Kárpáti Igaz Szó, 1995. október-december (76. évfolyam, 108-143. szám)

1995-10-03 / 108. szám

Ásatások Bejrútban Bejrút történetét átírják a régé­szek: a világ legnagyobb szabású városi ásatásai során kiderült, hogy Libanon fővárosa körülbelül kétezer évvel öregebb, mint eddig hitték. Már Krisztus előtt 3000-ben Kánaán tengeri kikötője volt. Az 1993 szeptemberében kezdődött ásatá­sok leletei között van egy kánaáni­­ta kislány felékszerezett holtteste Kr.e. 2200-ból, római mozaikok és szarkofágok, görög temetkezési tár­gyak maradványai, egy márvány­ból faragott Apolló-szobor, föníci­ai városfalak és erődök, a föníciai Bejrút utcatérképe, Kr.e. 1400-ból származó főzőedények és isiás ház­tartási eszközök. A hosszan tartó polgárháborúban lerombolt bejrúti belvárosban, amelyet most a legnagyobb libano­ni társaság, a SOLIDERE épít újjá, körülbelül százötven francia, hol­land, olasz, német, brit, lengyel és libanoni régész folytat ásatásokat összesen negyvenezer négyzetmé­teres területen. Tizenkét lelőhelyen sorra rábukkantak a kánaáni, a föní­ciai, a hellén, a római, a bizánci, a mameluk és az ottomán kultúrák tárgyi leleteire. Legjelentősebb eredményüknek a régészek azt tartják, hogy be tudták bizonyítani: Bejrút már Kr.e. a harmadik évezredben létezett. — Bejrút ismeretlen története után ...tatnak — mondta a Reuter liba­noni tudósítójának a bejrúti Ameri­kai Egyetem archeológiai múzeu­mának igazgatója, Leila Badr pro­fesszor, aki szintén részt vesz az ásatásokban. — A Kr.e. harmadik és második évezredi Bejrútról azelőtt semmit nem tudtunk, még azt sem, hogy valóban létezett-e a város ebben az időben. Most megleltük a bronzkori település helyét, két város­falat találtunk ebből a korszakból. Az egyik nagyon szép és monu­mentális, kapuval és a város maga­sabb részébe vezető lépcsővel. A későbbi ottomán építkezés teljesen tönkretette ezeket a falakat. Egyedülálló, csodálatos kánaáni kőfalat is kiástak a régészek al-Tel (a.domb) körül. Itt bukkantak rá egy agyagedénybe Kr.e. 2200-ban elte­metett három és fél éves kánaánita kislány holttestére, nyakán féldrá­gakövekkel díszített aranylánccal. Ugyanezen a lelőhelyen előke­rültek bronzkori háztartási esz­közök is. Leila Badr elmondta, hogy Kr.e. 1400—1300-ból származó, jó állapotban lévő, majdnem teljesen ép fazekakat, tányérokat, kan­csokat, csészéket, bronzból készült hajítódárdákat és olajlámpákat találtak. Az ásatások eredményei azt mu­tatják, hogy Bejrút kereskedelmi negyedének fekvése keveset válto­zott az évezredek során. A háború előtti híres kereskedelmi központ, a Szűk al-Tavili utca a bizánci, ró­mai, hellén és föníciai időben élt kereskedők utcájára épült rá. A feltárt föníciai várostervezés meg­döntötte azt a korábbi nézetet, mi­szerint elsőként a görögök tervez­ték meg a várost. Kiderült, hogy a föníciai útvonalak alapján dolgoz­ták ki terveiket a későbbi civi­lizációk. A régészek kiástak egy föníciai lakónegyedet, amelyben a házak két méter széles utak mentén sorakoztak. Egyes régészek szerint a tengerjáró föníciaiak, akik a mos­tani Libanon területén éltek, egy kánaáni törzs, a Fönika után nyer­ték nevüket. A törzs tagjai tengeri kereskedelmet folytattak, és külor­szágban saját törzsüket nevezték meg, ezért a görögök később az egész kánaáni lakosságot föníciai­nak keresztelték el. A római megszállás idején majd­nem teljesen megszűnt Berütosz (Berytusz hellenisztikus jellege, és a hellén kultúráról tanúskodó tár­gyakat töredékeikben sikerült fel­lelni, köztük rodoszi agyagkorsókat és sírokba helyezett könnytartókat, amelyekbe a gyászolók hullatták könnyeiket. A római időkből meg­maradt huszonnégy — fehér már­ványból és faragott kőből készült­­ szarkofág és ötszáz négyzet­méternyi színes