A Jövő Mérnöke, 2003 (50. évfolyam, 1-8. szám)
2003-02-14 / 1. szám
na) Péceli Gábor tanszékvezető egyetemi tanár (BME VIK) előadása az átállás nehézségeiről, csakhogy az idő túlzottan elszaladt, s ezt helyrehozandó a professzor csak vázlatosan ismertette előadásának fontos kérdéseit. Az előadó arra hívta fel a figyelmet, hogy a kétciklusú képzésre való áttérés a felsőoktatás radikális átrendezését jelenti, ami túlzottan sok kockázatot rejt magában. Egy jól működő, sok értéket képviselő rendszert akarunk lecserélni úgy, hogy számtalan részletkérdés még tisztázatlan. Ezekre a kérdésekre először választ kell kapnunk, garanciákat kell találnunk az átállás részleteinek szakszerű kidolgozása során. Sokszor ellentmondásos szempontok tükröződnek az elvárásokban. Kérdéses, hogyan garantálható az első ciklus keretében folyó képzés színvonala, minősége. A változásokat nyíltan vagy burkoltan elutasítók magatartása nagyrészt a tájékozatlanságra vezethető vissza. Van-e elég emberünk, eszközünk, megfelelő infrastruktúránk ehhez a változtatáshoz? Az áttérést nagy körültekintéssel kell mérlegelnünk, mert amit főztünk, a mi felelősségünk, magunknak kell megennünk - zárta vázlatos előadását Péceli Gábor. (A vázlatosan elhangzott vagy itt csak röviden ismeretetett előadások legérdekesebb kérdéseire, témáira lapunkban még többször visszatérünk - a szerk.) • • • Jobbágy Ákos, a BME oktatási igazgatója nemzetközi példákat idéző előadásában rámutatott: a felsőoktatás egyre költségesebb a fejlett országokban. Amerikai példákat idézve figyelmezetett rá, hogy a tandíj ott egy átlagos színvonalú egyetemen (pl.: Medical College of Ohio) évente 9500 dollár, ehhez még számtalan kiadás társul: lakhatás, biztosítás, tankönyvek, szállás, étkezés stb. Összesen mintegy 30 000 dollárból jön ki évente egy amerikai diák. Változtatásra mindenképpen szükség van nálunk, de tudomásul kell vennünk, hogy a ráfordításnak növekednie kell, az oktatás feltételrendszerén, az oktatók helyzetén is javítani kell. Korábban kevesek kiváltsága volt a felsőoktatás, ma a középfok után 40%-nál többen kerülnek be az egyetemekre, főiskolákra. Ez a nyitási folyamat Nyugat-Európában már a 60-as években elkezdődött, és egyenletesen haladt máig, nálunk azonban mindössze 1 évtized alatt, a 90-es években játszódott le mindez. Az eszközrendszer azonban nem követte a változásokat, a tanárok pedig túlterheltek, ami az oktatás hatékonyságát veszélyezteti. Míg 1938-ban 6 hallgató jutott egy műegyetemi oktatóra, addig ma 12, ennél lényegesen jobb az országos átlagszám: 8 hallgató/1 oktató. Az a kérdés, mi lesz a sok a hallgatóval. 1990 és 95 között 60%kal nőtt a kiadott diplomák száma, s ennek 1/5 része műszaki diploma. Az összes kiadott diploma 1/6 részét a Műegyetemen állították ki. S miközben 1997 óta már nem csökkent tovább a műegyetemi oktatók száma, az egy diplomára jutó ráfordítás kevesebb lett. Ráadásul úgy, hogy a költségesebb oktatási formák részaránya csappant meg erőteljesen. Az oktatásban a csoportos munka, a közös projektmunka részaránya nem emelkedett, miközben a legkevésbé hatékony előadások száma ugrásszerűen megnőtt (a nagy létszámok következtében). Az oktatási igazgató fontosnak tartja a hallgatói munka egyenletesebb eloszlását, a probléma-alapú tanulás formáinak, módszereinek kiterjesztését, például az önálló laborgyakorlatok, kiscsoportos foglalkozások számának emelésével. (Ez utóbbiról Jobbágy Ákos elmondta: szinte szégyen ilyet tartani ma a Műegyetemen.) A kétciklusú képzés második szakaszában pedig egyértelműen nagy szükség van az effajta csoportos