Kassai Ujság, 1930. augusztus (92. évfolyam, 174-199. szám)

1930-08-30 / 198. szám

. 198. szám. 1930. ang. 30. egy üteme — szervesen hozzátartozik, mint valamely testrésze... Forradalmár volt, a szó izomfeszítő ér­telmében. Először önmagát szabadítja fel, a gyermekkor homályban lézengő ösz­töne sok furcsa dologra ébreszti... Érezni kezdi, hogy „a parasztnak van igaza“. Mihályi Ödön költészete mögött ott áll az ember. Eggyé olvad vele, test­ lélekké válik, az ő szava áhitatos, primitív-aláza­­tos beszéd, nem versforma, ami idők vál­tozatán át elkopik, az ő szava vérkeringés és hit és nem elmúlás... Igen, a hegyeken túl kezdődik a város, ez néha ritmustalan, túl mélyről jövőn, ököllel ver bele az éjszakáiba és tépi fel­épített nyugalmát, — de túl az éjjeli Andrássy-úton, kavargó Berlinen, techni­kák mámorán, olcsó ölelések csömörén, — a tisztulást keresi, az egyetemes emberi megtisztulást, melyet itt akar megtalálni, a rácstól innen, ahol „a szél elkapta az oldott kévét, tiéd és enyém, végtelen és áldás“. Tisztán szól, az erő nyíltságával. Egy­szerű és integrálisan átfogó, intim és perspektívákat táró.* A szintézis felé mutat csonkán maradt életrajza, a megfélemlített életű kis fiúcska élete. Ez a félbemaradt önéletrajz nem vádol. Egy arcfintor, félig mosolygó, félig­­szomorú, ilyen voltam, mert ilyenek vol­tak a körülményeim, szégyeltem magam, mert kövér voltam, mert zsidók voltak a szüleim, jót akartam, elejtettem a tentás­­ü­veget... Itt megszakad az ivás, mégis a lázadás viharszaga kóvályog a lapok között. A gyermeki fájások, szegénység-gazdag­ság tapogatózó fogalmai, korai szexualitás fojtó nyomorúsága, szülők és gyermekek közti soha ki nem taposható utak, be nem járható távolságok — ösztönös ráeszmé­­lése ez az írás, nem egy ember életét fogja marokra és mutatja meg, valamen­­­nyiünk emlékké konzerválódott, túlcukro­zott gyermekkorába üt rést szabadító­ szavak csákányával, melyek súlyosan ha­sítják szét hazugságok sziklatorlaszát. Energiája kirobban és hömpölyögve ro­han végtelen u­tak horizonttalanságába, megtalálni a jelt, a világosságot, az uj embert, akit nem nyomnak agyon tradí­ciók... És éppen ekkor jön valami... végzet vagy minek hívják, valami vad és isme­retlen felsőbb erő, amely halálra gázolja őt, aki éppen kiáltani készült... B. PALOTAI BORIS. tési helyére. Ez nagyjából ugyanaz a rend­szer, amelyet a petróleumipar most al­kalmaz. KÖZKÖNYVTÁR ÉS VÍZVEZETÉK Ezeket az óriási vállalatokat szemlélve, megértjük egyesek mérhetetlen gazdag­ságát, amely lehetővé tette, hogy pompás költséges síremlékeket építsenek maguk­nak. Ebben a korban is akadtak vagyonos férfiak, akik tudták, hogy mivel tartoznak a köznek és saját költségükön középüle­teket és közintézményeket emeltek. Ilyen alapítást fedeztek fel Timgadban (a ró­maiak szerint Thamugadi), az afrikai Pom­­pejiben. Egy meglehetősen jó állapotban fennmaradt épületen feliratos tábla töre­dékeit találták. Ezeket összeállították és a szövegből kiolvasták, hogy ezt az épüle­tet egy szenátor építtette 400.000 sester­tius költségen és nyilvános könyvtár cél­jaira szülővárosának adományozta. Az épü­let padlója kőlapokból áll. Nagy termének falaiba fülkék mélyednek és ezeket körbe­futó korlát választja el a mindenki szám­át a hozzáférhető csarnok középső részétől, nyilván ez az olvasóterem, a fülkékben pedig a kéziratokat és tekercseket őrizték. Még három helyiség volt könyvraktárnak berendezve. Kiszámították, hogy mintegy 30.000 tekercsnek volt férőhelye. Ez a város maradt meg a legsértetle­nebb állapotban, mert legnagyobb részét ellepte a sivatag homokja. Még ma is lát­juk a fórumot, a vásárcsarnokot (ugyan­csak egy gazdag polgár adománya), a für­dőket, vízmelegítő berendezésükkel, sőt már központi fűtés nyomát is megtalálhat­juk egyes magánházakban, ahol meleg vizet vezettek az egyes helyiségekbe a mai napig megmaradt csöveken