mozaik. Ezek álla­tokat és geometriai formákat ábrá­zolnak. A régészeknek eddig még nem sikerült megállapítaniuk, hogy hol lehetett a város jogakadémiája, amely a leghíresebb volt a római birodalomban, mielőtt Berütoszt 551-ben földrengés döntötte romba. A legjobban elaknásított területek Amerikai becslések szerint körül­belül 110 millió, eddig még nem hatástalanított taposóakna van még elrejtve Földünk mintegy 64 országában. A Reuter brit hírügy­nökség az amerikai külügyminisz­térium becslései alapján közli az e szempontból legrosszabb helyzet­ben lévő országok sorát. Angola: 9 és 20 millió körülire becsülik az angolai 20 éves polgárháborúban lefektetett aknák számát, s az Orvosok Határok Nélkül elnevezésű szervezet adatai szerint eddig körülbelül 70 ezer ember vesztette el valamelyik vég­tagját aknarobbanás miatt. Afganisztán: legkevesebb 10 mil­lió eddig nem hatástalanított taposóaknával a területén egyike a legveszélyesebb térségeknek. Váro­si és vidéki részeken egyaránt talál­nak aknákat, de azok kutakban, öntözőcsatornákban, sőt utakon is rejtőznek. Kambodzsa: feltételezések szerint 7-8­ 9 millió akna van területén, s ez eddig már több mint 30 ezer végtag amputálásába és nagyon sok halálos áldozatba került. Aknarob­banás után, sokan meghaltak a földeken vérveszteség miatt. Bosznia: nincs érdemleges becs­lés, de szakértők szerint a II. világháború óta eltért időt tekintve, Európában itt található jelenleg a legtöbb akna. A boszniai ENSZ-erők szerint főként a Szerbiával határos területeken, az utakon és a hegyi ösvényeken található nagyon sok taposóakna. Horvátország: e területen csak mérsékelt sikerrel járt a horvát kor­mány és az ENSZ-erők azon erőfeszítése, hogy hatástalanítsák az aknákat. Egy 1994. évi kormány­becslés szerint körülbelül 1 millió taposóakna található a területen. Csád: főképpen a sivatagi és a hegyes területeken, valamint a Ni­gerrel közös határ mentén vannak aknák. Az 1980-as megszállás ide­jén a líbiaiak Csádnak legalább egy­­tizedét borították be aknákkal. Ezek azóta is akadályozzák az ország­ban az utazást, a lakásépítés, az ipar és a mezőgazdaság fejlődését.­­Szomália, az­ aknák itt is igen nagy veszélyt jelentenek mind a falusiakra, mind pedig a városla­kókra, ugyanis nemcsak a katonai objektumok környékén, hanem a legelőkön, sőt az iskolák környékén is aknákra bukkannak. Megbízható adatok az aknák számára vonat­kozóan ugyan nincsenek, de a veszély itt is igen komolynak tekinthető. Az amerikai külügyminisztérium listája veszélyesnek ítéli még meg a következő országokat: Irak, Kuvait, Srí Lanka, Szudán, Laosz, Mozam­­bik, Zimbabwe, a Falkland-szigetek, Azerbajdzsán, Örményország, Grú­zia és Törökország. A végzet katonája Az ismert francia zsoldoskatona, a 66 éves Bob Denard, aki a Co­­more-szigeteki puccskísérlet veze­tőjeként ismét hallatott magáról, az elmúlt 30 évben több afrikai és kö­zel-keleti hatalomátvételben ját­szott szerepet. A kiérdemesült, hírhedtté vált zsoldost egy párizsi bíróság 1993 áprilisában már ötévi felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, mert koráb­ban Franciaországban toborzott fegyvereseket egy benini puccshoz. Denard 1993 februárjában Dél- Afrikából érkezett Franciaországba. Dél-Afrikában viszont 1989 decem­berében keresett menedéket, három héttel azután, hogy novemberben meggyilkolták a comore-i elnököt, Ahmed Abdallahot. Franciaország­­ban két letartóztatási parancs is ivényben volt ellene: az egyik a­enini elvetélt puccskísérlettel, a másik pedig a comore-i elnök meg­­yilkolásával összefüggésben. A széles vállú, egyenes tekintetű, e a korral azért kitokosodott De­nard, aki egy sebesülés miatt húz­za a jobb lábát. 