A Jövő Mérnöke, 1989 (36. évfolyam, 1-31. szám)
1989-03-10 / 6. szám
Tesztelés és típusvizsgálat A PHOBOS-PROGRAM EGYETLEN EGYETEMI RÉSZTVEVŐJE Két évvel ezelőtt az üstökössel kapcsolatos VEGA-programról többtonnányi elemző és méltató újságcikk jelent meg, különösen kiemelve azt a tényt, hogy e projekt Magyarországból is „űrhatalmat” csinált. A sikeres vállalkozást követően kitüntetéshullás volt: különösen a KFKI szakemberei kaptak a különböző rendekből, díjakból, érmekből, de — a megérdemeltnél kisebb mértékben — jutott néhány a programban részt vett BME-tanszékeknek is. A szocialista űrkutatás egy másik akciója éppen a következő hetekben éri el a csúcspontját: a PHOBOS-szonda hamarosan leszáll a Mars hasonló nevű kis holdján, és megpróbál róla minél nagyobb tömegű információt küldeni. Érdekes módon, erről a vállalkozásról jóval kevesebb részlet jut el az átlagos újságolvasóhoz, aminek egyik oka az lehet, hogy a biztonsági okokból fellőtt hét szonda egyike már „elszállt”, semmi hír róla — és valószínűleg nem szeretnék elkiabálni az egyelőre tökéletesen működő másik berendezés sikerét. A PHOBOS-program majdani diadalában (vagy kudarcában) ismét nagy szerepet játszanak a magyar kutatók, hiszen az egész szonda „lelkét”, vagyis a mikroszámítógépes szoftver-hardver rendszert a KFKI-ben készítették — de ami bennünket még ennél is jobban érint: egy tanszékünk ebben a programban is tevékenyen, részt vett. Ez a tanszék az elektronikai technológia tanszék, amely már a VEGA-programban is letette névjegyét, noha a publicitást tekintve némileg háttérbe szorultak a látványosabb munket végző mikrohullámú híradástechnikai, illetve a finommechanika-optikai tanszék mögött. A jelenlegi űrprogramban a másik két egység nem vesz részt, így a PHOBOS-szonda sikeréért az egyetemen belül elsősorban a Vá- épület második emeletén drukkolnak. A részletekről DR. AMBRÓZY ANDRÁS tanszékvezetőt és DR. BÁNLAKI PÁL adjunktust kérdeztem. A KFKI 1987-ben kereste meg a tanszék illetékeseit, és ajánlotta fel az együttműködést a PHOBOS-programban, amely az 1988. júliusi fellövéssel zárult , illetve kezdődött. Mivel a VEGA-akcióbban már jó emberi és munkakapcsolat alakult ki, egyik félnek sem okozott gondot a tevékenységi kör meghatározása, elsősorban és mindenekelőtt tesztelési feladatokról volt szó, vagyis a szondába kerülő elektronikus alkatrészek vizsgálatáról. A több hónapig tartó munka során úgynevezett „darabi” és „típusvizsgálatot” végeztek. Az előbbi elsősorban arra a több ezer darab félvezetőre vonatkozott, amit végül is a két szondába beépítettek, míg a másik 5 kritikus típus „nyúzópróbáját” jelentette. A vizsgálatnak különös jelentőséget adott az a tény, hogy ez a kísérlet alapjaiban különbözik a VEGA-tól: míg az üstökös esetében szinte százszázalékosan tudták a szakemberek, mit és hogyan kell vizsgálni, addig a PHOBOS esetében elég nagy volt a bizonytalanság. Ez pedig a számítógépek esetében annyit jelentett, hogy a korábbi fix, nem átírható (ROM) memóriában tárolt programok helyett „kreatív”, folyamatosan módosítható (RAM, illetve EEPROM) programokra volt szükség, és ebben a vonatkozásban összehasonlíthatatlanul nagyobb biztonságra. A ROM-ban tárolt programnak ugyanis van észlelőegysége (ún. „házőrző kutyája"), addig egy komolyabb EEPROM- gubanc esetén akár keresztet is vethetnek az egész szonda és program sikerére. ■ Komoly feladatot jelentett annak a vizsgálata is, milyen esetleges hibák jelentkezhetnek a mikroszámítógépekben a