Jelenkor, 1843. január-december (12. évfolyam, 1-104. szám)
1843-01-26 / 7. szám
PEST, csilláss jan. 26kán.Jelen 1843. szám. Meg jelenik a’ Társalkodóval együtt minden héten kétszer , t.i. vasárnap és csütörtökön. Előfizethetni helyben a’ szerktes kiadó tulajdonosnál úri utcza 453 dik szám alatti Trattner-Károlyi ház első emeletén , egyebütt pedig minden királyi postahivatalnál. Az ausztriai birodalomba vagy más külföldi tartományaikba kivontató példányok iránt csupán a" bécsi es. főpostahivatal utján történhetik a' megrendelés. Az Értesítőben mindenféle hirdetvény fölvétetik ' * 123 ’s pontosan kö z ö l t e tik._____" Teljes számú példányokkal még szolgálhatunk lapjainkból. Ezt válaszul több rendű tudakozásra’ Ezek elfogyta után csupán azon számtól kezdve küldhetjük meg azokat, mellynek nyomtatásakor a megrendelés szerkesztő hivatalunkhoz érkezik. A’ JEEE.^hkOK és TAKSALlIODÓ szerkesztősége. FOGLALAT. Magyarország és Erdély: kinevezések és előléptetések; Wesselényi és Kossuth gr. Széchenyi Istvántól; Anfi-kalász ; mezei naptár ügyében; pesti takarék-pénztár Komárommegyei közgyűlés : ügyvéddij szuperben ; Király püsp. alapítványa; az ezüstbeni szoladijat. Turóczmegye: körlevelek iránt intézkedik; egy 12 éves zsidó gyújtogató elitéltetése, az adóügy és mennyisége; Zágráb megye: Syrrolyváros és a’ torontáli körlevél, tisztujitási kicsapongás miatti óvakodás; Egervárosi tisztujitás , az azt megelőzte vérengzés uj tisztikar,’s egyéb botrányos zavargások; ’s a t. Ausztria. A’ zsidók jogrészesülése , orosz kereskedelmi viszonyok. Spanyolország. (A’ barcelonai levéltár nagy részben megsemmisült. Két guerilla-vezér agyonlövetett.)Espartero nyilatkozata a’ királyné előtt; sajtós óvás az angol kereskedési szerződés ellen. Anglia: Lapvélemény az angolok afghanistani pusztitásiról; folytonos izgatás a’ gabonatörvény ellen. Francziaország: trónbeszéd , a’ ministerség nagy többséget biránd a’ követkamrában. China: a’ békekötés némelly következményei; Japánban nagy ínség. — Értesítő. Magyarország és Kintély. O cs. ’s ap. kir. föls. Bene Ferenc.et a’ pesti tud. egyetemnél az orvos-sebészi tanok igazgatóját ’s orvosi tudománykar elnökét eddigi egész fizetésével nyugalomra léptetni ’s érdemes jutalma”. Leopold és jeles rend kiskeresztjével diszesiteni legkegy. méltóztatott. — • "'ti " . . . ilVg il . cs.’s ap. kir. föls. Ambrosisch István bar«. ».* .kamrai tiszttartósági írnokot tovább szolgálatrai alkalmaztathatlansága miatt nyugalmazni méltóztatott. A’ rm. magy. kir. udv. kamra- Norváth László nyugalmaztatása által megürült facseti kamrai kasznárságra rasztovai kamrai ispánt Berzenkovics Ferenczet; Harrer Ferencz előléptetése által a’kir. fő erdőfelügyelésnél megürült másod-járulnokságra az eddigi díjas gyakornokot Mihálkovics Károlyt, ezen ’s Besz Ferencz előléptetése által ugyanazon főerdőfelügyelésnél megürült két díjas gyakornokságra ható ujvári erdészhivatalbeli gyakornok Haluska Gusztávot és Scultety Nathanaelt. Mihálik János halála által megürült Arad-ménes kerületi kamrai mérnöksegédségre a’ Duna folyam fölvétele mellett munkálkodó másodrendű mérnököt ’s a’ kebelbeli építészi igazgatás díjtalan gyakornokát Pottak Lajost alkalmazá. — A nagy-bányai főtiszti és beváltói hivatalnál megürült pénztárnokságra ottani pénztári ellenőr Koffler János, a’ zalatnai tartományi bányabiróságra Erdélyben az ottani bányász-itélőszéklső ideiglenes ülnöke Fritsch János alkalmaztatott, Wesselényi és Kossuth. II. Az 1825dik. év óta azonban mik történtek? A’ kormány milly mezőre állott, milly utakat folytat? kérdem. ’S kérdem egyszersmind: lehet-e olly megátalkodott vak, olly szennyes bűnös vagy olly pajzán iskolás e’ világon, ki tagadni merné, hogy ha a’ mai napot, mellyben élünk , az 1825ki évnek napjaival hasonlítjuk össze, mikor e’ nevezetes országgyűlésünk első tárgyalási ülésit tartá, akkor mind nemzetiségünkmind alkotványunkra nézve a’ mai nap, bármilly gyenge lábon álljanak is ezek egyébiránt, ma még is olly fényben ragyog azon elfelejthetlen