Kapu, 1989. május (2. évfolyam, 5. szám)
Raffay Ernő: A román nemzeti stratégia torzulásai
szolt „Tiszta a lelkiismeretem” című írásával. (MAI NAP 1989. április 12.) Egyszerű gyalogos közíróként összezárt sarokkal és zsinórra szorított tenyérrel, elámulva adózom könnyed válaszának. Felocsúdva azonban a csúsztatás pilleszárnyú utórezgéséből, mégis megkockáztatok néhány megjegyzést: — Ha Ipper Pálnak tiszta a lelkiismerete akkor a KI — KICSODA Életrajzi Lexikonban miért lyuk és miért nem az ÁVH-s múltjára vonatkozó korrekt felvilágosítás szerepel? Egy sarzsi nélküli egyszerű tolmács (mint állítja) miért hallgat életének négy kerek évéről? — Bizonyos, hogy Magyarországon a felső szférák felé ívelő pályának nem volt akadálya ÁVH-s múltja, sőt előnyére szolgált, de mi a helyzet az ENSZ-tudósítói állomással? Hat esztendővel a „mesterhírszerző” az ENSZ ötös bizottságának tanúit kikémlelő Szabó Miklós (V. o.: Szabó M.: „Csendes háború” Zrínyi Katonai Kiadó 1984. Budapest.) visszarendelése után, négy esztendővel, Povl Bang-Jensennek, a bizottság másodtitkárának gyanús öngyilkosságát követően, ott a New York-i üvegpalotában tudták az akkreditált magyar tudósítóról, hogy volt ÁVH-tiszt? Aki előzőleg kémelhárító volt? Vagy ezt is elhallgatta a Kádár-kormány Ipper Pállal együtt? Hol volt lehetősége Ipper Pálnak az ÁVH kémelhárításában nyelvtudását hasznosítani? Esetleg a magyarországi nyugati nagykövetségek ellen indított koncipiált kémperekben? Melyek eredményeként 1951-ben február 8-án bitófán végezték ki dr. Melocco Jánost és Comleger Károlyt. Vagy talán az Izraeli Követség ellen folytatott nyomozásnál, ahol életfogytiglanra ítélték dr. Sámson Józsefet, akinek felesége az ÁVH-n szülte meg a gyermekét, akit rögtön el is ragadtak a szülőanyjától? Folytathatnám a szörnyű listát, azonban fogadjuk el Ipper állítását, hogy ő csak tolmács volt. Igaz, ez az állítás nem eredeti. Dr. Bauer Miklós eljátszotta már ezt a szerepet, bár az is igaz, hogy a volt ÁVH-tiszt nem beszél, bár beszélhetne, dr. Ries István igazságügyi miniszter agyonveréséről ott a székház pincéjében. Az ÁVH kémelhárítása által vezetett és kivégzéssel végződő nyomozati iratok valamelyik titkos archívumban pihennek. Ahogyan Kosáry Domokos professzor mondta a Magyar Rádióban 1989. április 23-án, elolvasni azokat lehetetlenség, így Ipper Pál, aki a hírhedett Dékán—Dradács—Kucsera trojka által vezetett kémügyeknél volt egyszerű tolmács, teljesen tiszta lelkiismerettel és mosolygós nyugalommal állhat továbbra is a „nemzeti” televízió kamerái elé. Tovább a kéksapkás hadsereg tisztikarának töredéklistáján. Vértes János és Szarvas Pál is a diplomáciához került követi rangban. Mindketten sokat tudnának mesélni arról, hogy Marsall Lászlót a spanyol köztársasági hadsereg volt tisztjét milyen vallomások alapján ítélték halálra. Kemény katona volt a későbbi belügyminiszter Piros László, a zöld ÁVH-t, a határőrséget parancsnokolta. Az ő nevéhez fűződik az a gyakorlat, hogy a disszidált katonák családtagjait is büntette az a Jahner—Bakos által vezetett katonai törvényszék, amely a kiskatonák tucatjait küldte a bitófára. Kutika Károly vezérőrnagy 1950-től a katonai elhárítás vezetője volt. 1950-ben, becsülettel