Katholikus Néplap, 1856. január-december (9. évfolyam, 1-26. szám)
1856-03-26 / 13. szám
-■'VXIl/lP 102 De nem lesz talán felesleges itt megemlékezni még azon feltűnő, és a katholika anyaszentegyházban husvétkor gyakoroltatni szokott szertartásról, melly által azon nap, bárány és egyéb hús, kenyér, tojás és más eledelek egyházilag megáldatnak, megszenteltetnek; és ezek evésével kezdik meg a hívek a negyven napi böjt után a hiseledelekkeli élést. Szent és dicséretre méltó szokás ez, és jellemzi a keresztények buzgóságát, mellyel az anyaszentegyház szertartásaihoz szívből és lélekből ragaszkodnak. És méltán, mert a megszentelt eledelekbeni részesülés által, nemcsak arra hivatnak fel a hívek, hogy a negyven napi böjt után mértéketlen vágygyal ne egyék a hús eledelt, mint hajdan a „zsidók a fürjeket a pusztában, és elvesztek, hanem arra is emlékeztetnek, hogy a szentelt eledelekbeni részesülés által, azon testi és lelki javakban is részesülnek, mellyek a megszentelés alkalmával a részesülőkre 5 magasztos imákban kéretnek le az egek Urától, ekkér könyörögvén az anyaszentegyház: „Isten! a te szent fiadnak a mi urunk Jézus Krisztusnak feltámadása által áldd meg, szenteld meg ezen teremtményeidet és ajándékaidat, a húst, kenyeret, tojást, mellyeket mi szolgáid, hálás szívvel, a te dicséretedre testünk táplálására, és lelkünk épülésére magunkhoz venni óhajtunk.“ Hogy pedig ne csak örvendetes, de üdvös is legyen ránk nézve a húsvéti ünnep, azt kívánja szent Pál apostol, először, hogy előbb a lelki halálból, mellybe a vétek által estünk, a töredelmes penitenczia által feltámadjunk és szent életet éljünk. Ezen feltámadásunkat pedig az által fogjuk bebizonyitni, ha a vétkeknek, és a test minden gonosz kívánságainak meghalunk, és a bűnöket magunkon uralkodni nem engedjük: mert valamint Jézus is mint ember, előbb résztvett a testi halálban, és abból feltámadván, ment vissza tulajdonába, mennyek országába; úgy nekünk is meg kell előbb a vétkeknek halnunk, hogy a boldogító örök életre eljuthassunk ; — és másodszor megkívánja, hogy azokat „óhajtsuk és keressük, mellyek oda fent vannak, és nem mellyek a földön“, azaz, hogy a mennyei kincseket nagyobbra becsüljük minden földi javaknál; ne is ragaszkodjunk rendetlenül ezekhez, hanem amazok után vágyjunk; és minden munkáinkat fáradozásainkat oda irányozzuk, hogy az égi kincseket magunknak biztosítsuk ; a földi javakkal pedig csak mint eszközökkel éljünk a mennyeiek megszerzésére. — Boldog, ki ekképen szenteli meg Krisztus Jézus feltámadásának emléknapját, a húsvéti ünnepet; mert az részes leend valamint Jézus halálának érdemében, úgy feltámadásának gyümölcsében.— Vezerle Gáspár. Egy kis mondani való, bizonyos szerkesztői mondani valóra.")§ *) Szinte örülünk, hogy derék Szabó Imre barátunk el monogy az emberek szája sokszor eljár, s nyelvök nem egyszer megelőzi ezeket, ezt már régen tudjuk. Hanem, hogy ollykor a szerkesztők irótolla is eljár, és készanyag, vagy vigyáztalanságból ollyan állításokra is elsiklik,amiilyeneket tőlük nem várnánk, azt a Vasárnapi Ujság et idei 9. számával igazoljuk, hol a szerkesztői mondanivalók közt ezen sorokat is olvassuk: 303*. A harangszó. Bizony a jégeső ellen semmi sem ollyan használatos, mint a jégkármentesítő intézetek. Hibás hit a köznépnél, hogy a harangszó elűzi a jégesőt, de az imádság sem igen segít azon. Elveri a jég az igazak gabonáit épen úgy, mint az istentelenekét. Biztosítani kell, ez az egy orvosság.