Jelenkor, 1968. július-december (11. évfolyam, 7-12. szám)
1968-12-01 / 12. szám - Bajomi Lázár Endre: Francia krónika
EGY ÖRÖKIFJÚ AGGASTYÁN HALÁLA Nem szeretem a superlativusokat, de Marcel Duchamp esetében meg merem kockáztatni azt az, egyesek szemében talán merésznek ható állítást, hogy ő volt a XX. század legnagyobb újító képzőművésze. Már hallom is a felhördülök táborának egyetemes kitörését, és Picasso, és Klee, és Kandinszkij, és X. Y.? Nos, nem! Duchamp nem volt olyan nagy művész, olyan zseni az alkotásban, mint a fentiek, de a rombolásban, az újításban, a szentségtörésben eredetibb és bátrabb volt náluk is, s ha akart volna, kitűnő kubista piktor lehetett volna belőle, mert minden művészi adottsága megvolt hozzá (ellentétben egyes modernkedő blöffölőkkel tudott rajzolni és szerkeszteni). A Párizstól nyugatra fekvő előkelő Neuilly elővárosban hunyt el, 1968 október 2-án, 81 esztendős korában az a művész, aki évtizedekkel megelőzte korát, és már a tízes években mindent, hangsúlyozom mindent kiötlött a polgárpukkasztásra, minden olyan up to date vaskalappuhító, szakállrángató képzőművészeti ötletet elsütött, amelyekről a mai fiatalok azt hiszik, hogy csak néhány éve puffogtatják őket a pop' art, meg az op' art, meg a nem tudom milyen art hívei... Duchamp „terhelt" családból született. Ezen nem valami elmezavar-örökséget kell érteni, hanem azt, hogy mind a három Duchamp-fiú tehetséges művész lett. A legismertebb Gaston, aki Jacques Villon álnéven (a Nagy Testamentum szerzője volt a kedvenc költője) a kubizmus egyik jeles harcosa lett; ő alapította meg a híres Arany - metszet csoportot. Raymond-ból pedig szobrász lett, s ő is a kubizmus követőjeként működött. Marcel volt a legfiatalabb. Ő 1904-ben az ódon elveket valló Julian Akadémián tanult, de ennek ellenére - ahogyan a Mario de Micheli Az avangardizmus című remekművéhez fűzött gyenge jegyzetek írója mondja róla: „több modern irányzat részvevője" (!) lett. Alighanem a futuristák lázadása volt az első, mely tartós hatást gyakorolt rá. Marinettiék kiáltványának 1909-es közzététele után nemcsak a futurista képek, hanem - s ezt azóta sokan elfelejtették - a futurista tárgyak is szaporodni kezdtek. Párizsban megnyílt Jules Manicave futurista vendéglője, hol a főúr apró tengeri rákokkal töltött békát meg marhavérben főtt, málnaszörppel leöntött burgonyapürében felszolgált ételeket javasolt a vendégeknek, akik futurista kalapot és ékszert viseltek ... A „kész tárgyak" ilyetén megjelenése, vagy betörése a művészetbe azért jelentős, mert egybeesik a collage elterjedésével (voltaképp ez is kész tárgyak művészi, vagy jobban mondva a hagyományos művészetet tagadó felhasználása), és rányomja bélyegét Duchamp, s a XX. század egész művészeti forradalmára. Később Duchamp, miután a katonaságtól kiszuperálták és Amerikába ment, éppen a ready made, vagyis készre csinált tárgyakkal forradalmasította a képzőművészetet: minden jó volt neki, hogy „műtárgy" legyen belőle, vécé-csésze, fogas, sörösláda, biciklikerék, vagy egyszer például egy éjjeliedény, amelyet Forrás címmel állított ki. A XX. századi képzőművészeti megújhodásnak, vagy mondhatnám azt is: megbotránkoztatásnak legnagyobb seregszemléje mindmáig az a new-yorki kiállítás volt, amelyet 1913 elején az Armory épületében rendeztek. Ez az Armory Show 2000 forradalmi alkotást mutatott be, melyeket olyan nevek szignáltak, mint Toulouse-Lautrec, Van Gogh, a vámos Rousseau, Francis Picabia, Dufy. Ám a legizgalmasabb alkotás Marcel Duchamp 1912-ben festett Lépcsőn lemenő akt című futurista-kubista képe lett. Százhúszezer amerikai vonult el előtte, javarészt dühös megrökönyödéssel. Az ötletet tulajdonképpen a mozgófényképezés adta, illetve Jules Marey francia orvos kísérletei, aki elsőnek vezette be a grafikai ábrázolást az élettani jelenségek megismerésére. Duchamp meztelen nője egy ilyen mozgókép: ugyanannak a nőnek különböző mozgásfázisait láthatjuk egyegy grádicson. A kubisztikus testforma , a mozgásábrázolás egyszerre ad életet és elvont erőt az aktnak, amely az elevenség és a gépiesség dialektikájára épülő ellentét művészi megvalósulása. Ha tetszik nevetséges, amint bergsoni értelemben nevet-