Kanadai Magyar Munkás - Új Szó, 1967-1968 (39. évfolyam, 1-49. szám)

1967-09-21 / 8. szám

1967 szeptember 21 KANADAI MAGYAR MUNKÁS SZAKÁCSI LÁSZLÓ: CSAK MAGYARUL A HIVATÁSOS emigráció lapja, a Kanadai Magyarság, szinte szégyenkezve közöl egy kis cikket, ami szerint Dalnoki Veress Lajos, a Magyar Szabadságharcos Szövetség elnöke, az V. Szabadságharcos Világkongresszust hívja össze. Felsorakozni hát “dicső vitézek"! Vajon lesznek-e vitézek? Gondolom egy páran összejönnek, levitézlett régi uraink maradványai. A cirkusz igen érdekesnek kínálkozik. Szeptember 1-én d.u. 4 órakor gyülekezés. Hogy hol, csak akkor közli a vezetőség, ha valaki a részvételét bejelenti, ami természetes, egy kis “melléklettel” is jár. Csak nem kívánhatja senki, hogy Dálnoki, Horthy egykori vezérezredese saját költségén ide repüljön Európából ? Persze, többen is jönnek az emigráció jól ismert parazitái közül. Iderepül pl. Tollas Tibor (bocsánat, Kecskés), az emigráció “egyedüli költője” (a beregszászi nyilas gettó egykori csendőrparancsnoka ) , a jó öreg professzor Floridából, Wass Albert, és hogy egy kis vallási ize is legyen a dolognak. Father Vitéz Baán is eljön. Ugyanott (hol?) délután öt órakor angolnyelvű nyilvános ülés és d.u. 6 órakor koktélparti és sajtófogadás. Szegény ottawai újságírók már ott ücsörögnek a kijelölt helyen, ha ugyan tudják, hogy hol. Micsoda titoktartás! Nevetséges kis emberkék. Olyan programot állítottak össze, hogy talán maguk sem hiszik el, avagy nem tudják, hogy hol tartanak. Nézzük, mi a célja ennek a titkos világkongresszusnak: 1. megvitassa a magyar hazánknak a szovjet elnyomás alóli felszabadítását; 2. hozzájáruljon a magyar kérdésnek a nemzetközi életben való fenntartásához; 3. rámutasson nemzeti emigrációnk különleges feladataira; 4. felderítse és leleplezze az emigrációnk ellen Moszkvából irányított és újonnan alkalmazott taktikát; 5. eligazítson korunk bonyolult nemzetközi kérdéseiben; 6. előbbre vigye a szabadságharcos világmozgalom ügyét azok bevonásával, akik 1956 szellemében Magyarország felszabadításáért küzdenek. Ezekhez a mondatokhoz nincs sok hozzáfűzni valóm. Rád bízom olvasó, te a magad elgondolása szerint értékeld. Nekem megvan a magam véleménye, valószínű te is hasonló véleményt fogsz alkotni. Az elgondolás mindenesetre az, ahogy Wass bácsi írja egy későbbi cikkében: “Akik azokon a napokon Ottawában összejönnek, lelkileg is, szellemileg is és jogilag is a magyar nemzetet képviselik szabadföldön.” Már azt hiszem, hogy a magyar emigráció torkig van ezzel a “szabadföldi” képviseletekkel. Gondolom, a kanadai kormánykörök vezetői mosolyognak ezeken a furfangos Jánosokon, hiszen bármilyen nemzetközi ügy kerül fel a magyar haza és Kanada között, nem Dálnokiékkal vagy Wassékkal vitatja meg a kanadai kormány, hanem a magyar nép küldöttjeivel és képviselőivel. Már annyi sok szervezetet hoztak létre itt Kanadában és Amerikában, ha választanom kellene, hogy hova is tartozzak, bizony elvesznek a szervezetek útvesztőjében. Legjobb ha egyedül maradok. Igen, magyarnak születtünk, úgy is halunk meg. Kérdem én: miért is kellene nekünk hamis ügyeket képviselni? Miért is kellene nekünk olyan emberek tanácsára hallgatni, akik sem otthon, sem itt az idegen földön nem voltak és nem lesznek képesek helyt állni. Mikor szűnik meg már ez a félrevezetés? Talán az évek hozzák el magukkal, amikor egy újabb generáció, esetleg jobb szellemi