sötét napokhoz képest — mikor már olly roszul valánk, hogy halálos bajainkat felettesük nem is érezte többé ,mint a’legkisebb életszürkület is gyönyörű fény annak, ki alatt a’ kapzsi halálnak fekete mélysége irgalmatlanul tátongott már; jóllehet a’ nyavalygó csak akkor érzi marczona fájdalmit leginkább, csak akkor látja, milly kétségbeesési létben fekütt már, és ekkér csak akkor iszonyodik maga magánál, és szokott kapkodni maga körül, mikor jobbra fordul, fellábodása, ha saját magát meg nem rontja, szinte bizonyos, és már örvendve kezd bízni az orvos. ’S igy nemzeti álladalminkat tekintve! Mert bár orvos, bár nem , de a’ legfelszinesb , leggyengébb gondolkozó is megvallani kénytelen, hogy az érintett 17 — 18 év leforgása után , ma már olly jó színben van a’magyar mind nemzetiségre mind alkotványra nézve , ha e’ színt azon haloványsággal és fekete sárgasággal hasonlítjuk öszsze, mellyben 17—18 év előtt sínylődött, hogy valóban kétségbeesésre nincs vagy legalább nem volna ok, ha nemzeti testünk, ezen normális visszatéréséből az egészséghez, éretlen kísérletekkel és tapintatlan rögtönzésekkel ki nem zavartatnék. Ámde javulásunk, nem egy fájdalmas visszaeséstől kísérve, felette lassú és csak lépcsőnkinti volt; és ekkor azon okok kitapintgatása is csak lassabban jöhete némileg tisztába, hogy ugyan miknek köszönhetnék jobbrafordulásunkat leginkább. ’Sim ezen okok felfogásában, melly körül forgott és forog felemelkedésünk vagy bukásunk — mert az alkalmas gyógyszer életre, a’ nem alkalmas halálra vezet — már 1830 ban nem tudtam Wesselényi nézetét helyesleni;valamint hinnem kell, mert nem hajtott rá, ő sem hagyá helyben az enyimet. Rendszerint kérkedő és indiscret követelés szokott lenni, ha iró saját régibb iratira utasítja viszsza az olvasót; de azért vannak kivételek, és tudom, lesznek e’ sorok olvasóji közt elég méltányosak, kik nem veendik rész néven, sőt megbocsátják, ha őket már 1831ben irt Világ czimü munkámra ezennel viszszaidézni bátorkodom: hol nyilván kimontjám, mennyire mutatkozik előttem honunk diagnosisa megváltozottnak, és mennyire volna e’szerint minden magyar, ki honi dolgainkban kivált vezető szerepet viselni bátorkodik, köteles saját magaviseletét is a’ megváltozott körülményekhez szabni, ha csakugyan és őszintén hordja szivén vérünk, honunk ügyét, és véletlenül vagy tévedésből — mi, fájdalom, néha néha megtörténik — nem teszi annak ebbe saját hasznát és saját fényét. Méltóztassanak csak olly kegyesek lenni, és érintett munkámat egy kissé forgatni, és meg fogják látni, hogy ha nem is a’felhozott szavakkal, de többnél több állítás találtatik ott, melly a’ felhozottal eredményre és czélra nézve egyhangú. Mit mind azért vagyok bátor itt megemlitni, mert mindenkinek és ekkép személyemnek is van joga követelni, hogy őt bármiben , és ekkép politikai pályáján következetlennek kine kiáltsák , ki ne trombitázzák — mire annyi jóakarómnak CO olly nagy kedve volna — ha kivált több mint ezer nyomtatott példányban be tudja bizonyitni, mint én a’ világnak Világ czimü munkám által, hogy már tizenkét évvel ezelőtt kezdettem divergálni Wesselényi és iskolájául azon mód iránt, melly szerint legjózanabb és czélravezetőbb volna, vérünk és honunk állását lassankint egy lehető legtökéletesb egészségi léthez hozni mind közelebb. ’S ugyanis már 1830ban, mikor Konstantinápolyból, hol súlyos betegségbe estem , térek vissza, már 1830ban állott előttem tisztán, hogy kormányunk alkotmányunkat és nemzetiségünket valódikig méltánylani kezdi, és nem azért jő jobb vágásba minden olly lassan , vagy sok éppen nem jő vágásba, mert a’ kormány megmaradt vala , habár soha ki nem is mondott, de azért mégis folyton folytatott centralisatioi és összeolvasztási systemájánál,hanem azért nem tért a’ kormány azon térre rögtön , mellyen Jüszint látni kívánta azt Wesselényi és iskolája,mert ezer bonyodalmi közt és számtalan körülmény miatt, mellyeket most nem sorolhatok elő, ezt szaporán és szökésekként legjobb akarattal sem tehető. Wesselényi