Kárpáti Igaz Szó, 2018. június (14. évfolyam, 78-92. szám)

2018-06-02 / 78. szám

2. KÁRPÁTI IGAZ SZÓ Aktuális • Álláspont 2018. június 2., szombat Kontraszt A Real Madrid történéset irtózzal, hogy egy hete Kijev­­ben zsinórban harmadszor megnyerte a Bajnokok Ligá­ját. De nemcsak Ronaldóék alkottak maradandót, ha­nem az ukrán főváros is, hisz Kijev rövid időn belül máso­dik alkalommal adott ott­hont rangos labdarúgó-ese­ménynek Hat éve, 2012-ben társrendezőként négy-Kijev, Doneck Harkiv és Lemberg - városban Európa-bajnoksá­­got rendeztek Akkor sokáig kétséges volt, megbirkózik-e a lehetetlennek tűnő feladat­tal a házigazda. Sikerült Azt most ne firtassuk, milyen áron. Ezúttal ilyen kételyek a Kelet-Ukrajnában dúló há­ború ellenére sem merültek fel. Hat év sok idő, főleg Uk­rajna életében. Közben lezajlott egy véres forrada­lom, melynek következté­ben elkergették az államfőt megbuktatták a kormányt háború robbant ki az ország keleti felében, megrogyott a gazdaság Mindezek elenére 2016 végén úgy döntött az UEFA, 2018-ban Kijev ad ott­hont a labdarúgó Bajnokok Ugája döntőjének Az ukrán főváros, illetve Ukrajna ezt megelőzően még sohasem volt házigazdája BL- vagy BEK-döntőnek. Platini nem­rég beismerte, manipulálták az 1998-as vb sorsolását. Nem lepődnék meg, ha né­hány év múlva kiderülne, az Eb-rendezés és a BL-döntő mögött is komoly lobbizás és pénzek mozogtak hisz óriási bevételeket jelent egy ilyen esemény. A szálloda­­tulajdonosok nem is fogták vissza magukat nem voltak restek 180-200 ezer hrivnyát elkérni egy amúgy 500 hriv­­nyás szobáért. A hét elején a Magyar Sportújságírók Szövetsége Kecskeméten megtartott sportújságíró kongresz­­szusán volt szerencsém találkozni a Nemzeti Sport kiküldött tudósítójával, aki nem is annyira a pályán vagy a kijevi olimpiai stadi­onban történteket emelte ki. Csillag Péter számára legin­kább az szúrt szemet, hogy a főváros és a vidék között óriási szakadék tátong. Kijev az ukrán milliárdosok és oli­garchák játszótere - méreg­drága autók milánói és pá­rizsi világmárkák ruháiban grasszáló modellfeleségek. Igazi világváros benyomá­sát keltette. Mindeközben az ország bizonyos részén több mint négy éve háború dúl, egy másikban a létmi­nimum alatt tengődnek az emberek jobb esetben kül­földi rabszolgamunkából tartják el a családjukat. Az is szemet szúrt a kollégának hogy mindenki oroszul be­szél. Ez az elképesztő kont­raszt csak azért tűnt fel neki, mert tavaly szeptemberben egy riportsorozat készítése közben néhány napot Kár­pátalján töltött, így volt b­­iionyítási alapja. A most Kijevbe látogató több mint 30 ezer turistának és szurkolónak azonban nem volt módjuk az össze­hasonlításra. ők abban a tudatban tértek haza, hogy Ukrajna egy virágzó ország,­­ nincs itt semmi gond. Пі imtiiMi 11і1 ni­lllillk­ilíiüki KÁRPÁTALJAI SIKEREK A HELYESÍRÁSI VERSENYEN­­ Az anyanyelvi műveltség fejlesztése érdekében Kár­pátalján is számos kezde­ményezés történt az elmúlt időszakban. Számunkra, kisebbségben élők számára fontos anyanyelvünk meg­őrzése, helyes használata. A nyelvi kulturáltság színvo­nalát kitűnően jelzi a helyes­írás milyensége. Ez alapmű­veltségünk fontos része. A Simonyi Zsigmond he­lyesírási versenyt az ELTE