kozmikus sugárzás hatására. (Az úgynevezett ,,soft”-hibák ugyanis korrigálhatóak, míg a „hard”-hibák végzetesek lehetnek.) A fenti tesztelési feladatok nehézségeiről természetesen egy kívüállónak nem sok fogalma lehet: az egyébként is szuper minőségű tranzisztort, ellenállást vagy kondenzátort berakják egy szuper műszerbe, és hamarosan kiderül, hogy az jó vagy rossz — több variáció nincs. A dolog elméletileg így is van, csak a gyakorlat más. Először is: ha az alkatrészek olyan kifogástalanoknak (mondjuk amerikai űrspecifikációsak) bizonyulnának, az ő munkájukra semmi szükség nem lenne, hiszen ezeket az alkatrészeket már maguk a gyártók ellenőrzik — viszont érthető okokból ilyen részegységekhez nem juthatunk hozzá. Marad a szovjet és a magyar (esetleg más szocialista) alkatrész, amely még ha jó minőségű is, okoz némi gondot. A szovjet például azért, mert nemegyszer teljesen más fokozású, mint a nemzetközi norma, ráadásul milliméterben mérnek, a műszerek pedig szinte egyöntetűen az amerikai inch-rendszerhez készülnek. Aztán a műszerek! Mindenki tudja, hogy az egyetemi eszközpark öreg, elhasznált és bizonytalan állapotú, és nincs ez másképpen az elektronikai technológia tanszéken sem. Úgy néz ki, hogy feltartóztathatatlan elszegényedés folyik, a legalapvetőbb műszerek beszerzésére sincsen pénz, s mivel megközelítőleg hasonló a helyzet a KFKI-ban is, még csak onnan sem várhatnak segítséget És ezzel az eszközparkkal kell kifogástalan munkát végezni, ezzel az eszközparkkal kell olyan műszereket és berendezéseket készíteni, amelyek felveszik a versenyt a bollármiilliárdok fölött rendelkező amerikai vagy más nyugati űrkutatókéival! A PHOBOS-programban ez (valószínűleg) még sikerült, de ha a helyzet így marad, szinte semmi esélye sincs a magyar kutatóknak arra, hogy a következő évek űrprogramjába megfelelő szinten bekapcsolódhassanak: egy esetleges Mays-expedíció számítógépeit nemkészíthetik olyan kutatók, akiknek tízéves műszereik vannak, és a legalapvetőbb alkatrészek beszerzése is gondot okoz... Mielőtt még bárki hasonló okokra vezetné vissza az egyes számú PHOBOS-hold eltűnését, meg kell jegyezni, hogy ez a kudarc egyértelműen irányítási hibára, tehát emberi baklövésre vezethető vissza. Az addig kifogástalanul működő szondának valaki olyan parancsot adott-adhatott, amely elfordította a tengelye körül, és így a további parancsokra már „süket” maradt. A másik berendezés viszont nagyon jól funkcionál. Éppen az elmúlt hetekben küldte a Földre az első fényképfelvételeket a megcélzott holdról (az útközben csak sugárzásméréssel és egyéb kiegészítő tevékenységgel foglalkozott) — amelyek minősége még a szakembereket is meglepte. Remélhetőleg az út további része is csak efféle pozitív meglepetéseket tartogat, és a program újabb megbecsülést szerez a világban a magyar kutatóknak — köztük az elektronikai technológia tanszék munkatársainak. (bogdán) — Lopják a leltári tárgyat! — figyel fel a tanszék egyik dolgozója az épület előtt szorgoskodó emberekre. Néhányan odakapják a fejüket, kicsit hitetlenkedve: kinek kell az a kimustrált, öreg jószág? Több éve nem használják már, azért is került az egykor kelt, s azóta is szépen gyarapodó szemétdombra. A tanszékvezető azonban tudja: bizonylati fegyelem, az bizonylati fegyelem, valaki — alighanem ő — anyagilag is felelős az éppen eltulajdonítás alatt álló eszközért, így hát serényen intézkedik. Ekkor aztán kiderül, nem tolvajok háborgatják a szemétdombot bekebelező méla enyészet