Kassai Ujság, 1926. július (88. évfolyam, 146-170. szám)

1926-07-01 / 146. szám

LXXXVIII. évf. 146. szám. Lapunk mai száma 12 oldal. Stitiu vedeckí kulZnvica v Kc-nioUcfc /A/y.1:3­3­2­8­1 Csütörtök, 1926. július 1. zorfresztfigetr­ég kiadóhivatal: HOSICe-MaSSa, FŐ­H. 64. földszint. (Nemzeti Színházzal szemben) Telefon: 185. o­o­o­o­o­o Megjelenik naponta, o­o­o­o­o­o Felelős szerkesztő: DR. KÖVES ILLÉS Előfizetési díjak helyben és sídőben: Egy egész évre 210 korona, félévre 108 korona, negyedévre 04 korona, egy hónapra 20 korona. — Egyes szám ára 1 korona. Forradalom süpri el a spanyol diktatúrát Az i­j állampolgársági törvényhez írta: Dr. OSVÁTH GYULA. Az uj törvény lényegében nem egyéb, mint a békeszeződésnek, az 1920. évi 326. sz. állampolgársági törvénynek és a ma­gyar községi törvény illetőségi paragrafu­sainak magyarázata. Lényegileg nem sta­tuál semmiféle új jogalapot. Formailag­­ azonban konstitutív, tehát joglétesítő jel­legű, azaz mindazoknak, akik a Legfelsőbb Közigazgatási Bíróság ismeretes állás­pontja szerint nem kaphattak állampolgár­ságot, — mert eszerint 1910 január 1-én csak azok bírtak községi illetőséggel, akik valamely község által kifejezetten fel let­tek véve a község kötelékébe és erről előző illetőségi községük értesítve lett, — most megadja a csehszlovák állampolgár­ságot, ha eziránt öt éven belül kérvényt adnak be. Formailag tehát új jogalapot lé­tesít azáltal, hogy egy közigazgatási ak­tustól, a kérvény beadásától illetőleg a belügyminiszter határozatától teszi füg­gővé az állampolgárság létrejövetelét. Az adófizetés elejtése. Ismétlem azt, hogy az új törvény, mint a régebbi, fentebb felsorolt törvények jog­kiterjesztő magyarázata teljesen kielégítő. Ugyanis míg a régi magyar illetőségi tör­vény adófizetést is megkívánt, az új tör­vény ezt elejti. Ami pedig nem kis jelen­tőségű, mert hosszadalmas keresésektől­­ és bizonyítási bonyodalmaktól mentesít. Igaz ugyan, hogy a magyar közigazgatási bíróság prakszisa is megelégedett, ha az illető csak egyetlen egyszer is és ha csak egy fillérrel is hozzájárult a közterhek­hez, de sokszor — különösen köztisztvise­lőknél — ez sem volt meg. A csehszlovák közigazgatási hatóságok prakszisa pedig a községi közterhekhez való négyévi foly­tonos hozzájárulást követelt meg már azon idő előtt is, amikor még a Legf. Köz­­igazg. Bíróság szigorúbb praxisa létre nem jött, amely már a községi kötelékbe történt, 1910 január 1. előtti kifejezett fel­vételt kívánt a csehszlovák állampolgár­ság megszerzéséhez. Mert ne feledjük el, hogy a békeszerző­dés — az 1920. évi 326. sz. csehszlovák törvény is —, de még új törvényünk is még mindig az 1910 január 1-i állapotot veszi irányadóul, mint kritikus időpontot az állampolgárság megszerzésére. Ebben az irányban tehát nem történt semmi új, csupán a régi törvények a közvéleményt kielégítően kerülnek alkalmazásra. Nagy könnyebbséget jelent mégis, hogy sem felvételt nem kell bizonyítani, sem pedig adófizetést. Ellenben megmaradt a 4 évi egy köz­ségben való lakás bizonyítása. Sőt mint egy plusz járult hozzá, ami eddig, törvé­nyeinkben nem volt meg, hogy igazolni kell azt is, hogy 1910. óta is folytonosan itt lakott, a köztársaság területén. A köztisztviselők. Ami a fentieknek igazolását illeti, ismét a volt köztisztviselőkre hátrányos az új törvény. Már maga az 1910. jan. 1-e­­ előtti 4 évi egyhelyben-lakás is nagy ne­hézségeket ró a köztisztviselőkre, amit még tetéz az 1910-től 1924-ig a köztársa­ság területén való lakás köztisztviselőket, — úgy az kimutatása. A államiakat, mint még a vármegyeieket — a magyar regime alatt is dobálták egy helyről a másikra. Kivételt taláán csak a járási és városi tisztviselők képeztek. Már most, ha az új törvény el is tekintett az adózás kimutatásától, amit pedig még a magyar törvény, valamint a magyar közigazga­tási bíróság praxisa is megkívánt, a köz­­tisztviselőkre nézve kivételt statuálhatott volna és megelégedhetett volna az 1906. és 1918. évek között bizonyos rövidebb ideig — mondjuk két évig — való szlo­­venszkói vagy ruszinszkói hivatali mű­ködéssel. Hiszen sok külföldi illetőségi törvény is, minden köztisztviselőt oda­való illetőségűnek tekint, ahová jogérvé­nyesen ki lett nevezve, vagy megválaszt­va és ahol tényleg hivatali működést — ha csak egy napig is — kifejtett. Az egyhelyben­ lakás. A lakóhely folytonossága alóli kivéte­lek különben is nagyon szűkmarkúan let­tek megállapítva. Éppen a háborúban történt meg gyakran, hogy orvosok át­tették rendelőjüket oda, ahol katonai szol­gálatot teljesítettek; kereskedők, ügynö­kök elvitték feleségüket, családjukat oda, ahol katonai szolgálatot teljesítettek s ez a hely sokszor a mai Csehszlovákia terü­letén kívül esett. A lakóhely fogalma nincs pontosan megállapítva. A törvény olyan, hogy félreértésre adhat szövegezése alkalmat. Nevezetesen ledegretálni látszik a lakó­hely fogalmát a tartózkodási hely fogal­mára. A lakóhely fogalmában nemcsak fizikai momentum van, mint a tartózko­dási helyében, hanem lelki, pszichikai is. Nevezetesen az, hogy az illető még ha másutt tartózkodik is hosszabb ideig, mégha állandó lakást is szerez másutt, családját is elviszi, mégis visszatérési szándéka mindig fennmarad. A kizárási okok közül kifogásolható a b) alatti, t. i. hogy önként eltávozott a csehszlovák köztársaság területéről és ellenséges érzületet tanúsított azzal szem­ben, — ez a pont nem alkalmas bírói dön­tésre, roppant elasztikus. A nyugdíjasok. Új törvényünk az állampolgárság meg­szerzésének egyéb jogalapjairól nem szól, tehát e tekintetben is érvényben marad a régi jogállapot. E tekintetben de lege ferenda az a megjegyzésem, hogy teljesen új törvényre van szükség és hogy az új törvényben egyes kategóriák, például a lelkészek részére valóságos közigazgatási alanyi jogot kell teremteni az állampolgárságra. E kérdésről bőveb­ben más alkalommal. Végül de lege lata ,még az a megjegyzé­sem van, hogy senki sem gondolt azon szegény nyugdíjasokra, akik maguk itt élnek, illetőleg elhalt férjük Szlovenszkón vagy Ruszinszkóban élt, talán éppen 1910 óta vagy talán már 1907 óta, csak­nem 1906. óta, de azelőtti időben ők, ille­tőleg elhalt férjeik nem Szlovenszkón, illetőleg nem Ruszinszkóban szolgáltak,­­ vagy csak éppen utolsó állomáshelyük nem Szlovenszkón vagy Ruszinszkóban volt. Ezek nagyon szomorú helyzetben vannak. Itt egy hozandó új törvény szem­pontjából azt javasolnám: döntő momen­tumként az tétessék meg, hogy bizonyos ideig 1906. és 1918. között Szlovenszkón vagy Ruszinszkón fekvő pénztárból húz­ták nyugdíjukat. Még ezzel sem volna át­törve a békeszerződés alapelve. Ugyancsak de lege lata kifogásolom, hogy azokra a köztisztviselőkre, akiknek a magyar törvény és a magyar közigaz­ ­­gatási bíróság gyakorlata szerint volt 1910 január 1-én illetőségük és akiket csak a csehszlovák Legfelsőbb Közigazgatási Bíróságnak a magyar törvénynek félre­értésre alkalmat adó szövegezésére tá­maszkodó gyakorlata fosztott meg az ille­tőségtől és akik egész vagyonukat elkölt­ve sokat nélkülöztek, — nincs visszaható ereje az új törvénynek. Egy új törvény szempontjából... Még csak azt kívánom megjegyezni, hogy ha már az adófizetéstől, tehát a ma­gyar törvény szerinti hallgatólagos ille­tőség megszerzés conditio sine qua non-jától eltekintettek, akkor áttérhettek volna ugyanazon a jogászi alapon a 2 évi egy­­helyben­ tartózkodásra, amely határidőt ugyancsak a magyar községi törvény illetőségi paragrafusai állították fel és amely két esztendőnek az a jelentősége volt, hogy aki két évig lakott valamely községben és a községi közterhekhez is hozzájárult, ha ellene a község kifogást nem tett, úgy nem is tagadhatta meg fel­vételét. Ismétlem ugyanezen a jogászi ala­pon ezen §§-ra is lehetett volna áttérni, ami a volt köztisztviselőkre ismét könnyí­tés lett volna, ha már külön intézkedéssel nem lehetett megemlékezni róluk. Csehszlovákia volt budapesti követe ma sem hisz a vámháborúban „Magyarország már két év óta gátat emelt a cseh ipar elé“. — Csehszlovákia