Jogtudományi Közlöny, 1886
1886-03-26 / 13. szám
Huszonegyedik évfolyam. 105. SZ. Budapest, 1886. márczius 12. JOGTUDOMÁNYI KÖZLÖNY KAPCSOLATBAN A DÖNTVÉNYEK GYŰJTEMÉNYÉVEL SZERKESZTŐI IRODA: Üllői út 2. szám, III em. Megjelen minden pénteken. KIADÓ-HIVATAL: egyetem-utcza 4-ik szám. Előfizetési dij: negyedévre .. 3 . megrendelések a kiadó hivatalhoz intézendők. — A kéziratok bérmentve a szerkesztői irodába. Tartalom : Eszmei halmazat és magánlaksértés. CsEMEGI KÁROLY curiai tanácselnöktől. — Különfélék. Melléklet: Curiai Határozatok. — Kivonat a «Budapesti Közlöny»-ből. Eszmei halmazat és magánlaksértés. — CSEMEGI KÁROLY curiai tanácselnöktől. — I. V. K. ur a Jog 8. számában birálata tárgyává tévén a Curia büntető tanácsai teljes ülésének 51-ik számú határozatát, azon eredményre jut, hogy az — a mint V. K. ur expressis verbis állitja — a törvénynyel — de a mint következtései alaptételének világos tartalmából kitűnik, az ő benső hite és tudomása szerint is nem a törvény szövegével és foglalatjával, hanem a törvényjavaslat miniszteri indokaival, — ellentétben áll. V. K. úr ezen eredmény folyományában fájdalmas áradozással kesereg a szegény biró azon helyzete fölött, melybe ez, a curiai tévedés folytán, egy részről a törvény, más részről a legfelsőbb biróság plenáris határozata által szoríttatott, s aki hasonló esetekben vagy az egyik vagy a másik tekintély fölött áthatolni lévén kénytelen, kötelességéhez és esküjéhez híven, ezentúl is kényszerítve lesz. Ítéleteiben a törvényt — vagyis mint V. K. úr érveléseinek sarktételéből logikailag következik — a törvényjavaslat indokait, a Curia ellenében is érvényre emelni. Ami a bírónak azon kötelességét illeti, hogy hivatása gyakorlatában minden más tekintély mellőzésével, csakis a törvényt, s az ezzel egyenértékű jogszabályt tartozik érvényre juttatni: ezen mindenekfölött álló legprimitívebb sarkigazságot, már az 1790/1: XII. tczikk fölvette alkotmánytörvényeink közé, s a jog uralmának ezen sérthetetlen alapföltételét, az 1869: IV.czikk 19. §-a, csupán újra formulázta, s mint soha el nem enyészhető cathegoricus imperativust ismételve szentesitette. A magyar kir. Curia mindekkoráig bizonyára nem adott okot azon föltevésre, hogy a birói meggyőződés szabad nyilvánítását bármiként, s habár csak indirecte is akadályozná, vagy feszélyezné; amint tehát az 51-ik sz. határozatának meghozatala előtt a Curia elnökétől kezdve a tegnap kinevezett aljárásbíróig, mindenik bíró jogosítottnak tudta és érezhette magát, az alkalmazandó törvény értelméről nyert saját meggyőződését függetlenül a Curia netaláni ellenkező joggyakorlatától. Ítéletében, határozatában, vagy más bírói rendelkezésében érvényesíteni, épen úgy nem vagyok képes felfedezni azon döntvényben sem a tételt, az utasítást vagy kijelentést, amelyből bármelyik bíró vagy bíróság, szabad elhatározásának korlátozására irányzott törekvést betűzhetne ki. A kesergő reflexióra tehát a bírált határozat nem szolgáltatott alapot, és így az, az én szerény véleményem szerint, ha nem akart indirect felhívás lenni, amit fel sem teszek, — legalább is felesleges volt. Egyébiránt a birónak tudnia kell a törvényt, és ismernie azon fundamentális oszlopokat, a melyeken a birósági intézmény, és mindenik biró hatósági köre, — joga és kötelessége épül; a biró ismeri tehát azon súlyt is, melylyel a legfelsőbb bíróság ítéletei, és különösen teljes üléseinek elvi határozatai bírnak, s