Kapu, 1999. április (12. évfolyam, 4. szám)

VILÁGSZERTE - Borbély Zsolt Attila (Temesvár): Markónak mennie kell!

34 világszerte inkább a nyugdíjas, kényelmes, úri, irodai állás. Raktárkezelők, postai levélszortírozók. Viszont áldozatkészek a magyar sajtó, egyesületek és az otthoniak segítésében. Két kivénhedt katonai szervezetük, a MHBK és a müncheniek vitézi lovagrendje alappillérei a háború folytatásának. Ez a dogmájuk. Megvédése érdekében a Horthy iránti megbecsülésüket meg sem kísérlik egyeztetni. Szellemük azonban az otthoni kortársakra és hozzátartozóikra is kihat, amit a bolsevista világ fájdalmas emlékei magyarázhatnak csak meg. Csakis így érthető, hogy a Habsburgok által támogatott, Don menti beosztásából elmenekült tiszt, aki tízezrek pusztulásából saját magának magas kitüntetést ügyeskedett össze, ma a vitézek lovagrendjének főkapitánya. Hát lehet aljasabb, szemérmesebb módon belerúgni a hősi hagyományokba, az elesettek sírjaiba - méltó büntetés nélkül? Az égbekiáltó gazságok láncolatát pellengérre állítottam. Cikkemet egyes emigráns újságok nem közölték azzal, hogy a fontosságban számukra a hatodik szomszéd tyúkpere, és közlése csak a lap kemény munkával szerzett oldalait fogyasztaná (sic!). Amellett még meg is zavarná az olvasóközönség példás társadalmi egyetértését. Azt a lapot Magyarországon is olvassák. Van-e erre más magyarázat, mint hogy az emigráció vírusa odahaza is rombol? Egy »emigráns« vezető kárpát-medencei diadalkörútján aggodalommal tapasztalta, hogy a lakosság mintegy tíz százaléka ösztöndíjjal külföldi egyetemeket járt, jó megjelenésű, tanult, kitűnő kifejezőképességű ravasz szakember. Ezek a nyolcszázezer párttag és kétszázezer besúgó ivadékai, ahogy meghatározta a társadalmi hovatartozásukat. Aggodalmának az oka, hogy nem találta elfogadhatónak a világnézetüket. Nem állanak keresztény nemzeti alapon, az „emigrációban” elfogadott dogmák szerint, íme, ez az ellentétek érmének a másik oldala. Az „emigráció” - jobb híján - a feudális világ archaikus, száz éves bepenészedett, korrupt, végzetesen nemzetellenes hagyományai és osztályérdekeket szolgáló alkotmányossága dicsőségében szeretné visszaállítani a boldog múltat, ahol a születési előjogok birtokában munka nélkül is lehet az idegen befolyás alatt álló ember. Minden írásomban azt fejtegetem, hogy ki kell nevelnünk egy új értelmiséget, amely magyar, és nem kacsintgat kifelé, hanem nemzetben képes és hajlandó csak gondolkodni és cselekedni. Hogy ez az új értelmiség a Soros alapítványok vagy marxista iskolák neveltje, nem sokat számít. A bolsevista agyagkolosszus neveltjei közül sok nemzeti érzelmű ember került ki. A magyarságban meglévő géneket világnézeti befolyásokkal nem lehet megváltoztatni. Csak a középosztály teljes kicserélése vezetheti a nemzetet a helyes útra. Az otthoni fiatalok már jó átmenet lehetnek a mai kisiskolások felnevelésére. Az „emigráció” pedig szálljon magába! Vizsgálja meg a lelkiismeretét, állítsa helyre a tisztesség, a becsület, és az igazság oltárképeit a közösségi életükben. Odahaza bizonyosan felvirrad a nemzet jövője, annak a megsegítése, támogatása legyen a céljuk. A múltunkból nemzetünk magyar tömegei eddig csak robotot, nélkülözést, véráldozatot és mellőzést láttak - de: SZÓL A KAKAS MÁR... • Borbély Zsolt Attila (Temesvár) Markónak mennie kell! Egy hónappal a Romániai Magyar Demokrata Szövetség soron következő, tisztújító kongresszusa előtt már elég tisztán kirajzolódnak azok az erővonalak, melyek mentén az RMDSZ legfelső testülete megoszlik majd a döntés pillanatában. Az egyik oldalon Markó Béla áll, aki 1993 januárja, tehát immáron több mint hat éve tölti be e tisztséget, vele szemben pedig Kincses Előd, Maros megyei RMDSZ-elnök, kinek nevét akkor ismerték meg százezrek, amikor fű alatt, majd a magyar médián keresztül, még a legsötétebb Ceausescu-korban elterjedt: ő az, aki vállalja Tőkés László jogi védelmét, amennyiben erre szükség lesz. Ha úgy tetszik, az eddigi halogató-sodródó, sokszor megalkuvó, elviekben következetlen politika opciója áll szemben a megújulás ígéretével. A tét óriási. Egy mondatban úgy fogalmazható meg, hogy sikerül-e az erdélyi magyarság egyetlen, egységes érdekvédelmi szervezetének kikecmeregnie abból a strukturális, funkcionális válságból, mely szorosan összefügg a román politikum kontextusában értelmezett "harapófogóhelyzettel" , mely lehetetlenné teszi, hogy a Szövetség ellássa legfőbb feladatait. E merész kijelentés, úgy vélem további kifejtésre szorul. 1. Az RMDSZ válságának funkcionális vetülete Az RMDSZ immár több éve húzódó válságának legfontosabb és legalapvetőbb vetülete a funkcionális dimenzióban ragadható meg, mely a Szövetség létértelmével kapcsolatos általános álláspont valamint a jelenlegi vezetés politikai gyakorlata közötti szakadékon keresztül jeleníthető meg a legmeggyőzőbben. Az RMDSZ önmegfogalmazása szerint nemzeti önkormányzat, vagy ahogy Bodó Barna írja: általános érdekképviselet, mely egy "nemzeti szakszervezet" funkcióját is betölti. Az alapszabályzat vonatkozó passzusa szerint: "A Szövetség a romániai magyar nemzeti közösség érdekvédelmi, közképviseleti és érdekegyeztető társulása, amely a nemzeti identitás védelme és megőrzése érdekében elősegíti a közösség önszerveződését, oly módon gyakorolva az érdekvédelmet és a közképviseletet, hogy a demokrácia és a pluralizmus jegyében a Szövetség tagjai szabadon érvényesíthessék akaratukat." A funkcionális válság egyes részkérdéseit a legegyszerűbben akkor vehetjük górcső alá, ha az alapszabályzati előírás, önmegfogalmazás egyes kifejezéseit értelmezzük és egyben megvizsgáljuk azt is, hogy mi hogyan valósul meg belőle a politikai gyakorlat szintjén a Markó-érában.