Kárpáti Igaz Szó, 2017. július (13. évfolyam, 96-111. szám)

2017-07-01 / 95-96. szám

г 2. KÁRPÁTI IGAZ SZÓ Aktuális • Álláspont 2017. július 1., szombat I­ ­mm Az egészségügy 3 rákfenéje Rövid időn belül két olyan tragédia történt Kár­pátalján, melyben kisma­mák vesztették életüket. Az egyik áldozat egy salánki születésű tápszonyi ma­gyar nő volt, a másik pedig a Huszti járásból való, har­madik gyermekével váran­dós asszony. Mulasztásról még a vizsgálat lezáru­lásáig egyik esetben sem beszélhetünk, az azonban sokat sejtető, hogy a rend­őrség, foglalkozás körében elkövetett halált okozó gondatlan veszélyezte­tés miatt eljárást indított. Ilyenkor mindig szárnyra kapnak féligazságokon alapuló pletykák, egyva­lamiben viszont biztosak lehetünk. Az egészségügy helyzete nem éppen ró­zsás: az inkompetencia, a korrupció és a körülmények elegye egy életre megnyo­moríthatja vagy halálba taszíthatja az embert. Lilija Hrinevics egész­ségügyi miniszter ez év májusában jelentette be, hogy Szíria, Libanon, Irak és Palesztina nem ismeri el az Ukrajnában szerzett orvosi diplomát, az ala­csony ponthatár, illetve a hiányos szakmai tovább­képzés miatt. Ugyan ez csak néhány harmadik világbeli arab ország, de figyelmeztető lehet, hiszen a jövőben akár többen is követhetik példájukat. Mindez annak fényében érdekes, hogy Ukrajna elég népszerű a külföldi diákok körében, s az Ungvári Nem­zeti Egyetemen is rengeteg Indiából, Nigériából érke­zett orvostanhallgatóval találkozhatunk. Vajon mi vonzhatja ide őket? Egyik okként megnevezhetnénk a könnyű diplomaszerzést. Nem kell napok hosszat az anatómiakönyv felett gör­nyedniük, ha egyszerűen ki is fizethetik a vizsgát, de akár az interneten keresz­tül is hozzájuthatnak egy diplomához. A pénz azon­ban sosem helyettesítheti a tudást, s sokszor azzal­­ kell szembesülnünk, hogy a kórházakban szakmájá­hoz csak valamicskét vagy egyáltalán nem értő „szak­emberek" vesznek minket körül. Mindezek mellett még rengeteg pénzt is­­ elkérnek. A hivatalosan ingyenes egészségügyi ellátás ugyanis a gyakor­latban sosem létezett, s durván fogalmazva úgy is mondhatnánk: ha van pénzed, meggyógyítunk, ha nincs, meghalhatsz. Igaz, az előbbire sincs ga­rancia, hisz a nem éppen jónak mondható körülmé­nyek közepette a betegsé­günk mellé egy fertőzést is könnyen összeszedhetünk. Természetesen botor­­són volna minden or­ Щ­vost, ápolót egy kalap­­ alá venni, annyi azonban і biztos: minél kevesebben І „ vannak a becsületes, jó-­­­­ hiszemű szakemberek, Щ annál jobban inog meg­­ az egyszeri polgár bizal­­j і ma az egészségügyi­­ ellátásban. ír Szalipszki Endre - hét év szolgálat Szalipszki Endre dip­lomata összesen hét évig folytatott diplomáciai te­vékenységet Kárpátalján. Lengváron konzuli, Bereg­szászban pedig főkonzuli teendőket látott el. Mandá­tuma június 30-án lejárt. Ez alkalomból búcsúfoga­­dást tartott a makkosjáno­­si Helikonban. Szalipszki Endre hivatali munkája mellett sok barátot is szer­zett, nem csoda hát, hogy a rendezvényre több százan jöttek el Kárpátalja szinte minden szegletéből. