjon. Azoknak az Előfizetőinknek, akik a hátralékot nem küldik be, a JELENKOR következő számát már nem küldjük. JELENKOR kiadóhivatala.