langyos akaratot, sőt tervezett planumokat vélt szemlélni mindenütt, hol én egyedül szövevényt , tán egyes személyek langyosságát, ’s inkább tervnélküliséget, mint terveket bírtam látni. ’S innen támadt azon legelső divergentiánk , melly szerint Wesselényi — ’s itt semmi titkot nem zárok ki, mert hiszen későbbi útja által, mellyet nélkülem járt, maga magából kiviláglik az egész — mindig küzdve , valami elkeseredett belső érzelemmel, ’s ebből származó ,daczczal ,terrorismussal, és ekkép úgyszólván valami intimidatioval gondolta honi ügyünket kormányunk átellenében legbiztosabban és legsikeresebben rágtatni egy egy lépéssel elé; midőn én viszont legszigorúbb lélekismeretem szerint arra mertem volna kötni lelkemet, hogy efféle politikai eljárás nemcsak előmozditni nem fogná honunk ügyét, de azt egyenesen viszszalökné, sőt a’ legaggasztóbb veszélyekbe is bonyolitná , ’s inkább a’ persvasionak, a’ kölcsönös érdekek viszonyos megmutatásának volna helye , és in ultima analysi csak illyes procedura emelhetné vérünket. Ila én fontolom: „ugyan miért nem pusztult el a’ magyar, és miért fordult ismét az élethez“ a’ jó szerencsén kívül, im ezen okoknak valék azt kénytelen tulajdonítani: 1) alkotványos, mint nemkülönben nemzetfentartási küzdelminknek helyes, ’s isten, valamint minden igazságos ember előtti „igaz volta,“ vagy tán rö-videbben mondva „jó igazunk.“ 2) azon éberség és hű érzelem, mellyhez képest vérünknek bár végtére úgyszólván csak töredéke , de azért éppen meg nem tört, sőt ellenkezőleg soha egészen meg nem tört része mindig buzgott e’ „jó igazunk”' védelmében , ’s hogy újabb korban nagyobb szám került illy kötelességérzetre fel; ’s 3) dynastiánk embersége’s nagylelkűsége, melly szerint nem képes alattvaló népeinek jó igazával, mellyek olly tiszták ’s kétségbe nem vehetők mint mieink , zsarnokilag szembeszállni, ’s megholtakként bánni olly népekkel, mellyek annyi meg nem tört, sőt tán — szeressük hinni — annyi fiatal erőt fejtenek ki, mikor létük végveszélyben vala, mint a’ magyar vér mutatott kivált újabb küzdelmiben. Wesselényi az eredményeket az okokkal egybevetvén, a’ kérdésben levő tárgyat illetőleg, alkalmasint szintilly árnyéklatu feloldásokra jutott, csakhogy — és itt lappang azon elválasztási pont, melly minket mind inkább elágaztata — hogy t.i. ő és iskolája,melly még most is nagy ágú Magyarországban, mind azon — nem bánom nevezzük addig úgy, mig bizonyos kitételeket jobban definiálni leend alkalmam — concessiókat, mellyek a’ kormány részérül jönek, sokkal inkább hajlandó bizonyos ,zavar' — embarras — hogy ne mondjam,félelem' eredményeinek tulajdonítni, mellybe a’ kormány helyeztetik, mikor hangos követeléssel jó érintkezésbe; holott én nem zavart, nem félelmet vélek észrevenni, hanem azon nagylelkű és nem kevésbé józan felfogású vágyat, a’ magyarral tökéletesen kibékülni, ’s azt, legyen jószivüleg, legyen helyes számitásilag, regeneratioi küzdelmiben alkotvány- és nemzetileg elősegítni. ’S szintígy hajlandó Wesselényi és iskolája a’ kormány minden omissioiban ’s hanyagságiban, mint már fentebb érintém, inkább mostoha, idegenkedő érzelmet észrevehetni; midőn én részemről, mind azt, vagy annak legalább lehető legnagyobb részét, mi ferdén, visszásan, sőt épen nem történik és nem ritkán az egész álladalom legnagyobb kárára elmarad, nem annyira ,személyeknek, mint a’ dolgok szövevényinek ’s egybebonyolult létének tulajdonítom ; és hogy — ha örökön örökké nem akarjuk csalni magunkat — nem áll a’ magyar kormányával azon viszonyban, melly közt minden tulféltékenységet száműzve , bizalmas és szálka nélküli hangulatban fontolóra lehetne venni a’ nagy közérdekben egybe folyó viszonyos két érdeknek kérdéseit, mirül azonban más alkalommal, és akkor majd bővebben. Jóllehet, mint itt előadóm , hathatósan megcsorbult bennem azon bizodalom, mellyel Wesselényi politikai józan látása iránt viseltetem, és napról napra skeptikusabb lettem, választott útját és modorát illetőleg, azért mégsem bíztam saját szemeimbe ill és felfogás