A Jövő Mérnöke, 1984 (31. évfolyam, 1-39. szám)

1984-01-20 / 1. szám

PORTRÉK Dr. Zobory István A közlekedéskari tévéko­­konferencia eredményhirdeté­se, mindenki mögött, az utol­só sorban egyik legnépsze­rűbb oktatónk csendesen mo­solyog. Egy időben mérnöki fi­zikát oktatott nekünk. Akkori­ban jártam a szobájában is, azóta viszont nem volt kapcso­latunk. Az egyetemi oktatók erdejében számomra mégis fix pont maradt. Az erre hajló, arra dőlő fák között fenyők egyike: szabályos, egyenes, for­­máját-színét megőrző. Ami a szobáját illeti, a mai helyzet ott is majdnem változatlan. Csak az ajtón vehet észre vál­tozást a figyelmes szemlélő, a névtáblán ugyanis ez áll: dr. Zobory István, egyetemi do­cens (vasúti járművek tanszék). — Általában elérkezik az ideje; ha a feltételek teljesül­nek, akkor megtörténhet egy ilyen kinevezés. — Mik ezek a feltételek? — Megfelelő időtartamú mű­szaki gyakorlat, oktatói gya­korlat, tudományos fokozat, nyelvt öneret... — Tudományos fokozaton itt a kandidátusi értendő? — Igen. Aztán persze sok minden más tevékenység, ami­nek alapján az embert megíté­lik. Bizonyos pályázat benyúj­tása után egy bizottság elbí­rálja, ennek megfelelően dön­tenek. — Ön milyen nyelveket be­szél? — Angolul tudok, ezt talán merem mondani. Németül kö­zépszinten. Mind a kettőből van nyelvvizsgám, és hát oroszból az aspirantúra során kandidátusi nyelvvizsgát tet­tem. Abból állami nyelvvizs­gám nincsen. Dr. Zobory István 1961-ben érettségizett a Madách Gimná­ziumban, majd itt a közleke­désmérnöki karon diplomázott 1967-ben. Ezután a Ganz-MÁ­­VAG-nál dolgozott kilenc évig, ebből hat évet tervező mér­nökként, majd az utolsó három évben aspirantúrára került. Így maradt meg a vasúti jár­művek tanszékén. 1976-ban — idekerülése után — pár hóna­pig tudományos munkatárs volt. 1976 decemberétől a ta­valy július 1-én bekövetkezett docensi kinevezéséig volt ad­junktus. — Milyen emberi tulajdon. Silókat tart a legfontosabb­­naak? — Egyetemi oktatóként elég­gé kritikusan kell megítélni ezt a kérdést. Nyílt személyi­ségnek kell lenni, aki a tudás átadása során megfelelő mó­don tud kommunikálni a hozzá fordulókkal. Megfelelő szak­­tudással kell rendelkezni — ez rendkívül fontos —, ezenkívül pedig alapvető az erkölcsi erő, aminek meg kell lennie az em­berben. — Milyen tárgyakat oktat a legszívesebben? — Mérnöki gyakorlatom so­rán rájöttem arra, hogy a jó elméleti felkészültség igen gya­korlati lehet. Ennek értelmé­ben bizonyos elméleti igényes­­ségű tárgyak oktatásával fog­lalkozom. Ezen belül a felső­éves „vasúti járművek terve­zése és vizsgálata” című tárgy­­gyal, mint szaktárggyal, és a szakmérnökképzés több tár­gyával. Nagyon szeretem a mérnöki fizikát is. Az elsőéve­seknek olyan anyagot adtunk itt összegyűjtve, amely meg­­a­lapozza az elsőéves szaktár­gyak elméletét. — Úgy tűnik, ön az egzakt matematikai megfogalmazást, tárgyalást kedveli! — Egyfajta matematikusi beütés van talán énbennem... — Gondolom, hogy nem kell eltitkolnunk: ön az ELTÉ-n szerzett matematikusi okleve­let is. Kanyarodjunk most egy kicsit vissza téték a munká­­hoz, hiszen annak apropóján indult ez a beszélgetés! Mi az eredményesség titka? — Nem titok, a tudományos diákkörben folyamatos munka folyik, heti egy-két órában fog­lalkozás van a félév során. Kis előadásokat tartunk, ezeket megbeszéljük, és így sikerül csoportmunkát kialakítani. A feladatok komplex jellege és a munkamegosztás szükséges­sége elengedhetetlenné teszi ezt. Szeretem ezt a tevékeny­séget. Hallgató koromban már megkezdtem a tévékámukat, bár akkor még a másik oldal­ról. — Kérdezhetem diákköri eredményeiről? — Volt akkor is pályázati kiírás, hát bizonyos díjakat nyertem, a címekre már nem is emlékszem pontosan. Témá­juk inkább a fejemben van: akkor