Jogtudományi Közlöny, 1868
1868-01-05 / 1. szám
rész lépést tett a franczia törvényhozás 1832-ben a h. b. kérdésében. Lajos Fülöp ugyanis határozott ellenzője volt e büntetésnek, sokszor tárgyalta minisztereivel ez ügyet, végre a nép jogi öntudatát választák középárul annak meghatározására, ha várjon egy adott esetben kivánja-e a tettes halálát vagy nem; igy jött létre az enyhítő körülmények felvételéről szóló törvény, mely áll ugyan hogy a szoros igazságszolgáltatást gyakran kétségessé teszi s ezért többször megtámadtatott, de áll egyszersmind az is, hogy ha a franczia esküdtszék e joggal nem birna, már igen sok u. n. joggyilkosság adta volna magát elő, mert bebizonyíthatólag sok gyilkosság miatti elitéltetés történt, hol az ártatlanság utóbb kiderült s e szerencsétlenek csak azáltal szabadultak meg, hogy a jury verdict-jében enyhítő körülményeket vett fel. A polgárok meg is értették joguknak ezen horderejét s verdictjük évről évre hatalmasabban nyilatkozó oppositiót képez a halálbüntetés ellen, mert míg 1825-ben 134 halálitélet hozatott, 1859-ben csak 36,1861-ben 26, 1862-ben ismét 39, 1863-ban 20, 1865-ben 9, 1865-ben 14,1866-ban 20, ezekből is a kivégzések csekélyebb számot mutatnak, így: 1861-ben 12, 1862-ben 25, 1863-ban 11, 1864-ben 5, 1865-ben 10, 1866-ban 9, meg kell azonban adni azt is, hogy Francziaországban a kegyelmezések ritka pontossággal kezeltetnek, mert maga a császár is átolvassa a per adáit s igen gyakran az igazságügyi miniszter ajánlata ellenére is kegyelmet ad, hogy mennyire növekszik ezen országban is a halálbüntetés irányában az ellenszenv, kitűnik azon 14.000 aláírással borított kérvényből, mely e büntetés ellen ez év folytán beadatott s a senatus julius 27-ki ülésében olvastatott fel. Irodalmilag foglalkoztak utóbbi időben Francziaországban e büntetés kérdésével de Fontaine de Rebesq, Hello és Lucas. Portugalliában 1846 óta kivégzés nem történt. 1867. márczius 1-jén terjesztett a kormány a kamarák elé egy törvényjavaslatot, melyben a halálbüntetés mellőztetik; absurdumnak és nevetségesnek nyilatkoztatá a bizottmány az államnak reménytelen biztosítási eszközei mellett a bűntettes kivégzésének szükségére való hivatkozást; s valóban a halálbüntetés folyó év július havában eltöröltetett, leggyönyörűbb sírbeszédét de la Vera tarta. Fáradságába került az új olasz királyságnak is e büntetés eltörlése, de végre mégis megtörtént. Tudjuk ugyanis, hogy 1865-ben a követek házában tetemes többség szavazott az eltörlés mellett, míg a senatus többsége még egy időre megtartását határozta. Bajos volt azonban most a helyzet, az újonnan annedtált Toscana törvénye e büntetést nem ismerte; mit tehát tenni? Egy új bizottmányt hívott a király a tudomány képviselőiből összes feladatukká tette a büntető törvény átvizsgálását; a javaslat a halált már többé nem ismerte; törvénynyé szentesittetvén az év folytában ez, valeat-ot mondtak e büntetésnek is. 1866-ban 60 halálitélet mondatott ugyan még ki a királyságban, de ebből a semmisitőszék 21-et szüntetett meg, a király pedig a többinek is kegyelmet adott. Irodalmilag foglalkoztak utolsó időben e kérdéssel: Gabba, Canonico Tancredi tori tanár, Gemma, Anibale Calegari, Consolo s végre „Caesare Beccaria" czímű börtönügyi folyóiratában. Frederico Belazzi, Consolonak kivételével mindnyájan a halálbüntetés eltörlése mellett rántván kardot. Figyelemre méltó Belgiumban azon törekvés, melyet maga a kormány a h. b. eltörlése mellett tanusit; többször felmerült itt e kérdés s a senatusban 1866-ban utólag, hol az igazságügyi miniszter