Jogtudományi Közlöny, 1928
1927-12-01 / 23. szám
•214 másokat károsítva intézkedik és ezért szükségesnek mutatkozhatok őt ilyen eshetőségek ellen preventív biztosítani, de ez nem jelenti azt, hogy mindenben eo ipso tényleg visszásan intézkedjék és az ellenkezőjét tegye annak, amit mint épelméjű tett volna, oly ügyekben is, amelyek téveszmekörét nem érintik. Az előrehaladó demenciánál pedig tapasztalati tény, hogy az épelméjűség korában fakadt és mélyen beágyazott egészséges óhajait érintetlenül viheti bele a beteg a súlyos demenciába is. Elmebetegség és szabadakarathiány közös nevezőre nem hozható, a kettő között fogalombeli különbség van, mely különbséget a régi joggyakorlat rikító igazságtalanságok átlátására az ú. n. lucidum intervallummal iparkodott áthidalni, mely lucidum intervallum nélkülözhetetlen, de a valóságban nem létező korrektívumát képezte a jogszolgáltatás merevségének. Az elmebeteg voltaképpen mindig lucid. Lucidum intervallumról legfeljebb delírium közepette vagy haldokló elborult sensoriumánál, mint az öntudatzavar múló eltűnéséről lehet szó. Ami a kezdeti ú. n. neuraszténiát és a későbbi remissiókat illeti, ezek nem egyértelműek a régi lucidum intervallummal. A kezdeti állapotkép csak addig szerepel, mint neuraszténia, amíg a további fejleményekből ki nem derül, hogy amit neuraszténiának tartottunk, az kibontakozó paralízis volt. Azt sem lehet úgy beállítani, hogy az önrendelkezési képesség arányosan csökken a paralízis előrehaladásával és így a kezdeti neuraszténiaszerű stádiumban még alig lehet szó cselekvőképtelenségről, mert a tapasztalás azt mutatja, hogy a lappangó paralízis hatása alatt az ú. n. neuraszténiás egyén, ki különben minden ügyében pontosan eljár, egyetlen tényében olyan logikátlanságot, értelmetlenséget mutathat, mely az egész környezetnek megfejthetlen és érthetetlen, viszont a paralitikus az elmebaj előrehaladottabb szakában más dolgokban (végrendelet stb.) logikusan és emberileg igazságosan intézkedhetik. A bírói gyakorlat nem annyira egyszerűsítési vagy kényelmi szempontból, hanem tényleg a fennforgó nehézségek miatt tudományos megállapításnak veszi, ami csak megállapodás, hogy az elmebeteg minden cselekményére nézve egyetemlegesen beszámíthatatlan. Ezért jogosan utal rá Benedek professzor arra, hogy az elmebetegek beszámíthatóságát tulajdonképpen nem állapotonként, hanem cselekményenként és ad hoc kellene szakértőleg megvizsgálni.) Ami pedig a cselekvőképesség megítélésénél a törvényjavaslat a értelmes akaratelhatározási-ot illeti, mint kritériumot, arra nézve bátor vagyok megjegyezni, hogy az határozott haladást jelent, mert nemcsak a szubjektív akaratélményt, de a cél- és tárgyszerűséget is magában foglalja. Mégis utalok újabb lélektani megállapításra, illetőleg felfogásra, így többek között Lipmann Ottó véleményére, aki az eddigi intelligenciavizsgálatok eredményeit a feladatok egyneműsége miatt kétségbevonja és újabb kutatások alapján állítja, miszerint nincs correlatio az elméleti és gyakorlati értelem ténye, illetve az «intelligens megismerési) és az «intelligens cselekvés»» között. Bizonyos, hogy az ügyleti cselekménynek helyes megítélése csak úgy képzelhető el, ha aktuálisan tiszta, minden dimenzióban hiánytalanul áttekintett, jelentőségükben felismert dologi szerkezetek felett rendelkezünk. Ez pedig csak akkor lehetséges, ha a tárgyi világnak részei, jelenségcsoportjai tökéletes képzetek, illetve fogalmak által vannak megjelenítve. Egy klinikai példát véve, a Korsakov-féle betegségben szenvedőnél (értelmes akaratelhatározás® lehetséges, pedig az emlékdiszpozíciók egy nagy csoportjának hozzáférhetetlensége esetleg nagy deficitet jelenthet a szerződésképességre nézve. Nem hanyagolhatók el véleményem szerint az izolált kóros ösztönkvalitások sem , még akkor sem, ha egyébként az egyén jellemszerkezete, akarati tendenciái ((normálisak)) és ha ösztönélete más anomáliát nem is mutat. Egy vagyonjogi jognyilatkozat elszigetelt ösztönkórság által is fel lehet tételezve ; példaként hivatkozhatom a fetisizmusra, a tárgybálványozásra, mint sexuál-perverzióra, amelynek pszichogenezise, talán gyermekkori élmények által való rögzülése, avagy alkati meghatározottsága jelenleg még vita tárgyát képezi. Több mint két évtizeddel ezelőtt Claren orvostanácsos esetében a 40 éves szerkesztő lakásán számos szekrény állott megtömve női kötényekkel, amelyek gondosan rendeztettek, nevekkel voltak ellátva és gyengéd szeretettel ápolvák. Fentnevezett egy-egy megfelelő színű kötény viselője után való kutatásnak kedvéért fontos üzleti érdekeit is olykor elhanyagolta és saját kijelentése