kezdtem ismerkedni Ká­das Kálmán professzor előadá­saitól indíttatva matematikai­statisztika elméletével, és pró­báltam összekapcsolni ezt a mechanikai ismeretekkel. — Oktatói munkájában mi­­lyen visszajelzésekre ad? — Megnyugtató, ha kialakul az ember körül egy hallgatói csoport. Épp a tétékáról volt szó, érdekes módon 15 fiú — talán megemlíthető, hogy nem is különösebb unszolásra, meg­maradt az ember mellett. Ez mindenképpen jó érzés. — Hallgatói véleményezé­sek? — Figyelembe veendő, érté­kelendő dolgok. Feltétlenül van hatásuk, m­i G­­ém­­áiik — Tanár úr csendben dolgo­zik, indulatok nélkül, nem do­hányzik, úgy tűnik nincs is szenvedélye. — Dohányozni nem dohány­zom, ha erre gondolt, nem tu­dom, hogy a szenvedélyről mit lehetne mondani... — Szabad idejében mit csi­nál? — Festészettel is foglalko­zom, illetve foglalkoztam. Elég sokat festettem, kisebb-na­­gyobb intenzitással ... meg kell mondani, mostanában csökke­nő intenzitással... Elméleti kérdésekkel, a festészet irodal­mával ismerkedtem. Talán, ha nem lennék oktató, ezzel fog­lalkoznék. Ha vissza tud emlé­kezni, a szemléltetés számom­ra központi kérdés. Próbálom megjeleníteni azokat a folya­matokat, melyek elég elvontak, de amelyek még képileg meg­jeleníthetők. — Mi okoz bosszúságot ön­nek? — Hát vannak ilyen dol­gok ... Talán bizonyos haszon­talan tevékenységek bosszan­tanak, ahol több a beszéd és a papírmunka, mint ami kijö­het belőle. — Véleménye szerint mi te­heti tönkre az embert? — Ha az ember személyisé­gének nincs meg az integritása, ha tevékenysége nem találja meg a célját — azt hiszem va­lami ilyesmit lehetne megfo­galmazni. — Az ön tevékenysége meg­találta célját? — Igen, ebből a szempontból feltétlenül. — Most is késő este foga­dott. Van aki tolerálja ezt? Van családja? — Igen. Évek alatt kialakult, hogy késő estig benn mara­dok, ha sok dolgom van. De most a feleségem is jól viseli már. — A közelmúltban ön a „J” épület könyvtárában előadást tartott. Miért került erre sor? — Az intézetben időszakon­ként egy-egy oktató beszámol kutatási eredményeiről, ilyen­kor vitadélutánt szoktunk ren­dezni, hát ennek keretében ke­rült erre sor. Egyik fő kutatási területein a vontatójárművek sztochasztikus terhelési viszo­nyainak vizsgálata — elég ál­talános, sokrétű kérdés — erről volt szó ezen az előadáson. — Közéleti tevékenységéről viszonylag keveset tudunk! — Több bizottság munkájá­ban veszek részt: oktatási bi­zottság munkájában, egyetemi nyelvoktatási , bizottságban, tanszéki és intézeti felülvizs­gáló bizottságban, szakmérnöki oktatásban, kari számítástech­nikai bizottságban, „ad-hoc” bizottságokban és lehetne még sorolni. Vagyis sok ilyen kari bizottságban. Főképpen ez le­hetne közéleti tevékenységem összefoglalója. Azonkívül részt veszek a GTE munkabizottsá­gaiban is. Az ember tudomá­nyos oktatói tevékenységével összekapcsolódik minden. — Százszor elkérdezett kér­dés, mégis mindig izgat, ami­kor ennyit dolgozik valaki: vannak-e barátai? — Sok barátom van, de hát ezek a kapcsolatok telefonkap­csolatokra redukálódnak, saj­nos. És tényleg egyfajta hiány­ként élem meg ezt. Munka­­kapcsolatok vannak inkább. Azok vették át a főszerepet. — Milyen hallgatót kívánna magának? — Kérem szépen, érdeklődő hallgatót. Persze bizonyos szor­galmat nem lehet nélkülözni a tanulásban. Kell, hogy a hall­gató is nyílt személyiség le­gyen. —­­Tehát a tanár úr szerint egy jó szájízű oktatás mindkét oldalról nyílt személyiségeket követel? — Nagyon jó viszonynak kell fennállnia. Én magam igyekszem ezt kierőszakolni, fölszólítom a hallgatókat, hogy jöjjenek, az ajtóm nyitva, néha mégis bizonyos passzivitás ér­zékelhető. Nem tudom, mi az oka ennek. Nem általános do­log, de van ilyen is. Azt sze­retném hangsúlyozni, hogy él­ni kell a lehetőséggel. Nem feltétlenül csak puszta szó, ha valaki felajánlja a segítségét. Ez a nyílt kapcsolat alapja. — Ez lesz a vége. Itt fejez­zük be a beszélgetést! — Jó. Koncz István (Közhír dec. 15.) ihi — haha — hubu Csöng a telefon. A kutya odamegy, felveszi­ a kagylót és beleszól: — Itt Baldu úr kutyája. Mit óhajt? — Kutya? És hogy-hogy nem ugat? — Nem akartam önt meg­ijeszteni ...