Jogtudományi Közlöny, 1922

1922-01-15 / 2. szám

Ötvenhetedik évfolyam, 4 .­­szám. JOGTUDOMÁNYI KÖZLÖNY KAPCSOLATBAN A DÖNTVÉNYTÁRRAL Szerkesztőség: I. Bérc-utca­i Kiadóhivatal, IV­., Egyetem­ u. 4 Megjelenik minden 1ló 1-én és 15-én Előfizetési ára negyedévre 100 korona Döntvénytár nélkül negyedévre 75 korona TARTALOM. Dr. Alföldi Dávid egri ügyvéd : A bírói függetlenség­ről. — Dr. Scholl­ Géza igazságügyminiszteri osztálytanácsos: Az osztrák úgynevezett «Dispenserie» magyar vonatkozásban. — Dr. Kende Ernő ügyvéd, tőzsdebírósági jogügyi titkár: A felek és a bíróság akaraturalma a polgári peres eljárásban. — Szemle. Melléklet: Magánjogi Döntvénytár XV. k. 1. ív.­­ Hiteljogi Dönt­vénytá­­ XV. k. 1. ív. A bírói függetlenségről. Egyik régi latin mondás szerint: justitia est regnorum fun­damentum, vagyis az igazság az állam alapja. De, mert az igaz­ságot a bírák szolgáltatják, az ország egész közönségét érintő fontos közérdek a bírák függetlenségének biztosítása, mert az igazságszolgáltatás pártatlanságát, részreha­jlatlanságát ez teszi lehetővé. A régi időkben a bírói függetlenségét leginkább a kormány­hatalom veszélyeztette, mert ha sokkal később mondta is Bismark, hogy : ((Macht geht vor Hec­htw, már évszázadokkal azelőtt ismer­ték és alkalmazták azt az elvet, hogy a politikára sem a jogi sem az erkölcs nem lehet befolyási*;*­* és hogy ennek folytán az uralkodó céljai érdekében törvénytelen s erkölcstelen eszközöket is vehet igénybe. Ezért rendelte már az 1492. évi dekrétum 10. cikkelye, hogy a bíráknak­­­teljes és egészen szabad hatalmukban álljon min­den, úgy előkelőbb, mint alábbvaló perlekedő részére, bármilyen rendűek, állásúak és méltóságúak legyenek is ezek, az ország régi és jóváhagyott szokása szerint, minden félelem nélkül tör­vényes és helyes igazságot szolgáltatni­­, «és hogy a királyi Fel­ség vagy a főpap urak és bárók egy bírót se szorítsanak és kényszerítsenek arra, hogy valakinek kedvére a szokásokat és a közönséges bírói gyakorlatot meg a törvény rendjét megmásítsa vagy megzavarja ». Az 1790. évi dekrétum XII. cikkelye is biztosítani kívánta az országot,­­h­ogy a bíróságoknak törvénnyel megállapított vagy­­megállapítandó szervezete királyi hatalommal nem fog megvál­toztattatni ; sem a törvényes ítéletek végrehajtása parancsokkal gátoltatni, sem hogy azt mások gátolják, megengedtetni nem fog, sem pedig a bíróságok törvényes ítéletei megmásíttatni, vagy akár a királynak, avagy valamely politikai kormányszéknek felül­vizsgálata alá vonatni nem fognak, hanem a valláskülönbség nélkül választandó bírák az országnak érvényben álló, vagy ezután hozandó törvényei és bevett szokása szerint tartanak tör­v­ényszékeket ...» Az 1790: XVIII. tc. és az 1848: XXIX. tc. aztán a bíró el­mozdíthatatlanságát iktatta törvénybe, több régi törvényünk pedig a bírói esküt szövegezte úgy, hogy a bírónak az 1435. évi II. dekrétum 1. cikkelye szerint meg kellett esküdnie arra,­­hogy minden előttem perlekedőnek, együtt és egyenként, a személy­nek, tudniillik gazdagnak és szegénynek megválogatása nélkül, és minden kérést, jutalmat, kedvezést, szeretetet meg gyűlölséget hátratéve és távoltartva, tehetségemhez képest igaz és való tör­vényt és igazságot fogok tenni». És az 1496. évi dekrétum XXXIII. cikkelye az eskü szövegébe még azt is belefoglalta, hogy a bíró­nak félelmet és barátságot is félre kell tennie, amikor igazságot szolgáltat. Így jutottunk el mostani alaptörvényünkhöz, az 1809. évi IV.