Jogtudományi Közlöny, 1868

1868-10-18 / 42. szám

1-ször. Annak megítélése: váljon létezik-e elegendő ok a vizsgálat megindítására? szükségkép a vizsgáló személy belátására bízandó. Úgyszinte kell, hogy ezen személy ítélje meg saját legjobb meggyőződése szerint: ki ellen indítassék a vizsgálat, és mily eszközök válasz­tassanak, minő lépések tétessenek a vizsgálat czéljának sikeres elérése végett? 2-or. A bűntényről gyanúsított személy a vizsgáló­bíró hatalmának alá van vetve, ő mint a vizsgálat főtár­gya, nem állhat egyenjogúsított félként a bíróval szem­közt. — Ebből folyik egyszersmind a vizsgálat azon szükségképi főirányzata, mely a gyanúsított személy önvallomásának kinyerésére terjed. A vizsgálóbíró ezen törekvése majd physikai, majd erkölcsi eszközök, a vizs­­­­gálat alatt álló személyre gyakorolt különféle befolyá­sok és behatások által lesz valósítható. 3 ov. A vizsgálóbíró hivatása mindazon mozzana­tokat összegyűjteni, melyek a fennforgó eset megítélé-­­­sére nyomatákkal bírnak, — nem tevén különbséget:­­ váljon hátrányosak vagy előnyösek-e azok a vizsgálat­­ alatt levő személyre nézve? A vizsgálóbíró maga gyűjti össze a bizonyítás egész anyagát — és ezen működés tova áll minden harmadik személynek befolyásától. •— Innét van, hogy a nyomozó bíró a tanukat külön, a gyanúsított személy távollétében kihallgatja, azok vallomásaiból csak any­nyit közöl a gyanúsítottal, mennyit ő a vizsgálat czél­jára (különösen az önvallomás kinyerésére) szükségesnek tart, házkutatásokat, a levelek felbontását és bizonyos dolgok elkobzását a biró minden más személy indítvá­nya nélkül, saját teljhatalmából rendeli el. 4-et. A bizonyító okok megítélésének szükségkép a nyomozó biró belátására és felfogására kell bízva lennie, mert a nyomozás egyes stádiumain csak ő ment végig, következőleg csak ő és nem más személy képes tökéle­tesen méltányolni a nyomozás eredményeit, mert a nyo­mozó bírón kívül, ki sem érezte a külső benyomásokat oly közvetlenül, mint az a dolog eleven felfogására szükséges.­­ Ez vezet az eljárás közvetlenségéhez, azaz: megkívántatik, hogy a bűnügy felett azon személy ítéljen, ki a nyomozó műtéteket véghez vitte. De másrészt kell, hogy az eljárásból ki legyen zárva a bizonyítékok méltányolására vonatkozó törvényren­deletek alkalmazása, azaz: minden törvényes bizonyítási elmélet, (Beweistheorie) m­ert a nyomozó elv következe­tessége szerint a vádlott bűnös volta és a bűnösség foko­zata felett csak azon személy belső erkölcsi meggyőző­dése hozhat helyes ítéletet, ki a nyomozást maga véghez vitte, és így annak összes eredményeit közvetlen észle­lés alá vette*). 5-öt. Az ítélet felebbezése, a nyomozó elv követke­zetessége szerint, helyt nem találhat, mert a felsőbb birák a nyomozás egyes jelenségeit és eredményeit nem közvetlenül saját észlelésből, hanem csupán az írásbeli feljegyzés felette hiányos és tökéletlen eszköze által szerezték, róluk tehát észszerűen fel nem tehető, hogy a bűnesetet jobban ítélnék meg, mint az (vagy azok) ki a bizonyító tényeket közvetlenül önészlelésből is­merte fel. 6-or. Elmaradnak a birói határozat indokai, melyek által az itélethozás, úgyszólván igazolandó, az észtani operátió belső szerkezete másokra nézve felismerhetővé teendő.­­ Az ítélet indokolásának azért kell elmarad­nia, mert a nyomozó személy, ki itt egyszersmind a bűnügyet eldönti, az ítélésben pusztán belső alanyi meg­győződésének okait követi. 