A szé­les utcán a gyalogjárót árnyas fasor sze­gélyezte. A fórumon kis játszóasztalok áll­tak és ugyanott olvasható a szép felirat: Vadászni, fürödni, játszani, kacagni, — ebből áll az élet“. KASSAI ÚJSÁG A vig özvegyet agyonlőne a kedvese, a férfit pedig az özvegy fia Rózsahegy, aug. 29. (Saját tudósítónk­ról.) Párját ritkító szerelmi dráma játszó­dott le az egyik közeli községben, mely általános megdöbbenést váltott ki a falu békés lakossága körében. Egy jómódú özvegyasszony, Goldsti­­kerné már hosszabb idő óta viszonyt folytatott az egyik falubeli gazdával. A viszony idővel kezdett az özvegynek kényelmetlenné lenni s ezt szeretőjének tudomására is hozta. A férfi azonban semmiképen sem akart a változásba bele­nyugodni, minden áron folytatni kívánta a viszonyt. Tegnap estefelé meglátogatta az asszonyt és szemrehányást tett neki hűtlensége miatt. Az özvegy erre meg­tiltotta a férfinek, hogy továbbra is fel­keresse, amin az annyira haragba jött, hogy revolvert rántott és hűtlen szeretőjét agyonlőtte. A tett után maga ellen fordította a fegy­vert, a lövés azonban csak könnyebb sebet ejtett rajta. A lövések hangjára berohant a szobába az­ özvegyasszony felnőtt fia s ott találta anyját is szeretőjét vérben fekve. Amikor a fiú észrevette, hogy anyja szere­tője eszméleten van, felkapta a földre fekvő revolvert és agyonlőtte. A szerelmi dráma színhelyén nyomban bírói vizsgálóbizottság jelent meg, mely az ügyben lefolytatta a vizsgálatot. A gyilkos fiút a csendőrség letartóztatta és beszállította a rózsahegyi ügyészség fog­házába. Corvin-kódex és Jókai-kézirat a British Museum könyvtárában Beszélgetés a múzeum magyar részének igazgatójával Londonból jelentik: Végignéztem a Bri­tish Múzeum óriási katalógusát, hogy hát milyen magyar könyvek is vannak a világ egyik legnagyobb könyvtárában. Azoknak a könyveknek, amelyek itt Ma­gyarországot jelentik, a legnagyobb része tudományos munka s néhány klasszikus, akik valahogy egészen beleillenek ezekbe a sötétbarna falrekeszekbe. Aztán bemutattak annak az urnák, akit a múzeum vezetősége megbízott, hogy a könyvtár magyar részét igazgassa. Ami­kor magam maradok vele, vöröshátú könyvek, tintatartók és II. György herme­linköpenyes arcképe társaságában, halkan és óvatosan, mintha attól félne, hogy ki­találom nevetni, magyarul kezd beszélni. — Hát Ön tud magyarul? — kérdem egy kis csodálkozással. — Egy kicsit — mondja — és kiejtése egészen jó. Aztán kiderül, hogy évekkel ezelőtt Pesten volt, hosszabb tanulmányúton, a magyar nyelvvel és irodalommal foglal­kozott. Azóta gyakran olvas magyar könyve­ket, azonkívül még ért valamit a szláv nyelvhez is. MAGYAR TUDOMÁNY KELLENE — Hogy kerülnek a magyar könyvek a múzeumba? — A legnagyobb részüket vesszük, egy­­része pedig ajándék. De ez, sajnos, a ki­sebbik rész. Nagyon szép ajándékot kap­tunk néhány évvel ezelőtt a Könyvbará­tok Szövetségétől. A baj ott van, hogy nagyon kis összeg áll rendelkezésünkre könyv vásárlására és így leginkább tudo­mányos könyvekre szorítkozunk. Amint láthatta, a szépirodalmi részben inkább csak a magyar klasszikusok vannak kép­viselve, azok se teljesen. Petőfi, Jókai szé­pen megvannak és a rájuk vonatkozó iro­ 9. oldal. a kisebbségek kívánságának teljesítését követeli Malek csehszlovák képviselő Amit a cseh nép provrat előtt magának követelt, most nem tagadhatja meg a kisebbségektől (Saját tud. táv.) Malek szociáldemokra­ta képviselő érdekes nyilatkozatot tett a nemzetiségi kérdésről. Malek szerint a szociáldemokrata pártprogrammot­­ ebben a tekintetben feltétlenül meg kell változ­tatni. Az államfordulat után a cseh kíván­ságok teljes mértékben teljesültek, a kisebbségeknek azonban nem ad­ták meg azokat a jogokat, amiket előbb jogosnak ismertek el. A nyelvtörvény értelmében ugyanis a nemzetiségi kisebbségek jogaikat csak olyan járásokban érvényesíthetik, ahol számuk a 20%-ot meghaladja. A