Kapu, 1998. február (11. évfolyam, 2. szám)

KEDVES OLVASÓ Főszerkesztő: Brády Zoltán Olvasószerkesztő: Erki Edit Gazdaság: Mándoki Andor Magyar Múlt: Henkey Gyula Hírnevünk: Harrach Gábor Patrik Világszerte: Kravalik Gábor Agrárperiszkóp: Dr. Nagy Bálint Neokonzerv Nagy Atilla Kristóf Főmunkatárs: Nádor István Siposhegyi Péter Munkatárs: Buglya Gergely és a Titánok Fotó: Száraz Attila Képszerkesztő, tördelő, borítóterv: Fehér Zoltán Szerkesztőségi titkár: Borbély Róbert Korrektor: Jós Endre Kiadó: Magyar Kapu Alapítvány A kiadásért felel: Hollai Heris Ottó A Kiadó és a szerkesztőség címe: 1082 Budapest, Nap u. 13. Tel.: 303-07-10, 303-07-11 Fax: 303-07-12 Csekkszámlaszám: Mezőbank Rt.: 11644006-04470500-44000004 Deviza: Általános Értékforgalmi Bank Bp., IX. Ráday u. 42-44. Szja.sz.: 250370/valutanem Terjeszti a Magyar Posta, a Hírker Rt., a Nemzeti Hírlapkereskedelmi Rt., az alternatív terjesztők és a Kiadói Lapterjesztő Kft. Nyomás: Petró-Land Kft. Felelős vezető: Kisiván Péter ISSN 0238 888 X E-mail: Kapuszer@mail.datanet.hu. KAPU 1 mm­den a szép, gerlebúgásos februári, nyári napsütéses reggelen most nem leve­let kéne írni Önöknek, hanem a lépcsőházat kellene felmosnom. Fentről lefelé a három szintet. Mert házmester lettem. De azért megtartottam főszerkesztői és alapítvány elnöki funkcióimat is. Úgyhogy most nem írogatok Önöknek a viszálykodó pártokról, a tíz éves lapunkról, a politika bűzös bugyrairól, hanem elmesélem házmesterségem hiteles történetét. Mert ez politikai és etnikai következmény, mert ez a szituáció tükrözi a mé­dia helyzetét és a mai Magyarországot. S ez volt a függetlenségünk egyik "ára" is. A nagykörútról nyíló Nap utca a VIII. kerület romos részébe vezet. Néhány napja három utcával odébb járókelőket temetett maga alá a kőkerítés, s egy kisgyermekes anya meghalt, többen megsebesültek. Akik látták szerkesztőségünket, szánakozó tekin­tettel nézték munkahelyünket , aminek a bérleti díját is éppenhogy ki tudjuk fizetni. Tíz év alatt elértünk annyit, hogy nem megtűrtek, hanem bérlők lettünk, immár második éve. A redakció egy háromszintes épület udvarának hátsó részén lévő épületecske. Valaha raktár volt. Romos, aládúcolt, stb. Az udvaron mellettünk egy alagsori lakás — a házmesteré. Midőn idejöttünk, nem zavart a 7, 8, 9, tíz­tagú romacsalád. Békésen megvoltunk egymással, sőt az asszony még takarított is nálunk. Hát persze, nem volt puccos dolog, midőn jeles szerzők, politikusok, püspökök, államtitkárok gázoltak át az udvaron és közben ki-ki kerülgettek egy-egy purdét, mert a váltakozó létszámú család a kis lakás miatt az udvaron élt, ha nem esett vagy nem havazott. Nem zavartuk amúgy egymás békéjét, nekünk meg egyre inkább hiányzott egy-két helyiség. Gyarapodó filmkészítő részlegünknek nem volt helye. S ekkor jött az ötlet, a lakáscsere. Ugyanis a házmesterlakás önkormányzati tulajdon. A roma család kitörő örömmel fogadta javas­latomat. Szerzek vidéken egy tanyát, és cserélünk lakást. Az önkormányzat illetékesei szemüket meresztgették és rám csodálkoztak, hogy életművem betetőzéseként ház­mester szeretnék lenni, és egy nagy, szépreményű roma családdal hajlandó vagyok lakást cserélni. Végül is semmi törvénytelenség nem volt a dologban. Jogszerű. Az önkormányzat illetékesei megtekintették a tágasabb, nagyobb hajlékot, amit cserébe kínáltam a házmester lakásért. Csodálkoztak, hogy mit ajánlok egy vizes, alagsori la­kásért, de belenyugodtak. Aláírták, lepecsételték, engedélyezték. A csere megtörtént — az udvar csendesebb lett — (a ház lakói örültek és aláírták, hogy elfogadnak ház­mesterüknek), s vállaltam a takarítást, kukázást, járdasöprést. Kérvényt nyújtottam be a polgármesternek, engedélyezze, hogy szolgálati lakásom egy részét munkahelynek is tekintsem, és montírozó gépet szereltessek fel. Sokan gratuláltak a romakérdés ily­etén elegáns megoldásán... de én ezzel nem törődtem. Bizony-bizony így lettem házmester, s a jövő héten tartok lakógyűlést, s ígérem gondját viselem e romadozó, 56-os lövésnyomokkal sebzett háznak és lakóinak. Persze voltak vidám pillanatok, midőn átvettem főnökömtől a munkaköri leírást, s megígértem (elegáns allűrként), hogy a kukákat rendszeresen kimosom... Midőn az üzemorvosnál jártam, megvizsgáltak és alkalmasnak találtak e munkára. Bár megjegyezték, hogy diplomás házfelügyelővel még nem találkoztak. Meséltem nekik a munkanélküliségről. Azt mondták, hogy tudnak róla. Hát, kedves olvasóim, így lettem Józsefvárosban házmester Magyarországon 1998 februárjában. Havi fizetésem 5.000 forint körül van, de ehhez tb is jár ám! Milyen jól jön ez majd nyugdíjazásomkor. Nos, ezzel el is búcsúzom, s alant tekintsék meg azt a hivatalos protokollfotót, midőn elődömtől átveszem a ház lobogóját, amit (ígérem) min­den nemzeti ünnepen kitűzök a kapu fölé, mint a KAPU főszerkesztője.

Next