Katholikus Néplap, 1849. január-május (2. évfolyam, 1-22. szám)
1849-02-22 / 5. szám
36 - talanszor tapasztalt közbenjárásáról, segítségéről soha meg nem feledkeztek volna a’hívek. Jézus, a’ magzatok’ legjobbika, most is úgy meghallgatja anyjának közbenjárását, mint hajdanta; azért ínségeinkben és különösen a’ kedves haza’ jelen izgatott állapotában folyamodjunk hozzá teljes bizodalommal, hogy a’ nyomor minél előbb megszűnjék ’s a’ békeség helyre álljon. Tillmann Ferencz: Kit Isten szeret, azt csapásokkal látogatja. Tagadhatatlan, hogy migel földön vándorunk, teljes békének nem örvendhetünk; igen sokszor vérzik a'szivünk, ’s küszködik bajokkal. Hisz már Sirák’fia mondá: „Fiú! készítsd el lelkedet a’ megkisértésre.“ Aranyszáju sz. János pedig megjegyzé: „Ne gondoljuk, hogy az Úr minket elhagyott ’s megvetett, ha megkisérletünk; sőt ez legyen legbiztosabb jele annak, hogy az Isten gondot visel reánk. Azok közül, kik Istennek leginkább tetszettek, soha sem volt csak egy is minden baj nélkül. A’ katholikus keresztény, ha rátódulnak a’ buslakodások, ha kínos fájdalmak gyötrik, ha nagy szerencsétlenségek érik , vigasztalást keres szent hitünkben, melly elébe adja, hogy a’ mi velünk történik, az a’ legbölcsebb és legkegyesebb atyánknak, a’ ki mennyekben van, tudtával történik. A’ katholikus keresztény tudja, hogy annak, ki az örök életre be akar menni, szenvednie kell. „Hiv az Isten,“ mondá sz. Pál, „ki nem hagy titeket a’ fölött kisértetni, a’ mit elszenvedhettek, de a’ kisértettel előmenetelt is szerez“ (1. Kor. 10, 13.). Ti mindnyájan, kik terhelve vagytok, a’ viszontagságok miatt ne csüggedjetek; hisz’ pillanatnyi kesergéseitekért örökké tartandó jutalmak ígértetnek. Ne feledjétek számtalan szenvedéseit a’ dicsőűlt szenteknek, és kivált a’ mi Megváltónknak, ki azon végetlen szeretete miatt, mellyel kedvelt minket, és megváltott, olly sokat eltűrt érettünk. A’ nemzetek’ nagy apostola sz. Pál azt mondá: „Viszontagság szüli a’ béketürést,ez a’ reménységet, ez pedig meg nem csal“ (Rom. 5.) Többen vannak, kik azon törik fejőket, hogy honnan van az, hogy az Isten súlyos csapásokkal látogatja leginkább a’ jó embereket, kiket különben szeretete’jeleül, kiválólag megkülönböztetni szokott? Az e’ fölött tűnődök,és töprenkedőknek megfelelt aranyszáju sz. János, ki a’ nagy tudománynyal és szónoki tehetséggel, kitűnő szent életet párosított, tudniillik tizenegyféle okot hoz föl. Úgy mint ö tször. Hogy azok, kik nagy és jeles dolgokat művelnek, letevén a’ büszkeséget és fönhéjjázást, szálljanak magukba, és vegyék szemügyre gyarlóságukat. Ezt bizonyítja Dávid király és sz. Pál ’példája. Dávid megvallá, miszerint reá nézve igen hasznos volt, hogy az Isten ötét megalázta és sanyargatta, mert Isten’ igazságát igy azután annál jobban átlátá. Pál pedig azt állítá, hogy, midőn a’ harmadik égbe elragadtatván olly dolgokat szemlélne, miilyenek e’ földön az ember’ szemébe alig ötlenek, nehogy ezért magát elbizottan viselje, melléje adatott a’sátán’ angyala , a’ ki ötét arczul verné, 2szor. Hogy más halandó emberek hibát ne kövessenek el, a’ jeles férfiakat ’s jámborokat úgy tekintsék, mint embertársaikat, nem pedig mint félisteneket. Az illyen hibába eshetés’ veszedelme elhárittatik, ha látandják, hogy a’ jeles és nagy emberek szintúgy küszködnek bajokkal, miből azonnal ráismernek emberi gyarlóságukra. Mert ha a’ balul vélekedő nép hajdanában az istenek közé számitá azokat, kik sok harczot harczolának, több várost meghódítottak, sok ezer embert kivégeztek, ugyan mi történt volna az olyanokkal, a kik szó, intés, és érintés által.