Kanadai Magyar Munkás, 1966-1967 (38. évfolyam, 1-47. szám)
1967-04-06 / 33. szám
1967 április 6 KANADAI MAGYAR MUNKÁS SZEMLE ÚJ KÖNYVEKRŐL KÉT ELBESZÉLÉSKÖTET A ’JERUZSÁLEM hercegnője’’ c. kötet Örkény István új elbeszéléseit ismerteti meg az olvasóval. A kötet írásait az író három ciklusra bontotta. Az elsőben találhatók a közelmúltról és a mai életről szóló elbeszélések. Ezek egyik része az 1956-os ellenforradalom pszichológiai következményeivel foglalkozik, a másik része pedig azokkal az időszerű emberi problémákkal, melyek a mai társadalmi életet átszövik. A második ciklusban háborús történetek kapnak helyet. Ezek többnyire életképek, pasztelek, kis rajzok a háborúról, a megszállás iszonyatáról és az emberi kiszolgáltatottságról, a munkaszolgálatosok életéről. Az író megrázó erővel idézi fel a háború élményeit. A harmadik csoport ironikus hangvételű hosszabb elbeszélésekből és az un. “egyperces” novellákból áll, olyan írásokból tehát, melyekben a közvetlen ábrázolás elemei érdekesen, művészien keverednek a bizarr és groteszkkel. E rövid írások fényében is valódi emberi és társadalmi problémákat ismerhetünk meg. A kötet végén a Kortárs c. irodalmi folyóiratban nemrég megjelent és elismerést kiváltó “Macskajáték” c. kisregénnyel fejeződik be. Karinthy Ferenc új könyvében, a “Víz fölött, víz alatt” c. gyűjteményében több mint húsz esztendő novella terméséből kap válogatást az olvasó: a kötet első elbeszélése 1943-ban született, az utolsó alig két éve. A kötet Karinthy Ferenc legjobb elbeszéléseit köti csokorba, nagysikerű, régen elfogyott, ritkaságszámba menő kötetek anyagát. Változatos világ elevenedik meg ezekben az írásokban: a háború rettenetes éveinek tragédiái csakúgy hangot kapnak bennük, mint az író ifjúságának elsülylyedt atlantisza, vagyis apjának, Karinthy Frigyesnek különös élete, vagy a tegnapi és mai sportolók sajátos világa, távolba szakadt magyarok nosztalgikus érzései, a mai magyar irodalmi és művésztársadalom némely groteszk jelensége. Fordulatos cselekményszövés, találó társadalomábrázolás és lélekrajz, a beszélt nyelven alapuló, gondos stílus, eredeti humor emeli ezeket az írásokat az utóbbi esztendők legjobb hazai elbeszélései közé. BOWLING (Kugli) RUDY jól ismert Torontóban a bowling alley-ből, vagy ismerjük a Dundas Street-i Magyar Otthonból. Most Rudy automata berendezésű kuglipályát nyitott a 2057 Danforth Ave. alatt. Jó szórakozásra nyitva áll a magyarság előtt. ELŐFIZETÉSI SZELVÉNY KANADAI MAGYAR MUNKÁS 44 Stafford St., Toronto 3, Ont. Előfizetési ár Kanadába évi $7.00, az Egyesült Államokba és más külföldi országokba évi $8.00. Mellékelek $...............-t előfizetésre. Név ___________________________________________ Város -------------------------------------- Tartomány -------CÍMVÁLTOZÁS ESETÉN OKVETLEN TÖLTSE KI Régi címem volt: Utca, P. O. Box vagy R.R__________________—...— Város ________________________ Tartomány --------• Csoportos hajóutazás szervezése a hazai rokonok részére. • Hajó- és vonatköltség oda-vissza $420.00. • Útlevél, vízumok intézése, garancia levelek. • Kanadai közjegyzőség, hiteles fordítások, örökösödési ügyek, végrendeletek. • AZ ÖSSZES repülő és hajótársaságok hivatalos képviselője. • Utazások intézése a világ minden részébe. COLUMBUS IHL. 420 SPADINA AVENUE, TORONTO, ONT. — TEL.: EM. 2-S122 -448.00 Toronto—Budapest oda-vissza repülővel és vasúttal, KORLÁTLAN IDŐRE! Hozassa ki rokonait a montreali világkiállításra. Kedvezményes utazások a Karibiai szigetekre. Repülő- és hajójegyek részletre is, bankkamattal. HIVATALOS MAGYAR UTAZÁSI IRODA HIGH PARK TRAVEL CENTRE 1574 Bloor St. W. (Dundas földalattinál) Toronto, Ont. TEL.: 533-9496 KÉTOLDALI NYOMÁS ALATT JOHNSON (Folytatás az 1. oldalról)merikai alelnököt, amikor a pápával és az olasz kormánnyal tárgyalt. Tüntető tömegek haragjától mentették a háborús gonosztevőt, s amikor az operaházba akart belépni, sárga festéket zúdítottak rá és követelték: takarodjon ki Olaszországból. A torontói York Egyetemen amerikai diákokkal Vietnamról vitázó szovjet diákokat pártolta a vitát figyelő 1.500 egyetemi diák és diáklány, noha a szovjet vitázóknak