Kalauz, 1857. július-december (1. évfolyam, 1-26. szám)

1857-10-31 / 18. szám

285 ek, mikép házassága után köztük marad , régi uraságánál állván ismét szolgálatba. Megtörtént a formaszerinti leánykérés, s ahhoz egy hétre a dispensatio melletti lako­dalom. Ez alkalommal volt az, hogy az ifjú tiszte­­letes villányi borából kedveskedni akarván , Csokonait a vetélt magával a pincébe lehivá, de kit a fentfelejtett csapért felküldvén, midőn a papiaknál azt nem találd, a lakadalmas házhoz mé­né, hol mint a halhatatlan Petőfi énekli : A bál zenének hanginál, Csapot, papot, mindent felejtett Csokonai Vitéz Mihály. A becsületes vendégek szellemi ínyének jól ízlettek a körmönfont versek melyekkel Cso­konai mint vőfél a lakodalom ételeit s embereit eláldá, ugy annyira, hogy az öreg biró szószál­­lása mellett megkérték, maradna köztük ö is faluköltőjének, nem tudva a jámborok, hogy ö egész nemzetnek, — nagy Magyarországnak, s ebben minden városnak és falunak már akkor koszorús költője vala. Csokonai — Csurgón — hova a minden szépet jót felkaroló gróf Festetich György párt­fogásával tanárul választatott — sokszor, igen kedélyesen emlékezett vissza az együgyű, de szives megtiszteltetésre, s ilyenkor mindig meg­fordult nemes lelkében azon gondolat : mikép lehetne a népet, kinél a fogékonyság bizonyára nem hiányzik, maradandó szellemi élvekre mielőbb képessé tenni; de fájt a szíve mindannyiszor, ha a hosszú útra tekintett, melyet célszerű népneve­lésnek kellene valaha kiegyengetni, addig óh! addig : Dudva marad a dudvák közt az ananász; Kanász marad a kinek A nevelője kanász — Nem sok idő folytán tanári székét elhagyá ; a falu költőjétől, mint szeretett komájától, —■' Haraszthy Bálint tiszteletes barátjától, s minden jó embertől elbúcsúzva visszatért szülő­földére, Debrecenbe, hol a halál csak hamar kivevé kezé­ből a lantot; de az elszállt hangok ma és örökké találnak be utat a szívbe, s a költő dicsősége élni fog mig a világ lesz, a mig azon egy becsüle­tes magyar lesz. Fekete János: Irodalmi törvényszéki terem­. Vajda János a ,,Nővilág“ érdemes szer­kesztője a vidéki közönséget nemtelenül meg­sértvén , a „Magyar Postában“ számos bo­­szankodó hang emelkedik ellene. A vidéki kö­zönségnek teljes igaza van, ha boszankodik oly író ellen, ki felfuvalkodott hangon fitymálva szól ellene; helyesen tette a Magyar posta tisztelt szer­kesztője, hogy e leveleket közölte, mert a napi sajtó kötelessége a gyomot burjánt irtani irodal­munk szép kertéből; de azt nem helyesen csele­kedte, hogy felhívja Vajda Jánost sértő kifejezése ünnepélyes visszavonására : mit ő nem is tehet ha gyávának nem akar mondatni. A mi véleményünk az, hogy nem gyermek kezébe való a kés, és a­mely író a vidéki közönséget, mint irodalmunk fentartóját sértegeti , gúnyolja , lenézi , az vonuljon vissza, legalább ne akarjon zászlótartó lenni. Ezt óhajtjuk a „Nővilág“ mint orgánum ér­dekében is. Szerkesztőség. Irodalom művészet és színészet. Megjelent és szerkesztőségünkhöz bekülde­­tett „Mezőgazdászati Értékités­tan“ dr. Pabst H. W. után fordította Kiss László. Pest Müller Gyulánál. Ara 1 fz. 40 kr. Mi ugy tudjuk, hogy e munka első és egyetlen nemzeti irodal­­m­unkban, mely a földbecslés, jövedelem kiszámí­tást , földosztályozást tárgyalja, s mint ilyent örömmel üdvözöljük, s ajánljuk gazdáink figyel­mébe. Lapunk szűk köre nem engedvén bővebb boncolgatást, csupán a fiatal fordítót figyelmeztet­jük barátságosan, hogy máskor — miután eredeti írm­odora elég világos — fordításoknál se ragasz­kodjék oly nagyon az eredetihez, mert minden nyelvnek más­­sajátságai vannak. Nemzeti színház. Kecskés ur a „Vio­lában“ (folyó hó 18-án) mint Peti cigány mutatá be magát. Kecskés úr (legyen dicséretére mond­va) nem a túlzásban keresi a komikumot, elég ügyességgel, színpadi otthonossággal bír, hanem azon tulajdonok, melyek valakit kiváló tehet­séggé kenhetnének — hiányzanak nála. Egyébi­­ránt erről nem tehet, de mi sem tehetünk. Egyúttal kijelentjük, hogy mi is osztjuk azon több lap által nyilvánított véleményt, miszerint jó volna „Violát“ félre tenni. Viola adatása annyi, mint a múlt pelengérre állítása, pedig hej még­­sem volt az olyan rész ! Mielőtt a legközelebb lefolyt napok egyet­len drámai újdonságáról szólanánk, szükségesnek találjuk a nemzeti színház egyik keserű vissza­éléseket szülő intézményét, mint drámai irodal­munk mételyét előre bocsátani. Szokásban van ugyanis a nemzeti színháznál, hogy a jutalmazan­dó színész azon darabot válassza jutalomjátékára, a­mi neki tetszik. (Úgy hisszük, hogy jogosan használjuk e kifejezést.) Már most azt gondolja a jutalmazandó : minek válasszon ő oly darabot, mi a közönségre nézve az újság varázsát rég el­vesztette , inkább h­ a helyett újat,*) s neki bu­ *) Vagy fordít valami Bilámy francia fércel­ményt.

Next