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy ilyen so­kan eleget tettek a meghí­vásomnak, és örömtelivé teszik búcsúzásom pillanata­it. Kárpátalja két csodálatos városában, Ungváron, majd Beregszászban összesen hét évet töltöttem el. Elődöm­mel, Bácskai Józseffel az volt minden törekvésünk, hogy a Kárpátalja és Ma­gyarország közötti kap­csolatokat elmélyítsük, és minél szorosabbá tegyük — ecsetelte Szalipszki End­re. - Természetesen kiemelt fontosságú volt számomra a kárpátaljai magyarság, ugyanakkor annak is tu­datában voltam, hogy az ő sorsukat jelentős részben a többségi ukrán nemzet ha­tározza meg. Ezért minden egyes apró lépés, amit eb­ben az irányban megtettünk, azt a célt szolgálta, hogy a kárpátaljai magyarok kom­fortosan érezzék magukat, ne menjenek el innen. Hálás vagyok az ittenieknek, mert a maga posztján mindenki partnernek bizonyult ebben a munkában. Konzulként és főkonzulként mindig Ma­gyarország képviseletében jártam el, azt gondolom, méltóképpen képviseltem hazámat. Magyarország szándékai és az én szándé­kaim is tisztességesek, azt hiszem, erre a jövőben is építeni lehet - tette hozzá. Keskeny Ernő, Magyaror­szág rendkívüli és megha­talmazott kijevi nagykövete a Magyar Külügyminiszté­rium nevében köszönte meg Szalipszki Endre itt végzett munkáját. -Az, hogy háromnegyed óráig özönlöttek a vendé­gek a búcsúfogadásra, azt is jelzi, hogy az itteni ma­gyarok és nem magyarok elismerik a főkonzul tevé­kenységét. Az ő munkáját a lelkiismeretesség, a pon­tosság, a magyarságért ér­zett felelősség jellemezte. Úgy hiszem, Endrét nehéz lesz pótolni - jegyezte meg a nagykövet. Buhajla József, az ungvá­ri külképviselet főkonzulja szintén megköszönte Sza­lipszki Endre Kárpátalján végzett munkáját. A kárpátaljai magyarság nevében Brenzovics László parlamenti képviselő mél­tatta a diplomata tevékeny­ségét. Babják Zoltán mind Beregszász polgármeste­reként, mind pedig a Kár­pátaljai Határmenti Ön­­kormányzatok Társulása elnökeként köszöntötte a főkonzult. A megyevezetők is mél­tóképpen búcsúztak el Sza­lipszki Endre beregszászi magyar főkonzultól. A megyei állami közigazga­tás kandallótermében Mi­haj­lo Rivisz, a Kárpátaljai Megyei Tanács elnöke és Hennagyij Moszkal, a kár­pátaljai megyei közigazga­tás vezetője fogadta a ha­marosan nyugdíjba vonuló diplomatát. A találkozó kötetlen be­szélgetéssel indult, amely során Szalipszki Endre el­mondta, nagy megtisztelte­tés volt számára, hogy ha­záját képviselhette Kárpát­alján. Véleménye szerint az itt töltött évek nagyon termékenyek voltak, és ez alatt az idő alatt erősödött a két ország kapcsolata. A je­lenlegi viszonyt egyenesen példaértékűnek nevezte. A főkonzul elárulta, kivesz néhány hét szabadságot, ugyanis ráfér a pihenés. Úgy tervezi, hogy egy rö­vid időre még visszatér a külügyminisztériumba, ám még az ősszel nyug­díjba vonul. Természete­sen igyekszik majd tartani a kapcsolatot a Kárpátalján szerzett barátaival. A megyevezetők meg­köszönték a kétoldalú kap­csolatok fejlesztésében ki­fejtett munkáját. A sokéves , gyümölcsöző együttműköd­­ désért, az ukrán-magyar jószomszédi kapcsolatok