Katholikus Néplap, 1856. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)
1856-12-03 / 49. szám
-^AAjKr 426 ji/vuv^ tól elszakadtak, következőleg saját cselekedetük által magukat a törvényben szabott büntetések alá vetik, ha azt, mit szivükben éreznek, szóval, írással, vagy akárhogy külsőleg nyilvánítani merészük.“ Szent, örök igazság ez, mellyet senkinek tagadni nem lehet anélkül, hogy katholikus lenni megszűnjék. Örök igazságnak mondtam, ámbár az ellen csak két év óta nem szabad szólani vagy írni, de azért örök igazság volt az a kath. egyház keblében, és most csak kijelentetett. Ennek bebizonyítására, hogy t. i. már régen hitték e tant, álljon itt egy, a középkorból ránk maradt, történet, mellyből kiviláglik, miszerint az Isten rendkívüli közbenjötte által is megszilárdította a boldogságos szűz Mária szeplőtelen fogantatásáróli hitet. — Krisztus urunk születése után 1653-ik évben a mi asszonyunkról nevezett szerzet (Mariánusok neve alatt közönségesen ismeretesek) egy tagja fölszólította egyszer a mély tudományosságáról híres lelkes szónokot, de Guero Antalt, Néri sz. Fülöp társaságának tagját, hogy Xantinában Spanyolország egy kisebb városában prédikálna Nagyboldogasszony napján. Nagy örömmel engedett a kérésnek a jeles prédikátor, nem hogy magát mutogassa és dicsértessék a hallgatóságtól elragadó beszédei miatt, hanem inkább, mert alkalma nyílt, Isten dicsőségét előmozdítani, mellyet minden testében, szavában és mozdulatában szeme előtt tartott. Midőn azért Xantinába utazott volna, megérkezésekor Berell János atya megelőző szívességgel s nyájassággal fogadta őt, és barátságosan meg is vendégelte. — Másnap reggel, midőn a szerzet elöljárója hozzá ment, hogy őt nem sokára a templomba kisérje, avval a hírrel köszönte be vendégénél, hogy az elmúlt éven valaki a templom falára egy kis papirszeletet ragasztott, mellyen ezen szók voltak írva:..Mária az esedendő bűnben fogantatott.lgalább pedig kis betűvel írva lehetett olvasni e neveket: „Bernard, Bonaventura.“ Megjegyzendő, hogy akkori időben még nem volt e tan véglegesen eldöntve, azért a tudósok egymás közt még szabadon és bátran vitatkoztak. Az egyik párt a szeplőtelen fogantatást védte, míg a másik azt tagadta , h• mind a két rész nagy tekintélyeket, szent atyákat hozott föl önmaga védelmére, és igy a kik tagadták a szeplőtelen fogantatást , sz. Bernárdot és Boneventurát hozták föl mint pártfogójukat, ki mind a kettő a boldogságos szűznek nagy tisztelője volt, és mégis némellyik szerint nem hajlottak arra a részre, melly a szeplőtelen fogantatást védte; de mások ellenben erős indokokkal bizonyítják be és mutatják meg, miszerint ők nincsenek e tan ellen, — és ha napjainkban élnének, kétségkívül minden habozás nélkül elfogadnák, mert a szentszék kinyilatkoztatta. — Amint tehát Antal a szónok meghallotta e hirt az elöljárótól, azonnal megváltoztatta sz. beszéde tárgyát és a szeplőtelen fogantatásról szólott a hallgatósághoz e sz. írási mondat fölött: „Minta liliom a tövisek között, ollyan barátnőm Ádám leányai között . Énekek éneke 2 fej. 20. v. Nagy volt a hatás, mellyet kenetteljes szózata véghez vitt, senki nem kételkedett az igazságban, és a nemsokára hazatérő jeles hitszónoknak kedves emléke maradt meg a hallgatóság szivében. — Történt nemsokára ezután, hogy Antal atya jó barátjaitól meghivatnék társaságba, ahol mégis jelent: az egész időt tudományos és áhitatos dolgok felöli beszélgetéssel tölték a jámbor papok a csendes magányban, kedves elragadtatásban úgy, hogy Antal észre se venné, hogy már az est beköszöntött és besötétedett. — Elhatározta azért magát az élét barátainál tölteni, egyszerű de ízletes vacsora után még egy kevéssé társalogtak egymással, majd elbúcsúzva egymástól, éji nyugalomra húzódtak vissza celláikba , csak Antal nem tért szobájába , hanem inkább a szabadba ment, hogy a fényes hold meredt , de szép világában andalogva sétálgathasson. Elején sétájának a sz. olvasót imádkozta el, de csak hirtelen eszébe jutott múltkori prédikátiója melyben a hold. Szűz szeplőtelen fogantatását támogatá e mondat nyomán: „mint a liliom a tövisek közt.“ Hiszen gondolá magában, ez épen ollyan lehetetlen, mint lehetetlen az, hogy egy rózsakő és szikla közül csirádzék. Sokáig állott igy elmélyedve gondolataiba, és már kételkedni kezdett az általa bemutatott tan igazvoltáról, midőn egyszerre csak egy liliomot pillantott meg a tövisek közt,mellyet eddig gondolatokba merülve nem vett észre. Önmaga előtt pirult el az ájtatos ember s kényekre fakadva térdre hullott és kért bocsánatot az Isten szeplőtelen anyjától, hogy csak egy pillanatig is mert kételkedni nagy dicsőségében. — Kénybe lábadt szemekkel még folytonosan térdelve és bűne megbocsátásáért esdve találta őt egyik barátja, ki őt keresni jött. — Megilletődve hallgató ez Antal elbeszélését és Istent áldva, háladatos szivérzelmekben tekintő a szerény liliomot a tövisek közt. — Azután kiásták e liliomot gyökerestől , és ime milly csoda! a virág bülkéjén a szeplőtelen szent szűz képét találták köpenyben festve és vállaira hulladozó dúsgazdag hajzattal ékeskedve. Négy áhitattal és benső megilletődésben vivék a jámbor papok haza a csodás liliomot, azután átadták a valenzai érseknek és sz Román határgrófnak. Az érsek, miután látta a képet, szigorú vizsgálatot rendelt az egész ügy mivoltát és föltalálása történetét illetőleg ; azután pedig arany-ezüstös ládikába zárva elküldötte IV-ik Henrik spanyol királynak, ki ismert áhitatosságánál fogva azt előbb nyilvános tiszteletre kitétette, azután pedig mint drága ereklyét őrizet alá helyeztette A Vieidor-róinák. Beszély. D a nisszai. I. A sors, hiába Zordon és kemény. Élőt s halottat Biztat a remény.Székes Fejérvárnak egyik utczájában közel a katonai laktanyához 1851-ik évben földszinti csinos házban lakott Haromfi Ede, nőjével az ifjú szén-