csöndes munkálkodását. Csupán szemet szúrt a szemét az egyetem egynéhány felelős és intézkedésre is jogosult vezetőjének. A kezdeményezés — ugyanúgy, mint az egyetem környéki lakók autóinak kitiltása, az új parkolási rend bevezetése — TÖRÖK IMRE gazdasági-műszaki főigazgató nevéhez fűződik. Új seprű jól seper? A közmondás igazsága kézzelfogható, szemmel látható bizonyítást nyert az egyetem mindazon területén, amelyek eddig amolyan féllegális szemétlerakóhelyként funkcionáltak. A politikában manapság használatos kifejezéssel élve: történelmileg úgy alakult, hogy valamikor valaki lehordta, otthagyta a szemetét valahol, aztán már önműködő rendszerré alakulva működött az „ebvizelési elv”: ha az egyik kutya odavizel, a másik sem keres új helyet. Az idő múlásával egyenes arányban nőttek, terebélyesedtek a serméthalmok dombbá, helyenként heggyé, mígnem nemcsak a hallgatólagosan engedélyezett területi határokon folyt túl, hanem az emberi tűrőképesség határain is. Ha egy, az átlagosnál kíváncsiskodóbb kül- vagy belhoni delegáció végigsétált volna az egyetemi városon, a látottak aligha öregbítették volna e nagy tekintélyű intézmény hírnevét. A „gusztusküszöb” túllépésére nemcsak a mindanynyiunk elé táruló kép figyelmeztetett, hanem rektori utasítások, különböző helyeken kelt körlevelek is, amelyek végrehajtása — mindeddig — csorbát szenvedett. Nem úgy most. Az eltökélt cél, hogy a környezet is az egyetem hírnevéhez méltó, emberibb, rendezettebb legyen, régóta húzódó ügyek végére tett — és tesz, hiszen folyamatról van szó — végre pontot. Nem kis munkáról van szó, amelynek az anyagi vonzata sem elhanyagolható. Mint TÍMÁR LÁSZLÓTÓL, a gondnoki osztály vezetőjétől megtudtuk, a minap végrehajtott szemételhordási akció során 263 mázsa fémhulladékot szállítottak a MÉH-be. Az ebből származó bevétel — 28 ezer 400 forint — körülbelül egyharmadát tette ki a szállítási költségnek. Emellett 96 ezer forintba került a 232 köbméternyi egyéb hulladék — sitt, vegyes szemét — elszállítása. Az akció során rábukkantak egy áléit turbinára is, amely már régen letett arról, hogy — mint azt egy tíz év előtti megállapodás rögzítette — az őt megillető helyre kerülve, a Műszaki Múzeumban gusztáltassa magát az odalátogatókkal. A múzeumnak nincs pénze az efféle fuvarokra, az adományozó tanszék sem tudta megoldani az elszállítását. Most ez a történet is happy enddel végződött. Ugyancsak TÍMÁR LÁSZLÓTÓL tudjuk, a tanszéki szemét elhordásában is besegítettek ott, ahol azt önerőből nem tudták megoldani. Most nem a felelősségi jogkörök tisztázása, hanem a környezet megtisztítása volt a cél, s úgy tűnik, ez a módszer a hatékonyabb. Mindazonáltal a jövőben kívánatos volna, ha tudatosodna, hogy az építkezés és a kupleráj szavak nem szinonimái egymásnak, s ha a tanszékek rendet tartanának saját „portájukon”, hogy a „szemétrend” végrehajtása után kialakuló rendezett környezet ne csupán múló állapot legyen. rimó Építkezés : egyenlő kupleráj? Kettős jubileumot ülnek 1989-ben az elektronikai technológiatanszéken: saját, 25 éves születésnapjukatinneplik, és eközben megemlékeznek arról is, hogy kerek 40 évvel ezelőtt hozták létre a villamosmérnöki kart. A negyedszázados évfordulót igyekeztek mindenki számára emlékezetessé tenni: külföldi professzorok meghívásával, magyar szakemberek bevonásával tartalmas jubileumi szakmai napot szerveztek 1989. február 21-én az egyetem dísztermében és szűkebb hazájukban, a V2 épületben. A délelőtti programban DE. AMBRÓZY ANDRÁS