Kalauz, 1857. július-december (1. évfolyam, 1-26. szám)
1857-10-31 / 18. szám
285 ek, mikép házassága után köztük marad , régi uraságánál állván ismét szolgálatba. Megtörtént a formaszerinti leánykérés, s ahhoz egy hétre a dispensatio melletti lakodalom. Ez alkalommal volt az, hogy az ifjú tiszteletes villányi borából kedveskedni akarván , Csokonait a vetélt magával a pincébe lehivá, de kit a fentfelejtett csapért felküldvén, midőn a papiaknál azt nem találd, a lakadalmas házhoz méné, hol mint a halhatatlan Petőfi énekli : A bál zenének hanginál, Csapot, papot, mindent felejtett Csokonai Vitéz Mihály. A becsületes vendégek szellemi ínyének jól ízlettek a körmönfont versek melyekkel Csokonai mint vőfél a lakodalom ételeit s embereit eláldá, ugy annyira, hogy az öreg biró szószállása mellett megkérték, maradna köztük ö is faluköltőjének, nem tudva a jámborok, hogy ö egész nemzetnek, — nagy Magyarországnak, s ebben minden városnak és falunak már akkor koszorús költője vala. Csokonai — Csurgón — hova a minden szépet jót felkaroló gróf Festetich György pártfogásával tanárul választatott — sokszor, igen kedélyesen emlékezett vissza az együgyű, de szives megtiszteltetésre, s ilyenkor mindig megfordult nemes lelkében azon gondolat : mikép lehetne a népet, kinél a fogékonyság bizonyára nem hiányzik, maradandó szellemi élvekre mielőbb képessé tenni; de fájt a szíve mindannyiszor, ha a hosszú útra tekintett, melyet célszerű népnevelésnek kellene valaha kiegyengetni, addig óh! addig : Dudva marad a dudvák közt az ananász; Kanász marad a kinek A nevelője kanász — Nem sok idő folytán tanári székét elhagyá ; a falu költőjétől, mint szeretett komájától, —■' Haraszthy Bálint tiszteletes barátjától, s minden jó embertől elbúcsúzva visszatért szülőföldére, Debrecenbe, hol a halál csak hamar kivevé kezéből a lantot; de az elszállt hangok ma és örökké találnak be utat a szívbe, s a költő dicsősége élni fog mig a világ lesz, a mig azon egy becsületes magyar lesz. Fekete János: Irodalmi törvényszéki terem. Vajda János a ,,Nővilág“ érdemes szerkesztője a vidéki közönséget nemtelenül megsértvén , a „Magyar Postában“ számos boszankodó hang emelkedik ellene. A vidéki közönségnek teljes igaza van, ha boszankodik oly író ellen, ki felfuvalkodott hangon fitymálva szól ellene; helyesen tette a Magyar posta tisztelt szerkesztője, hogy e leveleket közölte, mert a napi sajtó kötelessége a gyomot burjánt irtani irodalmunk szép kertéből; de azt nem helyesen cselekedte, hogy felhívja Vajda Jánost sértő kifejezése ünnepélyes visszavonására : mit ő nem is tehet ha gyávának nem akar mondatni. A mi véleményünk az, hogy nem gyermek kezébe való a kés, és amely író a vidéki közönséget, mint irodalmunk fentartóját sértegeti , gúnyolja , lenézi , az vonuljon vissza, legalább ne akarjon zászlótartó lenni. Ezt óhajtjuk a „Nővilág“ mint orgánum érdekében is. Szerkesztőség. Irodalom művészet és színészet. Megjelent és szerkesztőségünkhöz beküldetett „Mezőgazdászati Értékitéstan“ dr. Pabst H. W. után fordította Kiss László. Pest Müller Gyulánál. Ara 1 fz. 40 kr. Mi ugy tudjuk, hogy e munka első és egyetlen nemzeti irodalmunkban, mely a földbecslés, jövedelem kiszámítást , földosztályozást tárgyalja, s mint ilyent örömmel üdvözöljük, s ajánljuk gazdáink figyelmébe. Lapunk szűk köre nem engedvén bővebb boncolgatást, csupán a fiatal fordítót figyelmeztetjük barátságosan, hogy máskor — miután eredeti írmodora elég világos — fordításoknál se ragaszkodjék oly nagyon az eredetihez, mert minden nyelvnek mássajátságai vannak. Nemzeti színház. Kecskés ur a „Violában“ (folyó hó 18-án) mint Peti cigány mutatá be magát. Kecskés úr (legyen dicséretére mondva) nem a túlzásban keresi a komikumot, elég ügyességgel, színpadi otthonossággal bír, hanem azon tulajdonok, melyek valakit kiváló tehetséggé kenhetnének — hiányzanak nála. Egyébiránt erről nem tehet, de mi sem tehetünk. Egyúttal kijelentjük, hogy mi is osztjuk azon több lap által nyilvánított véleményt, miszerint jó volna „Violát“ félre tenni. Viola adatása annyi, mint a múlt pelengérre állítása, pedig hej mégsem volt az olyan rész ! Mielőtt a legközelebb lefolyt napok egyetlen drámai újdonságáról szólanánk, szükségesnek találjuk a nemzeti színház egyik keserű visszaéléseket szülő intézményét, mint drámai irodalmunk mételyét előre bocsátani. Szokásban van ugyanis a nemzeti színháznál, hogy a jutalmazandó színész azon darabot válassza jutalomjátékára, ami neki tetszik. (Úgy hisszük, hogy jogosan használjuk e kifejezést.) Már most azt gondolja a jutalmazandó : minek válasszon ő oly darabot, mi a közönségre nézve az újság varázsát rég elvesztette , inkább h a helyett újat,*) s neki bu *) Vagy fordít valami Bilámy francia fércelményt.