Jogtudományi Közlöny, 1873
1873-02-26 / 9. szám
Nyolc/;)(kk évfolyam. 9. Bufsa-Pest, 1870}. február 25. 11B -3~«3Ye·-a - -vt^tc'3 Megrjelenik minden kedden, a „magy. jogászgyűl is" tartama alatt naponként. • K!›SV7.«·tfHt díj: £ Félévre 6 t't., negyedévre 3 t't. o. ert. ^"SVt/^ e·-a›s,G—›j-Szerkesztői iroda: Üllői-utlsó szám, II. emelet. Kiadó-hivatal: Egyetem-utcza 4-dik szám alatt. A kéziratok bérmentve a szerkesztőhöz, a megrendeléstk S a kiadó-hivatalhoz intézendők. £ -tt-bh^eva a nagyvárad^ kassai és kolozsvári ügyvédi egyletek közlönye. TARTALOM: A sajóügyi törvényhozás kérdése. Dr. Dárday Sándor úrtól. — A képviselési elv a magánjogban. Dr. Farkas Lajos, kolozsvári egyetemi jogtanár úrtól. —Egy jogi kérdés, mely nem kérdés. Kovács Ferencz jogtanár úrtól. — Felelet egy jogi kérdésre. Dr. Haller Károly egyet, jogtanár úrtól. — Jogirodalom. Dr. Kolozsvári Sándor, kir. egyetemi tanár úrtól. — Különfélék. MELLÉKLET: Curiai határozatok. A síijtaügyi törvényhozás kérdése. (Folytatás.) Áttérve már most a sajtó utján elkövetett bűnös cselekmények tekintetbeni felelősség kérdésére, megvallom, miszerint ez képezi a kérdésnek legnehezebb, de egyúttal legfontosabb részét. Legtöbb törvényhozás eddig azon nézetben volt, hogy itt az ált. büntetőjogi elvek alkalmazásának végső határáig menni, azonos volna a sajtó büntethetlenségével, mert a sajtó névtelenségénél többnyire lehetetlen volna a tulajdonképi szerzőt kipuhatolni, az incriminált nyomtatvány létrehozatalánál közreműködők ellenében pedig a bűnrészességhez a megkívántató gonosz szándékot (dolus) bebizonyítani, és oly legyőzhetlen akadályokba ütköznék. Ehhez járul még, hogy a bűnnyomozás által a sajtó legvitálisabb érdeke, mely a névtelenségben áll, koczkáztatnék, s igy a sajtó érdekében sem áll az ált. büntető törvények és büntetőjogi elvek szoros és kivétel nélküli alkalmazása. Ezen nehézségeknek nem annyira megoldására, mint inkább gordiusi csomókénti szétvágására egy sajátlagos elmélet fejlődött ki a sajtótörvényhozás terén, mely a használt műszó szerint „praesumtio doli" avagy jobban mondva „praesumtio violenta" alapján, a sajtótermékek létesítésénél közreműködő személyeknek bizonyos fokozat szerinti egymást kizáró felelősség rendszerét alapította meg. E szerint a szerző, a kiadó vagy felelős szerkesztő, a nyomdász és a terjesztő az itt felhozott sorrendben vonatnak felelősségre. Ha tehát például valamely nyomtatvány szerzője ismeretes és feltéve, hogy az ország területén belül lakik, ugy ellene indíttatik a sajtóper és mindannyi közreműködő személy teljesen ment mindennemű büntetéstől. Ha pedig a szerző ismeretlen vagy felelősségre nem vonható, akkor a felelős szerkesztő vagy kiadó ellen fordul a büntető bíróság, úgy szintén, hasonló feltételek alatt a nyomdász ellen, a terjesztő ellen stb. Mindegyike ezen személyeknek azonban rögtön megszabadul a felelősség terhe alól, ha a felelősség a halójában előtte levőknek valamelyikét a büntető bíróságnak megnevezi, tehát az árus vagy könyvkereskedő, ha a nyomdászt; ez, ha a kiadót ; a kiadó, ha a felelős szerkesztőt; ez pedig ha a szerzőt elárulja! Csak röviden akarom jelezni e rendszernek logicáját, mely abban áll: ha a kiadó oly szerző munkáját bocsátja közre, ki magát megnevezi, vagy a kit szükség esetében megnevezni képes és kiről tudja, hogy az ország területén lakik s igy felelősségre vonható, akkor feltehető, hogy jóhiszemüleg járt el s a nyomtatvány vétkes tartalmát nem ismerte; ellenben ha névtelen szerző munkáját adja ki, vagy ha az nem az ország területén lakik, avagy ha a szerzőt megnevezni nem akarja, akkor az elegendő gyanok arra, hogy részhiszemüleg járt el, hogy a nyomtatvány vétkes tartalmát ismerte, s igy mint szándékos bűnrészességben vétkes, felelősségre vonassék. Hasonló viszonyban áll a kiadóhoz a nyomdász stb. E rendszer a belga sajtótörvényben alkalmaztatott legelőször s onnan átment a legtöbb 1848—49-ki sajtótörvénybe, ezek közt hazai sajtótörvényünkbe is, melynek 13. §-sa szerint „sajtóvétségért büntettik a szerző; ha ez nem tudatnék, a kiadó; ha ez sem tudatnék, a nyomda vagy metszde tulajdonosa". Sajtótörvényünk tehát sajtóvétségbeni bűnrészességet nem büntet, olyat nem is ismer. Hogy e rendszer a büntetőjogi alapelveknek, sőt az összes büntető jogtudománynak valóságos arctul csapása, azt mindenki be fogja látni, ha megfontolt , hogy annak alapján a sajtó útján elkövetett bűncselekményért csakis a bűnszerzőt lehet büntetni; mindazok pedig, kik a bűncselekmény vagyis az inkriminált nyomtatvány létesítésénél és teljesítésénél közreműködtek, mentesek bárminő felelősségtől még az esetben is, ha szándékosan vagyis a nyomtatvány vétkes tartalmának teljes tudatával járultak annak létesítéséhez, és ekkér sajtóvétségek tekintetében a nyomdász, kiadó és felelős szerkesztő részére oly büntetlenségi szabadalom alkottatik, mely bármily nemű bűntény vagy vétség tekintetébeni szándékos bűnrészességnél a jogérzetet mélyen sérti! Másrészt meg e rendszernek további követelménye, hogy oly esetekben, midőn a tulajdonképi bűnszerző felelősségre nem vonható, mert pl. külföldn tartózkodik, vagy a kiadó vagy felelős szerkesztő álnév által tévútra vezettetik, szóval ha a szerző nem tudatnék, mindazok pedig, kik az ily incriminált nyomtatvány létesítésénél vagy terjesztésénél közreműködtek, szándékos bűnrészességgel nem terhelhetők, a biró,daczára annak, leki ") Az 1849-ki porosz sajtótörvény 12. §-a világosan kimondja: „Für den Inhalt einor Druekschrift sínd der Verfasser, (ler Herauageber . . . . verantwortlich, oh ne (láss e» einos weiteren Nachweiaea der Mitschuld bedarf. Ea darf jedoch keiner der in obiger Reihenfolge nachatehenden Peraonen verfolgt werden, wenn eine der in deraelben voratehenden Peraonen bekannt und in dem Bereiche der richterlichen Gewalt dea Staatea íat." Lásd Hartmann L. már id. munkáját: Daa Geaetz über die Presse. 176. lp.