e ritka szabadelvű férfiú az eltörlés mellett szólt; a senatus tagjai azonban 33 szavazattal 15 ellen a megtartást határozták. Tárgyalás alá kerülvén később az újonnan átnézett Code pénal Guillery a követek házában a halálbüntetés eltörlésére ismét indítványt tett, támogatta pedig és indokolta Thomssen tanár. Legélénkebb ellenzője volt Piimez, de fényesen megczáfolta s önkénytes következtetéseit visszautasította Thomssen s az igazságügyi miniszter. A szavazás eredménye az lett, hogy 98 tag közül 43 az indítvány mellett, 55 pedig ellene szólott. Tény azonban az, hogy Belgiumban sem 1865-ben sem 1866-ban kivégzés nem történt. Munkát írtak e tárgyról Thomssen tanár s egy igen kitűnőt Haus. Németalföldön az utóbbi négy év alatt a h. b. ténylegesen meg volt szüntetve 1864-ben 10 halálitélet hozatott ugyan, de egy sem hajtatott végre, 1866-ban is mind a hat elitélt kegyelmet kapott. A büntető törvény átdolgozására kiküldött bizottmány még munkálkodik; meglátjuk, hogy innen is mily véleményt hallunk. A halálbüntetés ellen írt munkák közül kiemeljük kettőnek szerzőit : van Bemmelen és Ruhranus. Svédországban Oskar király mint korona örökös „Bűnök s büntetések" czímű munkájában a halálbüntetés ellenének valla magát; mint király sokat küzdött ezért minisztereivel s csak igen ritkán irta a halálitélet alá a helybenhagyást, igy 1850 ben 85 elitélt közül csak 5, 1852 ben 89 közül csak 2 végeztetett ki. Az 1863-ks országgyűlésen indítvány létetett a h. b. eltörlésére, de Olivecrona tanár műköése daczára három curia által elvettetett s csak a parasztrend curiája fogadta el. Az 1864-diki büntető törvény azonban már e büntetést a gyilkosságra az élethossziglani fogsággal vagylagosan szabja ki. 1866-nak őszén az országgyűlésen ismét létetett egy indítvány oly értelemben, hogy tapasztalat szerzése végett a halálbüntetés 10 évre függesztessék fel, a curiák azonban — a paraszti curia kivételével — ezt is elveték. Kivégzés 1865-ben nem történt: 1866-ban 10 ítélet mellett 2, 1867-ben egy sem. Ez év folytán utólag előkerült a kamarákban s az első kamarában a megtartás egy szavazattal győzött az elvetés ellenében, a mennyiben 38 az indítvány mellett, 39 pedig ellene nyilatkozott. Moralizer tehát a halálbüntetés itt el van vetve. Szászországban a folyó esztendeig már hat ízben forgott az országgyűlés előtt a halálbüntetés megszüntetése. Ezen évben febr. 13-kán került újra a szőnyegre e kérdés s amint a „Jogi Közlöny" 38. számában már jelentettük a kormány a városok véleményének kikérése után egy törvényjavaslatot szándékszik előterjeszteni, melyben e büntetés nem fordul elő. Statistikája igen örvendetes, mert a következő képet nyújtja : 1815-től 1838-ig 138 halálra itélt közül 30, azaz 19% végeztetett ki. 1860, 1861, 1862-ben 8 ítélet hozatott végrehajtással. 1866ban mind az 5 halálra itélt kegyelmet kapott. Bajorországban a boldogult Miksa király utolsó kormányéveiben igen csekély számú kivégzés történt; a fiatal királytól azonban gyökeres reformot várnak s ezért 1867. febr. 7-kén Staufenberg 31 társával azon indítványt adá elő a második kamarában „keressék meg a király, hogy a halálbüntetés eltörléséről egy törvényjavaslatot terjesztessen a kamarák elé"; noha ezen indítvány az igazságügyi miniszter által keményen megtámadtatott, a márczius 22-ei gyűlésben mégis 87 szavazattal 44 ellenében keresztül ment. A halálbüntetés statistikája szerint 1849-től 1860-ig 296 halálitélet közül 61 hajtatott végre; az új büntető törvény uralma óta (1861) 41 halálos ítélet hozatott, de csak 3 egyén végeztetett ki.