KÉMIAI KÖZLEMÉNYEK - A MTA KÉMIAI TUDOMÁNYOK OSZTÁLYÁNAK FOLYÓIRATA 64. KÖTET (1985)
64. kötet / 1-2. sz. - Székfoglaló előadás - BÁRDOS TAMÁS: Antimetabolitok, antitemplátok, duális antagonisták: a DNS szintézis szelektív gátlása a rák kemoterápiájában
SZÉKFOGLALÓ ELŐADÁS ANTIMETABOLITOK, ANTITEMPLÁTOK, DUÁLIS ANTAGONISTÁK: A DNS SZINTÉZIS SZELEKTÍV GÁTLÁSA A RÁK KEMOTERÁPIÁJÁBAN* BÁRDOS TAMÁS az MTA tiszteleti tagja (State University of New York at Buffalo, New York 14260, USA) Ez a közlemény lényegében az 1983. szeptember 14-én tartott akadémiai székfoglaló előadásom szövegét képviseli. Ezért az eredeti beszéd hangjának és gondolatmenetének megfelelően kissé szubjektív stílusban, időbeli sorrendben ismerteti a saját tudományos munkásságom irányvonalait anélkül, hogy megkísérelné összefoglalni és kiértékelni a mások által követett különböző irányokat és elért eredményeket a rák gyógyítása terén. Ez utóbbi, nagyobb perspektívájú (bár kevésbé egyéni) téma nem fért volna el egy beszéd keretében. Ezért, nem pedig szerénytelenségből, e cikkben, mint ahogy beszédemben tettem, Voltaire Candide-ját követve a saját kertem művelésénél maradok. Ott kezdem, hogy 1948 végén frissen szerzett szerves kémiai doktorátusommal a texasi egyetem Biokémiai Intézetébe kerültem mint kutató. A 40-es évek a B-vitaminok és a metabolikus összefüggések kutatásának nagy évtizede volt a biokémiában, és a Roger Williams által alapított Biokémiai Intézet Austinban e téren az élvonalban haladttt. Maga Williams a pantothénsav felfedezője, Esmond Snell a pyridoxál, Lester Reed a lippinsav és William Shire a metabolikus összefüggéseket kutató gátlás-analízis terén végeztek úttörő munkát. Az utóbbiakhoz antimetabolitokat használtak, azaz a vitaminokhoz vagy a bioszintézis intermedierjeihez szerkezetileg rendkívül hasonló szintetikus vegyületeket, amelyek hasonlóságuk miatt képesek elfoglalni az illető természetes metabolitok speciális kötődési helyét az enzimeken, de a szükséges biokémiai reakciót vagy reakciósorozatot véghez vinni nem tudják. Ennek következtében az Bárdos Tamás, az MTA tiszteleti tagja székfoglaló előadása (1983. szeptember 14.).