békebeli exportjának csak címét tudja Magyarországra vinni. A Népszövetségnek nincs beleszólása a vámháborúba. Bécs, június 30. (Saját tudósi­tónk tól)’. A­ magyar cseh­szlovák vámháború küszöbén Vavrecka volt budapesti, most bécsi csehszlovák követ, aki budapesti megbízatása alatt a közös magyar—cseh gazdasági problé­mákat jól megismerte és a két állam kö­zött folyó kereskedelmi tárgyalásokban is tevékeny részt vett, a következőkép­pen válaszolt az őt meginterjúvoló újság­íróknak a két ország gazdasági konflik­tusáról. Mi idézte elő a feszültséget? —­ Magyar felfogás szerint a magyar— cseh feszültséget az a körülmény idézte elő, hogy a csszl. agrárvámok elsősorban pedig a lisztvámok kereteit a törvény pontosan megállapítja és azokat minimá­lis vámoknak tekinti. Magyar részről arra utalnak, hogy azok a magyar vámok, amelyek Cseh­szlovákiát érdekelhetnék, a kereskedelmi tárgyalások során tetszés szerint leszál­líthatók, míg a csehszlovák tárgyalófelek­nek nincs módjuk arra, hogy a lisztvámot leszállítsák. Ezzel szemben a csehszlovák részről megállapítják, hogy az eddigi ke­reskedelmi tárgyalások során nyert ta­pasztalatokból kiderült, hogy a magyar ipari vámok szintén szilárdak, jóllehet ezt a szilárdságot nem a törvény, hanem egyszerűen a gyakorlat teremtette meg. — Magyarország két évvel ezelőtt a régi behozatali rendszer helyett autonóm vámtarifát léptetett életbe. Ez a vámta­rifa magas védelmi vámokat rendel el és az egyes tételek magasságát nyomatéko­san azzal motiválták, hogy ezek csupán a kereskedelmi tárgyalások alapjául fog­nak szolgálni s hogy a kereskedelmi szer­ződésben jelentékeny leszállítások lesz­nek. A csehszlovák delegáció azt tapasztalta, hogy a magyar azonban részről felajánlott leszállítások csupán néhány százalékra rúgnak s így éppen azoknál az árucikkeknél, amelyek Csehszlovákiát érdeklik, a tárgyalások során jelentéke­nyebb enyhítéseket elérni nem lehet Csehszlovákia 5-szörös, Magyarország 20-szoros vámmal védekezik« — Az agrárvámok abszolút magassága tisztáza csehszlovák belpolitikai kérdés, amelyet a vámtörvényjavaslat elfogadása után törvényhozás után­­ szabályozhat. Ami azonban a Magyarországhoz való viszonyt illeti, erre meg kell jegyezni, hogy Magyarországon hasonlóképen van­nak védő és tiltó vámok, még­hozzá ma­gasabbak, mint Csehszlovákiában. A magyar ipari vámok a háború előtti időkhöz viszonyítva abszolút és relatív mértékben egyaránt sokkal magasabbak, mint Csehszlovákiában a gabona- és a lisztvám. Csehszlovákia a búzavámot öt­szörösen, a lisztvámot négy és félszere­sen valorizálta, ezzel szemben Magyar­­országon az ipari vámok valorizálási együtthatója átlag 15—20. A kész termé­keket a magyar vámtarifa sokkal maga­sabban valorizálta, mint a félgyártmányo­kat, ami a kiviteli lehetőségeket termé­szetesen rontja. A csehszlovák ipar a magyar védvámok miatt ma mindössze 20 százalékát exportálja M­agyarországra annak a mennyisé­gek, amelyet a háború előtt helyezett el a magyar piacon, míg­­ Magyarország nagyjában ugyanannyi ga­bonát és lisztet ad el Csehszlovákiának, mint a háború előtt. Így aztán az a véle­mény alakult ki, hogy Magyarország ré­széről sohasem lehet jelentékenyebb vámengedményeket remélni, mivel ma­gyar részről túlontúl politikai s­zempont­­ból ítélik meg a kérdést. — Lehetséges, hogy ez a felfogás túl­zott, azonban a tárgyalások menete után lélektanilag érthető. Itt is az a jelenség merült fel, melyre nemrégiben a Népszö­vetség egyik bizottsága is utalt. A „Co­mité des crises économiques“ óva intett attól, hogy az úgynevezett tárgyalási vámokat bármely állam életbeléptesse mindaddig, amíg más államokkal folyta­tott tárgyalásainak eredményeit nem te­kintheti át. Az ilyen vámokat egy időre fel kellene függeszteni, hogy olyan so­rompók legyenek, amelyek a tárgyalások meghiúsulása esetén bezáródnának. Más­különben ugyanis megmérgezik a leve­gőt, a tárgyalások megkönnyítése helyett súlyosan megnehezítik azokat. Ugyanez volt a helyzet Magyarországon is, ahol

Next