kiépítésében, ápolásában és fejlesztésében Mihajlo Ri­visz, a megyei tanács elnöke elismerő oklevelet adott át a leköszönő diplomatának. Hennagyij Moszkal a hétéves kiemelkedő és ön­zetlen munkájáért a megyei közigazgatás legmagasabb elismerését, a Kárpátalja Fejlődéséért Érdemérmet nyújtotta át a főkonzulnak. A továbbiakban Mélykú­ti Ferenc beregszászi ma­gyar vezető konzul látja el a főkonzuli teendőket. Az új főkonzul várhatóan szeptemberben érkezik, Szalipszki Endre annyit árul el róla, hogy tapasz­talt diplomata, jelenleg Magyarország moldovai nagykövete. Hegedűs Csilla Szabó Sándor A diplomata búcsúztatása a Helikon HotelbenHegedűs Csilla felvétele ifjj fm Hennagyij Moszkal a Kárpátalja Fejlődéséért Érdeméremmel tüntette ki a főkonzult Szabó Sándor felvétele Hír-Tár Emlékművet rongáltak Ungváron vasárnapra virradóan ismeretlenek megrongálták az afganisz­táni háború kárpátaljai áldozatainak emlékmű­vét. A Pravoszláv parton található Gyászoló anya emlékmű márványtábláját döntötték le vandálok, amelyen az afganisztáni háború 53 kárpátaljai áldozatának a neve szere­pel. Az emlékmű az esés következtében kettétört. Hadgyakorlat Ungvár mellett Az ukrán hadsereg­­ kárpátaljai tarta­utóvaza­­­lokosának bevonásával kezdődött tíznapos terü­letvédelmi hadgyakorlat csütörtökön az Ungvár melletti lőtéren. A manő­verekben a helyi állam­­igazgatási és önkormány­zati szervek több mint száz tartalékos állományú tisztségviselője is részt vesz - tájékoztatott az MTI. A hadgyakorlat fél­ezer résztvevője tíz napon át műszaki és harcászati kiképzésben részesül, gyakorolja a sebesültek­nek nyújtandó elsősegély fogásait, az aknák elleni védekezést és az éles­lövészetet. A gyakorlat helyszínét felkereste Olekszandr Pavljuk vezérőrnagy, a nyugati műveleti parancsnokság vezetője, aki a manővere­ket irányító tisztekkel át­tekintette a végrehajtandó legfontosabb feladatokat - olvasható a jelentésben. Magyar mindennapok Kárpátalján Magyar mindennapok Kárpátalján címmel fotó­­kiállítás nyílt a Külgaz­dasági és Külügyminisz­térium épületében. Mohai Balázsnak, az MTI/ MTVA fotósának képei a létminimum alatt élő gyerekek életébe enged­nek betekintést. A képek a Kárpátaljai Református Egyházkerülethez tartozó, szinte kizárólag magya­rok lakta településeken, Beregszászban, Asztély­­ban, Beregardón, Bulcsú­rm Kígyóson. hogy posta- vág; legidősebb Ungvár, Üzlet - Munkácsi u. 40., tel.: 617-2 Korjatovics u. 13., tel.: 340-64 Hivatali cím - Ukrainszkaja u. 41., tel.: 61^­­ Huszton:2-36-37, Beregszászon:2-36-35,2-20-99, Munkácson: 3-21 -26. Nagyszölost2^1 І6 L. ........................... .....mi..... ...... Macsolán és Makkosjá­­nosiban készültek, ahol mintegy 350-400 gyer-Írja velünk a Kárpáti Igaz Szót í­mek él a létminimumon ! vagy alatta.­­ Hír-Tár !-matl-címünkre. Még teljesebbé teheti a beszámolót, ha fotót is mellékel hozzá. A hír közlése garantált, írja velünk szűkebb pátriánk immár 97. esztendős magyar n­yelvű sajtókiadványát! JÓINDULAT ÉS SZAKÉRTELEM KOMPUTEREK, NYOMTATÓK, FÉNYMÁSOLÓ BERENDEZÉSEK ÉS TARTOZÉKOK E-mail: smok@smok.uzhgorod.ua

Next