és politikai felkészültséggel képes lesz kiállni, hogy ezt az eltévedt nyájat egybe terelje. ★ ★ ★ A megállapításom az, hogy egy‘remekül” összeválogatott gárdával találja magát szemben a magyar emigráció. Majdnem mindegyik Dr. (doktor) titulát rak a neve elé. Erre a "nemes” konferenciára is delegálta magát egy jó néhány “Dr.” Hogy milyen doktorátussal rendelkeznek ezek az urak, arról most nem beszélek. Csupán annyit megjegyezhetek, hogy ezek nem mások mint könnyen élő munkakerülők. Sajnos, hogy így van, de ez ellen nem tehetünk semmit. Szégyen, magyar szégyen. Még nem is tudja senki, hogy hol lesz ez a bizonyos “Világkongresszus”, a kanadai magyarságot “képviselő”, egy személy által előállított Kanadai Magyarság máris sikerről beszél. “Régi bajtársak találkozója, baráti szálak megerősítése, eszmecsere, nemes előadók megjelenése”. Nem értem. Már anynyiból sem értem, hogy ezek közül az előadók közül 1956-ban egy sem volt Magyarországon. (Bocsánat, a Tollas költő börtönbüntetését töltötte a magyar nép elleni gaztettei miatt.) Nem értem azt, hogy ezek a “doktor urak” képesek lesznek leülni és tárgyalásba merülni azokkal az 56-os fiatalokkal,akik talán nem is értik az ő nyelvüket. Ezt már ők tudhatnák, hogy a mi fiataljaink a “kérlek a lássan”, “uram bátyám" szót nem ismerik. Én szinte biztosra veszem, hogy az u.n. 56-osokból egy-két doktoron kívül, esetleg egy-két eltévedt, "talajt vesztett” fiatalon kívül valaki is képviseltetné magát. Egy Dr. Töttösy Endre nevű úr, aki Belgiumból repül erre a “nagy találkára”, már előre nyilatkozatot küldött. Hadd idézzek egy pár mondatot a megértés kedvéért, ami fölött elgondolkozhatunk, hogy hogyan is “bújik ki a szög a zsákból”? “Mi a magyarságot nem képviselni, hanem szolgálni akarjuk. A magyarság képviseletére az emigrációban megbízást senki sem kapott", majd így folytatja: “Anyagi és szellemi erőnk mozgósítása, mert a papírkosárba kerülő “memorandumok”, pusztába kiáltott kiáltványok ideje lejárt. Múlt dicsőségünk folytonos emlegetése a Nyugatot már inkább bosszantja s bennünket csak ábrándkergetőkké tesz. Szobrok helyett most már életet kell építenünk, vagy mentenünk a jövő felé fordítva.” ★ ★ ★ Elolvastam ezt a szép nyilatkozatot. Éreztem belőle azt a letörhetetlen erőt, ami arra figyelmezteti az öregedő magyar emigrációt, hogy mentse meg a fiatal magyarokat. Én bízok benne, hogy a fiatalok megmentése Dr. Töttösy nélkül is megtörténhet. Nem akarok tiszteletlen lenni, mert a kort mindig tiszteltem az emberben, még akkor is, ha más politikai nézeteket vallott mint én, vagy más templomba járt. Annyit azonban meg kell jegyezzek, hogy ezek a “hivatásos emigráns” vezetők már kiöregedtek, sokan közülök már akkor is öregek voltak, amikor “nyúl cipellőjükben szabadföldre igyekeztek”. Kényelmes életüket szerették volna megtartani, még mindig úgy élni, mint régen, munka nélkül, nevük vagy családi rangjuk révén egy állami hivatalban biggyeszkedve, pazarló mulatságok részeseiként. Az az idő lejárt, uraim. Itt sem a rang, sem a név nem jelent semmit. Természetes, ezek a "fiúcskák” nem nyugodtak abba bele, hogy a könnyű életmódjukat feladják. Szinte mindegyik emigránsvezető akart lenni. Volt, akinek sikerült is, de igen sok volt, aki a seprű és a felmosó veder mellett találta magát. Mi mást tudott volna itt Kanadában csinálni egy magyar királyi őrnagy, vagy egy kiskunhalasi báró? Nem értett máshoz és