Katholikus Néplap, 1855. július-december (8. évfolyam, 1-26. szám)

1855-10-10 / 15. szám

—»ta 114 sí»— Mutatványok. Egy készülőben lévő népszerű munkából, mellynek czime lesz: ,,Vasárnapi könyv/1 *) A Nevelésről. A nevelés e négyet foglalván magában u. m. I. Tanítás. II. Őrködés. III. Fenyíték. IV. Jó példát, mindenikből közlünk kiszakított darabkákat. I. Tanítás. Wfichtnek hát az a beszéd, mellyet magad sem Ihiszesz: „nincs időm, nem érek rá?“ Mi­nek a bűnt bűnnel, a jóravaló restséget hazugság­­­gal palástolni? Holott a palástolásra szükség sin­csen, mert a mennyiben a szülők nem elegendő jár­tasok , vagy csakugyan rá nem érnek gyermekeik oktatására, ott a falu közepén az iskola, hogy oda járassák, s ha már maguk nem taníthatják, az arra rendelt tanító által oktattassák. Milly öröm, milly gyönyörűség ezeket az ártatlanokat hónuk alatt könyvvel, oldalukon tarisznyácskával,piros, egész­séges arczokról sugárzó jó kedvvel iskolába men­ni látni , még az ablakon is utánok néz az ember, hogy tovább lássa. Milly öröm, milly gyönyörű­ség őket ha kijönnek, hallani: ma megint ezt a be­tűt, ezt a számadást, ezt az éneket, vagy történetet tanultam, s már azt akármi dolga legyen az em­­bernek végig kell hallgatni; s ha ezt látogató ro­konok, vagy akár idegenek is hallják, a gyermek szemlátomást való előmenetelét bámulják, dicsérik, néha egy új, fényes krajczárral megajándékozzák, vagy épen arra fakadnak a mit az evangeliomi asszony mondott: „Boldog a méh, melly téged hor­dozott, és az emlék mellyeket szoptál!“ Van-e, le­het-e olly érzéketlen szülői szív, melly örömében ne dobogna, gyermekére büszke ne lenne, s azt ne gondolná: szegény ember vagyok, de a világ kin­cséért nem adnám jól tanuló gyermekemet! Ilyen­­formát mondott egy római asszony is, amit méltó­nak találok itt feljegyezni. Egy előkelő római asz­­szonyságnak, egy szinte jómódú asszony vendége érkezett, s szóbeszéd közt — mert a­hol két asszony van, rém kell ott félni, hogy a beszéd elakad — előhozta, és ami vele volt meg is mutogatta, meny­­nyi ékességei, arany láncra, drága kövei, gyűrűi vannak, s kérte a házi asszonyt, hogy ő is mutatná meg a magáéit. A római asszony úgy tett mint G­odóné mikor a bor árát kérték, t. i. másra fordí­totta a beszédet, s addig tartotta vendégét szóval, mig gyermekei az iskolából hazajöttek, akkor pe­dig sorba állitván őket, így szólt: „Nézze barátnő asszonyom, ezek az én ékességeim!“ Gyönyörű mon­dás egy anyától, megérdemlette volna, hogy a száját megaranyozzák értte. Ha egy asszony, még­pedig pogány asszony azt bírta mondani, hogy az iskolába járó gyerme­kek szüleiknek ékességei, én mint férfi, és keresz­tény szinte elmondhatom, hogy az iskolába nem járó gyermekek, szüleiknek valóságos gyalázatjai És még­is mi történik? Némelly szülők egy át al­­ján fogva nem iskoláztatják gyermekeiket, s ollyan beszédekkel állnak elő, mellyekre csak a szentírás ezen tanácsa szerint lehet felelni: ,,A bolondnak az ő bolondsága szerint felelj, hogy magát bölcsnek ne gondolja.“ Azt mondják :„Én sem jártam isko­lába, azért mégis megélek.