végrehajtva a parancsot lefejezte a magyar tábornoki és vezérkart. Az áldozatokat később rehabilitálták, őt pedig csendesen nyugállományba helyezték. Farkas László ezredest Szász Béla: „Minden kényszer nélkül” című könyvéből (Ujváry „Griff” Verlag München, 1979.) ismerheti az olvasó. Kiváló ütlegelési technikával rendelkezett. Az ÁVH-szolgálat után a Budapesti Pártbizottság szervezőtitkára lett. Az említett dr. Bauer Miklós a KOMPLEX külkereskedelmi vállalattól ment nyugdíjba. Ferencsik János ezredes, Péter Gábor helyettese Afrikából vonult nyugdíjba. Ott dolgozott a magyar külkereskedelem féltő-óvó szárnyai alatt 1956-ot követően. Egy másik külkereskedelmi vállalat nyújtott békés azilamot egészen a nyugdíjig dr. Szamosi Tibornak, kit Szász Béla és Demény Pál is megörökített (Demény Pál: „A párt foglya voltam” Medvetánc kiadás Budapest 1988.). Moravecz László ezredes és Balogh Béla ezredes pártmunkásokból rukkoltak elő ÁVH-törzstisztté. Az első a Rajk-per vizsgálója volt, a másik Angyal László ügyével foglalkozott, akit a „nyomozás” során éppen úgy agyonvertek mint dr. Ries Istvánt. Végezetül említem meg dr. Szendi György nevét, aki Marosán Györgyöt verte, és akiről a volt politikus sírásba csukló hangon (Hangfelvétel birtokomban K. F.) emlékezett meg az 1962-es központi bizottsági ülésen. Ő volt dr. Bauer Miklóssal együtt Noel H. Field kihallgatója és tanúja Zsigmondi Ernőné koraszülésének az Andrássy út 60-ban. Szolgálatai jutalmául szabadalmi ügyvivői irodát nyithatott. Ma megelégedett ember. Fényes anyagi körülmények között él Budapesten. A felsorolt nevek csak töredékei az ÁVH-névsornak. Nem említettem hely hiánya miatt, a kötél ügyészeit, bíróit. Számuk és viselt dolgaik megtöltenek egy másik cikket. Nem ejtettem szót az ÁVH boldog elődjéről sem a katonapolitikai osztályról, amely 1945 és 1948 között minden tekintetben — hitem szerint —, lekörözte a rivális Államvédelmi Hatóságot. A hajdani tisztek, nyomozók, vallatok, bírák és ügyészek hallgatnak. Ma háttérbe húzódva csendben éldegélnek. Hallgatásukat feltörni, az iratokat elolvasni, szerény publicista eszközökkel szinte lehetetlen. Avítt „gyűjtögető” munkával a feltárás a történészeknek sem fog sikerülni, elvégre nem hívhatják mindegyiküket dr. Zinner Tibornak. Epilógus „Az ÁVH-val kapcsolatban Kádár János elvtárs börtönélményei alapján elmondotta, hogy az ÁVH több tagját személyesen ismeri (...) Az ÁVH széthullott, szétvertük, nincs rá semmi szükség (...) Ugyanakkor meg kell akadályozni, hogy az ÁVH volt tagjai különböző kedvezményes helyekre kerüljenek. "(Népszabadság, 1956. november 15.) Kérdés: Valóban sikerült megakadályozni? 16 RAFFAY ERNŐ A román nemzeti stratégia torzulásai (Részlet a szerző hamarosan megjelenő új könyvének előszavából) (...) Ez a könyv arról szól, hogy Erdélyben már a 18. század végén, Moldvában és Havasalföldön a 19. sz. első felében megindult a románság nemzetté válása. Ez a hatalmas, az egész népet és az egyének életét is átalakító változás a románok esetében különös nehézségekbe ütközött. Ilyen nehézség a román ethnikum szétszórtsága, aztán a félezer éves török hódoltság és az ebből is következő anyagi és szellemi lemaradottság, ami a Balkán-félsziget népeit egy