Jövő, 1921. május (1. évfolyam, 58-82. szám)

1921-05-01 / 58. szám

2 sem lehet, mindig közömbös, hogy Délkeleteurópa állandó nyugtalanság­­ban maradjon.­­ A politikai formulát teh­át rö­viden a következőkben lehet össze­fogni . Vagy meg kell erősíteni a demo­kráciát Magyarországon, hogy az teremtsen rendet, vagy pedig ál­landó összeütközésekre kell be­rendezkedni, ami senkinek sem áll érdekében . Gazdaságilag olyan állapotokat kell teremteni, hogy a forgalom olyan mértékben fölvetessék, mint ahogy az a békében volt. Magyarország mezőgazdasági terményeket produkál és ipari termékeket fogyaszt a szom­széd államokból. Ezt a természetes helyzetet fönn kell tartani és az erre­­vonatkozó forgalom-lebonyolítást meg kell kezdeni, mert k­ülönben a nor­mális viszonyok soha sem fognak helyreállni. Ha ez megtörténik, elő fog állni az a helyzet, amelyben a demokratikus elemek politikai befolyásból jutnak, főképen, ha számukra gazdasági, politikai és területi engedményeket nyújtaná­nak.­­ A magyar nép ilyen enged­mények alapján bizonyára sietne sorsát a demokrácia kezébe letenni. Egy magyar demokratikus uralomnak adandó gazdasági, politikai és területi ter­mészetű engedményekkel lesz lehet­séges a demokráciát Magyarországon kormányzóelvvé emelni. — Minden más nem egyéb, mint pillanatnyi kisegítő eszköz, ami azon­ban a mai nagyon rossz viszonyokat nem támadja meg gyökerében és nem teszi lehetetlenné. — Természetes, hogy a megvert magyarokat minden­ tekintetben egyenjogúaknak kell tekinteni, mihelyt ott a demokrácia lesz az irányadó kormányzati rendszer. Ilyen eljárással, amely a magyar népiek összes fejlődési lehetőségeit biztosítja, meg van adva annak a biztosítéka, hogy ott a demokrácia döntő kor­mányzati rendszerré váljék, nemcsak Magyarország javára, hanem összes szomszédai javára is és nem kevésbé egész Európa megnyugtatására. Bechyne fölfogása. Bechyne szociáldemokrata képviselő, Csehszlovákia egyik legkiválóbb és leg­befolyásosabb politikusa, a szociáldemo­krata párt egyik régi vezetőembere és szintén tagja az ötös tanácsnak, a kö­vetkezőkben körvonalazta a magyar kérdésről való fölfogását. — A csehszlovák köztársaságnak életszükséglete a nyugalom és a békés összemű­ködés Középeurópa népeivel. Mi erőseknek érezzük magunkat és azok is vagyunk. De ez az erőtudat nem fog bennünket soha a győzelmi őrület politikájához vezetni. A népek­nek új szervezete, amely a régi mo­narchia örököse lett, nemcsak a mi életföltételeinket jelenti, hanem egy­ben része is a legszebb becsvágynak, amelyben egy békés és demokratikus nép megnyilatkozhatik.­­ Ez az új szervezet, ez a demokratikus pacifikálása Középeuró­­pának, a mi külpolitikánk tudatosan és tervszerűen szem előtt tartott célja és ez egyben a kisántant vezető­gondolata is. Tudjuk nagyon jól, hogy egy új élet Európának ebben a részében, nem kis mértékben függ a magyaroktól. Magyarország vagy megmarad a kompromittált arisz­tokrácia vezetése alatt ama politikai gondolat mellett, amely a háború befejezésével teljesen elmerült a múltba és ebben az esetben a regene­rálódás és az új rendre való áttérés valamennyiünk számára csak igen fájdalmas áldozatok árán lesz lehet­séges és el fog húzódni. Vagy pedig Magyarország a békeszerződés alap­ján, mint egy fontos része az új szervezetnek, csatlakozik és ebben az esetben megvan a lehetősége annak, hogy a háború gazdasági kárai legy­őz­­hetők legyenek, ami minden népnek egyformán érdekében való, ha egy demokratikus rezsim Ma­gyarországon ennek a gondolat­nak hordozója volna, ebben az esetben a kisántánt­ej helyzet elé volna állítva és a magyar nép szántóiba­na oly előzéken­­ységgel, amelyet a saját javára és bizton­ságára jobban értékesíthetne, mint azokat a viszonyokat, amelyek ma ebben a szerencsétlen országban uralkodnak. — „Demokratikus Magyarország?