Kapu, 1998. augusztus (11. évfolyam, 8. szám)
„ KEDVES OLVASÓ sítvány és szerkesztőségei”. Kaptunk is egy jó pár telefont, hogy azért mégis túlzás, hogy egy konzervatív lap kurvákat futtat. Hát így jött ki a dolog. Rendes volt az RTL szerkesztősége, írtam egy faxot, hogy balga szerkesztőjük és operatőrök milyen kalamajkát okozott é s lám másnap helyreigazított, illetve pontosított a kereskedelmi adó. Nem jártunk így a napilapokkal! Nagy nehezen és félve közöltem “A világ legveszélyesebb bűnözője” című cikket. Az orosz maffia budapesti központjáról szólt az FBI információi alapján. A Magyar Rádió ismertette a cikket. Beolvasta, és azt is hozzátették, hogy tőlünk vették át. A napilapok is leközölték, de ők nem hivatkoztak ránk. Talán sajnálták dicsőíteni és reklámozni a merészségemet. De azért örültem, hogy sok lap lehozta, mert azért ennyi szerkesztőséget nem robbant fel az orosz maffia. Ha már a bűnözésnél tartunk, leírom a magyarok hírnevének egyik dicstelen epizódját. A horvát tengerparton pihentem. A nagy szállodában sok magyar család nyaralt. Kellemes a tengerpart és olcsóbb mint a Balaton. Egyik délután visszatérve a hotelba, rendőröket láttam őrködni a folyosókon. Házkutatást, azaz szobakutatást tartottak. Kiderült, egy háromtagú család tizenhét éves fiát rajtakapták, amint a tengerparton lopkodott, míg a cucc gazdája a vízben hűsölt. Sokat lopkodott. Pénzt, rádiótelefont, magnót, stb. Sőt, lenyúlta a szálloda-takarítónő másodkulcsait és a szobákba is behatolt. Kiderült, két autóval érkezett a kis család. Bangóéknak hívták őket. Nevük visszhangzott a szállodában. A jól öltözött roma família lebukott. A rendőrök elvitték a fiút. A szülők is eltűntek. Nem tudom mi lett a sorsuk. “Na hát ezek a magyarok!” — gajdolta egy német pasas. Tegnap felvettem a házmesteri illetményemet. Mind a négyezernyolcszáz forintot. Vettünk rajta új seprűt, tisztítószereket. Csodálkozó, szánakozó arccal nézett rám a pénztáros, ahogy átvettem a zsozsót. “Hát még pipadohányra sem elég, főszerkesztő úr!” — mondta. Megrándítottam a vállamat és visszagyalogoltam a redakcióba, és kitűztük a nemzeti zászlót a bejárat fölé. Augusztus 20-án így szokás. Az ünnep környékén megsokasodnak az események. Évek óta kiváló rendezvény a Régiók találkozója. Az idei magas színvonalú, de sajnos érdektelen volt. A határon túli magyarság produkciói gyönyörűek, csak nem volt közönség. Izgalmasabb volt az a sétahajóút, amin a kárpát-medencei magyar politikusok és az itteni kormány képviselői találkoztak. Érződött már Tőkés László és az RMDSZ vezetői között feszülő viszony. Mintha ez a kormány jelenlévő képviselőit zavarta volna... A hatvanéves MVSZ is megtartotta ünnepi ülését, amire a KAPU-t, a világ magyarságának folyóiratát meg sem hívták. De azért ott voltunk. Nem baj. Kivárom, míg a középszerű, idős és pártos vezetőket felváltják a fiatalok. A kisszerűség megöli az egységesülésre törekvő gondolatokat. A tekintélyes szent tehenek csak a pártállamban legelhettek békésen meg Indiában. Mindenütt, ahol régi az idő. Ilyenkor, nyár végén nagy a forgalom a szerkesztőségünkben. Sok hazalátogató magyar keres meg minket. Kár, hogy gyakran elutasítja hazánk segíteni akarásukat. És néha még a pénzüket is. Legalábbis ezt éreztem szavaikból. Voltam Székelyföldön is. Üzleti út volt és kissé szervezetlenül ünnepeltük a nyolcéves Udvarhelyi Híradót. (Folytatás a 4. oldalon) nem tolonganak a szerkesztőség környékén, mert nem tartozunk sehova és senkihez, csak az olvasóhoz. Reménykedem, hogy az