tanszékvezető egyetemi tanár emlékezett vissza az elmúlt 25 évre, majd Gábor András, a Tungsram vezérigazgatója (és a Magyar Kereskedelmi Kamara alelnöke) tartott előadást „A vállalkozói környezet hatása a műszaki fejlesztésre” címmel. Ezt követően hazai és külföldi előadók vázolták a mikroelektronikai ipar és alkatrészgyártás egyes kérdéseit. A délutáni programban kerekasztal-megbeszélések és laboratóriumi látogatások szerepeltek. AMBKOZY professzor „,történelmi visszatekintésében” először is megemlékezett a tanszék nagytudású alapítójáról, dr. Kolos Richárdról, akinek az örökét ő vette át 1970-ben. Az elektronikai technológia tanszék formailag 1964. január 1-jén alakult meg, de a nemzetközi trendek alapján már jó néhány évvel korábban felmerült egy hasonló jellegű intézmény létrehozása. A hatvanas évek elején ez a szakterület erősen finommechanikai orientáltságú volt, de az azóta eltelt negyedszázad alatt többször is megújult, és igyekezett lépést tartani a hihetetlen méretű nemzetközi fejlődéssel. Ma a tanszék mintegy húszfős oktatói létszámmal, 1300 négyzetméternyi területen igyekszik eleget tenni oktatási és kutatási feladatainak — a külső és belső visszajelzések alapján meglehetős sikerré. Legfontosabb szakterületeik: 1. Fizikai technológiák, ezen belül is a szigetelő (nem félvezető) alapú mikroelektronika. Az ún. „hibrid” mikroelektronikai kultúra hazai elterjesztésében a tanszéknek kiemelkedő szerepe volt és van jelenleg is. 2. Elektrokémiai és kémiai technológiák — és ezen belül is az egyre fontosabbá váló galvántechnológiák terén értek el kiemelkedő sikereket. 3. Finommechanikai technológiák — ami különösen az oktatásban nagy jelentőségű. 4. Technológiai berendezések — ezen belül is az ún. kétdimenziós alakzatok megmunkálása, vagyis az elektronikusan vezérelt rajzgépek megtervezése, és más vezérlések elkészítése. 5. Sztochasztikai módszerek kifejlesztése és alkalmazása. Itt különös jelentőségű volt a VEGA-programban való részvételük, ahol is a nagy bonyolultságú alkatrészek bevizsgálása és minősítése volt a feladatuk. A tanszék dolgozói rendkívül jó és gyümölcsöző kapcsolatokat építettek ki a hazai és külföldi szakmai körökkel és ipari vállalatokkal, számos könyvet írtak és sok publikációjuk jelent meg a különböző orgánumokban. Gazdasági téren mindez csak arra volt elég, hogy megpróbálják csökkenteni a költségvetésükben keletkező hiányokat. Ez egyre nehezebb dolog, ami már ma is az oktatás és a tudományos kutatás rovására megy, de néhány éven belül katasztrofális következményekkel járhat — hacsak nem történik alapvető változás a felsőoktatás központi támogatása terén ... MAFC-bál A tavalyi évhez hasonlóan idén is a Belügyminisztérium Zrínyi utcai művelődési háza adott otthont a MAFC-bálnak. A patinás környezet ideális helyszínt biztosított a bál számára. A rövid köszöntő beszéd, és a nyitó palotástánc után dél-amerikai ritmusokkal és táncokkal hevítették a közönség hangulatát, amit csak rövid ideig szakított meg a kétféle menüből választható vacsora. Ezek után, ha nem is hajnalig, de éjjel egyig folyt a vigasság, olyan nélkülözhetetlen báli „kellékekkel”, mint a tombola, amin különböző sportfelszereléseket lehet nyerni. A vigasságba kicsiny ürömöt csempészett, hogy ugyanebben az időben tartották a Műegyetemi bált is, ami érezhető konkurenciát jelentett, legalábbis, ami a résztvevők számát illeti. De, mint tudjuk az egyetemi pártértekezlet miatt csúsztatták el egy héttel az utóbbi rendezvényt. —to