Állami Polgári Fiúiskola, Kalocsa, 1927
Rothermere lord. Rothermere lord neve határt jelöl nemzetünknek ezután következő történetében. Minden hitünk és reményünk szerint az ő nevéhez fűződik Nagymagyarország feltámadásának hajnala. Ő volt az első, aki újságjai révén több millió olvasójának figyelmét ráterelte azokra az égbekiáltó igazságtalanságokra, amelyek nemzetünket a trianoni békediktátummal érték ; ő volt az első, aki nemcsak szenvedéseinket vette észre, hanem az igazságtalanságokra rámutatva követelni kezdte azok megszüntetését A magyarság előtt oly kedves férfiúnak ajánljuk értesítőnkben ezt a néhány sort. Alkalmat ad nekünk erre Rothermere lord levele, amelyet iskolánk igazgatóságának küldött. Azt akarjuk, hogy a mielőttünk oly nagy értékű levélről értesítőnk útján — amikor a jelen már múlttá lesz — majd azok is tudjanak, akik a tanárok és tanulók soraiban évek, évtizedek múltán utánnunk következni fognak. * * * Egyesek, társulatok, egyesületek mellett az ország tanulóifjúsága is a tisztelet és hála érzéseivel fordult Rothermere lord felé. Ezeknek az érzelmeknek hatása alatt sok ezeren küldöttek köszönő levelet nemzetünk nagy barátjának. Iskolánk tanulói által küldött ilyen köszönő iratra adott válasz Rothermere lordnak fordításban itt közölt levele. The Daily Mail, London. Editorial Department, Northcliffe House, S. C. 4. 15. th. March, 1928. M. kir. áll. gróf Klebelsberg Kuno polgári fiúiskola Kalocsa: Uram ! Nagy örömmel vettem levelét, amelyet a gondozására bízott intézménynek oly számos tagja aláírt. Különösen örültem neki, mert már több hasonló levelet kaptam más szervezetektől és ezekből nagy megelégedéssel látom, hogy Magyarország népének minden rétege tekintet