“ Ezen mondani valója van nekem egy kis mondanivalóm... Nem azt akarom pedig mondani, hogy a szerkesztő adta volna ki a harangszót. Jól tette, hogy kiadott rajta, ha nem jól harangozott; minek is kap a harangozásba, aki nem ért hozzá ? Hiszen most már minden falunak megvan a maga rendes harangozója, s talán nincs olly szegény eklézsia, mellyben, mint a régi közmondás tartotta, a pap maga harangozna. Azt se mondom, hogy bukott czikkek sorsáról az ő íróikat ne tudósítsa. Csak borsoljon oda nekik ezentúl is. Minek fog tollat, aki nem ért hozzá ? Azzal se törődöm, ha vadpoétáit untig lefőzi , kapanyéllel veri el a Pegazusról. Hadd jöjjenek észre , s higyék el , hogy még azért, mert egy pár keserves búcsúztatót írtak, nem Tompák, vagy Aranyok ám, hogy az olvasó világ mohón kapjon verseiben... Azt se mondom, hogy a jégkármentesítő intézetet ne dicsérje, sőt csak dicsérje és ajánlja, mert valóban jó és használatos.. Azt is elfogadom, hogy a harangszó a jégesőt ollyanformán nem hajtja el, mint ahogy a szerkesztő urak a bukott czikkeket a szemeteskosárba röpítik. Hanem az imádságnak bátran békét hagyhatott volna. Lássa, az a jégkármentesítő intézettel nagyon szépen megfér. Egy néplaptól megvárhatjuk, hogy minden érdekeltet tiszteljen, tisztelje kivált a vallásos érzelmeket, szokásokat, meggyőződéseket, s minden oldalvágásoktól tartózkodjék. Különben megtörténhetik , hogy mikor az anyagi jégkárok helyreütéséről szól, önmaga szellemi jégverést csinál, s olly kárt tesz, hogy esztendeig se tudja helyre irni. Jó volna fogadást tenni, hogy vallásos dolgokról nem ír, így legalább nem ütné meg a körmét, s nem adna okot nekünk, kik adanivalója“, ki az illyen szükségesnél szükségesebb helyreigazításokat önajánlatból magára vállalni szíveskedett, nem előbb, hanem a „Vasárnapi Újság“ 11-dik számában foglalt szerkesztői „Igazolás“ után érkezett hozzánk. Lesz talán a ki mondja, hiszen már kimagyarázta magát, minek az egészet tovább bizgatni? De nem úgy ám! Mert igazolásában újra sérti a kath. nép jámbor hitét és vallásos érzelmét, gyanusítólag azt fogván rá, hogy midőn valamelly veszély eltávoztatásáért Istenhez imádkozik, azért is könyörög, hogy Isten haragjának súlyát, melly hasonló csapásokban is szokott nyilatkozni, szomszédjával éreztesse. Mert, ha ezen új bántalmat nem akarta elkövetni, úgy az igazolásban foglalt értelmezés még kevesebbet függ össze a V.U.9-dik számában foglalt szavaival. Egyébiránt az „igazoló“ azokra számítván, kik illyesmit csak könnyedén vesznek, előbbi állításának csak első részét idézi, mert ha második részét is idézi vala , nemcsak egész igazolásával sül fel, mint előttünk s minden józan eszű ember előtt fel is sült, hanem újabb bántalomra sem lel ürügyet. — Volna még észrevételünk ugyan e szám egy adomájára , de akkor sokat kellene írnunk. Sze rk.