különösen az egyikét erősen gátolta angol nyelvtudásának elégtelensége, valamint az ilyen természetű vitában való járatlansága. A diákság ünnepelte a szovjet vitázók erkölcsi fölényét. A vitát televízió is közvetítette. ELADÓ A HÁZA? Ha gyors eredményt akar, hívja HARRY R. GOODMAN INGATLANÜGYNÖKÖT Telefon: 766-5172 Fényképes szolgálat • Eszközlünk házcserét. • Mortgage közvetítés • Ingyenes felbecslés 7. oldal "VETTÜNK EGY KIS HÁZAT” (Folytatás a 6. oldalról) készpénzünk maradt. Nyilatkozatomat a határtiszt megköszönte, de ellenőrzést nem rendelt el, sőt jókívánságait fejezte ki irántunk és meleg kézszorítással tisztelt meg bennünket. Hasonló tisztelettudással kezelték bőröndjeinket is. Amikor készültem azok felnyitására, közölték velem, hogy megelégszenek azzal, amit jelentettem bőröndjeink tartalmáról, hogy ékszereket nem hoztunk, a többi holmi ruhafélékből áll. Itt is üdvözlettel bocsátottak bennünket utunkra, sok boldog évet kívánva részünkre. Taxiba ültünk és mentünk boldogan a szálláshelyünkre, s már aznap este kórházba vittek, ahol gondosan megvizsgálták szívállapotomat. Azóta vettünk egy kis házat. Be is bútoroztuk. Új mindenünk. Dollárkészletünkből annyit váltunk magyar pénzre, amenynyit akarunk és azt vásároljuk meg szabadon, ami nekünk tetszik. Alaposan be is szereltük magunkat mindennel.Kényelmes helyünk van, amit a múlt nyári kanadai látogatók közül néhányan láttak is, például Kristóff Ferenc, Botos István és Kertész Péter is. És most kedves szerkesztő barátom engedd meg, hogy arról is szólhassak, hogy a magyarországi kórházakban igenis ingyenes az orvos és a gyógyszer. A lakásba küldött vagy hozott orvosság az nem ingyenes. Azért fizetni kell a gyógyszertárban, de az orvos ráüti a biztosítási bélyegzőt, s így a gyógyszerért még az előállítási költséget sem kell teljesen megfizetni. Éppen úgy használok itt négy különféle orvosságot, mint használtam Kanadában, és amit ott 10—15 dollárért kaptam meg, azért itt 6—8 forintot fizetek. Hallottam, hogy készül a Kossuth Betegsegélyző Egylet új csapata magyarországi látogatásra. A Magyarok Világszövetsége munkatársa, Kozák elvtárs mondta és figyelmeztetett, hogy szedjem össze magam a nyárra, hogy túrázhassak a kanadaiakkal, mert a múlt nyáron a szívbajom nem engedett meg többet 3 napnál. Gratulálok a windsoriaknak a szép kampányeredményükért, amit végül elértek. Nagyon meglepett bennünket a lap kampányának országos eredménye is. Üdvözletünket küldjük neked, kedves családodnak és munkatársaidnak. Kovács Ignác és neje, Budapest, XX., Báthory utca 5/a. PÉLDÁNYONKÉNT VÁSÁRLÓK az alábbi helyeken vehetik meg a Munkást: CALGARY Jack’s Smoke Shop 239—8 Ave. S. E. EDMONTON Universal Gift & Book Store 10004—101 A. Avenue LETHBRIDGE Club Cigar Store 5th St.—3rd Ave. South MONTREAL Magyar Gyógyszertár 3511 St. Lawrence Blvd. TORONTO Ukrainian Book Store 321 Queen St. W. VANCOUVER Universal News Stand 112 E. Hastings St OLCSÓBB LETT AZ UTAZÁS! 15 személyes, 21 napra érvényes csoportos utazás MONTREALBÓL BUDAPESTRE CSAK CANADAI $347.00 Minimum $76 értékű szállodát szükséges befizetni, tehát összesen 423 kanadai dollár. Ebben a $423 árban benne van a repülőjegy oda-vissza, hotel, autóbusz a repülőtérről a szállodáig. Ilyen csoportos utazásnál nem kell Forint-utalványt vásárolni. Gyakori indulások. MÉG VAN AZ ÖN RÉSZÉRE MEGFELELŐ INDULÁS. JEGYEZTESSE ELŐ MOST! KELEN TRAVEL SERVICE 1467 MANSFIELD ST., MONTREAL, QUE. — TEL: 842-9548 GYÓGYSZER, pénz, virág küldése. CSOPORTOS UTAZÁSOK. Hajó- és repülőjegyek. Útlevelek, vízumok elintézése. Az összes repülő- és hajóstársaságok hivatalos képviselője. KÖZJEGYZŐSÉG, hiteles fordítások, végrendeletek. KELEN TRAVEL SERVICE ALEX. A. KELEN LIMITED 1467 MANSFIELD STREET, MONTREAL, QUE. A VÁMMENTES CSOMAGOK, GYÓGYSZER, PÉNZ, VIRÁG KÜLDÉSE lJ-VÍA MAGYARORSZÁGRA, CSEHSZLOVÁKIÁBA, ROMÁNIÁBA STB. ITT" AZÁD ÓHAZAI LÁTOGATÁSOK — ROKONOK KIHOZATALA - HAJÓ- ÉS LJ 1 REPÜLŐJEGYEK — Útlevél és vízum beszerzése —3S31.1QJM ^3AI9áV BIZTOSÍTÁS — FORDÍTÁS — TOLMÁCSOLÁS — HITELESÍTÉS OCEAN TRAVEL ÉS RELIEF 1071 BATHURST ST. (a Dupontnál) TORONTO 4, ONT. Tel.: 534-1347 és 534-2874