1929. január 20-án született Franciaországban. Apja a francia ellenállásban harcolt, majd úgy döntött, hogy az »igazi had­seregbe« küldi fiát. Denard, valódi nevén, Gilbert Bourgeaud szállásmesterként kezd­te a francia haditengerészet kom­mandósainál Indokínában és Al­gériában, Marokkóban rendőrként szolgált. Zsoldos karrierje azonban csak 1­961 -ben indult: egy háztartá­si berendezésekkel foglalkozó cég bemutatóembereként felfigyelt egy hirdetésre, amely embereket tobor­zott az egykori belga Kongóba. Hamarosan Katangában találta magát, ahol egy maroknyi fehér zsoldos élén a katangai lázadók szolgálatába szegődött. Katanga után az észak-jemeni Badr imám­hoz hű erők szolgálatába szegő­dött. A hetvenes években pedig az angolai, kabindai és a rhodesiai harcok számára képzett ki zsoldosokat A Comore-szigeteken 1975-ben tűnt fel, hogy elűzze Ahmed Ab­dallah elnököt. Három évvel később 1978. május 13-án már a puccsal Abdallah örökébe lépett Ali Soilih megdöntésében közremű­ködött, és a korábbi elnököt he­lyezte vissza a hatalomba. Hálából őt nevezték ki a szigetország ka­tonai főparancsnokának, Said Mustapha Madhjub ezredes néven. 1978 szeptemberében távoznia kellett a posztról, de továbbra is ő maradt az elnöki gárda parancsno­ka. Az ötszáz, kitűnően felfegy­verzett gárdát Dél-Afrika pénzelte. Az Amnesty International szerint számos embert megkínoztak és megöltek az 1987 novemberében lezajlott lázadások idején. Az akkori eseményekkel és főként Ahmed Abdallah elnök halálával kapcsolatban vizsgálat indult a sokat próbált francia zsoldos ellen, aki egy nyilatkozatában nem tagad­ta, hogy némi köze lehet az ügy­höz. Emiatt a szigeteknek búcsút is kellett mondania, Dél-Afrikába menekült. Amerikai katonák rémtettei Durván visszaélnek a vendég­­szeretettel a Japánhoz tartozó Okinawa szigetén, illetve más ja­pán területeken állomásozó amerikai katonák. Rémtetteikről az ITAR-TASZSZ közölt részleteket a washingtoni védelmi miniszté­rium legfrissebb információira hi­vatkozva. A jelentés egyebek mellett megállapítja: az elmúlt tíz esz­tendő során a csillagos-sávos lobogó alatt szolgálatot teljesítő legények 1 300 bűntettet, közöt­tük erőszakos nemi közösülést, rablást és gyilkosságot követtek el. A legújabb eset Okinawán történt. Két katona megtámadott Alkalom szüli a tolvajt, és az alkalmat a Levi's cég biztosítja. Ez a véleménye mind San Fran­cisco, mind pedig New York polgármesterének a Levi Strauss cég legújabb reklámfogásáról. A Reuter jelentése szerint a Docker »típusú« nadrágokból több tucatn­yit buszmegá­l­lókban á­l­lított ki a »farmergyár«, plexi kalickák védelmében. Ha a nadrágokat el­lopnák, sebaj, körvonalaik még mindig megmaradnak, a hiány pedig felfed egy feliratot: »Biztos nagyon tetszetős nadrág volt«, és megerőszakolt, majd alaposan megvert egy 12 éves iskolás lányt, aki a boltból hazafelé tartott. Min­dez egy strandon történt, ahol az elmúlt hónapokban több hasonló esetre volt példa. A környéken több laktanya és más katonai ob­jektum is van. Az amerikai hadsereg ottani parancsnoksága most egy napra félbeszakította az éppen esedékes hadgyakorlatot. A megbánás, az engesztelődés és az erkölcsi megtisztulás a cél — mondták a főtisztek, akik hozzáfűzték még, hogy­ külön egyházi szertartást is rendeznek. A katonai bíróság eset­leges kártérítést sem tart kizárt­nak a kislány részére. A két nagyváros polgármesterei szerint ez a reklám lopásra bá­torít, mi több, vandalizmusra, hiszen be kell törni a műanyag »üveget«. Az első törés után az­tán már könnyen jön a második, és egykettőre nem marad semmi a buszmegállók előbeállóiból — érvelnek a polgármesterek. A Levi's részéről közölték, hogy hajlandók véget vetni az alkalmi »tolvajszülést« segítő, mondhatni »bábáskodó« kampánynak, ám nem voltak hajlandók elárulni, hogy