★ — Mondja, eredeti nagysá­gig is tudnak fényképeket na­gyítani? — Természetesen! — Nagyszerű! Lenne egy diafelvételem a Matterhorn- TÓl!★ Még receptet is akartam magának írni, de nem tudom hová tettem a tollamat... — A hónom alatt van. Tíz perccel ezelőtt tetszett oda­tenni, doktor úr... — Maga hisz abban, hogy a patkó szerencsét hoz? — Nem. — Akkor miért tette az aj­tó fölé? — Mert állítólag akkor is szerencsét hoz, ha az ember nem hiszi el, hogy szerencsét hoz.★ Spanyolország egyik kisvá­rosában a zöldségkereskedők­höz belép egy idősebb férfi, és így szól: — Megveszem az egész pa­radicsomkészletét, az utolsó darabig. — Úgy, szóval ön is szín­házba megy ma este, annak az öreg tenoristának a „foga­dására”, aki városunkba ér­kezett? — Nem.Én vagyok az öreg tenorista. A JÖVŐ MÉRNÖKE — A Budapesti Műszaki Egyetem lapja — Felelős szerkesztő: SALGÓ RÓZSA — Budapest. Műegyetem rkp 3. till — Telefon: 45'1 565 — Kiarita­s Hirlapkiadó vállalat — Budapest. Blaha Lujza tér 3. 1959 — Felelős kiadó: TILL IMRE igazgató — 84—262. Szikra Lapnyomda, Budapest Felelős vezető: CSÖNDES ZOLTÁN vezérigazgató ISSN 6236—7510 Számítástechnikai oktatás Milyen is a számítástechni­kai oktatás helyzete az egye­temen? A kérdést nem lehet néhány mondatban megvála­szolni, mi sem vállalkozunk rá. Decemberben az egyetemi tanács egy 30 oldalas előter­jesztés alapján vitatta meg a dolgot, s a vita két és fél órán át tartott. Ez is jelzi, hogy rendkívül összetett, bonyolult dologról van szó. Most felvillantunk egy-két fontosnak ítélt tényt és gon­dolatot. Ne merüljön feledés­be: az egyetem 1971. március 15-én, a rektori tanácsülésen foglalkozott először a számí­tástechnika oktatási, kutatási és alkalmazási kérdéseivel. (Tehát: nem túl régen.) A ta­nácsülésen kialakult állásfog­lalás alapján átfogó fejlesztési program és intézkedési terv készült. Azóta a rektori ta­nács 18, az egyetemi tanács két alkalommal tűzte napirendre ezt a kérdést. (Elég sűrűn.) A 70-es évek elején négy ODRA—1204 típusú számító­gép kezdte meg működését az egyetemen, majd az R—32-es. Akkor ezek többé-kevésbé megfeleltek az igényeknek és a lehetőségeknek. Ám az el­múlt években igen nagy tech­nológiai fejlődés történt a számítástechnikai eszközök területén. Ez indokolja a ko­rábbi elképzelések felülvizsgá­lását. „A korszerűtlen és elavult ODRA-gépek mind több prob­lémát okoztak a kari közpon­tok számára. Nyilvánvaló, hogy az R—32 kapacitása elégtelen az egyetem vala­mennyi igényének kielégítésé­re. Ezért a rektori tanács 1981. évi anyagában hangsúlyozot­tan szerepel a kari központok korszerűsítése és fejlesztése.” — olvashatjuk az előterjesz­tésben. Azóta a karok lecserélték az ODRA-gépeket, illetve az idén a közlekedési kar is TPA-gépet kap. A tervek sze­rint az öt épület között kiépül a kábelhálózat, s a számítógé­peket egymáshoz kapcsolják. Ez nem kis részben a postán múlik. Mint dr. Szabó Imre rektorhelyettes szóbeli kiegé­szítőjében elmondta, az utóbbi kilenc hónapban akkora gép­park érkezett be az egyetemre, amely másfélszerese az addi­ginak, összesen 157 munka­hely alakult ki. Várható, hogy az idén további 60 gép érke­zik. Az egyetem gyorsan és jól reagált a kínálkozó lehe­tőségekre. Ezt a folyamatot két-három éve el sem­­ lehetett volna képzelni. A tanszéki számítógépekről az előterjesztésben megállapí­tották: „Az egyetem számítás­­technikai kapacitásában je­lentős