szerint talán gyilkolni tudott volna, amikor látta, hogy a gyermekek az utcán kötényeiket bepiszkolják, vagy széttérdelik. Ismeretlen kötényviselőket addig követett, míg sikerült tőlük a kötényt megvásárolni. Naplójából is a kötényekért való kóros rajongás csillan ki. Nem volna kétséges, hogyha ez az egyén szexuálperverzitásból kifolyólag egy nagyobb tömegű kötény szállítására kötne szerződést, ezt a jognyilatkozatát — dacáraértelmes akaratelhatározásának — kóros ösztönjelenség határozná meg. Azonban itt is az egyénesítésnek van helye. A bíró és a szakértő értékmérő megítélése ne legyen a priori megkötve. A modern orvosi pszichológia azt tanítja, hogy a szexuális ösztönjelenségek aktualizálódási törekvésük szempontjából nagyon különböző értékűek. Mint arra néhány év előtt egyik német szakfolyóiratban reámutattam (1. Archív f. Kriminologie u. Kriminalistik. Bd. 79. H. 1.), a szociálpszichikus motívumok gyakran elégségesek arra, hogy pl. egy szadisztikus ösztönimpulzusnak perverz kényszererejét az eredeti szexuális céltól eltérítsék ; ilyenkor az ellenállhatatlan tevékenységi tendencia esetleg a saját testnek totalitása ellen irányul. A célragátolt ösztönperveziónak más eseteiben az aktív képzeletnek játéka avagy szimbolikus cselekmények már kielégítést nyújtanak. Amint tehát a kriminálpatológiában, úgy a (magánjogi) cselekvőképesség megállapításánál is, nemcsak a kóros ösztönkvalitás, hanem az ösztönizgalom intenzitása is tekintetbe veendő. Bizonyára maradnak esetek, amelyekben az ösztönös és akarati komponensek (a conatio és volitio) a cselekvési célban annyira egybeolvadnak, hogy többé nem differálhatók. Ilyenkor az introspektív lélektan szemszögéből nézve beszélhetnénk arról, hogy a motivációs folyamat rendjén az ösztön által képviselt értéket a szubjektum akceptálta. Nem kívánunk azonban olyan messze menni a biológiai megalapozottság túlértékelésében, mint egyes külföldi szerzők kriminológiai szempontból, így pl. Carrara Mario (Monatschr. f. Kriminalpsych, 1926.), aki a nemi bűntettek számára, ha azok a nemi mirigyek működési zavarai folytán feltételezettek, büntetlenséget akar biztosítani. A Magyar Elmeorvosok X. értekezletén (1928 okt.) Szladits Károly hozzászólásában kifejezést adott azon meglepetésének, hogy a ((lucidum intervallum)) felvetése a IX. értekezleten nem jogászi, hanem orvosi részről történt. Miután annak idején ezt a kérdést szóba hoztam, indíttatva érzem magam vele most röviden foglalkozni. Nem akarok, a már annyiszor elparentált jogi fogalom nyugalmát zavarva, kegyeletsértést elkövetni, de fenntartom azt a megállapításomat, amelynek a IX. értekezleten (1926 nov.) kifejezést adtam, hogy a tudat zavaraival járó akut fertőzéses és mérgezéses elmezavaroknál, deliriumoknál — de nem a többi elmebajnál — az öntudatnak világossága fluktuálhat ; lehetnek időszakok, amikor az ügyleti akaratnak feltételei nem vitásak. Hogy ilyenkor az általam használt «intervallur luciditas»-ról, avagy a Kluge által ajánlott adóbeli relativitásáról beszélünk, az a lényegen nem változtat. Ennek a véleménynek egyébként egyik múlt évi felül véleményében az Igazságügyi Orvosi Tanács is kifejezést adott; az idevonatkozó megállapítását a következőkben idézem : ((lucidum intervallumról legfeljebb delírium közepette, vagy haldokló elborult sensoriumánál — mint az öntudatzavar múló eltűnéséről — lehet szó®.Mindez persze nem akarja menteni a lucidum intervallumnak elavult jogi fogalmát. A törvényjavaslat 18. §-ának 4. pontja szerint: «a bíróság kérelemre gondnokság alá helyezi azt, aki iszákosságával, általában bódulatot keltő szereknek szokásszerű, mértéktelen élvezésével elmebeli épségét, magának vagy családjának megélhetését, avagy magának vagy másnak biztonságát veszélyezteti. Úgy vélem, hogy ez a mondat kiegészítendő volna azzal, hogy alkoholisták tisztán az intézeti gyógykezelés (elvonási kúra, lelki kezelés, munkaterápia stb.) lehetővé tétele céljából is gondnokság alá helyezhetők. A fenti eshetőségeken kívül számolni kell még azzal a körülménnyel, hogy lehetnek esetek, amikor nem kóros elmebeli képződmények jelenléte indokolja az egyén cselekvőképtelenségének megállapítását, hanem egy agyi mechanizmusnak súlyosabb zavara, amely miután a pszichének mintegy alá van építve, amint azt egyik külföldi klinikán történt vizsgálataimmal beigazoltam (Schilder professzorral együtt, Zeitschr. f. Psychiatr. Bd. 81.) súlyosan gátolja az értelmi műveletek lefolyását is. Törvényszéki elmeorvosi gyakorlatomban is az aphasiáknak nem egy esetét láttam, amelyeknél beható vizsgálataim arról győztek meg, hogy a beteg 23. SZÁM.