új kormány talán talál valamilyen kiutat. A Fidesznek nem azért örültem, mert sajátos ideológiájukkal győztek, hanem azért, mert fiatalok. Ideje már egy generációváltásnak. Fürge, cselekvőkész, friss szellemek. A csökött, idős, időkerék-kötők kora remélem véget ért. Bevallom nem nagyon hiszek a korosabb, nem kommunista felnőtteknek, hisz őket is az elmúlt negyven év iskolázta ki, és formálta tudatukat. Mégha nem is voltak párttagok, a gondolkodásmódjuk tükrözi a régi világot. Persze a fiatalok tapasztalatlanok. Vajon, hogy rágják át magukat a régi, megkövesült bürokrata rétegeken? Közben nem lesznek ők is korruptak? Nem akarnak-e ők is megtollasodni? Mert akkor kárba vész minden reményünk. Tudom, hogy nehéz elhelyezkedniük a hatalom csúcsán, nehéz beilleszkedni a zárt államgépezetbe — mindenesetre drukkolok nekik. Az persze természetes, hogy a választások vesztesei kritikával és buktató szándékkal áskálódnak. Nem baj, mert az ifjak legalább érzik, hogy szem előtt vannak. Egyesek sajtótermékek már elkezdték az alagútfúrást, s ha igazak az információk, akkor cserélni kell a kádereket. Nem tudom, felfogják-e a sajtó százszemű hatalmát. Ahogy szoktam mondani, egy újságíró mindenre képes. Egyszer Antall József néhai miniszterelnöknek mondogattam a parlament folyosóján, nem kell siránkozni, hogy megeszi a sajtó. Meg kell venni az újságírót a lappal együtt. Olyan világban élünk, hogy majdnem mindent meg lehet venni. Valami olyasmit válaszolt, hogy ő bizonyos esetekben még idealista. Újságok, újságírók gazdasági és hatalmi körök részesei és bizony tulajdonosai. Antall Józseffel és kormányával jól elbánt a sajtó. Persze az is igaz, hogy a káderállomány alkalmas célpont volt. Ilyen ez a világ. Az új hatalmi központ kialakulásával látni, hogy néhány sajtóorgánum hezitál, de bizony sok dörzsölt kolléga kibújva régi bőréből, ott liheg szolgálatait felajánlva az új holdudvar körül. Nem baj az, ha tehetségesek és meggyőző tollúak. Csak a korlátolt, seggnyaló tollnokoktól mentse meg az Isten a friss kormányt. Az esti sör kedvderítő hatása mólóban. Talán azért, mert az jár az eszembe, hogy miként ünnepeljük majd tizedik születésnapunkat. Hatásos, illő és olcsó legyen. Megborzongok, hogy mily viszontagságokon mentünk keresztül. Helyiségről helyiségre vándoroltunk. Egyik épületből a másikra. Kikapcsolt villany, kikapcsolt telefonok, bírósági és APEH-végrehajtók tanácstalan sorai nem tudtak mit elfoglalni. De valahogy eljutottunk idáig. Még mindig van jogos tartozásunk az APEH felé. Ha most kinyögném az adósságot, abban a pillanatban megszűnnénk. Pedig e balansz nélkül úgy, ahogy ellenénk. Csak mint egy nagy galacsint, tolom magam előtt a hatalmas terhet. A most menesztett elnök a tizedik évfordulóig adott haladékot. Megértő fülekre talált kérésem. Nem vagyok túlzottan optimista, de remélem, tízéves lapunk nem szűnik meg. Ha mégis megszűnik, talán hagyunk valami emléket magunk után. Talán leszünk két sor a magyar sajtó történetében. Már az is nagy dolog, hogy tíz évig létezhetett egy független politikai újság ebben a multinacionális világban. Nem is írtam, hogy furcsa gyanú árnyéka vetült ránk. A közelünkben él és virul egy pornólap szerkesztősége. (Bezzeg adnak érte ötszáz forintot!) Az RTL Klub a Fókusz pluszban arról tudósított, hogy egyetemista lányok nyáron kurválkodásból gyűjtik össze a tandíjra valót. A pornólap szervezte be a riportalanyokat. A nyilatkozók meg pont a bejáratunk előtt álltak és olvasható volt a hátuk mögötti tábla “Magyar KAPU Ala