Jogtudományi Közlöny, 1868

1868-01-05 / 1. szám

rész lépést tett a franczia törvényhozás 1832-ben a h. b. kérdésében. Lajos Fülöp ugyanis határozott ellenzője volt e büntetésnek, sokszor tárgyalta minisztereivel ez ügyet, végre a nép jogi öntudatát választák középárul annak meghatározására, ha várjon egy adott esetben kivánja-e a tettes halálát vagy nem; igy jött létre az enyhítő körülmények felvételéről szóló törvény, mely áll ugyan hogy a szoros igazságszolgáltatást gyakran kétségessé teszi s ezért többször megtámadtatott, de áll egyszersmind az is, hogy ha a franczia esküdtszék e joggal nem birna, már igen sok u. n. joggyilkosság adta volna magát elő, mert bebizonyíthatólag sok gyilkosság miatti elitéltetés történt, hol az ártatlanság utóbb kide­rült s e szerencsétlenek csak azáltal szabadultak meg, hogy a jury verdict-jében enyhítő körülményeket vett fel. A polgárok meg is értették joguknak ezen hord­erejét s verdictjük évről évre hatalmasabban nyilatkozó oppositiót képez a halálbüntetés ellen, mert míg 1825-ben 134 halálitélet hozatott, 1859-ben csak 36,1861-ben 26, 1862-ben ismét 39, 1863-ban 20, 1865-ben 9, 1865-ben 14,1866-ban 20, ezekből is a kivégzések csekélyebb számot mutatnak, így: 1861-ben 12, 1862-ben 25, 1863-ban 11, 1864-ben 5, 1865-ben 10, 1866-ban 9, meg kell azonban adni azt is, hogy Francziaországban a kegyel­mezések ritka pontossággal kezeltetnek, mert maga a császár is átolvassa a per ad­áit s igen gyakran az igaz­ságügyi miniszter ajánlata ellenére is kegyelmet ad, hogy mennyire növekszik ezen országban is a halálbün­tetés irányában az ellenszenv, kitűnik azon 14.000 alá­írással borított kérvényből, mely e büntetés ellen ez év folytán beadatott s a senatus julius 27-ki ülésében ol­vastatott fel. Irodalmilag foglalkoztak utóbbi időben Franczia­országban e büntetés kérdésével de Fontaine de Rebesq, Hello és Lucas. Portugalliában 1846 óta kivégzés nem történt. 1867. márczius 1-jén terjesztett a kormány a kamarák elé egy törvényjavaslatot, melyben a halálbüntetés mel­lőztetik; absurdumnak és nevetségesnek nyilatkoztatá a bizottmány az államnak reménytelen biztosítási eszkö­zei mellett a bűntettes kivégzésének szükségére való hi­vatkozást; s valóban a halálbüntetés folyó év július ha­vában eltöröltetett, leggyönyörűbb sírbeszédét de la Vera tarta. Fáradságába került az új olasz királyságnak is e büntetés eltörlése, de végre még­is megtörtént. Tudjuk ugyanis, hogy 1865-ben a követek házában tetemes többség szavazott az eltörlés mellett, míg a senatus több­sége még egy időre megtartását határozta. Bajos volt azonban most a helyzet, az újonnan annedtált Toscana törvénye e büntetést nem ismerte; mit tehát tenni? Egy új bizottmányt hívott a király a tudomány képviselői­ből össze­s feladatukká tette a büntető törvény átvizs­gálását; a javaslat a halált már többé nem ismerte; tör­vénynyé szentesittetvén az év folytában ez, valeat-ot mondtak e büntetésnek is. 1866-ban 60 halálitélet mon­datott ugyan még ki a királyságban, de ebből a semmi­sitőszék 21-et szüntetett meg, a király pedig a többinek is kegyelmet adott. Irodalmilag foglalkoztak utolsó időben e kérdéssel: Gabba, Canonico Tancredi tori tanár, Gemma, Anibale Calegari, Consolo s végre „Caesare Beccaria" czímű bör­tönügyi folyó­iratában. Frederico Belazzi, Consolonak kivételével mindnyájan a halálbüntetés eltörlése mellett rántván kardot. Figyelemre méltó Belgiumban azon törekvés, me­lyet maga a kormány a h. b. eltörlése mellett tanusit; többször felmerült itt e kérdés s a senatusban 1866-ban utólag, hol az igazságügyi miniszter e ritka