és várhatóan növekvő szerepük lesz a tanszékeken elhelyezett számítógépeknek. Ezek kapacitása többszöröse a központi kezelésben levő gé­pekének. Ez a számítási kapa­citás azonban csak kismérték­ben hasznosul közvetlenül az oktatás érdekében. Ugyanak­kor ezek a gépek hatékonyan járulnak hozzá a számítás­­technika alkalmazásával kap­csolatos kutatómunkához, a számítástechnikai oktatásban közvetlenül részt vevők, a szaktárgyi alkalmazást előse­gíteni tudó oktatók számítás­­technikai ismereteinek bővíté­séhez.” A személyi számítógépekről­ az egyetemen összegyűjtött eddigi tapasztalatok is egyér­telműen alátámasztják azt, hogy a számítógép oktatási al­kalmazásának legkorszerűbb és legmeggyőzőbb módja a közvetlen ember-gép kapcso­lat. Vonatkozik ez a hallgatók oktatására és az oktatók szá­mítástechnikai képzésére is. A terminálok számának növelése lehetséges sokfelhasználós rendszerek alkalmazásával, valamint a személyi számító­gépek alkalmazásával... Egy személyi számítógép számos oktatási feladat esetében, a felhasználó számára — jelle­gében — hasonló szolgáltatást nyújthat, mint egy közepes, többfelhasználós gép egy ter­minálja. A számítástechnikai kapacitás növelésének egyik fontos lehetősége tehát a sze­mélyi számítógépek alkalmazá­sa. A vitában sok okos gondo­lat hangzott el, különböző né­zetek csaptak össze a tekin­tetben: mit hozhat a jövő? Ez a legizgalmasabb kérdés. Azon ugyanis ma már kár tűnődni, hogy helyesek voltak-e a tíz évvel korábbi döntések; a mai helyzetből történelmietlen len­ne felülbírálni a múltat. Mint kiderült, a jövő megítélése sem egyszerű; ahány ember, annyi vélemény. A fejlesztés­re nem lehet részletes koncep­ciót kidolgozni, mert mire a koncepció — a Vélemények egyeztetése után — elkészülne, már el is avulna. Sokkalta fontosabb, hogy a változó, s ma még nem látható helyze­tekhez rugalmasan alkalmaz­kodjon az egyetem, a karok, a tanszékek is. „A technológiai fejlődés tük­rében át kell értékelni a ré­gebben kialakított­­ nézeteket és deklarálni kell a decentra­lizált fejlesztés elsődlegessé­­gét” — javasolták az előter­jesztésben. Ez a realitások fel­ismerését tükrözi. Hiszen nem csupán az egyetemtől függ, hogy be tudja szerezni ép­pen azt, amit szeretne. S ami az oktatást illeti: az oktatásnak a kar, szak kép­zési rendjében elfoglalt he­lyét, időtartamát, módszereit továbbra is a kari sajátossá­goknak megfelelően kell meg­határozni. De ennek során fi­gyelembe kell venni az egész egyetemre érvényesnek mond­ható irányelveket is. Hadd zárjuk ezt a cikket azzal, amit Páris György va­lahogy így fogalmazott meg: az új korszak még csak most kezdődik az egyetemi számí­tástechnikai oktatásban. A kö­zépiskolások az idén először megismerkednek a számító­gépekkel, s jövőre olyanok jönnek az első évfolyamra, akik előtt már nem ismeretlen a számítógép. Ez új helyzetet teremt majd. P. J. Szobacica Szenvedélyes macskaimádó vagyok. Épp ezért rögtön kap­tam az alkalmon, mikor meg­tudtam, hogy alattunk Lakik egy cica. A szoba kedvence ott fe­küdt — szokás szerint — az asztalon, könyvek és jegyze­tek között elnyújtózkodva és nyugodtan tűrte a közvetlen rávilágító lámpa sugárzását. — Szadisták vagytok? —"• hökkentem meg a látványon, de aztán elmagyarázták, hogy a cica szereti a meleget és azért feküdt a lámpa alá. Tudtam, hogy a környéken sok kóbor macska mászkál, de a srácok mégsem az utcán szedték fel. Egy harmadik emeleti gyakteremben találták, mint síró kis kölyköt. Haza­hozták, azóta etetik, gondoz­zák. Jól összeszoktak, kita­pasztalták, mit szeret a cicus és rengeteget játszanak vele. Csaba néha arra ébred, hogy lábujjával foglalkozik a cica — mindjárt vidámabban kez­dődik a nap. (o) Csicsija cicája ZLU*.­­*. Szeretem a meleget. Nem tudtad? (Fotó: Orosz Ágnes)

Next