Jövő, 1921. július (1. évfolyam, 109-135. szám)
1921-07-31 / 135. szám
SZERKESZTIK : JaaA8U EH1VO » LOVA5ZYVWARTOTNI I. év Bécs, 1921 julius 31, vasárnap 135. szám rtejjfésentk naponta, hétfő kivételével Szerkesztőség és kiadóhivatal: tüfien, V., Rechte Wienzeife 79 1- Telefon 50-57 Tív Inti tlms J 8 v 6,W le» Egyes színt íra: , Ausztritsii .. ..& Koráné Csehszlovákiában...........V40 ÍK Jugoszláviában.............dinár Romániában........................''.1',.. .2 lel OtzMh protatitikrtki nini 149,97» CMh szlovák postatakaréki s,rfmi 59,940 í ■ Jugoszláv postatitkariki szám : 40.109 Németorstfgi folyószámlái Deutsch« Bank, Bert!» Hirdetéseket Ausztria területéről egyedül Schalek H. hirdető Irodája (Wien, I., Wollzelle H. , Telefon 809, 5271) vesz föl Hát mégis igaz! Hát igaz? Orgovány is igaz és Izsák is ? És Prónay és Héjjas ésFrancia-Kiss dolgai is mind igazak? Az elszámolatlan szegedi milliók is igazak? És mindaz a sok vér és szenny, amelyről csak az emigrációs sajtó szólt eddig, mind igaz tehát ? Mindaz, amit eddig letagadtak, amit eddig Magyarország becsülete ellen irányuló aljas, kommunista és zsidó hazugságnak bélyegeztek, mindaz, aminek hazug kitalálásával Magyarország belső és külső ellenségeit gyanúsították meg : mindez mégis mind igaz? Igen, minden, minden, minden igaz!.. Nem a külföldi sajtóban, nem az emigráció lapjaiban, nem is szocialista vagy kommunista szájból, hanem a keresztény kurzus egyik megalapítójának, egyik legelszántabb vitézének a szájából hangzott el nem is valamely összeesküvő fészekben, sőt nem is valamely gettóban, hanem a magyar nemzetgyűlés díszes termében, hogy : igen, minden, minden igaz ! . . Beniczky Ödön, a Friedrich és József főherceg-féle pucskormány belügyminisztere, az egész mostani úgynevezett keresztény kurzus egyik legfőbb megalapítója volt az, aki most nyílt színen, hangos szóval mondta el mindazt a sok szörnyűséget, amelyet két év óta az emigrációs sajtó kétségbeesett jajkiáltásként üvöltött világgá s amire mindig csak egyféle válasz hangzott el: a tagadás. De ime, Beniczky kapott mindenféle válaszokat, de e válaszok során egyszer sem hangzott föl ez a szó: nem igaz! A magyar emigráció sajtóját ezerszer hazudtolták meg a legszemérmetlenebbül, száz és száz világgá küldött nyilatkozatban tagadták le a véres iszonyatokat, száz és száz nyilatkozatban hirdették, hogy Magyarország a rend és a konszolidáció országa és még a hatalmas angol állam magyarországi képviselőjét is rá tudták venni olyan jelentésnek hazaküldésére, amelyben azt állította, hogy Magyarországon olyan a személyi biztosság, mint akár Angliában ! És íme, most föláll a magyar parlament egyik tagja és elmondja Orgoványnak és Izsáknak, a megzsarolt, megkínzott zsidóknak, az el nem számolt millióknak, a vérengző különítményeknek, a szabadon járó gyilkosoknak, elmondja e szörnyű rémuralomnak (azaz : egy-egy fejezetének) a történetét és nem áll föl abban a teremben senki, nem tud, nem mer fölállani senki, hogy, amit olyan sokszor hazudtak a külföld felé, elmondja ott is így: nem igaz, hazugság, nem volt Orgovány, nincsenek szabadonjáró gyilkosok, nincsenek vérengző különítmények, rend és nyugalom van Magyarországon, a hazudozásoknak most vége ! Soha többé nem mehetnek a külföld elé azzal, hogy az „intranzigens keresztény politika“ nem egyenlő a rablógyilkosságokkal. Mert hiszen Beniczky Ödön, saját volt belügyminiszterük, akit hús a húsokból, vér a vérükből, mondotta, hogy ő igenis „az intranzigens keresztény politika jelszava alatt elkövetett rablógyilkosságokról * szólott! — És azzal sem mehetnek többé a szörnyedő külföld fóruma elé, hogy: nincs fehér terror Magyarországon. Mert ugyanez a Beniczky Ödön jelentette ki következő