Jogi Hirlap, 1929. január-június (3. évfolyam, 1-26. szám)

1929-01-06 / 1. szám

JOGI HÍRLAP 2 A Kúria Határozatai. Magánjog 1. Ügyvédi díjkikötés érvényessége. Az ügyvédi kamarai díjszabás alkalmazása az ügyvédi meghatalmazás nyomtatott szövegében köttetett ki. Mivel a megbízó ezt a meghatal­mazást tanuk nélkül írta alá, vitás a díjperben, hogy az Üt. 54. §-ára tekintettel érvényes-e ez a kikötés. A Kúria feloldó vég­zésében megállapítja, hogy: Az ügyvédi jutalomdíjra vonatkozó előleges megegyezés érvényességéhez az Ü. B. 54. §. 1.-ik bekezdése nem kívánja meg, hogy az ügylet teljes bizonyító erejű okiratba foglaltas­sák, az ilyen okirat tehát tanuk alkalmazása nélkül is érvé­­n. VI-1 5018/1926. sz.) nyes, ha azt az ügyfél aláírta. (L. Kúria Pk. VI. 1830/1926 és Az ügyvédi kamarák részéről közzétett, úgynevezett irá­nyító díjszabás pedig a maga egészében alkalmazandó a bí­róság által, ha a felek a díjszabás alkalmazását okiratban ki­fejezetten kikötötték. (L. Kúria P. VI. 5125/1926. sz.) Ugyanez áll természetesen, ha nem ügyvédi kamara, ha­nem valamely bíróság díjszabásának alkalmazása van ki­kötve. (P. VI. 4446/1927. Rácz, 1928. XI. 20.) 2. Jóhiszem a jogok gyakorlásában. A grófi birtok egyik uradalmának bérlője a bérleti szerződésben vállalt kötelezett­sége szerint 1927. II. 15-én átvette az uradalomban szolgála­tot teljesítő grófi gazdatisztet, de felmondott neki III. 2-án s V. 25-én az 1900:XXVII. tc. 7. pontja alapján áthelyezte őt családjával együtt az uradalom egyik kisebb pusztájára. A gazdatiszt néhány napig vonakodott eleget tenni az áthelye­zési parancsnak, de azután késznek nyilatkozott arra, hogy saját személyében átmegy a pusztára, de családját és búto­rait nem volt hajlandó átvinni, mert az új pusztán levő lakás­ban nem tudná őket elhelyezni és mert másként a fizetésének jelentékeny részét képező kerthasználatot és baromfi tartást nem tudná igénybe venni. A munkaadó emiatt a szolgálati meghagyás teljesítésének megtagadása címén felmondás nélkül elbocsátotta őt. A Kúria a felmondási járandóság meg­fizetésére kötelezi a munkaadót, mert: A jogok gyakorlásában a jóhiszeműségnek megfelelően kell eljárni, mert a törvény nem nyújt oltalmat a joggal való visszaélésnek. Már­pedig az áthelyezési joggal való visszaélés volt az, hogy midőn felperes, aki 1927. évi február hó 15-én alperesi szolgálatába átvette, de neki a szolgálatot már 1927. évi március hó 2-án létszámcsökkentés okából felmondta és őt évközben, 1927. május hó 25-én a pusztáról egy kisebb területű pusztára helyezte át és nemcsak önmagának, hanem családjával együtt való azonnali átköltözését követelte, holott új szolgálati helyén az azonnali áthelyezés folytán szerződés­sel kikötött és az évközben a másik pusztához kötött illetmé­nyei egy részének igénybevétele lehetetlenné volt téve. (C. II. 4955/1928. Sereghy, 1928. XII. 5.) 3. Kényszer. Az elbocsátott alkalmazott írásbeli nyilatko­zatban jelentette ki, hogy a végkielégítéssel kézhezvett 20.000 koronával teljesen ki van elégítve s hogy nyugdíj­­igénye sincsen, később mégis nyugdíjpert indít volt munka­adója ellen arra való hivatkozással, hogy a lemondó nyilat­kozat aláírásakor nagyfokú idegességben szenvedett, felesége beteg volt, ő maga állás és vagyon nélkül állott és így kény­szerítve volt a nyilatkozat aláírására. A Kúria a következő indokolással utasítja el a keresetet: Valamely okiratban foglalt nyilatkoz­at kényszerhelyzet alapján akkor érvényteleníthető, ha jogellenes testi épségét, vagy lényeges vagyoni érdeket veszélyeztető fenyegetéssel bírták rá az aláírót az okirat aláírására és ha az aláírónak a félelemre alapos oka volt, vagy a másik fél az ő szorult hely­zetét felismerve és kihasználva, reá nézve káros cselekmény elkövetésére bírta őt reá,­­ vagyis ha a kényszerhelyzet oly nagyfokú és ellenállhatatlan erejű volt, hogy annak követ­keztében az okiratot aláíró fél akaratelhatározásának szabad gyakorlásában gátolva volt. Ámde azok a felperes által vita­tott körülmények, hogy a nyilatkozat aláírásakor nagyfokú idegességben szenvedett, felesége is beteg, ő maga állástalan és vagyontalan volt, szabad akaratelhatározását akadályozó ilyen körülménynek nem tekinthetők. (T. II. 3903 1928. Se­­regh, 1928. XII. 4.) 