azoknak a mint eddig, úgy ezután is annyi nyomatékot fog tulajdonítani, amennyit a joggyakorlat nehéz pályáján, a tudomány legbonyolódottabb problémái megfejtésében, a törvény elvének, rendszerének és folyományainak fáradhatatlan buzgalommal folytatott tanulmányozásában, a különböző törvények közötti valóságos, vagy látszólagos ellentétek összeegyeztetésében megőszült annyi kitűnő bírónak tekintélye, mint amennyi egy teljes ülési határozat meghozatalában közreműködik, nemcsak joggal igényelhet, hanem amennyiben az egész polgárosult világ mindenik nemzete, — főleg pedig ennek bírói testülete, legfelsőbb bíróságait teljes készséggel, kitüntetőleg körülövedzi. Hogy ezen nyomaték és súly nem lehet nagyobb a törvényénél, az soha sem volt kérdéses; de másrészről — a legjótékonyabb eredményekben termékeny azon mindenütt elismert, mindenütt elfogadott szabály is, mely szerint a legfelsőbb biróságnak ezen — «pouvoir regulateur»-nek, «autorité regulatrice»-nek — megállapításai mellett, a törvényszerűség legerősebb vélelme harcol. Az tehát, hogy a bíróság ezentúl is a törvényt lesz kénytelen alkalmazni, annyira átalános és ezen átalánosságában annyira magától érthető mondás, hogy e tekintetben véleményeltérés nem képzelhető. Eddig tehát — s érvelésének a törvényre és a törvényerejű jogszabályra korlátozásával — én is egyetértek V. K. úrral. De itt már megszakad egyetértésünk fonala, s nevezetesen már abban sem érthetek vele egyet, hogy csakugyan törvény , illetőleg törvényerejű jogszabály-e az, amihez ő a Curia teljes tanácsa ülésének határozatát viszonyítja, s amelylyel való megegyezés vagy ellentét alapján ítéli meg: váljon azon határozat megfelel-e a törvénynek vagy nem ! De minthogy ezen pont képezi V. K. ur hibás következtetéseinek hibás alapját, e kérdéssel bírálatának részletes taglalásánál lesz szükséges foglalkoznom. A Curia teljesülésének azon — mint V. K. ur magának tetszeleg «senki által soha nem utánzott, senki által soha nem utánozhatott (?)királylyal — de kétségen kivül kifogástalan jogi és jogtudományi szabatossággal, a jogtételekből következő folyományoknak logicai leszármaztatásával, és tüzetes jogi terminológiával szövegezett 51-ik számú határozata, rendelkező részében szó szerint így hangzik : «Azon esetben, melyben a tettes a K. B. K. 126. §-ában meghatározott lopás elkövetése czéljából, a magánlaksértés vétségét is elköveti — föltéve, hogy mindkét törvénysértés, idő és véghezviteli módozat tekintetében, elválaszthatatlan összefüggésben áll egymással, — a BTK.-ek két külön rendelkezésének, habár az egységes czél által összefoglalt megsértése forogván fen, a B. T. K. 95. §-ában meghatározott eszmei bűnhalmazat állapítandó meg.» Ezen határozatnak a Jog czikkével való összehasonlításából mindenekelőtt szembeötlik, hogy V. K. ur bírálatának első alaptételéül a Curia teljesülésének határozata czimén, oly megállapítást készített ki magának, amelyről azon határozatban egy szó sem, foglaltatik, oly kérdést állít a a teljes ülés által eldöntöttnek, amelyet ez határozatában meg sem érintett, sőt amelynek concret ténybeli alapjait a határozat indokai nem is említik. V. K. úr tehát már arra nézve is tévedésben van, hogy tulajdonképen mit mondott ki azon határozatban a Curia ? Ő ugyanis az idegen udvarba vagy lakásba való bemenetelről, ott három krajczárnyi érték ellopásáról, s holmi egyéb önkényesen felállított és színezett ténybeli körülményekről