­­cikkhez, amely nemcsak a közigazgatástól különítette el s függetlenítette az igazságszolgáltatást, hanem a bíró elmozdít­­hatatlanságát is kimondotta, illetve megerősítette, sőt az össze­férhetetlenség eseteit is megállapította a bíróra nézve. A bírói függetlenség tehát a törvényben ki van mondva. Más kérdés azonban, hogy érvényesül-e ez teljesen a gyakor­lati életben és hogy a fejlődés, a haladás szükségessége folytán nem szorul-e már az 1869: IV. tc. is javításra ? Mielőtt e kérdésre nézve nézetemet kifejezésre juttatnám, meg kell jegyeznem, hogy nagyon sok bíró van, akinek jelleme, gerincessége, rendíthetetlen igazságszeretete a legnagyobb tisz­teletreméltó és akiktől most sem féltem a bírói függetlenséget, mert inkább koplalnak, mellőzést is tűrnek, semhogy a minden­kori konjunktúrának legyenek törtető szolgái. Az általánosítás tehát nagyon távol áll tőlem. A bírói függetlenséget két körülmény veszélyezteti: a meg­élhetés nehézsége és a kormányrendszer. Az előbbi újabb keletű, az utóbbi már néhány évtizedre nyúlik vissza. Nem szabad minden bírótól követelni, hogy hős legyen, aki nemcsak akar, hanem saját és családja nagy nyomora mellett, mindvégig képes is ellentállni a mai erkölcstelen, panamás kor­szak­­/.á/féle csápú kiszűréseinek a csábításainak. Meg kell tehát előzni a végelgyengülés bekövetkezését és a lehető legsürgőseb­ben kell biztosítani a bírónak tisztességes megélhetését. A bírói függetlenségnek másik veszedelme, amint mondot­tam, a kormányrendszer. Az 1869: IV. tc. életbelépése óta a kormányhatalom erőszakos beavatkozással nem támadta meg a bírói hatalom gyakorlását, mert a kormányok az alkotmányosság látszatát fenn akarták tar­tani. Azonban szó módjára, más módon kezdték lassan-lassan megőrölni a bírói függetlenség erősödő, vastagodó tölgyfáját : pártpolitika útján. A 90-es években pl. oly erősen dühöngött a pártpolitika szen­vedélye, hogy a bírói kinevezésekre is sokkal nagyobb befolyása volt, a törvény ellenére is, a főispánoknak, mint az igazságügyi hatóságoknak és így gyakran többre becsülték a pártpolitikai kortesszolgálatot a bírói képességnél s rátermettségnél. Sohasem felejtem el, hogy az egri kis­. törvényszéknek egyik igen képzett, szelidlelkű, jellemes bíráját többször mellőzték az ítélőtáblai bírói kinevezéseknél, mert nem politizált. Később aztán panaszkodva beszélte el nekem, hogy már ő is kénytelen a kor­testanyákra járni, mert csak így szerezhet ((érdemeket)) a tábla­bírói kinevezésre. És csakugyan csak hirtelen bekövetkezett halála akadályozta meg ezt a derék embert a már kinevezés alatt állott újabb állás elnyerésében. Persze az ilyen esetek sok bírót s jegyzőt tettek konjunk­turássá, mert ha előfordult is, hogy olyanok is ki lettek nevezve, akik nem állottak a pártpolitika szolgálatában, mégis sokan azt hitték, hogy ezen az úton könnyebben érhetik el célukat. Az 1891 : XVII. tc. 33. §-ának is ez volt a háttere, mert kor­mányaink minden téren az egyéni kedvezés rendszerére alapítot­ták kormányzásukat. Mi mással indokolható pl., hogy a kir. tör­vényszékek vizsgálóbíróját és állandó helyettesét, az 1871: XXXI. tc. 6. §-ának megváltoztatásával, az igazságügyminiszter rendeli ki és hogy ezen kinevezés folytán a vizsgálóbírónak 600­­ pót­lékot rendelt a törvény? Hogy mennyiben érintheti e rendelkezés a bírói független­séget, arra nézve is mondhatok egy esetet. 180. évben a hírhedt Lukács-féle egri országgyűlési képviselőválasztás alkalmával azt Egyes szám­ára 20 korona Döntvénytár nélkül 15 korona

Next