Jóbarát, 1972 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1972-01-06 / 1. szám
Hazám Látom a végtelen nagy síkod, Melynek nincs határa tán. Nincsen gazdagabb e tájnál, Ez a föld az én hazám! Látom gazdag tarka völgyed Május első hajnalán. Nincsen szebb e drága tájnál, Ez a föld az én hazám! Zeng a völgy, a gyermek kacag, Madárének száll a fán, Nincsen kedvesebb e tájnál, Ez a föld az én hazám! Gergely Éva V. osztályos, Lapos Egy szép napsütéses tavaszi délutánon egy unokatestvérem érkezett hozzánk az alföldiől. Észrevettem, hogy nagyon érdekli a vidék, s mivel még nem járt erre, megígértem, hogy bemutatom a városunkat. Elindultunk. Előbb az új hídon mentünk át Hívogattak az egymás melletti boltok és azoknak a szebbnél szebb árui a kirakatban. Kiválasztottuk, hogy mit szeretnénk, és tovább mentünk. Észre sem vettük és máris ott álltunk az új kultúrotthon előtt Felmentünk az új könyvtárba, végignéztünk néhány képes újságot az olvasóteremben. Innen az új iskolához mentünk. Itt megnéztük a laboratóriumokat. Az iskola udvarán már újabb építkezésbe kezdtek, tornatermet emelnek a többi épület mellé. Ősszel már ebben fogunk tornászni. Az új internátus tömeg tisztaságáért tetszett az unokatestvéremnek. Majd buszra ültünk és kimentünk a város szélére, ahol az új modern traktorállomás és az autójavító üzem emelkedik, sok gépkocsit tudnak itt egyszerre javítani. Sok mérnök, technikus, szakmunkás dolgozik itt, és azt is mondtam az unokatestvéremnek, hogy remélem 2—3 év múlva én is e vállalat munkásai közé fogok tartozni. Gyalog visszasétáltunk a városba. Ez alkalommal sem kellett szégyenkeznem. Az új téglaházak közt már alig akadt egy-egy régi ház, pedig az utca vagy 2 km hosszú. Hazatérő iskolásokkal találkoztunk. Sanyi megkérdezte: — Mégis hány gyermek jár itt nálatok az iskolába? — Pontosan nem tudom — feleltem —, de több mint ezer, és még van egy iskola a városban és napközi otthon is. Egy kirakat előtt álltunk meg. — Milyen szép táskák és kötött holmik! — kiáltott fel Sanyi. — Látod, ezek is Láposon a «Tiblesana» szövetkezetben készülnek. A testvérem is itt dolgozik. Ők szövik ezeket a szép szőnyegeket. Orvosságszag csapta meg az orrunkat. — Kórházatok is van ? — Van. Éppen itt. És ott — mutattam egy közeli épületre —az a poliklinika és mellette a szülészet. — És milyen szép virágos park! -r- Itt mi, az iskolások is dolgozunk, hogy még szebbé tegyük szeretett városunkat. — Most már megértem, hogy miért beszélsz mindig olyan sok szeretettel városodról és miért vágyódsz mindig idehaza — mondta Sanyi. — Büszke lehetsz a városodra. És én büszke is vagyok. Veszprémi István VII. osztályos Lapos Egységünk találkozót szervezett Páll Gyula elvtárssal, a margittai Városi Néptanács elnökhelyettesével. A találkozóra december 19-én, vasárnap délelőtt került sor a pionír ház dísztermében. Örömmel vártuk vendégünket. Először Margitta történelmével és fejlődésével kapcsolatos kérdéseket tettünk fel neki, Páll elvtárs válaszolt: elmondta, hogy Margitta 1352 óta létezik. Kezdetben Margneta volt a neve. A felszabadulás előtt nem volt ipara, a város is fejletlen volt, nagyrészét sáros piac foglalta el. Ma több gyárral rendelkezik. Készruha- cipő- és kenyérgyár épült nálunk. Megtudtuk azt is, hogy melegvíz után kutatnak Strandot akarnak építeni, amelyet legkésőbb 1973- ban átadnak a lakosságnak. Nagyon érdekelt bennünket minden, amit fejlődő, szépülő szülővárosunkról megtudtunk. A találkozó végén kis ajándékkal köszöntük meg Páll elvtársnak a látogatást és a hallottakat. Betuker Enikő pionir, Margitta TALÁLKOZÓ