Kalligram, 2021 (30. évfolyam, 1-12. szám)

2021-02-01 / 2. szám

aki meg akarja győzni a többieket, mondom, hogy meghalt, meghalt. Hatalmába kerít a kí­váncsiság. Közelebb megyek, odaférkőzöm az emberek közé. A lábak között megpillantok egy barna táskát. A szívem gyorsan ver. Próbálom elfojtani azt a halk hangot, amely súg­ja, ő az. Nincs kétség, ugyanaz a régi táska. A városban senkinek nincs ilyen táskája, csak neki. Lehajolok, a kezemmel megpróbálom eltávolítani a vállakat, hogy lássam, ki fekszik a földön. Meglátom a fehér, sápadt arcát, az ezüst hajat, és a feje mellett a másik táskát. Nincs nyoma annak a félkegyelmű mosolynak, amely mindig rá volt rajzolva az arcára. Jobban lehajolok, megfogom a kezét, jéghideg. A zöld szeme még mindig a semmibe néz, ahogy nézni szokott. De ezúttal rátelepedik a félelem, a megdöbbenés. Mintha látna vala­mi váratlant. Nézek rá, bámulom, és sírni szeretnék, de nem tudok. Szeretnék beszélni vele, de nem tudok. Lecsukom a szemét, és kérem a mellettem álló férfit, hogy segítsen elvinni olyan helyre, ahol nincs jég. Elutasítja, mondván, hogy nem szabad elmozdítani a holttes­tet, amíg nem jön a mentő és a rendőrség. A holttest. Ó, asszonyom, a nővérem, ó énem, mától nem titulálnak táskás néninek, nem titulálnak művésznőnek, hanem holttestnek. Ez a véged. Fekszel a hóban, anélkül, hogy irgalmazna neked valaki, és meleg helyre vinne. Fekszel a havon, és most elenged­ted a táskáidat. Nem kapaszkodsz beléjük, ahogy szoktál. Végre letetted a terhedet. Vég­re pihensz. Mostantól nem lesz nehéz járni az utcákon. Nem fog fájni a lábad. Nincs mi­től menekülnöd. És ha odaérsz, ahova akartál, nincs mitől félned. Nincs Magyar Köz­löny. Nincsenek beadványok és kérelmek. Nincs, aki gúnyol téged és nevet rajtad. Csak annyit kell tenned, hogy mozdulj innen meleg helyre, és minden rendben lesz, minden rendben lesz. Felemelem a tekintetem az égre. Még mindig fekete és sötét. A tömeg lassan szétosz­lik. Már nem áll mellette senki, kivéve engem és két embert. Hallom a mentőautó hang­ját. Közeledik. Megáll, kiszáll belőle egy fiatal orvos, a néni mellére teszi a sztetoszkópot, és bejelenti a hírt, amit egy órája tudok. Várom, hogy berakják az autóba. De az orvos ehe­lyett beszél a mobilján. Hallom, amikor más autót kér. Hullaszállítót. Igen, nővérem, itt kell maradnod a hóban, és tovább várni. A halálban is kísér téged a megaláztatás és a fáj­dalom és a hideg, a hideg szívek. Megérkezik a másik autó. Bepakolják, mint egy burgonyás zsákot, és indulnak vele. És én ott állok egyedül. Bámulok, és nem értek semmit, már nem értek semmit. Dr. Rashwan Mohamed egyiptomi filozófus, Kairóban született. Nemes földbirtokos családból szár­mazik, az ötvenes évek elején, Nasszer katonai puccsa után (1952) elvették a család birtokát. Hazájában és külföldön közismert éles kritikája az iszlámmal szemben, amelyben rámutat az iszlám brutalitására és veszélyeire. Számtalan újságban és folyóiratban jelentek meg írásai, amelyek miatt több ízben kényszerült elmenekülni Kairóból Bejrútba és Londonba, halálos fenyegetések után. Az iszlám és a terrorizmus kapcsolatáról szóló egyik cikke (Miért van kudarcra ítélve a terrorizmus elleni harc, 2002) miatt Magyarországon is feljelentette a muzulmán közösség elnöke, közösség elleni izgatás vádjával. Az ügyészség végül ejtette a vádat Fodor Gábor (SZDSZ) 2003. decemberi parlamenti interpellációja után. A legfőbb ügyész, Polt Péter válaszában bocsánatot kért a filozófustól.

Next