“ — egészen őszintén beismerem, ez olyan valami, amit én nem tudok megérteni. A mi népünk mostanig Magyarországot kénytelen volt ellenségnek tekinteni. Károlyi polgári demokratikus kormánya Szlovákiában nyugtalanságokat, föl­keléseket és zűrzavart igyekezett kelteni. Kun Béla ultraforradalmár rendszere háborút vezetett ellenünk. Horthy monarchikus Magyarországa állandóan a Habsburgokkal izgat minket. Megnyugtathatom Önt, hogy egy európai értelemben vett magyar demokrácia a mi számunkra is egé­szen más helyzetet jelentene és bizo­nyára mi volnánk az elsők, akik egy ilyen Magyarországnak kezet nyújta­nánk. Remélem, hogy Magyarország az utolsó évek tapasztalatai alapján kéz a kézben fogja velünk jövőjét előkészíteni, hogy a magyar nép is megtalálhassa helyét abban a szer­vezetben, amelynek alapját a kis­ántánt jelenti. Egy demokratikus magyar kormány mindkét félre nézve igen hasznos lehetne kereskedelmi szerződések megkötésénél. Mindkét ország gazdasági jellege olyan termé­szetű, hogy a két ország munkája kiegészítheti egymást. A mi országa­ink közötti élénk árukereskedelmet én nem tartom koncessziónak, hanem a normális élet kölcsönös szükségle­tének. Politikailag mi egy őszintén demo­kratikus magyar rezsimet, amely a mi államunkkal szemben lokáli­san viselkednék, helyzetében azzal is megerősítenénk, hogy a magyar kisebbséget Szlovákiában szabad szellemű és szabadelvű támogatás­ban részesíte­nők. Szlovákiában a mai viszonyokat mi csak átmenetieknek tartjuk. Magyarországnak a mi államunkhoz való viszonyától sok fog függni attól, hogy mi milyen sokáig leszünk kény­telenek az önvédelemnek ebben az állapotában tartani Szlo­vákiát.­­ A területi koncesszióknak a kérdése igen érzékeny kérdés, de mondhatom, hogy egy célszerű határkiigazítás, amely mindkét részről barátságosan lenne megbeszélhető s elhatároz­ható, nem ellenkezik a mi népünk akaratával. A föltétele ennek azonban lojális, békét­ és őszinte viselkedés Magyarország részéről a mi államunk­kal szemb­e. Ennek a viszonynak pedig - úgy vélem — Magyarországon egy igazi demo­kratikus kormány az előrevétele. — Demokratikus kormányról be­szélni Magyarországon, a mai viszo­nyok között — azt hiszem — kissé korai dolog, de meg kell mondanom, nem hiszek egy ilyen rezsimben mindaddig, amíg a magyar munkásmozgalmat oda­át bilincsekben tartják. Tánca Séla közben. írta Labos Ede. Séta közben észreveszem, hogy va­lamit már észre se veszek. Azokat a gyönyörű szemtolvaj női lábszárakat, amelyek tavasszal mindig megbolondí­tották, ha friss záporeső idején valamit belőlük megláthattam, most már jó­formán meg se látom. Mi ez? Megöre­gedtem ? Én mindig őszinte voltam ma­gammal szemben s nem szégyelném,­ ha megöregedtem volna. Ha csakugyan a ritkaság adja meg valaminek a na­gyobb értékét, akkor az öregség érté­kesebb, mert a halált mindenki eléri, de az öregséget sokkal kevesebben. S én nem szégyelném az öregséget. De nem azért van,hogy művészre se veszem a szemtolvaj női lábszárakat. Egészen másért. Úgy gondolom, már mások is úgy vannak velük. Megszoktuk. Mint a lovak a villamos borzalmas csöngetését és az autók tülkölését, mint a madarak a repülőgépek kattogását, megszoktuk mi is a gyönyörű női lábszárakat, mióta a női divat irányítói — jóval megelőzve az entente módszerét — annyit haso­gattak le minden oldalon a női ruhák­ról, mint az entente Magyarország és Ausztria földjéből. Bizony