“ A koldus is megél, a sátoros czigány is megél, az a gonosztevő is megél, ki holtig való rabságra ítéltetett, és pedig tán an­nak következtében, hogy nem tanult, nem iskolá­zott ifjúságában, de kíván-e józan, becsületes em­ber így élni? Igaz az, hogy mindnyájan megélünk holtig, de ollyan különbség van egy jól nevelt, és egy buta neveletlen ember élete közt, mint a nap­fény, és mécses­­ a folyóvíz, és posvány között. Hogy te nem jártál iskolába , azt én, ha nem mondanád is tudom, a madarat tolláról, az embert szaváról ismerik meg, a­ki valamit tanult és tud, az illyen — nem akarom épen megnevezni miilyen — beszédeket nem tesz. Azt mondják: „Minek tanítassam a gyerme­ket, nem lesz abból sem pap, sem nőtáras.“ Per­sze, hogy nem lesz ha nem tanitatod, de ha tani­­todnád, csak úgy lehetne belőle püspök, vagy vi­lági úr, mint akár hány szegény ember fiából. Yll-ik Gergely pápának apja ács, XII-ik Benedek pápának meg özvegyanyja mosóné volt, hogy többeket ne említsek. De ha nem lenne is, elég-e az, ha a falu­ban egykét ember van, ki erre a névre méltó? Hi­szen a pap lelkek pásztora, a nótárus a község jegyzője, a lélek meg tán nem dudva, sem a község nem baromvásár; mire való hát az ollyan beszéd, mintha csak a nadrágos ember volna Isten képe, mellyet formálni, nevelni kell? ha ezt más monda­ná! Azt mondják: „Mire való az a tanítás, nem hoz az semmit sem a házhoz.“ A tanulás tudo­mányt, jó erkölcsöt, vallásosságot, örömet, becsü­letet, kedvességet, lelki üdvösséget hoz, a­ki ezt semminek tartja, az vagy nem tudja mit beszél, vagy annyira lealacsonyítja magát, a mennyire leg­­­nagyobb ellensége sem alacsonyithatná le, úgy hogy nem méltó rá a szót tovább vesztegetni. A nép becsületére legyen mondva, illy minden­­ érzésből kivetkezett, — s mondjuk ki magyarán — 3 alávaló szülők igen ritkák, azért is csináltam olly *) Ez azon iratcsomó, melyről legutóbbi lapunkban, a sziráki kurátor le­velének közlésekor, megemlékeztünk, és szavunkat beváltandók, azon­nal közleni is szerencsések vagyunk. Ha valamelly népkönyvben, bizo­nyosan i­zben föllelendjük az annyira sürgetett életrevalóságot, az alsóbbrendű néposztály felfogásáhozi alkalmazkodást, őszinteséget és erőt, mellynek hatását eltévesztni lehetlen. S hisszük is, hogy a ki a töredék­mutatványokat csak fölületesen is átolvasta, a ki a népnevelést, a szó legszentebb értelmében, szivén hordja s azt e szerint előmozdítani is igyekszik, minden módon azon lesz, hogy e nagy becsű népkönyvnek megjelenését siettesse és a megjelentet minél inkább pártolja és terjesz­­sze. Csak rajta, sziráki, bodvai kurátor , rajta dósai kispap és István bácsi barátim, az önök által elhintett mag megtermendi bizonyosan az óhajtott gyümölcsöt. A józan eszű nép az avatatlanok és jóhiszeműsé­gével visszaélő álbarátok által nyújtott szellemi hibhádságok közül már ki tudja választani a jót és czélszerűt, mert még több haszontalan irkafirka-vállalat egymásután megbukott, addig „István bács­i“­­ból 5 ezer, ugyan­ezen István bácsi „N a p t­á­r 6 1“ pedig már 16 ezernél több példány kelt el. Nem csak óhajtjuk, hanem hisszük is, hogy sziráki kurátor uram is illy bőséges áldásnak fog örvendeni, nem annyi­ra erszényét, hanem a nép javát illetőleg, mert az előbbi vállalatnál is nem a szerző, hanem a kiadó zsebel. Szerkesztő.

Next