háború előtt a csehek ezt a rendelkezést igazság­talannak minősítették és harcoltak ellene. A szociáldemokrata párt a Csehszlová­kiában élő nemzetiségek összes jogos kö­veteléseit kell, hogy magáévá tegye, mert különben nem illetné meg a pártot a szocialista név. Mindenekelőtt kulturális és szociális téren kell a kisebbségi követeléseket kielégíteni, majd territoriális autonómiát biztosítani olyan kisebbségeknek, amelyek egy tö­megben laknak. dalom is kielégítő, de, sajnos, igen sok klasszikus hiányzik, ősnyomtatványunk alig van, például végtelen örülnék, ha Hesz András nyomtatványaiból sikerülne sze­reznünk néhányat... — Igen — mondom — ennek a Nemzeti Múzeum is örülne Pesten — és nevettünk, — hiszen a legelső magyar nyomtatvá­nyok igen ritkák és nekünk magunknak sincs sok azokból. MAGYARORSZÁG „ISTENTELEN TÁVOLSÁGBAN“ VAN ANGLIÁTÓL — Ami a modemeket illeti, sajnos, itt nincs nagy választék. Ady van néhány kötetnyi, de én, annak idején Pesten, sze­rettem volna néhány első kiadást kapni. Ez azonban, remélem, még elérhető vá­gyakozás. A folyóiratokkal is baj van. Az Akadémiai Értesítő és a Budapesti Szemle állandóan jár nekünk, de én szeretném, ha a Nyugat és a Napkelet is meg­lenne, mert ezek fontosak az új irodalom szem­pontjából. A folyóiratokkal azonban az a baj, hogy amíg egy könyv megszerzésénél az ár kifizetésével a dolog egyszer s min­­denkorra el van intézve, a folyóiratra ál­landóan elő kell fizetni és mint ilyent kell felvenni a költségvetésbe. Én mindazonál­tal remélem, hogy ez majd csak rend­bejön. — Ami a magyar könyveket illeti, a mú­zeumban itt az a baj, hogy a költségvetésben aránylag igen kis összeg van előirányozva, ami annak a következménye, hogy a magyar nyelv, irodalom és maga az ország istentelen távolságban van Angliától. Még a keleti nyelvek és irodalmak is kö­zelebb állanak hozzánk, mint a magyar, mert ezek a népek velünk állandó össze­köttetésben állottak, még akkor is, ha nem politikai kapcsolat volt a dologban. Indiá­ról nem is beszélek. Az indiai irodalom­nak külön iskolái vannak és százával je­lennek meg a könyvek Indiáról angol nyel­ven. A perzsa nyelvnek külön professzora van. (Sir E­. Denison Ross, aki Körösi Cso­m­a Sándorról irt értékes tanulmányt). És hozzá szép könyvtár. Aztán a magyar vonatkozású ritkasá­gokra terelődik a szó. — Corvinánk egy van és ezt mindjárt meg is fogom mutatni, de van egy igen érdekes kéziratunk, amely nemrégiben ke­rült a múzeumba: Jókainak a „Gazdag szegények“ kézirata. MÁTYÁS KIRÁLY KÖNYVE Egy pillanat múlva már ott ülök a ritka kéziratok termében és előttem az aszta­lon, nagy lilabársony bélésű üvegtokban ragyog Horatius epistoláinak egy szép példánya. Nem meghatódás nélkül nyitom ki a barna bőrkötést és lapozom a köny­vet, amelyet talán maga a nagy király ol­vasgatott, vagy a tudósai, talán Bonfini. Az első oldalon kép. Négyszázötven esztendő nem fakította meg a vízfestést a finom miniatűrön, a háttér halványkékjét és az arcképét, amely hermelinnyakú aranypalástban, egy kicsit az olasz festők stílusában, fiatal férfit ábrázol. Még min­dig tiszta és világos a sárgásszőke haj és a tölgyfakoszorú. Mintha már láttam volna ezt az arcképet... Egyszer, régen, évek­kel ezelőtt. De hol? Aztán egyszerre, hir­telen felpattan előttem egy viseltes, régi iskoláskönyv behajtott fülü lapja. És meg­jelenik ez a kép, ahogy most itt van előt­tem és alatta a felírás: Mátyás Király Arcképe (A British Múzeumban levő Kor­­vin kódex után). A másik oldalon a Hunyadi-család kissé már elmosódott hollós címere. Két primi­tiv angyal a koszorúval és vörös betűkkel a nagyon fehér pergamentlapon a cím. RÁDIÓ-BALLA H. A. KoSice. RADIO SALON ELEKTRO ÜZLET Fö-utca 114. [I&efonitgf Ifjúság, szerelem és humor! Ez a három tényező uralja a legnagyobb magyar író, Lakatos László Jßzen^aie­cisnis pompás vígjátékát. Már csak ma, pénteken a színházban.

Next