hány nadrágot loptak el tőlük az eddig kiállított hetvenből. A Levi's mint alkalmi A rendőrség Megunták az egyik észak-londo­ni kerület lakói az utcán sétáló hölgyek állandó zaklatásait, s a mind tömegesebb »sétával« járó egyéb kellemetlenségeket. Elkese­redésükben ultimátumot fogalmaz­tak, s azt a helyi rendőrség elé tár­ták: amennyiben a­ hatóság nem tesz valamit a rend helyreállításá­ért, maguk veszik kézbe az ügyet, s nem biztos, hogy az elintézési mód teljesen törvényes lesz. A rendőrség eredeti ötlettel állt elő: »keresleti oldalról« igyekszik vette kézbe elejét venni az üzlet burján­zásának, s ennek keretében csütörtök estétől videoszalagon rögzíti a lányokkal alkuba bo­csátkozó urak gépkocsijának rendszámát. A rajtakapottakat másnap lakásukon, vagy éppen munkahelyükön a helyi tanács al­kalmazottai felkeresik... A rend­őrség szóvivője szerint: »tudjuk, hogy ezzel rendkívül kínos per­ceket szerzünk sokaknak, s nem is áll szándékunkban ezért elnézést kérni­. Kik írták alá a megállapodást? Az izraeli—palesztin autonó­mia-megállapodás aláírása kap­csán az esemény két főszereplő­jéről — Jichak Rabin izraeli mi­niszterelnökről és Jasszer Arafat­­ról, a Palesztinai Felszabadítási Szervezet vezetőjéről — közöl portrét a Reuter. RABIN: Rabin 1922-ben szüle­tett Jeruzsálemben. 1­8 évesen már a Palmah nevű föld alatti zsidó katonai szervezet sorait erősítette, s a második világháború után a Palesztinába illegálisan érkező zsidó bevándorlók kiszabadítá­sánál segédkezett. 1946-ban a britek a Gáza-övezetben hat hónapra bebörtönözték. Rabin 27 évnyi szolgálat után hagyta el a hadsereget, s 1968-tól Izrael washingtoni nagykövete lett. 1974-ben debütált miniszter­­elnökként, de kormánya 1­977-ben egy személyét érintő pénzügyi botrány miatt megbukott. Rabin azonban elég befolyásos maradt a Munkapárton belül, s így ismét posztot kapott — méghozzá a védelmi tárcát — az 1984-ben létrejövő koalícióban. 1987-ben, az Intifáda kezdetén Rabin a vasököl politikával vála­szol, s az »ésszel, hatalommal és ütlegekkel« való harc útját választ­ja. Ugyanakkor a palesztinokkal való megbékélés gondolata sem teljesen idegen már ekkor tőle. Az idő azonban akkor még nem volt érett erre: a keményvonalas Likud­­párti Jichak Samír kormányfő nem volt hajlandó a Rabin által sugallt úton járni. Rabin 1992-ben alakíthatott ismét kormányt. Kormányfői ars poeticáját a Maariv című lapnak így fogalmazza meg: »Zsidó álla­mot akarunk, nem pedig két nem­zetből állót« é s mint az elmúlt évek történései bizonyítják, ennek szellemében is cselekedett. ARAFAT: A most 66 éves Arafat Kairóban született. 1948-ban, a zsidó állam születésekor már részt vett a zsidók és arabok közti har­cokban. Később sikeres üzleti vál­lalkozásba kezdett Kuvaitban, majd 1965-től végképp a füg­getlen Palesztina megteremtésé­nek szentelte magát. Az arabok felett aratott 1967-es izraeli győzelem után Arafat nya­kába vette a világot, hogy a palesztin ügynek támogatást sze­rezzen. A Palesztinai Felsza­badítási Szervezet vezetőjére so­kan világszerte hősként, a palesz­tin ügy bajnokaként tekintettek. Az Intifada meghirdetése nyomán a palesztin ügy iránt kialakuló nemzetközi szimpátiát Arafat ügyesen használta ki politikai cél­jai megvalósításához. 1988-ban a száműzetésben tevékenykedő palesztin parlament az egyolda­lúan deklarált palesztin állam elnökévé választotta, s ezt 70 ál­lam el is ismerte. Arafat maga így vall tevékenysé­gének legbelsőbb mozgatójáról: — Az ügy, amely hajt engem, a legértékesebb dolog: a palesztin nép méltóságának visszaszerzése, Palesztina nevének visszahe­lyezése a közel-keleti térképre. Az agglegényként élő Arafat 1992-ben vette feleségül Szuha Tavi-t, akitől eben az évben kislánya született.

Next