Jogtudományi Közlöny, 1868
1868-10-18 / 42. szám
1-ször. Annak megítélése: váljon létezik-e elegendő ok a vizsgálat megindítására? szükségkép a vizsgáló személy belátására bízandó. Úgyszinte kell, hogy ezen személy ítélje meg saját legjobb meggyőződése szerint: ki ellen indítassék a vizsgálat, és mily eszközök választassanak, minő lépések tétessenek a vizsgálat czéljának sikeres elérése végett? 2-or. A bűntényről gyanúsított személy a vizsgálóbíró hatalmának alá van vetve, ő mint a vizsgálat főtárgya, nem állhat egyenjogúsított félként a bíróval szemközt. — Ebből folyik egyszersmind a vizsgálat azon szükségképi főirányzata, mely a gyanúsított személy önvallomásának kinyerésére terjed. A vizsgálóbíró ezen törekvése majd physikai, majd erkölcsi eszközök, a vizsgálat alatt álló személyre gyakorolt különféle befolyások és behatások által lesz valósítható. 3 ov. A vizsgálóbíró hivatása mindazon mozzanatokat összegyűjteni, melyek a fennforgó eset megítélé-sére nyomatákkal bírnak, — nem tevén különbséget: váljon hátrányosak vagy előnyösek-e azok a vizsgálat alatt levő személyre nézve? A vizsgálóbíró maga gyűjti össze a bizonyítás egész anyagát — és ezen működés tova áll minden harmadik személynek befolyásától. •— Innét van, hogy a nyomozó bíró a tanukat külön, a gyanúsított személy távollétében kihallgatja, azok vallomásaiból csak anynyit közöl a gyanúsítottal, mennyit ő a vizsgálat czéljára (különösen az önvallomás kinyerésére) szükségesnek tart, házkutatásokat, a levelek felbontását és bizonyos dolgok elkobzását a biró minden más személy indítványa nélkül, saját teljhatalmából rendeli el. 4-et. A bizonyító okok megítélésének szükségkép a nyomozó biró belátására és felfogására kell bízva lennie, mert a nyomozás egyes stádiumain csak ő ment végig, következőleg csak ő és nem más személy képes tökéletesen méltányolni a nyomozás eredményeit, mert a nyomozó bírón kívül, ki sem érezte a külső benyomásokat oly közvetlenül, mint az a dolog eleven felfogására szükséges. Ez vezet az eljárás közvetlenségéhez, azaz: megkívántatik, hogy a bűnügy felett azon személy ítéljen, ki a nyomozó műtéteket véghez vitte. De másrészt kell, hogy az eljárásból ki legyen zárva a bizonyítékok méltányolására vonatkozó törvényrendeletek alkalmazása, azaz: minden törvényes bizonyítási elmélet, (Beweistheorie) mert a nyomozó elv következetessége szerint a vádlott bűnös volta és a bűnösség fokozata felett csak azon személy belső erkölcsi meggyőződése hozhat helyes ítéletet, ki a nyomozást maga véghez vitte, és így annak összes eredményeit közvetlen észlelés alá vette*). 5-öt. Az ítélet felebbezése, a nyomozó elv következetessége szerint, helyt nem találhat, mert a felsőbb birák a nyomozás egyes jelenségeit és eredményeit nem közvetlenül saját észlelésből, hanem csupán az írásbeli feljegyzés felette hiányos és tökéletlen eszköze által szerezték, róluk tehát észszerűen fel nem tehető, hogy a bűnesetet jobban ítélnék meg, mint az (vagy azok) ki a bizonyító tényeket közvetlenül önészlelésből ismerte fel. 6-or. Elmaradnak a birói határozat indokai, melyek által az itélethozás, úgyszólván igazolandó, az észtani operátió belső szerkezete másokra nézve felismerhetővé teendő. Az ítélet indokolásának azért kell elmaradnia, mert a nyomozó személy, ki itt egyszersmind a bűnügyet eldönti, az ítélésben pusztán belső alanyi meggyőződésének okait követi. 