7-er. Sajátsága a nyomozó elvnek az is, hogy a gyanúsított személy bizonyos feltéteményezés alatt „ab instantia" felmentetik. —­ Minthogy ugyan­is a nyomozó biró alanyi meggyőződése az egésznek fölényegét alkotja, az ő működése azonban számos esetekben nem vezetend épen annak bizonyosságához, mit ő az ügyben találni vélt (t. i. a gyanúsított bűnösségét), de gyakran az ellenkező bizonyosság sem fog kiderülni, úgy világos, hogy a nyomozó bíróban nem ritkán kétely fog támadni a gyanúsított személy bűnössége vagy ártatlansága iránt, épen azért szükséges, hogy létezzék oly alak, melyben ezen fenmaradott kétely kifejezést találjon, és ez az „ab instantia" való felmentés. B) A vádelv (accusatorisches Prinzip) lényege kö­vetkezőkben foglalható össze: a bűnügy tárgyalása két egyenjogúsított és szaba­don egymással szemközt álló egyén (vádló és vádlott) között a részrahajlatlan bíró előtt folyik, kinek hivatása, a felek indítványai és bizonyítékai szerint eljárván, a bűnügy felett a törvények értelmében ítéletet hozni. A vádelvb­ől az eljárás következő meghatározásai folyományoznak : 1-er. Ezen elv szerint a per háromféle alanya lesz megkülönböztetendő, a vádló és a vádlott, mint felek állanak egymással szemközt, és e felek között foglal helyet a biró. — Birót, a szó tulajdonképi jelentményé­ben, csak a vádelv ismer. Csak ezen elv szorítja a biró működését kizárólag arra, a­mi tulajdonképi hivatását alkotja, ez pedig nem lehet más, mint a felek között folyt jogvitának eldön­tése. — Innét van, hogy biró működését előbb meg nem kezdheti, míg ő arra a támadó fél által felszólítva nem volt, de még további lépései is rendszerint csak a felek indítványozása folytán történnek. 2 év. A két fél (vádló és vádlott) teljes egyenjogú­ságban állanak egymással szemközt, egyikök sem lehet a másik vagy a bíró hatalmának akkép alávetve, hogy tőle olyasmit kierőszakolni lehetne, mi a jognak szabad létesítésével vagy védelmével ellenkeznék. — Világos, hogy ezen elv minden törekvést, mely az önvallomás kinyerésére terjedne, már egyelőre kizár. — A vádlói­nak letartóztatása csupán csak mint megelőzési eszköz, és csak akkor alkalmazható, midőn más biztosítási esz­közök (biztosítékadás vagy kezesség) hiányzanak. 3-or. A bizonyítékok és ellenbizonyítékok előkészí­tése és összegyűjtése a felek által történik, ők szolgál­tatják azokat a biró kezébe. — Új bizonyítékokat a biró fel nem vehet, de fel van jogosítva kényszer­eszközöket alkalmazni ott, hol ez a felajánlott bizonyítás valósítására, szükséges. A felek egyenjogúsított állásával szükségkép jár a bizonyítás terhének megosztása a vádló és a vádlott között, valamint az eljárás azon szabálya is, hogy a vádló a vádlottól oly bizonyítékokat ki nem erőszakol­hat, melyek az utóbbinak ártalmára szolgálhatnak, (például valamely a hamisítást vagy a hamisítás kísér­letét bizonyító okiratot *). 4-et. A bizonyítékok megítélése nem lehet a biró alanyi felfogására és méltányolására bízva, hanem kell, hogy a bíró, ki teljesen részrehajlatlan állást foglal el a felek között, bizonyos objectív törvényes szabályok sze­rint hozzon ítéletet a felett: mi legyen a felhozott bizo­nyítékokhoz képest valónak tekintendő? — Megalapítja tehát a vádelv a bizonyítási elmélet szükségét is. De még *) Máskép van ez a nyomozó peralak szerint, mint ez péld­­a német eljárás szerint mutatkozik, a­mennyiben itt a nyomozás és ítélés különböző személyek által történik, és a bizonyítási elméletnek is helye van. Ebből látni, hogy a nyomozó performa és a nyomozó elv nem azonosíthatók. ") A vádelv ezen legtisztább nyilvánulását a római jogban találjuk : c. 4. C. II. X. ugyanis rendeli: „qui accusare volunt, probationes habere debent, cum neque juris, neque aequitatis natio permittat: ut alienorum instrumentorum inspiciendorum potestas fieri debeat".

Next