Kapu, 2006. május (19. évfolyam, 5. szám)

VILÁGSZERTE - Hatvan éve történt : A Beneš-dekrétumok és következményeik

­ VILÁGSZERTE Hatvan éve történt A BENES-DEKRÉTUMOK ÉS KÖVETKEZMÉNYEIK A Benes-dekrétumoknak nevezett jogszabályok a Csehszlovák Köztársaság elnökének dekrétumai. A Benes név állandó használata azt a benyomást keltheti, mintha ő lett volna e jogszabályok kizárólagos szerzője. Bár szerepe egyes fontos dekré­tumok megszületésében igen jelentős volt, „szerzőtársként” számba kell venni többek között az Államtanácsot (ez a testület volt hivatva részben helyettesíteni a Nemzetgyűlést a londoni emigráció éveiben), az emigráns kormányt, majd 1945■ május 9-étől az Ideiglenes Nemzetgyűlés össze­hívásáig (1945­ október 28.) a Csehek és Szlovákok Nemzeti Frontjának Kormányát, a Szlovák Nemzeti Tanács elnökségét és a szlovák kormányként működő megbízotti testületet is. Ez a felsorolás érzékelteti, hogy a dekré­tumok kiadása mögött széles politikai-intézményi bázis volt. Utólag megerősített jogszabályok 1940 és 1945 között Benes 141 ilyen dekrétumot írt alá, ezek szövege több vaskos kötetet tesz ki. A háború utáni megtorlásokon és „rendezéseken” kí­vül ezek a rendeletek számos más kér­déssel is foglalkoztak. Kiadásuk meg­kezdése (1940, London) nem utolsó­sorban arra irányult, hogy biztosítsák és demonstrálják a csehszlovák állam jogi és politikai kontinuitását, már pusztán amiatt is, mert Benes elnök 1938. október 5-én lemondott, majd elhagyta az országot. Csehszlovákia jogi értelemben a le­mondás, majd az azt 1939 márciusában követő annexió után sem szűnt meg. Az emigráns csehszlovák kormány 1940. július 21-én alakult meg London­ban. Ugyanezen a napon alakította meg Benes 1. sz. dekrétumával az Államta­nácsot. Az államfő hivatalos elismerése a szövetségesek részéről még egy egész évet váratott magára. Az ezt kinyilvánító jegyzékben sem szerepel azonban a München előtti Csehszlovákia teljes te­rületi jogfolytonosságának elismerése. Benes elnök 2. sz. dekrétumában (1940. október 15.) felállítja magának a dekrétumnak az intézményét. Ennek a jogintézménynek gyakorlatilag alkot­mánytörvényi, illetve törvényi ereje volt. A különbség lényege az, hogy minden olyan elnöki aktushoz, amely­hez korábban - tehát békeidőben - a Nemzetgyűlés hozzájárulására is szük­ség volt, átmenetileg elegendő volt a kormány hozzájárulása. A Benes-dek­­rétumok kiadásáig az ilyen módon tör­ténő törvényalkotásnak - az 1920. évi csehszlovák alkotmány szerint - nem volt alkotmányos alapja. Az összes így kiadott jogszabályt át­menetinek tekintették, hiszen a szu­verenitás helyreállítása után összeülő Nemzetgyűlés azokat érvényben hagy­hatta, illetve el is törölhette. Az 57/1946. számú Alkotmánytör­vény az összes dekrétum érvényessé­gét megerősítette. Alapjuk a kollektív bűnösség elve Az 1945 és 1948 között kiadott dekré­tumok és a hozzájuk csatlakozó kü­lönböző diszkriminatív jogszabályok száma 89. Ezek azok a megtorló jelle­gű dekrétumok, amelyeknek a kollek­tív bűnösség elve képezi az alapját. A dekrétumok érvényességét a kö­rülöttük dúló, évtizedek óta tartó vitá­ban a szlovák és a cseh fél a nemzet­közi jog pilléreire épített érvrendszer­rel igyekszik alátámasztani. A hivatkozási alapként szolgáló