a legkönnyebb “szakma” elsajátítását kellett vállalnia. ★ ★ ★ Mint ahogy minden magyar vonatkozású kezdeményezés zsákutcába fut, így a magyar szabadságharcos mozgalomnak is az lesz a sorsa. Az utolsó próbálkozás, egy újabb magyar újság, talán még hoz egy kis jövedelmet ennek a jellemileg gyenge haldokló úri népségnek. A torontói Magyar Élet örömmel közli, hogy Clevelandban Dr. Lőte Pál úr kezdeményezésére egy új lapot indítanak “Magyar Szabadságharcos" címen. Megtaláljuk körülötte a jól ismert tollforgató fiskálisokat, akik minden lelkiismeretfurdalás nélkül tudják gyalázni a magyar hazát, dicsőíteni a régi “szép időket”, és minden, ami itt van, az tökéletes és ami otthon van, az csapnivaló. Már Dr. Pogány András nyilatkozott is az új lapban és ezeket írja: "Új formában, régi szellemben". Minden benne van ebben a mondatban. ★ ★ ★ A Toronto Star egy nagyon szép cikket közöl John Raster tollából, aminek a címe “The Hungarians Are Here”. Kedves kis írás és nagy tisztelettel ír a magyarokról, a magyarok szerepéről Kanada kulturális életében. Nem vagyunk jogosak arra, hogy a szereplő személyeket bármilyen alapon is kritika alá vegyük. Tisztelettel, elismeréssel és szerencsekívánattal tartozunk velük szemben. Igen ám, de a torontói magyar lapok szinte ujjat húztak az eset miatt. A Kanadai Magyarságban egy N. I. aláírással valami féltékeny művész, akinek a személye csak annál a lapnál kap elismerést, szinte nevetségessé teszi magát kritikájával. Gúnyol, lebecsül olyan személyeket, akik talán soha kezükbe sem veszik azt az újságot. Nem is csodálkozom rajta. Kikről is ír ez a hitvány felkészültségű és kulturátlan úr? Gábor Ágotát veszi elsőnek. Tehetségtelennek nevezi, majd a fejére olvassa az elmúlt évee(Folytatása a 7. oldalon) ÍRJA E. H. NEUWALD Fegyverszállítás nagyban INCSEN OLYAN NAPILAP, heti újság vagy havonta megjelenő magazin, amely legalább egyszer ne foglalkozott volna a nemzetközi fegyverkereskedelemmel. A legtöbb újság számos esetben mutatott rá a “halálkereskedők” (merchants of death) üzelmeire és a veszedelmekre, amelyek ebből kifolyólag a vásárlót és az eladót egyaránt fenyegetik. Az amerikai Kongresszus is foglalkozott ezzel a kérdéssel, különösen az Egyesült Államok szerepével ebben a veszedelmes és kétélű üzletben. Akadtak szenátorok és képviselők, akik ezúttal a törvényhozás házában ismételték meg, amit a haladó szellemben szerkesztett újságok évek óta hangoztatnak: Amerika hivatalos körei, az elnöktől lefelé a fegyverszállítások beszüntetéséről, vagy legalább is korlátozásáról beszélnek, mialatt a hadügyminisztérium képviseletében Kuss hadügyminiszterhelyettes mindent elkövet, hogy minél több fegyvert adjon el még olyan államoknak is, amelyek elegendő élelmiszerrel sem tudják ellátni népességük szegény osztályait. ★ ★ ★ NEW YORK TIMES hasábjain Neil Sheehan nemrégen hivatalos adatokkal alátámasztott cikkben tárta a világ elé azt a megdöbbentő (de többé-kevésbé ismert) tényt, hogy áray bár nálunk a fegyverszállítások korlátozásáról prédikálnak. Az Egyesült Államok kormánya jelenleg több országba, több fegyvert szállít, mint a világ bármelyik más kormánya. Tudnunk kell, hogy az amerikai hadügyminisztérium utazó ügynökein kívül vannak magáncégek, amelyeknek ügynökei “fegyverben utaznak" és a világ különböző részeiben jelentős sikereket érnek el, mert ha fegyvervásárlásra egyes helyeken hiányzik a pénz, mindenütt megvan