szabadelvű férfiú az eltörlés mellett szólt; a senatus tagjai azonban 33 szavazattal 15 ellen a megtartást határozták. Tár­gyalás alá kerülvén később az újonnan átnézett Code pénal Guillery a követek házában a halálbüntetés eltör­lésére ismét indítványt tett, támogatta pedig és indo­kolta Thom­ssen tanár. Legélénkebb ellenzője volt Pii­mez, de fényesen megczáfolta s önkénytes következteté­seit visszautasította Thom­ssen s az igazságügyi miniszter. A szavazás eredménye az lett, hogy 98 tag közü­l 43 az indítvány mellett, 55 pedig ellene szólott. Tény azonban az, hogy Belgiumban sem 1865-ben sem 1866-ban kivég­zés nem történt. Munkát írtak e tárgyról Thom­ssen ta­nár s egy igen kitűnőt Haus. Németalföldön az utóbbi négy év alatt a h. b. tény­legesen meg volt szüntetve 1864-ben 10 halálitélet hoza­tott ugyan, de egy sem hajtatott végre, 1866-ban is mind a hat elitélt kegyelmet kapott. A büntető törvény átdolgozására kiküldött bizottmány még munkálkodik; meglátjuk, hogy innen is mily véleményt hallunk. A halálbüntetés ellen írt munkák közül kiemeljük kettőnek szerzőit : van Bemmelen és Ruhranus. Svédországban Oskar király mint korona örökös „Bűnök s büntetések" czímű munkájában a halálbünte­tés ellenének valla magát; mint király sokat küzdött ezért minisztereivel s csak igen ritkán irta a halálitélet alá a helybenhagyást, igy 1850 ben 85 elitélt közül csak 5, 1852 ben 89 közül csak 2 végeztetett ki. Az 1863-ks országgyűlésen indítvány létetett a h. b. eltörlésére, de Olivecrona tanár műkö­ése daczára három curia által elvettetett s csak a parasztrend curiája fogadta el. Az 1864-diki büntető törvény azonban már e büntetést a gyilkosságra az élethossziglani fogsággal vagylagosan szabja ki. 1866-nak őszén az országgyűlésen ismét lé­tetett egy indítvány oly értelemben, hogy tapasztalat szerzése végett a halálbüntetés 10 évre függesztessék fel, a curiák azonban — a paraszti curia kivételével — ezt is elveték. Kivégzés 1865-ben nem történt: 1866-ban 10 ítélet mellett 2, 1867-ben egy sem. Ez év folytán utó­lag előkerült a kamarákban s az első kamarában a meg­tartás egy szavazattal győzött az elvetés ellenében, a mennyiben 38 az indítvány mellett, 39 pedig ellene nyi­latkozott. Moralizer tehát a halálbüntetés itt el van vetve. Szászországban a folyó esztendeig már hat ízben forgott az országgyűlés előtt a halálbüntetés megszün­tetése. Ezen évben febr. 13-kán került újra a szőnyegre e kérdés s a­mint a „Jogi­ Közlöny" 38. számában már jelentettük a kormány a városok véleményének kikérése után egy törvényjavaslatot szándékszik előterjeszteni, melyben e büntetés nem fordul elő. Statistikája igen örvendetes, mert a következő képet nyújtja : 1815-től 1838-ig 138 halálra itélt közül 30, azaz 19% végezte­tett ki. 1860, 1861, 1862-ben 8 ítélet hozatott­­ végre­hajtással. 1866ban mind az 5 halálra itélt kegyelmet kapott. Bajorországban a boldogult Miksa király utolsó kormányéveiben igen csekély számú kivégzés történt; a fiatal királytól azonban gyökeres reformot várnak s ezért 1867. febr. 7-kén Staufenberg 31 társával azon in­dítványt adá elő a második kamarában „keressék meg a király, hogy a halálbüntetés eltörléséről egy törvény­javaslatot terjesztessen a kamarák elé"; noha ezen indít­vány az igazságügyi miniszter által keményen megtá­madtatott, a márczius 22-ei gyűlésben mégis 87 szava­zattal 44 ellenében keresztül ment. A halálbüntetés sta­tistikája szerint 1849-től 1860-ig 296 halálitélet közül 61 hajtatott végre; az új büntető törvény uralma óta (1861) 41 halálos ítélet hozatott, de csak 3 egyén vé­geztetett ki.

Next