a régi haza és a régi ruha már nem elég, hogy min­dent „ápoljon és eltakarjon“. Különösen eltakarni nem tud már eleget. A gyö­nyörű női lábszárak olyan nyíltan álla­nak előttünk, mint az üzletek kirakatai, csak talán még jobban megszoktuk már őket és valahogyan kevésbé izgatnak. Jaj — jaj . . . megszoktuk a női láb­szárakat s már nem izgatnak Jaj — jaj . . . talán bolondok a papok s azt kellene prédikálniok, hogy az asszonyok­nak meztelenül szabad csak járniok, mert akkor kiveszne lassan kint az em­beriségből az érzékiség. Jaj — jaj . . . talán odalenn a távol keleten legböl­­csebbek a férfiak, hogy még az arcát is elfátyolozzák az asszonyoknak s ez teszi nekik olyan kívánatosakká, hogy egész háremet birnak el belőlük. Nem szabad az izgatószereket megszokni. A női lábszárakat éppen olyan kevéssé, mint a morfiumot vagy a veronait . . . * Séta közben mozik előtt haladok el s eszembe jutnak az idők, amikor a szinháza először kezdtek reszketni a mozik kun­yus­ondájától. Ma már nem félnek, pedig a konfkmnencia megvan, csak egészen máshol, mint ahogyan kezdetben képzelték. A mozi meg fogja ölni a színházat, mint ahogy a jobbik üzlet mindig megöli a gyöngébbet, de nem úgy, hogy­­a közönséget vonja el tőle, amitől eleinte féltek, hanem úgy, hogy a színészeket fogja tőle elcsalni, amire itt ott már kezdenek ráeszmélni. Mert ha irodalom volna a színház és üzlet a mozi, akkor a konkurrencia minden veszedelem nélkül való volna. Irodalom és üzlet nem versenytársak, csak kölcsönösen bolondnak tartják egymást. Bolond idealista! — gondolja magában az üzlet és sajnálja az iro­dalmat. Szegény kalmárlélek! — gon­dolja magában az irodalom és elnéz az üzlet fölött. De ma a színház se irodalom. Csak üzlet. És a mozi a maga nagyobb mozgékonyságával, az esztendő napjait megháromszorozó szapor­aságával, na­­gyobb kereseti lehetőségeivel már el­jutott oda, hogy egyetlen hétre többet fizethet a divatos színészeknek és színésznőknek, mint a nehézkesebb színház egész esztendőre. A színész és a színésznő pedig rájön, hogy sokkal kevesebbet kell tanulnia, sokkal kevesebbet kell fára­dnia, hang­ját is vesztheti s mégis sokkal, de sokkal többet kereshet a mozinál, mint a színháznál. Tehát átpártol. Az átván­­dorlás már meg is kezdődött. Némelyik nagy művész vagy művésznő még sze­­mérmeskedik, próbál ötven százalékra kiegyezni s játszik színházban is, mo­ziban is. Wegener, Lufie Höflich, Mois­si, Käthe Dorsch s még egy csomó egyelőre még két laki. De Jannings, Veidt s még egy sor más körülbelül egészen átpártolt a mozihoz, ahol húsz­szor, de ötvenszer annyit tud keresni és szerepeket se kell tanulni. Ezt a folyamatot pedig lehetetlenség lesz megállítani. Mindig többen és többen fognak a mozihoz pártolni s egy szép napon a színházak rá fognak eszmélni, hogy nem is a közönségüket, de a szí­nészeiket vesztették, el. Aztán majd el fogják veszteni a rendezőiket. Aztán az igazgatóikat. Aztán az épületeiket. Minderre már is vannak példák. A bu­dapesti Vígszínházat, a Renaissance­­színházat, a berlini Skálát már úgy szerezték meg, raozitőkével és moziten­­denciákkal. Már bennük van a raozi­­bacillus. A színház pedig, legalább az üzleti színház, siralomházban ül, ki fog veszni. És talán akkor megszületik­­az a­ színház, amely nem üzlet, ha iro­­dalom s melyben megint találkoz.. ..nak , igazi írók, igazi művészek, igazi kö­zönség. . . * Séta közben megállók a Ringen, a Belgrád, április 30 A román korai­ány végleg elhatározta,­­ csatlakozik a kisántanthoz, Goethe-szobor előtt. Szeretem, hogy ugyy­ül ott a nagy weimari ember, mint Goldoni áll a velerei piacon, szinte