4. Tulajdonközösség árverési megszüntetése. A Tábla ítéletét, mellyel az a házas belsőségre vonatkozó tulajdon­­közösségnek bírói árverés útján leendő megszüntetése iránti keresetet az idő alkalmatlan volta miatt elutasította, a Kúria a következő indokolással oldotta fel: Amikor a közös tulajdont képező belsőségre nézve olyan körülmények forognak fenn, hogy a vagyonközösség meg­szüntetését ellenző tulajdontársak, avagy azok egy részének magatartása avagy egyéb egyoldalú jogellenes ténykedései folytán, a­vagy pedig azért, mert a tulajdontársak egyáltalá­ban nincsenek abban a vagyoni helyzetben, hogy a tulajdoni arány szerint reájuk eső karbantartási költséget fedezhessék, a közös vagyon teljes pusztulásnak van kitéve, ilyen esetben kivételesen ez idő szerint is helye lehet annak, hogy a tulajdontársak nagyobb károsodásának meg­előzése céljából az illető belsőségre nézve fennálló tulajdon­­közösség bírói árverés útján megszüntettessék. (I. V. 1965. 1927. Osvald, 1928. XI. 14.) 5. Valorizációs kikötés, szóban, okirattal egyidejüleg. Fel­peresnek örökrész fejében vagy 5.000 kor. készpénzt, vagy ehelyett egy házat kellett volna kapnia. Alperesek rábeszélték őt, hogy válassza az 5.000 koronát, adja ezt nekik kölcsön, ők akként fogják azt neki visszafizetni, hogy azután azon is vehet egy házat. Alperesek ezt a kölcsönt a korona elértéktele­nedése dacára csak névértékben hajlandók visszafizetni, mert a készpénzkölcsön átértékelésének feltételei nem forognak fenn s mert a fent ismertetett ígéret az írásbeli szerződéssel egyidejűleg szóbelileg történt s így az már ezért is érvény­telen. A Kúria 50%-os átértékelést rendel a következő indo­kolással: A szerződő felek ebben­ a megállapodásukban a kölcsön­adás idején a pénz értékének hanyatló iránya mellett a köl­csönösszeg átértékelését határozottan kikötötték. Ez a kikötés az adóslevél tartalmával ellentétben nem áll, s ekként az okirat mellett a szóbeli megállapodás is figye­­lembe v­ehető. (H. V. 5691/1928. Oswald, 1928. XII. 4.) 6. Valorizáció ezüstérték kikötése esetén. Az adós 1913- ban 30.000 kor. kölcsönt vett fel azzal, hogy „azt a mai ezüst­értéknek megfelelő s mindenkor kelendő pénznemben­ lesz köteles visszafizetni. A Kúria az adós kötelezettségének mér­tékét az ezüstanyag értéke alapján állapítja meg, de a tarto­zás összegét mérsékli és 12.000 pengő visszafizetésére köte­lezi az adóst, mert: Az 1899.­XXXVI. tc. 19. §-a második bekezdésének rendelkezése, valamint a törvénynek erre vonatkozó indo­kolása szerint abban az esetben, ha a fizetési kötelezettség ezüstre, de nem osztrák értékű ezüstpénzre szól, a kötelezett­ség koronaértékben teljesítendő és az ezüstre szóló kötele­zettség értéke az ezüst anyag értéke alapján állapítandó meg. Ennélfogva az ausztriai érték ezüstérmeiben való fizetés kikötésére vonatkozó, az 1928.Al­. tc. 6. §-ának második bekezdésében foglalt rendelkezés a jelen esetben nem alkal­mazható, hanem az alperes kötelezettségének meghatározásá­nál az ezüst anyag értéke veendő alapul. Az 1928:XII. tc. 34. §-ának 3. bekezdése értelmében az aranyban teljesítendő fizetésekre nézve irányadó 950/1923. M. E. sz. rendelet 2. §-a szerint valósággal aranyban fizetendő tartozás összegét is lehet mérsékelni. Minthogy pedig a dolog természete szerint nincs ok arra, hogy az ezüstben teljesítendő fizetéseknél az adós ter­hére súlyosabb feltételeket előíró szabályok alkalmaztassanak, mint az aranyban teljesítendő fizetéseknél. 1929 január 6.

Next