mondatában, hogy ha ő „a fehér terrorról akart volna beszélni, fölolvasta volna a Prónayzászlóalj 4. törzsszázadának birtokában lévő eredeti jegyzőkönyveit? íme, a keresztény kurzus egyik megalapítójának kezében akták vannak arról, hogy igenis van fehér terror ! Tehát íme, egyszerre mégis igaz, minden igaz ! Oh, nem a mi számunkra és nem is az informált külföld számára lett most egyszerre igazzá a magyar rémuralom minden rettenete; csak a magyar törvényhozás, az alkotmányozó magyar nemzetgyűlés számára lett most azzá. Ott sem tehetnek már ezentúl úgy az emberek, mintha mit sem tudnának semmiről. Nem tehetnek úgy, mint hogyha a kereszténynek nevezett kurzus Magyarországon is volna jog és rend, kultúra és civilizáció. És hogy ez így van, azt Beniczky Ödön úrnak, a kurzus volt belügyminiszterének köszönhetjük, aki mindezt el merte mondani és köszönhetjük még Rakovszky István úrnak is, a magyar nemzetgyűlés nem kevésbé keresztény elnökének, aki mindezt elengedte mondani. Dicséret és csodálat illetné meg e két férfiút ezért a tettükért és e dicséretnek és csodálatnak valami visszfénye még erre a nemzetgyűlésre is sugározhatnék róluk, ha nem kellenemegállapítani, hogy nem a vér- és szennyáradattól való undor, nem a rendnek, a jogbiztosságnak az imádata, nem a terrornak az utálata mozgatta meg őket, hanem az, hogy mind a ketten elkeseredett ellenségei a kurzus legfőbb megtestesítőjének és személyesítőjének, a kormányzónak. Cselekedetüknek egyetlen rugója van, az, hogy ők legitimisták, az, hogy ők Habsburg Károlyt akarják visszahozni a magyar trónra és, hogy ennek egyik legfőbb akadályát királyuk árulójában, az antilegitimistává lett kormányzóban, annak kamarillájában és kormányában látják! Ha Beniczky Ödön nem volna elszánt legitimista, ő is úgy hallgatott volna tovább Orgoványról és Izsákról és minden egyéb gyalázatról és szörnyűségről, mint ahogy hallgatnak maguk a gyilkosok és cimboráik. És ha Rakovszky István, a képviselőház elnöke nem volna szintén Károly király-párti, vagy ha helyén Horthy-párti elnök ült volna, akkor Beniczky Ödön sohasem mondhatta volna el az igazat az igazságról. És a magyar nemzetgyűlésen még most sem — és ki tudja még meddig — nem esett volna egyetlen árva szó sem szomorú Magyarország gyászáról és szégyenéről. Kell-e ehhez a helyzethez még csak egyetlen szót is hozzáfűznünk ?.Talán csak Budapest, július 30. Rakovszky Istvánnak a nemzetgyűlés elnöki tisztéről való lemondása nem saját jószántából történt. Ebben az ügyben azóta közzétett nyilatkozatokból és újságcikkekből kiderül, hogy a nemzetgyűlés elnökét kényszerítették a lemondásra. Egyelőre még nem tudni, hogy milyen és kinek a részéről történt pressziónak volt kénytelen Rakovszky István engedni — amikor bejelentette, hogy lemond elnöki tisztségéről —, mert a nyilatkozók egyike sem mondotta ki legalábbis idáig az „illetéktelen közbelépő” nevét, de már most is sejteni lehet, hogy Horthyról van szó. Bethlen akciója, Rakovszky lemondásának közvetlen előzménye az volt, hogy a kormány felelősségre kívánta vonatni Beniczkyt csütörtöki interpellációjáért. Bethlen István miniszterelnök mindenekelőtt Bottlik Józseffel, a nemzetgyűlés alelnökével tárgyalt és tudomására hozta az elnökségnek a kormánynak azt az elhatározását, hogy előterjesztést kíván tenni Beniczky Ödönnek a mentelmi bizottság elé való utasításáról. Bottlikkal való tárgyalása után a miniszterelnök a Keresztény Nemzeti Egyesülés pártjának vezetőivel, Andrássy Gyula gróffal és Prohászka Ottokárral tárgyalt, akik nem nagy kedvet mutattak a miniszterelnök tervéhez való hozzájáruláshoz. Közben Rakovszky István elnök is megérkezett a Házba és amikor tudomást szerzett a történtekről, közölte az Andrássy-párt