beszélhet hozzánk, járókelőkhöz. El­nézem, hogy a verőfényben gyerekek kúsznak föl rája s arra gondolok, hogy ezek a süvölvények hetven esztendő múlva azt, fogják mesélni unokáiknak, hogy ők is lovagoltak Goethe térdein. Szeretem, hogy a gyerekek így újabb száz évre megfiatalítják az öreget. Sze­retem azt is, hogy a szobrász az öreg Goethét mintázta, mert úgy érzem, akkor volt ő legcsodálatosabb és leg­gazdagabb. De aztán van egy és más, ami bosszant. Hogy odaültették Goethét a Burg kerítése mellé. Hiszen jó, Beethoven is gúnyolta egy kicsit a weimari tökéletest, mert gyengéje volt az udvar. De először is ennek a szerencsés nagy embernek abban is sze­rencséje lehetett, hogy a véletlen olyan fejedelmeket dobott az útjába, akiket csakugyan lehetett szeretni és másod­szor Beethovennek se abban rejlik a nagysága,, hogy Goethét egyszer meg­­csúfolta. És Beethoven nagy volt, Bécs nem. Miért ültette hát oda kerítés­­őrzőnek a Burg elé? És aztán micsoda szerencsétlen gondolat volt odaültetni, ahol mindig és mindig öt arasznyi az egész kilátása? Akinek ezen a földön talán legmesszebbre látó szemei voltak, most belenézhet a Goethe-Gasseba, mely­nél egy zsák se rövidebb és csukottabb. Mint egy háromfalu színpadi szoba, olyan ez a kurta utca az ő muzeális hátterével, vékony Schiller-szobrával s néhány zöld fa dekorációjával. S a Goethe messzejáró szemei ebbe a zsákba ütköznek. Ez a kurta utca, mely kurtább a hivatalos észnél, ez legyen a Goethe horizontja. Micsoda ostobaság ... J­Ö­V­Ő Vasárnap, 1921 május 1 Udrzsál véleménye. Udrzsál, az agrárpárt vezére, a leg­nagyobb és legtekintélyesebb parla­menti párt egyik vezetőembere Cseh­szlovákiában. Az agrárpárt különben az a párt, amely a hivatalnok kormány visszalépése esetén, • amennyiben ismét politikai 11 kormány venné át az ügyek vezetését Csehszlovákiában, a minisz­terelnököt delegálná a kormány élére. Udrzsál véleménye a magyar kérdésről a következő: — A hozzám intézett kérdéseket voltaképen csak a kisántánt vála­szolhatná meg. Az én véleményem szerint a kisántánthoz tartozó álla­moknak törekedniük kell arra, hogy az állandó békét Európában biztosít­sák. Magától értetődik, hogy egy igazi magyar demokráciával a megértés minden körülmények között könnyebb volna, mint a mai magyar kormánnyal, amely minden kölcsönös biztosíték ellenére is csak ideiglenes jellegű. Magyarországnak is előbb vagy utóbb meg kell felelnie az idők szellemé­nek és hatalmát demokratizálni kell Rév Béla. Nem is olyan buta ... Andaházy-Kasnya Béla, a most válasz­tott nemzetgyűlési festő-képviselő indít­ványt nyújtott be, amelyben a numerus klauzus megszüntetését is követeli. Öröm­mel akad meg e híren az ember szeme, no né, hát már ilyen szabad szellem je­lentkezik ? Jelentkezik m ilyen logikával: ha a zsidóhitűeket kizárják az egyetemről — mondja — és arra kényszeritik őket, hogy a külföld leghíresebb egyetemi vá­rosaiban folytassák tanulmányaikat, kér­dezem, keresztény védelem-e ez, vagy zsidóvédelem? Az én véleményem szerint ez zsidóvédelem. A kurzus újabb lehetőséget adott ezzel az izraelita vallású ifjaknak arra, hogy is­mereteiket, tudásukat fokozott mértékben gyarapíthassák, hogy a világ legkiválóbb tudósainak előadásait hallgatva, csaknem a tökélyig fejlesszék műveltségüket . . . Kérdezem, hát büntetés ez? Szerintem ez tudatos előmozdítása a zsidó hitű ifjak szelle­mi fölényének. Ezzel a logikával jut el Andaházy- Kasnya Béla oda, hogy szüntessék meg a numerus klauzust, csak hadd maradjanak otthon a zsidó ifjak­ v úgy butábbak marad­n­a­k. Nem is olyan buta . . . Románia és a kisántánt. *

Next