Bölcsésztudományi Karán 1997-től rendezik meg. Kár­pátalján 2000-től vannak elő­döntők. Immár 16 éve, hogy az Ungvári Nemzeti Egyetem Magyar Filológiai Tanszéke bekapcsolódott a Simonyi Zsigmondról elnevezett he­lyesírási verseny szervezésébe. Kárpátalján a verseny három fordulóból áll. Az iskolai fordu­ló arra szolgál, hogy eldöntse: ki képviselje az adott intéz­ményt a járási döntőn. Járási fordulók vannak a Beregszá­szi, az Ungvári, a Munkácsi, a Nagyszőlősi, Técsői járás ma­gyar tannyelvű iskolái számára. Az elődöntőkön mintegy 300 diák indul. A megyei fordulóra osztályonként 2-2 tanuló jut tovább. Az 5-8. osztályosok körében megrendezett vetél­kedő-sorozat végső állomása a Kárpát-medencei megmérette­tés, melyet a hagyományoknak megfelelően idén is az ELTE Bölcsésztudományi Karán ren­­deztek meg. Megyénkből nyolc tanuló és három kísérő tanár utazott a döntőre. A helyesírási verseny ju­bileumi, Kárpát-medencei döntőjét dr. Horváth Krisztina dékánhelyettes nyitotta meg a Gólyavárban, ahol az Arany Okleveleket is átadták. 2018- ban Arany Oklevelet kapott Kovács Erzsébet, az Oroszi Általános Iskola magyar nyelv- és irodalom tanára, akinek már négy diákja vett részt a budapesti döntőn. Amíg a diákok évfolyamon­ként más-más helyszínen he­lyesírási feladatlapot töltöttek ki és tollbamondást írtak, a felnőtt résztvevők számára szakmai konferenciát szerveztek. Ebéd után a Nemzeti Múzeumba lá­togattak el a résztvevők, majd négy óra után díjkiosztó Ün­nepség volt Nagy örömünkre szolgált, hogy Lenyó Barbara, az Oroszi Általános Iskola he­tedik osztályos tanulója a saját korcsoportjában negyedik he­lyezést ért el. Markó Kamilla, a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium tanulója és Borcsik Zsanett, a Beregszászi 4. Számú Kossuth Lajos Kö­zépiskola diákja különdíjban részesült. Minden évben igyekszünk gondoskodni kulturális prog­ramokról is. A délutáni és esti órákban a kárpátaljai csapat tagjai megtekinthették a budai várat, az Országházat, a Má­tyás-templomot, az Országos Széchényi Könyvtárt, az esti fényekben pompázó Duna-par­­ton tettek sétát. A gyermekala­­pon a Városligetbe látogattunk, ahol számtalan szórakozási lehetőség közül válogathattak tanulók és felnőttek egyaránt Ezúton szeretnénk kifejezni hálánkat a Kárpátaljai Ma­gyar Művelődési Intézetnek (KMMI) és a Kosino Thermál vezetőjének, hogy nagylelkű adományukkal biztosították a versenyre utazó csapat szá­mára a szükséges anyagiakat. Nagy örömünkre szolgál az a tény, hogy Kárpátalján még vannak emberek, akiknek fontos a felnövekvő generá­ció tudásának kamatoztatása, s az, hogy a fiatalok mindezt önfeledten, anyagi problémák nélkül tehessék. Végül, de nem utolsó sorban szeretnék köszö­netet mondani a versenyben részt vevő tanulók felkészítő tanárainak, s a tisztelt szülők­nek, akik minden áldozatot meghoztak a siker érdekében. Nagy Natália, az M­E Magyar Filológiai Tanszékének docense Nem üres kézzel tértek haza Összefogással sok minden elérhető A beregszászi református gyülekezet presbitériuma 2016 februárjában állapí­totta meg, hogy a hitközség templomának külső vakola­ta megromlott, ezért sürgős felújításra szorul. Nyilván­való volt, hogy a költségek meghaladják a lehetőségei­ket, ezért templomfelújítási alapot hoztak létre. Pár hó­nap elteltével szép összeg gyűlt össze, így hozzáláttak a templomtorony rendbe hozásához. Ezt követően kiderült, statikailag veszé­lyes az épület, ugyanis több centis repedések keletkeztek rajta. Ezért úgy döntöttek, pályázatot nyújtanak be a magyarországi egyházügyi államtitkársághoz, amit Sol­tész Miklós államtitkár pozi­tív elbírálásban részesített.