vezetőivel, hogy ő a maga részéről nem járul hozzá a kormány kívánságához, mert azt a házszabályok flagráns megsértésének tartja, tekintve, hogy Beniczky nem részesült az előírt kétszeri elnöki rendreutasításban. Bethlennek ezzel szemben az volt az álláspontja, hogy elég helytelen dolog az, hogy Rakovszky Beniczkyt nem utasította kifejezéseiért egyszer sem rendre és ezért továbbra is ragaszkodott ahhoz a kívánságához, hogy Beniczkyt a mentelmi bizottság elé utasítsák. Innen kezdve, hogy mi történt, nem lehet pontosan megállapítani, csak az köztudomású, hogy Rakovszky, akit idáig még ismeretlen uton és eszközökkel kényszerítettek erre, késznek nyilatkozott inkább levonni a konzekvenciákat és lemondani az elnöki állásról. Cenzúrázni akarják előzetesen a parlamenti beszédeket. Rakovszky István „Az Újság” munkatársa előtt kijelentette, hogy már hosszabb idő óta foglalkozott a házelnöki méltóságról való lemondás gondolatával. Rakovszky lemondásának tulajdonképeni okáról egy politikai személyiség a következőket mondotta „Az Újság“ munkatársának : A miniszterelnök már régebben nem titkolta azt a fölfogását, hogy a nemzetgyűlés elnöke olyan beszédek megtartását is megengedi, amelyeket nem volna szabad megengednie. Fölmerült az a terv is, hogy azok a képviselők, akik sürgős indítványt, vagy sürgős interpellációt kívánnak előterjeszteni, beszédük tartalmát előzőleg közöljék a nemzetgyűlés elnöki hivatalával, hogy annak hozzájárulását kikérjék e beszédek elmondásához. Rakovszky István azonban nem volt hajlandó elnöki minőségében a parlamenti beszédeknek ezt az előzetes cenzúráját végrehajtani. Rakovszky nyilatkozata. Maga Rakovszky István szombaton délelőtt hosszabb beszédben fejtette ki a budapesti napilapok parlamenti tudósítói előtt azokat az okokat, amelyek lemondásának előidézéséhez vezettek." Az újságíróktól elbúcsúzva a következőket mondotta a nemzetgyűlés lelépő elnöke: —Politikai pályám kezdetétől fogva harcoltam a sajtószabadságért s ezekben a harcokban arattam első politikai sikereimet. Mindig megértettem a sajtó nagy jelentőséget és teljes mértékben méltányoltam azt, mert tudom, hogy a nemzet érdekeinek védelmében nincs erősebb fegyverünk a sajtónál. Valahányszor a képviselőházban síkraszállottam a sajtószabadság mellett, mindig azt mondottam, hogy a sajtószabadság elnyomását nyomon követi a véleményszabadságnak és végül a képviselők szólásszabadságának el-i nyomása. Így korrekt kormánynak semmi oka sincs arra, hogy féljen a nyilvánosságtól. Nem ott van a baj, hogy visszaélésektörténnek, hanem abban, hogy a visszaélések nem jut- hatnak nyilvánosságra. Ahol sajtószabadság van, ott azorgoványi eseményekhez hasonló dolgok meg, nem történhetnek. A kultúrbotrány nem abban áll, hogy ilyen eseményeket a nyilvánosság előtt szóvátesnek, hanem abban, hogy ilyen események megtorlatlanul maradnak. Nem akarom védeni a kommunistákáltal elkövetett bűncselekményeket,' de az ilyen ügyekben is az illetékes' bírónak kell ítélkeznie. M a gán- személyek birás kodás.Az: nem is merem -' és'sohasem 11 mm&am !@ Rakovszkyi „Illetéktelen beavatkozás“ történt. — Beniczkyt a mentelmi bizottság elé akarták állítani. — Előzetes cenzúra készül az interpellációk ellen. — Rakovszky és Andrássy nyilatkozatai. A J Bv 8 budapesti tudósítójától. — éppen annyit, hogy bizony ez a helyzet is hozzátartozik kurzusmagyarország képéhez és lényegéhez. Igenis, miként Orgovány és Izsák, a zsaroló és gyilkoló különítmények, az elszámolatlan milliók és mind a többi szörnyű szörnyűség, azonképen a királypártiságuk kedvéért saját kurzusukról ijesztően véres igazságokat világgá hirdető kurzuslegények is elválaszthatatlanul hozzátartoznak e kurzus egész mivoltához, igaz lényéhez.