7-er. Sajátsága a nyomozó elvnek az is, hogy a gyanúsított személy bizonyos feltéteményezés alatt „ab instantia" felmentetik. — Minthogy ugyanis a nyomozó biró alanyi meggyőződése az egésznek fölényegét alkotja, az ő működése azonban számos esetekben nem vezetend épen annak bizonyosságához, mit ő az ügyben találni vélt (t. i. a gyanúsított bűnösségét), de gyakran az ellenkező bizonyosság sem fog kiderülni, úgy világos, hogy a nyomozó bíróban nem ritkán kétely fog támadni a gyanúsított személy bűnössége vagy ártatlansága iránt, épen azért szükséges, hogy létezzék oly alak, melyben ezen fenmaradott kétely kifejezést találjon, és ez az „ab instantia" való felmentés. B) A vádelv (accusatorisches Prinzip) lényege következőkben foglalható össze: a bűnügy tárgyalása két egyenjogúsított és szabadon egymással szemközt álló egyén (vádló és vádlott) között a részrahajlatlan bíró előtt folyik, kinek hivatása, a felek indítványai és bizonyítékai szerint eljárván, a bűnügy felett a törvények értelmében ítéletet hozni. A vádelvből az eljárás következő meghatározásai folyományoznak : 1-er. Ezen elv szerint a per háromféle alanya lesz megkülönböztetendő, a vádló és a vádlott, mint felek állanak egymással szemközt, és e felek között foglal helyet a biró. — Birót, a szó tulajdonképi jelentményében, csak a vádelv ismer. Csak ezen elv szorítja a biró működését kizárólag arra, ami tulajdonképi hivatását alkotja, ez pedig nem lehet más, mint a felek között folyt jogvitának eldöntése. — Innét van, hogy biró működését előbb meg nem kezdheti, míg ő arra a támadó fél által felszólítva nem volt, de még további lépései is rendszerint csak a felek indítványozása folytán történnek. 2 év. A két fél (vádló és vádlott) teljes egyenjogúságban állanak egymással szemközt, egyikök sem lehet a másik vagy a bíró hatalmának akkép alávetve, hogy tőle olyasmit kierőszakolni lehetne, mi a jognak szabad létesítésével vagy védelmével ellenkeznék. — Világos, hogy ezen elv minden törekvést, mely az önvallomás kinyerésére terjedne, már egyelőre kizár. — A vádlóinak letartóztatása csupán csak mint megelőzési eszköz, és csak akkor alkalmazható, midőn más biztosítási eszközök (biztosítékadás vagy kezesség) hiányzanak. 3-or. A bizonyítékok és ellenbizonyítékok előkészítése és összegyűjtése a felek által történik, ők szolgáltatják azokat a biró kezébe. — Új bizonyítékokat a biró fel nem vehet, de fel van jogosítva kényszereszközöket alkalmazni ott, hol ez a felajánlott bizonyítás valósítására, szükséges. A felek egyenjogúsított állásával szükségkép jár a bizonyítás terhének megosztása a vádló és a vádlott között, valamint az eljárás azon szabálya is, hogy a vádló a vádlottól oly bizonyítékokat ki nem erőszakolhat, melyek az utóbbinak ártalmára szolgálhatnak, (például valamely a hamisítást vagy a hamisítás kísérletét bizonyító okiratot *). 4-et. A bizonyítékok megítélése nem lehet a biró alanyi felfogására és méltányolására bízva, hanem kell, hogy a bíró, ki teljesen részrehajlatlan állást foglal el a felek között, bizonyos objectív törvényes szabályok szerint hozzon ítéletet a felett: mi legyen a felhozott bizonyítékokhoz képest valónak tekintendő? — Megalapítja tehát a vádelv a bizonyítási elmélet szükségét is. De még *) Máskép van ez a nyomozó peralak szerint, mint ez példa német eljárás szerint mutatkozik, amennyiben itt a nyomozás és ítélés különböző személyek által történik, és a bizonyítási elméletnek is helye van. Ebből látni, hogy a nyomozó performa és a nyomozó elv nem azonosíthatók. ") A vádelv ezen legtisztább nyilvánulását a római jogban találjuk : c. 4. C. II. X. ugyanis rendeli: „qui accusare volunt, probationes habere debent, cum neque juris, neque aequitatis natio permittat: ut alienorum instrumentorum inspiciendorum potestas fieri debeat".