nemzetközi egyezmények: ■ potsdami egyezmény; ■ párizsi jóvátételi szerződés (1945. december 21.); ■ szerződés a nyugatnémet állam szuverenitásáról (Párizs, 1954. októ­ber 23.); ■ a Magyar (Nép)Köztársaság és a Csehszlovák Köztársaság közötti 1973. és 1992. évi alapszerződések. Megfosztották állampolgárságától A londoni emigrációs csehszlovák kor­mány és Benes köztársasági elnök 1942 végén, 1943 elején egészítette ki a csehszlovák nemzeti állam megte­remtésének programját a magyar la­kosság kitelepítésének követelésével. 1944 tavaszán a moszkvai kommunista emigráció, majd a Szlovák Nemzeti Ta­nács is csatlakozott ehhez a program­hoz. A különbség abban nyilvánult meg közöttük, hogy a Szlovák Nemzeti Tanács „lakosságcserével” akarta összekötni a magyarok kitelepítését. A cseh és szlovák politikusok 1944 végén Moszkvában - Benes részvételével - véglegesítették a csehszlovák állam jö­vőjéről vallott nézeteiket, amit azután 1945. április 5-én, Kassán koalíciós prog­ramként hoztak nyilvánosságra. A kassai kormányprogram kidolgo­zásában, illetve elfogadásában a cse­hek és szlovákok Nemzeti Frontjának valamennyi pártja részt vett, a kom­munista párt csakúgy, mint a külön­böző polgári demokratikus pártok. A program jegyében embertelen intéz­kedések sora következett: ■ 1945. február 27-én a Szlovák Nemzeti Tanács elrendelte a magyar „árulók” 50 hektárnál nagyobb föld­birtokainak elkobzását; ■ 1945 áprilisában és májusában a Szlovák Nemzeti Tanács elbocsátotta állásukból a magyar közalkalmazotta­kat, majd később a magánalkalmazot­takat is; ■ nemzeti gondnokság alá kerül­tek a magyar tulajdonban lévő kis- és középüzemek, beleértve a kisiparo­sok műhelyeit is; ■ a városokban, különösen Po­zsonyban, tömeges méreteket öltött a magyarok lakásainak „igénybevétele”, gyakran az érintettek internálásával egybekötve; ■ megszüntették a magyar iskolá­kat és az oktatás nyelve csak szlovák lehetett. Benes 1945. augusztus 2-án bocsá­totta ki a 33/1945. sz. dekrétumot, amelynek értelmében a magyarokat (és németeket) megfosztották cseh­szlovák állampolgárságuktól. Ettől kezdve a magyarok lényegében elestek az egészségügyi ellátástól, a nyugdíjtól, valamint a szociális juttatásoktól. 1945. október 1-jén lépett hatályba a 88/1945. sz. elnöki dekrétum, amelynek alapján a 16-55 éves férfia­kat és a 18-45 éves nőket közmunká­ra lehetett kirendelni lakóhelyüktől távol eső vidékekre is. Népbíróságok A kassai kormányprogram meghirde­tését (1945. április 5.) követő hóna­pokban a népbíróságok hozzávetőleg 39 000 magyart - elsősorban értelmi­ségit - ítéltek el és utasítottak ki Szlo­vákiából mint háborús bűnöst. Az év végére az elítélt magyarok lét­száma már meghaladta a 75 ezer főt. Az elítéltek között sok földműves volt, akiket megfosztottak földjüktől és más ingatlanjaiktól is. Az érintettek a komáromi járás felnőtt magyar lakosságának 30,8%-át, a párkányinak 24,2%-át, a dunaszerdahelyinek 23,4%-át, az ipolyságinak pedig 21%­­át tették ki. Kényszermunka A 88/1945 sz. dekrétumra való hivatko­zással valósította meg a csehszlovák kor­mányzat azt a civilizációt és európaisá­got megszégyenítő akcióját, amely a ma­gyarok deportálását jelentette. 1946 szeptemberének végétől magyarok tíz­ KAPU XIX. ÉVFOLYAM

Next