munkára, ezt bizonyítják az európai példák is. A tömeg- és az elitképzés intézményesített formáit, módját, módszereit meg kell és meg is lehet találni. • • • Ginsztler János professzor, a BME Mérnöktovábbképző Intézetének igazgatója a felnőttoktatás fontosságáról, az élethosszig tartó tanulás programjáról szólt. Kiemelte, hogy az szakmai ismeretanyagok rendkívül gyors elavulásának korában a folyamatos képzés igénye mindenütt elsődleges lett. Svédországban a munkavállalók 76,4%-a, Nagy-Britanniában 73%-a, Lengyelországban 40%-a vesz részt folyamatos képzésben. Magyarországban ez az arány annyira lesújtó, hogy az előadó nem mondta meg. Elsődlegesen fontos a nyelvismeret, megnőtt az interdiszciplináris ismeretek jelentősége. Fontos, hogy a felnőttképzési törvény keretében akkreditálni lehessen a szakmai ismereteket oktató programokat. Az egyéni tanulást segítő, elektronikusan terjesztett ismeretanyagoké a jövő. A felnőttek szakmai képzésében a rugalmasság, a gyors alkalmazhatóság mindennél fontosabb. A távoktatás 1997 óta sikeresen működik a BME-n, de az előadó szerint el kell érni, hogy az egyetemen meghirdetett képzések is elektronikusan terjeszthető anyagokra épüljenek. • • • A BMEU Konferencia első napjának délelőtti előadásait 4 rövid korreferátum zárta. FRANCIA TAGOZAT: Nívódíj - szakmai gyakorlatért A 2002. év egyik legjobb Leonardo da Vinci projektjének járó elismerést kapott a Műegyetem Francia Tagozata. Az Oktatási Minisztérium és a Tempus Közalapítvány L eonardo Nemzeti Irodája által kiadott Mobilitási Dital a BME francia nyelvi képzésében résztvevő hallgatók nyári szakmai gyakorlatának minőségi megszervezését, a projektmenedzsmentet és a program fenntarthatóságát díjazták. A kitüntetés „pusztán" egy szép oklevél, pénz nem jár vele, az elismerés mégis nagy örömet okozott a pályázóknak. Noha dicséretben sem itthon, sem a partnerintézményekben nincs hiány, a francia nyelvű műegyetemi képzés forrásai egyre apadnak A TEMPUS EU-program kifutott, a franciául oktató egyetemek szövetsége (AUF) kivonult a szakmai gyakorlatok támogatásából, kevesebb a francia államtól kapott segítség is, de a belső, egyetemi támogatás is várhatóan radikálisan csökken. Mivel ez a képzési forma - az angol nyelvű képzéstől eltérően - tandíjmentes, és a szorosan vett oktatás a tevékenységi körének csak egy része, nagy gond a források előteremtése. Dr. Bende Margit, a BME TANOK Francia Tagozatának igazgatóhelyettese, a díjazott program koordinátora szerint fontos a racionális, jó szervezés, az üresjáratok nélküli, hatékony, ugyanakkor rugalmas szakmai gyakorlatok rendszere, amelyben mindig megvan a megfelelő visszacsatolás. Fogadó intézményt kell találni a francia nyelvű képzésben részt vevő hét kar hallgatóinak, személyre szabott feladatot kell definiálni és a munka elvégzését interaktívan kívánatos nyomon követni. Mind a gyakorlaton lévő hallgató, mind az érte felelős mentor, azaz a vállalati szakmai vezető szakaszonként értékeli a teljesítményt, a közös munkát. - Hány műegyetemi hallgatót érint évente ez a gyakorlati program, és hogyan illeszkedik a képzés folyamatába? - A műegyetemi francia nyelvű képzés sajátos felépítésű, mert alkalmazkodnunk kell az itthonitól lényegesen eltérő francia mérnökképzési rendszerhez, hiszen egyébként hallgatóink nem kaphatnák meg a képzés első ciklusát lezáró, a koordináló francia partnerintézmény (INSA de Rennes) és a BME által közösen kiadott bizonyítványt. Az első két esztendőben valamennyi diák - kartól függetlenül - közös alapképzésben vesz részt (közös törzs), de ezzel párhuzamosan a Nívód