rá a hajlam. Itt azonban csupán a fegyverszállítások ama részével foglalkozunk, amelyben a USA kormánya tölti be az eladó szerepét. A hivatalos adatok bizonyítják, hogy 1949 és 1966 júniusa között az Egyesült Államok kormánya 16.000.000.000 (tizenhat milliárd dollár értékű fegyvert adott el más országoknak és ez idő alatt több, mint 30 milliárd dollár értékű fegyvert ajándékozott el olyan kormányoknak, amelyeknél fizetés szóba sem jöhetett, vagy amelyeknek a “barátságát” fegyverszállításokkal lehetett megvásárolni. Az összehasonlítás kedvéért megjegyezzük, hogy ugyanez időtartam alatt az amerikai kormány 42 milliárd dollár értékű gazdasági kölcsönt és ajándékot osztott szét, négy milliárddal kevesebbet, mint amennyi fegyvert sikerült eladni és elajándékozni. 6. oldal AMERIKAI SZEMMEL A FENTEBB EMLÍTETT szenátorok és képviselők közül néhányan úgy vélekedtek, hogy a fegyverszállításokkal Amerika több rosszat, mint jót csinál. Igaz, hogy számos esetben a fegyverek eladása kiegyenlíti az Amerikából külföldre vándorló dollár-milliárdok álta okozott hiány egy részét, (mint Nyugat-Németország esetében), de az is igaz, hogy számos olyan kormány jut tekintélyes fegyverraktárhoz, amelyek ilyen luxust nem engedhetnek meg maguknak, amelyek a fegyvereket a szomszédaik ellen használják, (lásd India—Pakisztán esetét), vagy a legjobb (?) esete s arra tartogatják, hogy a saját népük függetlenségi törekvéseit fojtsák vérbe. Az utóbbi országokban amerikai szakemberek tanítják az amerikai fegyverekkel való bánás módját! A közel-keleti legutóbbi fegyveres összecsapások idején a többnyire amerikaiak által felfegyverzett izraeli haderők némely ponton amerikaiak által felfegyverzett arab haderőkkel kerültek szembe. Husszein jordáni király washingtoni látogatása idején megérttette Johnson elnökkel, hogy az országára roszszul végződött háború következtében új fegyverszállításokra van szüksége ahhoz, hogy Izraellel szemben egyenrangú félként léphessen fel. Az igazság kedvéért le kell szögeznünk, hogy Amerika nem az egyedüli eben a veszedelmes üzletben. A nyugat-európai országok kivétel nélkül gyártanak bizonyos fajta fegyvert, s nemcsak a saját hadseregük felszerelésére, hanem eladásra is. A Szovjetek és kisebb mértékben a kelet-európai szocialista kormányok szintén részt vesznek a fegyverszállításokban. (Dicséretükre legyen mondva, hogy azoknak egy része jelenleg segíti a vietnami szabadságharcosokat az ellentállásban az amerikai túlerővel szemben). És meg kell jegyeznünk, hogy az európai országok, főként a szocialista országok és a szovjetek, sem gazdaságilag, sem katonailag nem hagyhatják cserben a rájuk szoruló országokat, amíg Amerika lesben áll és ügynökei készek minden rést fegyverrel betömni vagy profitért, vagy azért, hogy az Egyesült Nemzeteknél egy szavazatot biztosítson a maga számára. A YANKEE JÓ ÜZLETEMBER, ahol eladni nincs alkalom, ott kész vásárolni, így sorolta be Japánt és Kanadát azok közé, amelyek a vietnami jogtalan, embertelen öldöklés céljaira fegyvert, lőszert, anyagot, ezernyi-ezer kelléket szállítanak az észak-amerikai kolosszus kielégíthetetlen gyomrába. Nem mi egyedül gondolunk arra, hogy az egész világon a betegség és a szegény megszüntetéséhez, legalább is enyhítéséhez mily óriási mértékben járulhatnának a billiók, amelyeket elfecsérelnek az öldöklő szerszámok gyártásában, szállításában és elpuszításában vérengzések idején!