­­ Az elmúlt nyolc év so­rán a magyar kormány nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy Kárpátalján segítse a magyarok megmaradását nyelvében, kultúrájában, s ezt leginkább egyházainkon keresztül tudtuk megtenni - mondta lapunknak Soltész Miklós. - Nem véletlen, hogy az elmúlt nyolc év so­rán mind a református, mind a római és görög katolikus egyházaknak sok-sok olyan támogatást nyújtottunk, amelyek iskolák, középüle­tek megújítását vagy újak építését szolgálta. Mindez nagyságrendileg 6,3 milliárd forintot tett ki. Nagy öröm számunkra, hogy a bereg­szászi református templom is megújulhatott.­A 35 millió forintos támogatás jó helyre jött, szolgálja a beregszászi magyarok, és általában a kárpátaljai magyarok meg­maradását is - tette hozzá. Taracközi Ferenc vezető lelkész elmondta, 2017-ben, a reformáció 500. évforduló­jának évében fogalmazódott meg bennük a vágy, milyen jó lenne a jubileumi eszten­dőben befejezni a templom felújítását. Zán Fábián Sándor püspök és Nagy Béla főgond­­nok kérésükre levéllel fordult Magyarország kormányához, amely támogatásáról biztosí­tott, így Orbán Viktor minisz­terelnöknek köszönhetően el­végezhették a templom külső homlokzatának teljes felújítá­sát. További egyéni felajánlá­sok segítségével megújulha­tott a templom belső tere is.­­ A magyar kormány elég jelentősen támogatja Kárpát­alját és az egész Kárpát-me­dencét. Ebből is érzékelhető, számunkra fontos, hogy a magyarok a szülőföldjükön tudjanak élni, de a saját iden­titásuk megőrzésével, az ok­tatás biztosításával, amiben az egyházaknak is nagy szerepük van - fejtette ki dr. Szili Kata­lin miniszterelnöki megbízott. - Örömmel nyugtáztam, hogy nemcsak a beregszászi refor­mátus templom került sok­sok hrivnya és forint össze­rakásával felújításra, hanem ennek folytatása is lesz. Eh­hez kapcsolódnak az óvoda-, bölcsőde-, iskola-felújítások, amihez, remélem, társulni fog az is, hogy a magyarság Kárpátalján a saját anyanyel­vén tanulhat, és ebben nem fogja senki korlátozni őket. A közösségeket védeni kell, azért, hogy száz év múlva is legyen Beregszászon magyar szó, hogy felhangozhasson a Himnusz. S ezt csak ösz­­szefogással lehet elérni, ösz­­szefogással van magyar jövő Kárpátalján - jegyezte meg a politikus, majd felolvasta Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnökének üdvözlő levelét. Köszöntötte még a gyüle­kezetét, az ünneplőket Szilá­gyi Mátyás, a Beregszászi Konzulátus főkonzulja, dr. Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora, aki kifejtet­te, a mai nap tanúbizonysága annak is, hogy egymás terhét hordozzák keresztény és ke­resztyén magyarok, hiszen a templom megújítása is erről szól. Az ünnepi istentiszteleten Zán Fábián Sándor hirdette az igét, Szamborovszkyné dr. Nagy Ibolya történész is­mertette a templom történetét, hallhattuk, láthattuk a kama­rakórus, illetve a gyerekekből álló kórus szolgálatát is. Hegedűs Csilla HÍR-TÁR Nem tágít A KANYARÓ Változatlanul feszült a kanyaróhelyzet Kárpát­alján. Idén eddig 2432 személy fertőződött meg a kórral, közülük 1974 gyerek. Az egészségügyi minisztérium kárpátaljai laboratóriuma járványügyi osztályának adatai szerint a legtöbb esetet a Técsői, a Rahói, az Ilosvai, a Munkácsi, az Ökörmezői, a Beregszászi járásban észlelték. A fertőzöttek 72 százaléka nem rendelke­zett védőoltással. A rahói járási Feketetiszán eddig 83 iskolás betegedett meg ideiglenesen, emiatt már a helyi óvodát is bezárták ideiglenesen. A településen az év eleje óta összesen 125 fertőzöttet észleltek. Korrupt szülészt LEPLEZTEK LE Kirúgták állásából azt a szülész-nőgyógyászt, akit a múlt pénteken értek tetten a gazdasági bűnözés elleni osztály munkatár­sai. A szülész 500 dollárt követelt egy kismamától azért, hogy az bekerülhes­sen a szülőotthonba, sőt a hölgy férjétől több iratot is elvett biztosítékul. A város polgármestere megrovásban részesítette a szülészet főorvosát, valamint annak az osztálynak a vezető orvo­sát, ahol a korrupt doktor dolgozott Bohdan Andrijiv személyesen is találkozott a kórház munkatársaival, s el­mondta, megengedhetetlen, hogy a jövőben megtörténje­nek ilyen esetek. A városi ta­nács teljes mértékben ellátta a szülészetet a szükséges gyógykészítményekkel, nagytatarozást végez, új műszaki felszerelést vásá­rolt, azaz minden feltételt megteremtett a tisztességes munkavégzéshez. Egyetlen kérése van az orvosokhoz, hogy a törvényi előírá­sok tiszteletben tartásával megfelelő szintű ellátást nyújtsanak. Születésnapi kitüntetés A Magyarok Kijevi Egye­sülete az ukrajnai magyarság érdekében folytatott tevé­kenységéért, születésének 60. évfordulója alkalmából Etelköz-díjjal tüntette ki dr. Keskeny Ernőt, Magyar­­ország ukrajnai rendkívüli és meghatalmazott nagyköve­tét. Az kitüntetés átadására a pünkösdi ünnepségen került sor, melynek keretében református istentiszteletet is tartottak. Az igét Balázs Antal lelkipásztor hirdette. Tanulmányút Budapesten Sor került a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezete, a Robert Schuman Intézet, valamint Bocskor And­rea európai parlamenti képviselő által elindított I. Kárpátaljai Közéleti Akadémia második összejövetelére. A bereg­szászi találkozó után ez­úttal Budapesten zajlott a képzés. A 13 fős fiatal csapat az európai uniós, diplomáciai, politikai és gazdasági ismereteit bővíthette. A harmadik állomás Brüsszelben lesz. Az akadémia célja az utánpótlás nevelése a közélet és a kisebbségi érdekképviselet terüle­tén. HÍR-TÁR Írja velünk a Kárpáti Igaz Szót! Bizonyára az ön kisebb vagy nagyobb közösségében is történnek események, amelyek, bár mi nem szerzünk tudomást róluk, megérdemelnék, hogy lapunk, a KISZ­ hasábjain megjelenjenek. Nos, önnek nincs más dolga, mint néhány mondatban megírni a történéseket, aztán elküldeni posta- vagy e-mail-címünkre. Még teljesebbé teheti a beszámolót, ha fotót is mellékel hozzá. A hír közlése garantált, írja velünk szűkebb pátriánk legidősebb, immár 98. esztendős magyar nyelvű sajtókiadványát! rimi і .1 ІІНІ і і пТТТТ. і л ік.' >.і

Next